Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-09-07 / 1440. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS- 1946. szeptember 7. Egyről-Másról ;ELMONDJA: J. Z. TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1917 szeptember 2 — Attorney General Palmer rendeletet adott ki az IWW tagjainak tömeges letartóztatására azon vád alapján, hogy “összeesküdtek a háború akadályozására”. 1932 szeptember 2 — Megalakult a “Progressive Miners Union” Gillespie, Illionisban. 1886 szeptember 3 — Az I. Internacionale első nemzetközi kongresszusát tartotta. 1919 szeptember 3 — Az amerikai Socialist Party-ból kiszakadt “balszárny” ketté szakadt és az egyik frakció “Communist Party” a mások pedig “Communist Labor Party” néven uj pártot alakitott. 1923 szeptember 3 — A japán földrengésben 350,000 élet és számos város pusztult el. * 1917 szeptember 5 — A szövetségi kormány az egész országban razziákat tartott az IWW helyiségeiben és irodáiban és nagy kocsikkal hordták az irodalmat és iratokat el bizonyíték gyanánt az elfogott IWW tagok ellen. 1934 szeptember 5 — Egy millió szövőipari munkás szüntette be a munkát az amerikai szövőgyárakban az AFL vezetésével. 1901 szeptember 5 — Leon F. Czolgosz ‘anarchista” merényletet követett el William McKinley, az Egyesült Államok 25-ik elnöke ellen Buffaloban (N.Y.) melybe szept 14-én belehalt. 1918 szeptember 6 — Károlyi Mihály az első magyar köztársaság elnöke Cegléden beszédet tartott a megegyezéses béke érdekében. A NÉP KÉPVISELŐI Az Egyesült Államok kongresszusa nagy gondot fordít arra, hogy a nép előtt oly színben tűnjön fel, mintha a legfőbb törekvése volna a nép érdekeit védelmezni és előmozdítani. Erre valóban nagy szükség is van, hogy legalább a látszatot megőrizzék, mert a gyakorlatban erre egyáltalán semmi bizonyíték nincsen és mind nyilvánvalóbbá válik még a szellemi vakok előtt is, hogy az a szólam mely szerint ezen ország kormányzata; “a government of the people, for the people, by the people” nem egyéb üres frázisnál. Előttünk, osztálytudatos munkások előtt ez ugyan nem újság, mert meggyőződésünk mindig az volt, hogy a politikai kormány nem egyéb, mint a kapitalista osztály érdekeinek védelmezője, de az átlagos amerikai munkást nehéz volt meggyőzni ezen igazságról. Annak szent meggyőződése volt, hogy a kongresszus, amelyet ők választanak, az ő érdekeiket is képviseli éppen úgy, mint a kizsákmányolókét. Bizonyítékokat nehéz volt ennek ellenkezőjére szolgáltatni, mert a régmúltban nem is kerültek oly törvényjavaslatok a kongresszus elé, amelyek munkás népesség érdekeit előmozdítanák. A múltban mindig csak oly javaslatok kerültek a kongresszus elé, amelyek a kapitalista osztály érdekeit szolgálták és mivel az amerikai mnnkás abban a tévhitben élt, hogy ebben a demokratikus országban minden ember egyenlő joggal rendelkezik, igy azt is elhitték, hogy azok a törvények, amelyeket a kongresszus hozott, az ő érdekeiket is szolgálják. Az utóbbi egy és fél évtizedben azonban oly törvényjavaslatok is kerültek a kongresszus elé, amelyek a lakosság munkás rétegének érdekeit szolgálták és bizonyos mértékig védelmet nyújtottak a kizsákmány oltak- nak a kizsákmányolókkal szemben. Ilyenek a munkaidőt és munkabéreket szabályozó törvények; a szervezkedési szabadságot biztositó; a social security; a fair employment practice, amely megtiltja a munkáltatóknak, hogy faji megkülönböztetést tegyenek a