Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-12-14 / 1454. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1946. december 14. Nyílt levél Bevin külügyminiszterhez A P.M. DEC. 2. SZAMÁBÓL Kedves Miniszter Ur! Amidőn hivatalos ügyben ezen országban jár, ugylátszik nem jut ideje észrevenni, hogy mit gondol az amerikai nép az ön palesztinai politikája felől. Azért engedtessék meg nekem, hogy mint önnel együtt a haladásnak hive és az angol népnek nagyrabecsülője, ezen tárgyban önhöz néhány kérdést intézzek. Ezen nyílt levelet azért Írom, mert a népek tízezrei szenvednek ártatlanul, amelyért ön jobban felelős, mint bárki más, aki ezen tízezrek szenvedését előidézte. Azzal kezdem, hogy fölhívom figyelmét, hogy a Labor Party — amelynek ön is egyik kimagasló vezető egyénisége ■— egészen addig mig ön és Attlee ur hatalomra nem jutott, állandó és rendíthetetlen hive volt egy Zsidó Nemzeti Otthonnak Palesztinában. Az ön pártja az 1917 és 1945. évek közötti időben ünnepélyesen és hivatalosan ismételve tett ígéretet arra, hogy egy zsidó Palesztinát támogatni fog. Időről-időre ön és társai, akikkel együtt a Labor Party kormányt irányítják, nevezetesen : Attlee, Morfisson, Jowitt, Greenwood, Dr. Dalton, Greech, Jones urakat említem meg közülök, akik a Zsidó Nemzeti Otthonnak kétségkívül a legerősebb szószólói voltak egészen addig, amig hatalomra nem jutottak. Ám abban a pillanatban, amidőn a Labor Party került hatalomba, ön és társai megszegték ígéretüket. Megsértették szent fogadásukat és ettől kezdve önök úgy viselkednek, hogy a legreakciósabb tory kormánynak is szégyenére válna. Több millió amerikaival egyetemben szeretném tudni, miképpen magyarázná, vagy igazolná ezen szégyenletes visszavonulást és igéretszegő politikát? ALAPTALAN FÉLELEM Ön már próbálta igazolni a palesztinai politikáját azzal, hogy a zsidók Szentföldre való bevándorlása ellenszenves az arabok előtt, ami diszkreditálta az egész civilizált világ előtt az ön kormányát, amely felől ön is elég jól van értesülve. Ön mondotta: nem engedheti meg a zsidó bevándorlóknak, hogy azon területre lépjenek, amit igen helyesen — követve az ön pártja és országa hivatalos Ígéretét — hazájuknak tekintsenek, mert egy külön hadosztály angol katonaság küldése válna szükségessé, amely költségekre — pénzben és katonai erőben — ön sem volt elkészülve« Miniszter ur! Ha csak ez az egyedüli ok az ön különös viselkedésére a palesztinai kérdés- désben, akkor nagyon gyarlóul igazolta. Hiszen mindenki tisztába van vele, hogy egy hatásos arab fölkeléstől való félelemnek nincs semmi alapja. Ez csupán az ön arabok melletti és munkás ellenes külügyi hivatalnokai, valamint vele egyenlően reakciós gyarmatügyi hivatalnokok agyában fogamzott meg. Miniszter ur! ön nagyon jól tudja, hogy az arab-világ nem politikai egység. Nem is gazdasági hatalom. Sőt katonai erő sem, amely egyetlen angol páncélos hadosztálynak képtelen volna ellenállni. Azonfelül — kivéve az arab főurakat — (sokat közülök, mint Trans-Jordán uralkodóját is, az ön kormánya pénzeli) a mozlem tömegek akkora nyomorban és tudatlanságban vannak tarta, hogy képtelenek bármily hatásos politikai vagy katonai ellenálló hatalom megszervezésére. Miért zárja be tehát Palesztina kapuit a zsidó bevándorlók előtt? Miért utasítja vissza Mi- naszter Ur saját Angol-Palesz- tina Bizottságának ajánlatát és nem veszi figyelembe Truman elnök ismételt kérelmét, hogy engedjenek 100.000 üldözött egyént be azon egyedüli helyre, ahol szívesen látott volna? Nem hiszem el, amit az ön bírálói mondanak: