Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-12-14 / 1454. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1946. december 14. Nyílt levél Bevin külügyminiszterhez A P.M. DEC. 2. SZAMÁBÓL Kedves Miniszter Ur! Amidőn hivatalos ügyben ezen országban jár, ugylátszik nem jut ideje észrevenni, hogy mit gondol az amerikai nép az ön palesztinai politikája felől. Azért engedtessék meg nekem, hogy mint önnel együtt a hala­dásnak hive és az angol népnek nagyrabecsülője, ezen tárgyban önhöz néhány kérdést intézzek. Ezen nyílt levelet azért Írom, mert a népek tízezrei szenved­nek ártatlanul, amelyért ön job­ban felelős, mint bárki más, aki ezen tízezrek szenvedését elő­idézte. Azzal kezdem, hogy fölhívom figyelmét, hogy a Labor Party — amelynek ön is egyik kima­gasló vezető egyénisége ■— egé­szen addig mig ön és Attlee ur hatalomra nem jutott, állandó és rendíthetetlen hive volt egy Zsidó Nemzeti Otthonnak Pa­lesztinában. Az ön pártja az 1917 és 1945. évek közötti idő­ben ünnepélyesen és hivatalo­san ismételve tett ígéretet arra, hogy egy zsidó Palesztinát tá­mogatni fog. Időről-időre ön és társai, akikkel együtt a Labor Party kormányt irányítják, ne­vezetesen : Attlee, Morfisson, Jowitt, Greenwood, Dr. Dalton, Greech, Jones urakat említem meg közülök, akik a Zsidó Nem­zeti Otthonnak kétségkívül a legerősebb szószólói voltak egé­szen addig, amig hatalomra nem jutottak. Ám abban a pillanat­ban, amidőn a Labor Party ke­rült hatalomba, ön és társai megszegték ígéretüket. Megsér­tették szent fogadásukat és et­től kezdve önök úgy viselked­nek, hogy a legreakciósabb tory kormánynak is szégyenére vál­na. Több millió amerikaival egye­temben szeretném tudni, mikép­pen magyarázná, vagy igazolná ezen szégyenletes visszavonu­lást és igéretszegő politikát? ALAPTALAN FÉLELEM Ön már próbálta igazolni a palesztinai politikáját azzal, hogy a zsidók Szentföldre való bevándorlása ellenszenves az arabok előtt, ami diszkreditálta az egész civilizált világ előtt az ön kormányát, amely felől ön is elég jól van értesülve. Ön mon­dotta: nem engedheti meg a zsi­dó bevándorlóknak, hogy azon területre lépjenek, amit igen he­lyesen — követve az ön pártja és országa hivatalos Ígéretét — hazájuknak tekintsenek, mert egy külön hadosztály angol ka­tonaság küldése válna szüksé­gessé, amely költségekre — pénzben és katonai erőben — ön sem volt elkészülve« Miniszter ur! Ha csak ez az egyedüli ok az ön különös visel­kedésére a palesztinai kérdés- désben, akkor nagyon gyarlóul igazolta. Hiszen mindenki tisz­tába van vele, hogy egy hatá­sos arab fölkeléstől való féle­lemnek nincs semmi alapja. Ez csupán az ön arabok melletti és munkás ellenes külügyi hivatal­nokai, valamint vele egyenlően reakciós gyarmatügyi hivatal­nokok agyában fogamzott meg. Miniszter ur! ön nagyon jól tudja, hogy az arab-világ nem politikai egység. Nem is gazda­sági hatalom. Sőt katonai erő sem, amely egyetlen angol pán­célos hadosztálynak képtelen volna ellenállni. Azonfelül — ki­véve az arab főurakat — (sokat közülök, mint Trans-Jordán uralkodóját is, az ön kormánya pénzeli) a mozlem tömegek ak­kora nyomorban és tudatlanság­ban vannak tarta, hogy képtele­nek bármily hatásos politikai vagy katonai ellenálló hatalom megszervezésére. Miért zárja be tehát Paleszti­na kapuit a zsidó bevándorlók előtt? Miért utasítja vissza Mi- naszter Ur saját Angol-Palesz- tina Bizottságának ajánlatát és nem veszi figyelembe Truman elnök ismételt kérelmét, hogy engedjenek 100.000 üldözött egyént be azon egyedüli helyre, ahol szívesen látott volna? Nem hiszem el, amit az ön bírálói mondanak: hogy csupán az