Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-08-17 / 1437. szám

4 oldal 1946. augusztus 17. BÉRMUNKÁS BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...................$2.00 Cine Year ...... $2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy __________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ___ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Ipari abszolutizmus Végre az Egyesült Államokban is eljutottunk oda, ahová az európai országok már régen elérkeztek, hogy a közbeszéd tár­gyát tulnyomólag a nagy drágaság képezi. És mint Európában, úgy itt is a nagy drágasággal együttjár, hogy az árucikkek telje- jesen eltűntek. Különösen áll ez a legfontosabb cikkekre, — az általánosan használt élelmiszerekre, ruházatra, cipőre és egyéb hasonló dolgokra. Ha ehez hozzáadjuk még a szinte hihetetlen nagy lakásínséget, akkor megállapíthatjuk, hogy a rekonstrukciót valami, vagy valakik akadályozzák. Jóidéig a munkásokat okozták ezért, mert a drágaság követ­keztében kénytelenek voltak bérharcokba menni. A sztrájkhul­lámok azonban már régen elsimultak, a jelenlegi kisméretű sztráj­kok mit sem számítanak a roppant iparral rendelkező ország ter­melésében és az árucikkek még sem mutatkoznak. Az üzletek még mindig üresek, — jobban mondva csak fényűző és igen drága por­tékákkal vannak itele; lakáshiányában a munkáscsaládok ezreit rakják az utcára, vagy kénytelenek hulladék anyagból összetákolt ideiglenes lakásokban lakni és automobilról még mindig csak ál­modoznak azon sok százezren, akik nem akarnak dupla árakat fi­zetni. Joggal kérdezhetjük tehát, mi történt azzal a “free enter­prise” rendszerrel? Hiszen a lapokban csak azt olvastuk, a rádión egész nap azt hallottuk, hogy “szabad utat kell engedni a free en­terprise rendszernek” és egy-kettőre megindul a termelés, lesz bőven mindenből, sőt még a munkásoknak is lesz elegendő mun­kájuk és keresetük. Most aztán kitűnt, hogy a magántulajdon jogra alapozott tőkés termelési rendszer (mert valójában ezt kell érteni az annyit hangoztatott “free enterprise” alatt) nem tudja megoldani a rekonstrukciót, vagy pedig sztrájkba ment, beszün­tette a termelést. Nem is kell túlságos éles megfigyelő képességgel rendelkez­nünk, hogy meglássuk az amerikai nagytőke sztrájkját. Termé­szetesen nem jöttek össze gyűlésre és szavaztak arra, hogy men­jenek-e sztrájkba vagy sem: nem állítottak sztrájkőrszemeket az ipartelepek, nagyüzletek és pénzintézetek elé, de a termelést és szétosztást éppen olyan hatásosan beszüntették, mintha megtet­ték volna a sztrájkkal járó előzetes intézkedéseket, mintahogyan a munkások szokták. Az amerikai nagytőke, vagy a nagyipar (a kettő teljesen ösz- szeforrt) sztrájkjának két oka volt. Az első az, hogy meg akarták semmisíteni az árszabályozást, amely valamennyiben korlátozta a profitjukat. Ez sikerült is nekik, mert a kongresszus által elfoga­dott uj árszabályozó törvények teljesen hatástalanok, nem érnek annyit sem, mint az a tinta, amivel az elnök aláírta az uj törvényt. A másik s szerintünk fontosabb ok a munkásság kiéheztetése volt. Ez az állítás sokak számára hihetetlenül hangzik. Hogy lehet ilyet mondani, — kérdezik ezek, — hát nem jobb mindenkinek az általános prosperitás? Hát nem mindenkinek az érdeke az, hogy a műhelyek, gyárak, bányák és a többi ipartelepek mind teljes gőzerővel dolgozzanak? Hiszen ha jól keresnek a munkások, ak­kor nagy a vásárlóképességük és nagyobb lesz a tőkések profitja. Elméletnek ez jól hangzik, a gyakorlat azonban azt bizonyít­ja, hogy a tőkés termelési rendszer jelenlegi stádiumában, amikor az iparok igazgatása felfogadott szakértők kezeiben van, a leg­fontosabb az üzemekbe befektetett összegek utáni kamat előte­remtése. Az igazgatókat, managereket azért fizetik, hogy a leg­többször nagyon is felhigitott befektetésre megfelelő százalék hasznot csikarjanak ki a munkásokból. Erre pedig az egyetlen és legbiztosabb alkalom akkor kínálkozik, ha a munkások csak a má­ról-holnapra élnek, az az nincs kitartásuk s igy kénytelenek eladni munkaerejüket az üzemek által ajánlott bérekért és munkaviszo­nyok mellett. Az amerikai nagytőke sztrájkját lehetővé tette az az adózási törvény, amely megengedi, hogy a munkabeszüntetés által ért veszteségeiket pótolhassák a túlságos nagy profitra kivetett adó­ból. így például a General Motors azt állítja, hogy a 113 napig tartó sztrájk 88,000,000 dollár veszteséget jelentett a cégnek, ami­ből azonban a “profit tax” törvény alapján á szövetségi kor­mánytól visszakaptak 52,000,000 