munkások között, stb. törvények és ezek javítására irányuló javaslatok. Ezen törvények a négy éves depressziót követő “ujjáéledési” korszakban csúsztak keresztül a kongresszusban, de azóta állandóan a legvehemensebb támadásnak vannak kitéve és a munkáltatók semmi áldozatot nem kiméinek, hogy azokat megsemmisítsék. Ez akkor is meg fog történni, ha az eredeti törvények névleg meg is maradnak, de a hozott módosítások, — mint például a hírhedt “Case Strike Controll Bill” -— azoknak teljesen elveszik az értéküket, hogy végeredményben károsabbak lesznek, mintha egyáltalán nem léteznének. Az utolsó kongresszus, amely az elmúlt hónapban fejezte be működését, ezen a téren kivételesen jó munkát végzett és méltán érdemlik meg a kapitalisták vállveregetését. Mint azt valamennyien a saját zsebünkön tapasztaljuk az árszabályozási törvényt annyira kiherélték, hogy az a mai formájában határozottan károsabb, mintha egyáltalán nem létezne. A 65 cent minimális órabér törvényt szintén meggyilkolták. A FEPC törvényjavaslatot agyonbeszélték és végül eltemették. A social security törvény kibővítését, hogy az teljes biztosítást nyújtson betegség és orvosi és kórházi segéllyel, szintén megölték. A kongresszus azonban csak oly javaslatokkal bánt igy, amelyek a kapitalista osztály érdekeivel ellenkeztek. Oly javaslatok, amelyek a kapitalisták érdekeit szolgálják, csaknem vita nélkül keresztül csúsztak. így pl. a “tidewater oil fields” — a California és Texas tengerpartok alatt levő olajforrások — kiaknázási jogának megállapításánál, egy percig sem haboztak a privát olaj érdekeltségek javára dönteni az Egyesült Államok kormányával szemben. Még 1937-ben a szenátus egy rezoluciót fogadott el, melyben I deklarálta, hogy a partmenti ! olajforrások “az Egyesült Államok kormányának a tulajdonát képezik” és utasította az Attorney Generált, hogy azok “tulajdon jogát bizonyító iratokat az Egyesült Államok birtokába helyezze”. A privát olaj érdekeltségek azonban kifogásolták a szenátus ezen határozatát, melynek folytán az ügy a Supreme Court elé került és azóta is ott fekszik döntetlenül. Az olajérdekeltségek persze nem vártak tételnül, hanem minden követ megmozgattak, hogy az ügyet kivegyék a Supreme Court kezéből és temessék el örök időkre. Közben az elnök kinevezte Ed Pauley-t az olajérdekeltségek egyik tagját a tengerészeti al- titkárnak, akinek kinevezése ellen az akkori belügyi államtitkár — Harold Ickes — erélyesen tiltakozott, azzal vádolva Pauleyt, hogy többször tett kísérletet, hogy a szóbanforgó odaj források tulajdonjogára való igényt adja fel a kormány és engedjék azokat át a privát érdekeltségeknek, mert ennek révén legalább 300,000 dollárt lehet kollektálni az olajérdekeltségektől a demokrata párt pénztárába. Az ügy abban az időben oly nagy port vert fel és Pauleyt oly kétes színben tüntette fel, hogy az általános vélemény az volt, hogy Pauley múltja alkalmatlanná teszi őt a kinevezett állásra és “önként” visszalépett a kinevezéstől. Tudott dolog az„ hogy ezek a tengerparti olajforrások leggazdagabbak a kormány tulajdonát képező források között. Geológusok számítása szerint egy évtized múlva az Egyesült Államok tengerészete kizárólag ezen forrásokból származó olajra lesz utalva, ennek dacára a kongresszus nem is várta be a Supreme Court döntését, hanem sebtiben egy törvényjavaslattal eldöntötte, hogy a szóbanforgó olajforrások a magánérdekeltségeket