ön részéről való közöny és érzékte- lenség az emberi szenvedés iránt mutatkozik benne. Most esett keresztül saját hazája is egy nagy megpróbáltatáson, amely­ből nagy erőmegfeszitése és bá­mulatos bátorsága mentette ki, hogy nemzete fönmaradhatott. Ezeknek következményeképpen önnek meg kell érteni a zsidó nép érzését úgy Európában, mint Palesztniában, kiket a ná­cizmus borzalmai után nem egy­könnyen lehet eltéríteni céljuk­tól, egy nemzeti menhely fölépí­tésétől a Szentföldön. ELLENSÉGES VISELKEDÉS Amit önnek tudnia kell, a pa­lesztinai politikája útban van a sikertelenség felé, mert már er- kölcsileg is elítéltetett. Világos, hogy az az ut, amelyet ön követ, a Labor Party külügyi és gyar­matügyi politikája, amely job­ban törődik az imperializmus föntartásával, mint a méltá­nyossággal. Jobban érdekli önt, hogy hatalomba maradjanak a korrupt efendik (urak: Török­országban az állami hivatalno­kok és a tudományos osztályhoz tartozók cime) és a feudális ki­rályok, mint az, hogy bátorítsa a szocialista eszméket, vagy a demokratikus mozgalmakat. Más alapon nem lehet meg­magyarázni az ön ellenséges vi­selkedését a zsidó Palesztina iránt, mint azzal, hogy önnel együtt a külügyi és gyarmat­ügyi minisztériuma fél attól, hogy a haladó zsidó bevándor­lók fölébresztik közép-keleten a sötét, alvó arab tömegeket. Azok a mindennapos robba­nások és lövöldözések a Szent­földön, megmutatják politikájá­nak sikertelenségét. Az ön cse­lekvése, még a mérsékelt eleme­ket is fegyveres ellenállásba za­varja. Mert utoljára nem ma­radhat más részköre, mint a puszta erőszakhoz folyamodás. Azzal, hogy nem hajlandó szem­benézni a tényleges palesztinai kérdéssel, már eddig is az ango­lok és zsidók százainak halálát okozta. Az elkeseredés és a köl­csönös gyűlölet pedig napról- napra nő. Azon alapon tagadta meg a zsidó menekültek beván­dorlását, mert egy hadosztály kotanságot vont volna maga után. Most pedig azon helyzet­be jutott, hogy tiz hadosztályt kellett használnia és ugylátszik még nem is lesz elég, mert még nincs is vége, még többet is kell küldenie. Mit gondol meddig bírja még Miniszter Ur!? Vagy mozgósítani akarja az angol-bi­rodalom összes erejét egy hosz- szantartó hábroura az ellen a néhány százezer zsidó-paraszt ellen Palesztinában? Vagy ez volna az a nagy hőstett, amit az angol-szocializmus véghez vi­het? AZ ERŐSZAK NYELVÉN Ami az ön cselekvésében kü­lönösen tragikus az, hogy az erőszakot részesíti előnyben. Az egész világ előtt demonstrálta, hogy most az angol-birodalom­tól igazságot csak bombákkal és revolverekkel lehet kicsikarni. A fiatal zsidó hazafiak elvan­nak tökélve arra, amit az ame­rikai gyarmtosok, az Írek, a búr népek csináltak, hogy fellebbe­zésekkel Londont nem lehet ész- szerüségre, vagy demokratikus egyezkedésre bírni. Az angolok csak az erőszak és terror nyel­vezetét értik meg. Emlékezzen vissza a Minisz­ter Ur, a második világháború alatt azon arab uralkodó osztály amelynek ön bajnoka, ellensége­sen viselkedett Anglia iránt. Hogy ez tény volt, igazolták az­zal, hogy elvoltak készülve a ná­cikat fogadni. Semmi okunk sin­csen föltételezni, hogy azóta az arabok megcserélték véleményü­ket. Azt is tudnia kell, hogy az egész közép-keleten csak a zsi­dók voltak az angolok egyedüli megbízható barátai. De ön akár ésszel, vagy nélküle, elkövetett mindent, ami csak hatalmában állt, hogy ezen barátokat ellen­ségekké alakítsa át. Én az ön helyébe, mint kötelességtudó angol polgár, megkérdezném magamtól, mint ahogy Richard Crossman tette: ez a rövid ideig tartó, néhány lármás arab feu­dális ur kibékitése, megéri-e a nyugati gondolkozásu, haladó