Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-08-31 / 1439. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. augusztus 31. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 One Year _________ $2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months .......... 1.00 Egyes szám ára ........ 5c Single Copy --------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ....... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ”*^•42 Dicsekszenek a profitharácsolók A háború befejeztének első éves évfordulóján a rekonstrukciós bizottság elnöke, John L. Steelman meglepő számadatokat tárt a közönség elé. Meglepőek ezen adatok azért, mert hiszen a háborút befejező hónapokban nagymérvű bérharcok következtében számos iparban megállt a termelés és a kereskedelmi sajtó állandóan a “nagy veszteségekről” irt. Mindezek dacára Steelman jelentése most a következő adatokat tartalmazza: A V-J napot követő év alatt a békebeli áruk termelése elérte a 30 billió dollár értéket. Ugyanezen idő alatt az építkezés megnégyszereződött és 250,000 uj vállalat alakult. Ezen ipari fellendülés következtében a gyárosok “rekord” profitra tettek szert. A nehéz iparokban a rövid visszaesést, amit a háborús rendelések beszüntetése okozott, gyors “előre szökés” követte úgy, hogy az elért profit (az adók levonása után) ez évben sokkal magasabb volt, mint bármelyik más béke-évben. Az individuális és korporációk teljes jövedehne elérte a 163 billiót. Miután béke évben ez a 100 billiót soha sem haladta túl, igy most ez a jövedelem legalább 60 százalékkal magasabb, mint bármely más béke-évben. Ebből a jelentésből láthatjuk, hogy az amerikai tőkések egyformán kitudják használni a termelést, akár háborús, akár a békés célokat szolgálja, — számukra az csak a profitszerzés lehetőségét képezi. És ami a legjellemzőbb rájuk az, hogy nem lehet a profit olyan magas, aminél még magasabbat nem akarnának. A profit-éhségnek, a profitharácsolásnak nincs határa. Eddig a háborús kivételes viszonyok következtében az adózással igyekeztek valamennyire kontrolálni a profitot. A túlságos nagy profitot megadóztatták. Fájt is ez a dolog nagyon a kielégíthetetlen kapzsi profitharácsolóknak és most azon fáradoznak, hogy ezt a törvényt, jobban mondva ezt az irányelvet érvénytelenítsék. A republikánus párthoz tartozó képviselők egy csoportja, Carl T. Curtis vezetése alatt nyilatkozatot adott ki, amely szerint “meg kell tisztítani a Treasury Departmentet azoktól, akik az adózást a vagyon uj elosztására akarják felhasználni”. Courtis és társai szerint az ilyen elv “amerikaiatlan”, amit a kongresszus már többször visszautasított. “És mégis” — mondja ez a nyilatkozat, — “érvényt- akarnak szerezni annak a mániájuknak, hogy szociálista céljuk elérésére az adózási rendszert használják fel. Adótörvények utján akarják a vagyont másképpen felosztani.” Courtisék tehát olyan adótörvényeket akarnak, amelyek sértetlenül hagyják a profitot, amelyek a közterhek viselését teljesen a munkásság vállaira helyezik. És kimernek állni az ilyen követeléssel akkor, amidőn a hivatalos kimutatás szerint még a sztrájkok dacára is a profit 60 százalékkal haladja meg a békebeli idődben elért legmagasabb profitjaikat is. A szabadverseny meséje Pár heti izgalmas tárgyalások után végre életjelt adott magáról az uj árszabályozó törvények értelmében kinevezett “Price Decontrol Board” bizonyos húsféléknek és néhány más árucikknek újbóli kontrol alá vételével. Már maga az a tény is figyelemre méltó, hogy az amerikai nagy néptömegek az egyre emelkedő drágaságtól hajtva újabb, még az előbbinél is szorosabb árszabályozást követeltek, mire a kongresszus oly törvényeket hozott, amelyek értelmében “dekontroláló”, — vagyis a kontrolt megsemmisítő bizottságot neveztek ki. A “Price Decontrol Board” rendeltetése tehát valójában nem az árak megszabása és ezáltal a drágaság meg az infláció megelőzése, hanem a régi árszabályozás fokozatos megsemmisítése, amennyiben a teljes árszabályozás hirtelen beszüntetését Amerika népe nagy felháborodással fogadta. De ha a nép — amelyet általában fogyasztó közönségnek neveznek, — ellenezte is az ár- szabályozást, annál inkább követelték azt a National Association of Manufacturers (NAM) keretébe tartozó nagytőkések. Már többször irtunk arról, hogy ez a kutyaszövetség milyen rengeteg összegeket költ az árszabályozás megdöntésére. Az amerikai sajtóban heteken keresztül oldalas hirdetésekben magyarázták, hogy a drágaságot az árszabályozás okozza, amennyiben az teremti meg a fekete piacot. Ellenben ha eltörlik az árszabályozást, — mondották a gyárosok — akkor a “free enterprise” törvényei szerint a szabadkereskedelemben uralkodó verseny hatásosan korlátozza az árakat. Ez volt az érvelésük lényege. Ezt hangoztatták a rádión, ezt íratták újságjaik vezércikkeiben, ezt magyarázták a nemzetgaz- dászaik és végre