illetik meg, nem perig az Egyesült Államok kormányát. így amivel Pauleyt gyanúsították, azt a kongresszus vég- rehajtottaó Ezek után, ha összehasonlítjuk, hogy a kongresszus mily elbánásban részesítette a munkásság érdekeit szolgáló törvényjavaslatokat, amelyeket egész éven át nyomorgatták, gyilkoltak és végül elvetették, vagy visszautalták a bizottsághoz eltemetni és mily villamgyorsa- sággal határoztak a kapitalista érdekeltségeket szolgáló ügyben, még a szellemi vakságban szenvedő munkások is könnyen megláthatják, hogy a kongresz- szus mely osztálynak az érdekeit szolgálja. AZ INFLÁCIÓS MUMUS A háború ideje alatt és még ma is állandóan azt hallottuk és halljuk, hogy a munkabérek emelése inflációt okoz, azért szükséges a munkabéreket egy bizonyos megszabott vonalon tartani. Bár a béreket megrög- zitették, az infláció azonban j mégis bekövetkezett, mert ma a ! dollár csak félannyit ér, mint a I háború előtt és amint az alábbi kimutatás igazolja az inflációt CHICAGO FIGYELEM! Szeptember 8-án, VASÁRNAP a Chicago és környékén lakó ipari unionisták nagy PIKNIKET tartanak a Caldwell Woods 50-es számú körzetében. Be- léptidij nincs. A rendezőség gondoskodik ennivalóról, frissítőkről és mulattató programot is fog nyújtani. Mindenkit szívesen látnak. Útirány: A Milwaukee Ave. car a Devon Ave.-ig, onnan keletre a Devon Ave. a park második számú bejáratán át az uszoda mellett vezet az ut az 50-es körzethez, amit feliratok fognak mutatni. nem a munkabérek emelkedése idézte elő. A Federal Reserve Board egy kimutatást bocsátott nyilvánosságra az egyéni takarékbetétekről, melyből megtudjuk, hogy az összes takarékbetéteknek 60 százalékát a nemzet családjainak 10 százaléka bírja és arra mérget mernék venni, hogy az a 10 százalék nem a munkásosztály soraiból kerül ki. A kimutatás azt is megjegyzi, hogy a családok 40 százaléka a betéteknek csak egy százalékát bírja. Az átlagos összeg, amely ezen 40 százalékra esik családonként 40 dollár, de a túlnyomó többsége ezen családoknak egyáltalán nem rendelkezik semmivel és ezek a vásárlásaikat kölcsönökkel vagy hitellel intézik. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi 40 százalék a mi sorainkból kerül ki és ha a bérek, vagyis az évi jövedelme ezen 40 százaléknak megduplázódna, még akkor sem okozhatna inflációt, csak egy kicsivel emberségesebb életszínvonalat. AZ EGYETLEN MUNKÁS KÉPVISELŐ WASHINGTON — A napokban elhalt William J. Gallagher, Minnesota államba való kong- ressman, volt az Egyesült Államok törvényhozó testületében az egyetlen “munkás” ember. Gallagher utcaseprő volt és amikor két évvel ezelőtt, 1944-ben a demokrata és farmer-labor pártok tiketjén képviselőnek választották, mint nyugalmazott városi utcaseprő csak a havi 28 dollár és 24 cent nyugdijából élt. A kongresszusi jegyzékbe mint foglalkozást ezt Íratta be magáról: Workingman (munkás). Noha Galágher dicsekedett azzal, hogy ő munkás, a munkások nem igen dicsekedhettek Gallagherrel, mert a munkásproblémákhoz vajmi keveset értett. A képviselőházban sem sokat szerepelt. Hamar ráuht a tárgyalásokra. “Too much talking”, — túl sokat beszélnek, jelentette ki. Gallagher most töltötte be 71-ik életévét. A házi légy évente 65 millió dollár kárt okoz Amerikában, a moly pedig körülbelül 23 milliót. A múlt évben (1945) az amerikai lakosok mindegyikére átlag 1150 dollár jövedelem esett. 1940-ben az átlagos jövedelem csak 575 dollár volt.