hogy csupán az ön részéről való közöny és érzékte- lenség az emberi szenvedés iránt mutatkozik benne. Most esett keresztül saját hazája is egy nagy megpróbáltatáson, amelyből nagy erőmegfeszitése és bámulatos bátorsága mentette ki, hogy nemzete fönmaradhatott. Ezeknek következményeképpen önnek meg kell érteni a zsidó nép érzését úgy Európában, mint Palesztniában, kiket a nácizmus borzalmai után nem egykönnyen lehet eltéríteni céljuktól, egy nemzeti menhely fölépítésétől a Szentföldön. ELLENSÉGES VISELKEDÉS Amit önnek tudnia kell, a palesztinai politikája útban van a sikertelenség felé, mert már er- kölcsileg is elítéltetett. Világos, hogy az az ut, amelyet ön követ, a Labor Party külügyi és gyarmatügyi politikája, amely jobban törődik az imperializmus föntartásával, mint a méltányossággal. Jobban érdekli önt, hogy hatalomba maradjanak a korrupt efendik (urak: Törökországban az állami hivatalnokok és a tudományos osztályhoz tartozók cime) és a feudális királyok, mint az, hogy bátorítsa a szocialista eszméket, vagy a demokratikus mozgalmakat. Más alapon nem lehet megmagyarázni az ön ellenséges viselkedését a zsidó Palesztina iránt, mint azzal, hogy önnel együtt a külügyi és gyarmatügyi minisztériuma fél attól, hogy a haladó zsidó bevándorlók fölébresztik közép-keleten a sötét, alvó arab tömegeket. Azok a mindennapos robbanások és lövöldözések a Szentföldön, megmutatják politikájának sikertelenségét. Az ön cselekvése, még a mérsékelt elemeket is fegyveres ellenállásba zavarja. Mert utoljára nem maradhat más részköre, mint a puszta erőszakhoz folyamodás. Azzal, hogy nem hajlandó szembenézni a tényleges palesztinai kérdéssel, már eddig is az angolok és zsidók százainak halálát okozta. Az elkeseredés és a kölcsönös gyűlölet pedig napról- napra nő. Azon alapon tagadta meg a zsidó menekültek bevándorlását, mert egy hadosztály kotanságot vont volna maga után. Most pedig azon helyzetbe jutott, hogy tiz hadosztályt kellett használnia és ugylátszik még nem is lesz elég, mert még nincs is vége, még többet is kell küldenie. Mit gondol meddig bírja még Miniszter Ur!? Vagy mozgósítani akarja az angol-birodalom összes erejét egy hosz- szantartó hábroura az ellen a néhány százezer zsidó-paraszt ellen Palesztinában? Vagy ez volna az a nagy hőstett, amit az angol-szocializmus véghez vihet? AZ ERŐSZAK NYELVÉN Ami az ön cselekvésében különösen tragikus az, hogy az erőszakot részesíti előnyben. Az egész világ előtt demonstrálta, hogy most az angol-birodalomtól igazságot csak bombákkal és revolverekkel lehet kicsikarni. A fiatal zsidó hazafiak elvannak tökélve arra, amit az amerikai gyarmtosok, az Írek, a búr népek csináltak, hogy fellebbezésekkel Londont nem lehet ész- szerüségre, vagy demokratikus egyezkedésre bírni. Az angolok csak az erőszak és terror nyelvezetét értik meg. Emlékezzen vissza a Miniszter Ur, a második világháború alatt azon arab uralkodó osztály amelynek ön bajnoka, ellenségesen viselkedett Anglia iránt. Hogy ez tény volt, igazolták azzal, hogy elvoltak készülve a nácikat fogadni. Semmi okunk sincsen föltételezni, hogy azóta az arabok megcserélték véleményüket. Azt is tudnia kell, hogy az egész közép-keleten csak a zsidók voltak az angolok egyedüli megbízható barátai. De ön akár ésszel, vagy nélküle, elkövetett mindent, ami csak hatalmában állt, hogy ezen barátokat ellenségekké alakítsa át. Én az ön helyébe, mint kötelességtudó angol polgár, megkérdezném magamtól, mint ahogy Richard Crossman tette: ez a rövid ideig tartó, néhány lármás arab feudális ur kibékitése, megéri-e