ezt prédikálták a szószékről a papjaik is. Azonban amikor az árszabályozás hirtelen megszűnt, a nagy verseny csak abban nyilvánult, hogy melyik gyáros vagy kereskedő tudja gyorsabban emelni a termelvények árait. A nagyközönség nem tudta és nem is tudhatta azt, hogy amíg a magántertnelés hívei olyan erősen hangoztatták a szabad verseny szerepét az árak leverésében, addig a kuliszák mögött már régen megfojtották ezt a szabadversenyt. Hiszen ma már minden jelentékenyebb iparban kialakultak a trösztök, kartelek, vagy pe- dik az árakra vonatkozó egyezségek. Nem úgy van már, mint évtizedekkel előbb, hogy az egyes munkáltató a jobb gépek vagy módszerek segélyével olcsóbban adhatta áruit, mint a konkurensei, ami az árak leverésére vezetett. Ma már az árakra vonatkozólag egyezség van nem csak az ország határain belül, de még azokon kívül is. A bázikus iparokban szinte kihívóan mutatkozik ez az egyezség. így például a szén, a nyers acél, a szövőáru, stb. minőség szerint egyforma áron mennek bármelyik kompánia szállítja is. Sőt a kész árucikkeknél is láthatjuk ugyanezt a dolgot. így például az automobil iparban is megszabtak bizonyos minőségű csoportokat, amelyeket csaknem azonos árakban ad el minden gyáros. A régi trösztellenes, ma pedig a kartelellenes bírósági tárgyalásoknál az is kitűnt, hogy az iparmágnások felosztják az egész földet és ipari birodalmakat szabnak ki maguknak. Az ily terülteken aztán szabadon garázdálkodhatnak. Az ily ipari csoportok között csak abban van verseny, hogy melyik tud nagyobb profitot kiharácsolni a kiszabott területről. Sőt azt is kimutatták már, hogy az ily tröszt vagy kartel megegyezéseknél kiszabják nemcsak az árakat, hanem még a munkabérek maximumát is. így napjaink egyik legnagyobb csalása volt az, amit a NAM kutyaszövetség tagjai követtek el, amikor a szabad verseny előnyeivel bolondították a népet, holott azt a szabadversenyt már régen eliminálták a termelésből. Az amerikai nép azonban bedült ennek a népámitásnak. Most tehát csak saját hiszékenységének köszönheti, hogy a “free enterprise” fiuk üyen könnyen szedik el tőle a háborús keresetből megmaradt pár centjeit. Kardcsörtetés Mint látni lehetett, a jugoszláv-amerikai összekoccanást elintézték további vérengzés nélkül is, noha az Egyesült Államok már “ultimátumot” is küldött, amit a diplomáciai összeköttetés megszakítása, majd a háború megindítása szokott követni. Annyi azonban tény, hogy ezt, az igy egyenlőre elsimított ügyet még mindég nagymérvű misztikus homály takarja. A jugoszlávok állítása szerint az amerikai repülők több mint százszor repültek át jugoszláv terület felett és a tiltakozást semmibe sem vették. Viszont az amerikaiak joggal nevezhették felháborító dolognak a fegyvertelen repülőgépek lelövését. A laikus ember joggal kérdezheti, miért nem vették az amerikaiak tudomásul a jugoszlávok tiltakozását? De ugyanakkor megint azt is kérdezhetjük, hogy micsoda nagy vétek van abban, ha egy repülőgép az egyenes irányt követve átrepül az utbaeső idegen országrész levegőjén ? Nem tudjuk, hogy voltak-e valami titkos okai mindkét félnek, amelyekről eddig még nem szóltak, de a látszat szerint Amerika a “nagyfiú” módjára viselkedett, aki el sem tudja képzelni, hogy a “kisfiúk” tiltakozni mernek, ha a játékjukat elveszi tőlük. A kis országoknak is üyen játékuk az az állítólagos szuverénitás, amelynek megsértését látják abban, ha a levegőjüket engedelem nélkül szelik át más országok repülőgépei. A legvalószínűbb magyarázata azonban a jugoszláv-amerikai incidensnek az a nagy bizonytalanság, idegesség, amiben Közép- európa népei élnek. Ezekben az országokban a népesség jelentékeny része még mindig nem tudja elhinni, hogy a régi világnak vége szakadt, hogy a régi, kizsákmányoló uralkodó osztály hatalmát vesztette. Még mindig azt hiszik, hogy a jelenlegi állapotok csak ideiglenesek s nemsokára visszatérnek a régi tulajdonosok, a régi kizsákmányolok, méghozzá Amerika és Anglia segítségével. ,.Erre.a„feltevésre fPPei» elég okot ad ennek a két országnak a különböző konferenciákon való viselkedése. Viszont az uj rendszer megteremtői és fentartói minden alkalmat felhasználnak arra, hogy megmutassák, miszerint ezúttal nem engedik meg, hogy az 1919-es események megismétlődjenek. Nem engedik meg, hogy az ellenforradalmi elemek bátorítást kapjanak külföldi barátaiktól. Eltökéltségüket, szüárdságukat akarják bizonyítani az erejüket meghaladó oly állásfoglalással, mint a jugoszlávok tették. Szerintünk a jugoszláv incidens intésül szolgálhat Amerikának arra, hogy az annyi véráldozattal levert reakció visszaállítására ne használja fel hatalmát. És ami még annál is fontosabb, ne állítsák farizeusi módra, hogy a demokráciát meg a népek szabadságát védelmezik akkor, amidőn ugyanazon reakciós erőket bátorítják fel, amelyek leverésére annyi millió ember életét keüett feláldozni.