elemek hosszantartó áldozat ho­zatalát közép-keleten? Miniszter Ur! Bármilyen ka­tonaságot is küld Palesztinába, az nem fogja megoldani az ön problémáját. Azon két fő ut kö­zött, amely előtte a Szentföldön nyitva áll, előbb-utóbb választa-1 nia kell. Vagy kiengeszteli töké­letesen az Arab Ligát és a zsi­dókat állandó kisebbségre kár­hoztatja és ez — amint ön is jól tudja — egy hosszabb zsidó-brit háborút akaszt az ön nyakába, amelyben jólehet a páncélos hadosztályai nyerni fognak, de az országának hírnevére és be­csületére szégyenteljes lesz. Vagy pedig, elfogadja az an­gol-amerikai bizottság ajánla­tát, amelyet Truman elnök is támogatott és megengedi egy életképes zsidó állam fölállítá­sát Palesztinában, a zsidóság ál­tal irányítva. Azon károkat, amit az ön po­litikája okozott nem lehet hely­rehozni, de egy praktikus meg­oldással elháríthatná a további szenvedést és vérontást. A to­vábbi halogatás még több kese­rűség, még több erőszakos ki­törések és szenvedések kutfor- rásául szegődik. Őszinte hive Saul K. Padover Hogy a fönti nyílt levelet ma­gyarra fordítottam, tettem két okból. Először, tudom, hogy Sa­ul K. Padover, azon kevés új­ságírók egyike, aki bátran megmerte írni az amerikai ka­tonai hatóságokról az igazat. Leleplezte németországi reakci­ós ténykedésüket. Fölfedte a náci barátságukat és rámuta­tott arra, hogy külügyi hivata­lunk nem is akar igazi demokra­tikus változást Németország és más európai országokban. Másodszor azért, mert olyan ügyért szállt síkra ezen nyílt le­velében, amely a civilizált világ szégyenfoltja és amit jó néhány­szor már magam is ostoroztam Mint érző ember, nem hagyha­tom szónélkül azt, hogy az a nép, amelyből hat milliót már megöltek, ne legyen hová fejét lehajtania. Persze értek már vádaskodá­sok is miatta. New Yorkban egyik tisztelőm és munkástár­samtól azt kérdezte egy nem tisztelőm: “hogy ez a . . . tud­ja Pál . . . nem-e zsidó? Megmu­tatja az emberek fásultságát a fönti kérdés. Mintha pontosan zsidóknak kell annak lenni, aki az emberi borzalmasságokon megütközik. Mintha a zsidó nép arra született volna, hogy az ember-barmok, a megvadult ál­lati ösztöneiket rajta próbálják ki. Nos, szerény személyemet ily kicsinyeskedésekkel nem lehet megsérteni. Az én részemre ami­óta kiszellőztettem magam a tömjénfüsttől, ez a buta gyűlö­let nem létezik. Nem is fog sem­mi visszatartani, hogy korunk legnagyobb gyalázatát, a zsidó­üldözést ne ostorozzam. Köteles­ségemnek érzem, hogy megmu­tassam a kevés bátrakkal együtt, hogy mennyire aljas és elvetemedett generációt szült a huszadik század első fele. Saul K. Padover ezen nyílt le­velében nem vitatja a zsidó nép üldözésének igazságtalanságát. Csak mint egy szomorú tényt, megállapítja, hogy nem engedik az angolok pihenéshez a zsidó népet. Az üldözöttnek kíván Padover menedéket nyújtani azzal, hogy megakarja Bevin miniszterrel nyittattni az üldö­zött zsidó nép számára Palesz­tina kapuját. Nem azok közé tartozom, akik helyeslik az ilyen megoldást, de a sok rossz közül, csak Palesztina Ígér pillanatnyi pihenőt a sok ezer agyongyötört zsidó nép számára, tehát elfoga­dom az alternatívát. . . tudja Pál . . . Miután a bútorüzletekben hosszabb ágyakat keresnek, az amerikai butorgyárosok elhatá­rozták, hogy a standard 74 incs hosszú ágyak mellett 78 incs hosszuságuakat is fognak készí­teni. Ez a tény, valamint azon adat, hogy amig az első világhá­ború idején az amerikai katonák átlagos magassága 67 incs, a második világháborúban már 68 incs volt, mutatja, hogy az ame­rikai nép negyedszázad alatt 1 incset nőt magasságban.

Next

/
Thumbnails
Contents