a nyugati gondolkozásu, haladó elemek hosszantartó áldozat hozatalát közép-keleten? Miniszter Ur! Bármilyen katonaságot is küld Palesztinába, az nem fogja megoldani az ön problémáját. Azon két fő ut között, amely előtte a Szentföldön nyitva áll, előbb-utóbb választa-1 nia kell. Vagy kiengeszteli tökéletesen az Arab Ligát és a zsidókat állandó kisebbségre kárhoztatja és ez — amint ön is jól tudja — egy hosszabb zsidó-brit háborút akaszt az ön nyakába, amelyben jólehet a páncélos hadosztályai nyerni fognak, de az országának hírnevére és becsületére szégyenteljes lesz. Vagy pedig, elfogadja az angol-amerikai bizottság ajánlatát, amelyet Truman elnök is támogatott és megengedi egy életképes zsidó állam fölállítását Palesztinában, a zsidóság által irányítva. Azon károkat, amit az ön politikája okozott nem lehet helyrehozni, de egy praktikus megoldással elháríthatná a további szenvedést és vérontást. A további halogatás még több keserűség, még több erőszakos kitörések és szenvedések kutfor- rásául szegődik. Őszinte hive Saul K. Padover Hogy a fönti nyílt levelet magyarra fordítottam, tettem két okból. Először, tudom, hogy Saul K. Padover, azon kevés újságírók egyike, aki bátran megmerte írni az amerikai katonai hatóságokról az igazat. Leleplezte németországi reakciós ténykedésüket. Fölfedte a náci barátságukat és rámutatott arra, hogy külügyi hivatalunk nem is akar igazi demokratikus változást Németország és más európai országokban. Másodszor azért, mert olyan ügyért szállt síkra ezen nyílt levelében, amely a civilizált világ szégyenfoltja és amit jó néhányszor már magam is ostoroztam Mint érző ember, nem hagyhatom szónélkül azt, hogy az a nép, amelyből hat milliót már megöltek, ne legyen hová fejét lehajtania. Persze értek már vádaskodások is miatta. New Yorkban egyik tisztelőm és munkástársamtól azt kérdezte egy nem tisztelőm: “hogy ez a . . . tudja Pál . . . nem-e zsidó? Megmutatja az emberek fásultságát a fönti kérdés. Mintha pontosan zsidóknak kell annak lenni, aki az emberi borzalmasságokon megütközik. Mintha a zsidó nép arra született volna, hogy az ember-barmok, a megvadult állati ösztöneiket rajta próbálják ki. Nos, szerény személyemet ily kicsinyeskedésekkel nem lehet megsérteni. Az én részemre amióta kiszellőztettem magam a tömjénfüsttől, ez a buta gyűlölet nem létezik. Nem is fog semmi visszatartani, hogy korunk legnagyobb gyalázatát, a zsidóüldözést ne ostorozzam. Kötelességemnek érzem, hogy megmutassam a kevés bátrakkal együtt, hogy mennyire aljas és elvetemedett generációt szült a huszadik század első fele. Saul K. Padover ezen nyílt levelében nem vitatja a zsidó nép üldözésének igazságtalanságát. Csak mint egy szomorú tényt, megállapítja, hogy nem engedik az angolok pihenéshez a zsidó népet. Az üldözöttnek kíván Padover menedéket nyújtani azzal, hogy megakarja Bevin miniszterrel nyittattni az üldözött zsidó nép számára Palesztina kapuját. Nem azok közé tartozom, akik helyeslik az ilyen megoldást, de a sok rossz közül, csak Palesztina Ígér pillanatnyi pihenőt a sok ezer agyongyötört zsidó nép számára, tehát elfogadom az alternatívát. . . tudja Pál . . . Miután a bútorüzletekben hosszabb ágyakat keresnek, az amerikai butorgyárosok elhatározták, hogy a standard 74 incs hosszú ágyak mellett 78 incs hosszuságuakat is fognak készíteni. Ez a tény, valamint azon adat, hogy amig az első világháború idején az amerikai katonák átlagos magassága 67 incs, a második világháborúban már 68 incs volt, mutatja, hogy az amerikai nép negyedszázad alatt 1 incset nőt magasságban.