dollárt. Ugyanígy járt el a többi nagy üzem is, amelyek igy a közvagyon rovására kiéheztették a munkásaikat. Hogy a nagy munkáltatók tudatosan törekedtek a munkások kiéheztetésére, azt legjobban bizonyítja az a tény, hogy hetekig, hónapodig elhúzták a sztrájkot és a végén megadták a követelé­seket, tudván azt, hogy a magasabb béreket ellensúlyozhatják részben a magasabb árakkal, részben pedig a termelés meggyor­sításával, szóval a munkások hatásosabb kizsákmányolásával. Noha a jelenlegi termelési rendszerben a tőkések sztrájkja éppen olyan hatásosan meggátolja a közszükségleti cikkek előál­lítását, mint a munkások sztrájkja, ez a kétféle sztrájk a külsősé­gekben egyáltalán nem hasonlít egymáshoz. Mert amig a munká­sok sztrájkja alkalmával a sztrájkolok a piketvonalakon állnak, családtagjaik pedig nagy anyagi gonddal küzködnek, különösen ha a sztrájk hosszabb ideig tart, addig a munkáltató a legfénye­sebb üdülőhelyeken, vagy klubbokban, esetleg a golf pályákon “szenvedi” a sztrájkkal járó nehézségeket. A munkáltatók sztrájkját igen jói jellemezte Gerald Reilly, a National Labor Relation volt tagja, amidőn ezt mondotta: Öt- ven éven át tartó erőszakoskodás az amerikai iparmágnásokat az ipari abszolutizmusra szoktatta, amiről nem akarnak lemondani. A Wagner törvények végetvetettek ennek az ipari abszolutizmus­nak, de csak elméletben, mert az amerikai üzemek igen nagy ré­szében még mindig nem juttatták érvényre. Gerald Reillyt nem lehet munkásbarátnak nevezni. Sőt éppen ellenkezőleg, döntéseivel olyan munkásellenes álláspontot képvi­selt, hogy végre a nagy szakszervezetek kívánságára kénytelen volt lemondani állásáról. Az amerikai munkáltatóknak az ipari ab­szolutizmus érdekében folytatott sztrájkja annyira feltűnő, hogy még az ilyen ember is észrevette és a fenti nyilatkozatában leszö­gezte. Természetesen sokkal fontosabb lenne az, ha a munkások fel­ismernék, hogy az amerikai nagytőke az ipari abszolutizmus új­bóli visszaállítására törekszik és a munkások kiéheztetése csak az ahoz vezető utak egyike. A csomagküldésről A magyarországi lapokból látjuk, hogy az Amerikából posta utján a rokonok és barátoknak küldött úgynevezett “szeretet cso­magok” milyen fontos szerepet játszanak a kifosztott nép élelme­zésében és felruházásában. Amint a közlekedés javult, úgy emel­kedtek az Amerikából érkező csomagok számai is. így például egy kimutatás szerint az Egyesült Államokból a rokonok és barátok részére március hóban 85,455 kilogram áru, április hónapban pe­dig már 257,382 kilogram érkezett. Semmi kétség, hogy a támogatásnak ez a módja pénzérték­ben sokszorosan felülmúlja az úgynevezett “hivatalos” amerikai magyar segély akció által gyűjtött összegeket. De azonkívül a cso­mag annak megy, akinek szánjuk. És végre nem gáncsolhatják el azon Horthy ügynökök, akik beültek annak a hivatalos segélybi­zottságnak a vezetőségébe s tisztségüket a támogatás megakadá­lyozására használják fel. így nem csoda, hogy az amerikai ma­gyarság tekintélyes része bizalmatlanul viselkedik ezzel a bizott­sággal szemben, de örömmel ragadta meg az alkalmat az ínség­ben szenvedő rokonok és barátok segélyzésére, amikor arra meg­nyílt az alkalom. Ebben a tekintetben most örvendetes változás állt be, ameny- nyiben az amerikai postahatóság a csomagok súlyát az eddigi il fontról felemelte 44 fontra. Ez nemcsak azt teszi lehetővé, hogy olcsóbban és kevesebb munkával küldhetjük a csomagokat, de azt is, hogy a 11 fontnál súlyosabb dolgokat, mint például télikabáto­kat is küldhetünk. Most ugyan még nagy hőségek vannak, de jól tudjuk, hogy hamarosan itt lesz a tél és a már teljesen lerongyolódott, ruhátlan rokonokon nagyon, de nagyon sokat segíthetünk a téli ruhával. A csomagküldés megindulás óta mi állandóan kértük olvasó­inkat, hogy tehetségük szerint küldjenek ily szeretet csomagokat ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozo emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. llgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetove teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba heoltani ama tévhitet hogv a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- suntessek a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A RFR RENDSZERREL^ A A munkásosztály történelmi hivatása, fcogv megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a térmclést akkor, amikor a bérrendszer mar elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ni társadalom szerkezetét építjük k. eégi társadalom keretein belüt

Next

/
Thumbnails
Contents