Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-11-16 / 1450. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. november 16. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF TJÍE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................$2.00 öné Year-___________$2.00 Félévre ......................... 1-00 Six Months ................... 1.00 Egyes szám ára __.... 5e Single Copy -------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Amerikai módszer A multhéten lezajlott országos választások nagyszerűen de­monstrálták az annyira feldicsért “American Way” név alatt is­mert amerikai módszert. Mint ismeretes, a választás nagy repub­likánus győzelemmel végződött, amennyiben a kongresszus mind­két házában, — úgy a szenátusban mint a képviselőházban, a többség a republikánus párt kezébe került. Ugyancsak republiká­nusokkal töltötték be a kormányzó hivatalok legtöbbjét is. Az amerikai politikai rendszer lényegét a “két-párt” rendszer alkotja. Az uralkodó osztály két pártot alakit és tart fenn. Ez a két párt jól kiépített “pártgépezet” segélyével válogatja ki a je­lölteket és engedi, hogy a szavazók válasszanak közöttük. A nagy politikai pártoknak nincsen tagdijat fizető tagsága, mint másféle szervezeteknek. A pártügyeket a pártgépezet által kijelölt tiszt­viselők intézik s a párt költségeit a nagytőkések fizetik. Sokszor ugyanaz a gazdag ember, vagy ugyanaz a korporáció jelentékeny összegeket ád mindkét pártnak. Ennélfogva az amerikai uralko­dóosztály a választásoknál mindig ezt mondhatta: “A republiká­nusok győzelmével mi győztünk, a demokraták győzelmével pedig ti veszitetek.” A nagy tömegek életében ezért nem jelentett semmi lénye­ges változást a kormányzó pártok váltakozása, egészen 1932-ig, amikor Franklin Delano Roosevelt a szervezett munkásságra tá­maszkodva bizonyos mértékig függetlenitette magát a pártgépe­zettől és életrehivta a “New Deal” intézkedések egész sorozatát. Roosevelt első megválasztását megelőzőleg azonban a választók időközönként azért változtattak kormányzó pártot, mert megun­ták, vagy megundorodtak az uralkodó párttól. Pár év múltán az­tán észrevették, hogy csöbörből vederbe kerültek és akkor vissza­tértek az előző párthoz. Az uj pártok alakítása mindig nagy ku­darccal végződött, még ha olyan nagynevű vezérek, mint Theodo­re Roosevelt, vagy Robert LaFollette próbálkoztak is meg vele. A nagyközönségnek annyira bebeszélték, hogy a leghelyesebb parlamenti módszer az “American way”, — a két párt rendszer, — hogy még a két világháború sem volt elég jelentős esemény egy uj, jelentős politikai párt kialakulására. így az amerikai mód­szert követve, a szavazók most is megunták a demokrata párt malmát és újból a republikánusok felé fordultak. Ez tehát nem uj, hanem csak az “American way” újabb demonstrálása. De az sem uj, hogy a győztes republikánusok hazug módon magyarázzák győzelmüket. Azt állítják, hogy az amerikai nép már megunta a Roosevelt-féle New Deal adminisztrációt és azért választottak republikánus törvényhozókat, noha köztudomású, hogy Truman elnök már feladta a New Dealt. Igaz, hogy amikor Roosevelt halála következtében az elnöki székbe került, isten se­gítségét kérte ahoz, hogy elődje nyomdokaiban tudjon járni. Le­het, hogy nem kapta meg ezt a segítséget, mert annyi tény, hogy lépésről-lépésre távolodott a Roosevelt politikai irányától, amit azzal mutatott ki legjobban, hogy egymásután küldte el a Roose- vet által kinevezett minisztereket és egyéb tanácsadókat. Truman elnökösködésének rövid ideje alatt teljesen magára haragította a New Deal híveit, akik most a legszigorúbb kritikát mondják róla. Roosevelt híveinek eltávolításával vagy teljesen háttérbe szorításával a New Deal elvek kivonultak a Fehérházból. Korunknak legnagyobb politikai hazugsága, tehát az, amit a re­publikánusok állítanak, hogy a szavazók már megundorodtak a New Deal-tól és azért buktatták ki a demokratákat. Ez a hazugság is hozzátartozik az amerikai politikai humbug­hoz. Nem leszünk meglepődve, ha pár év múltán a szavazók ha­sonló undort mutatnak majd az újra hatalomra kerülő republiká­nusok iránt és megint a demokraták felé fordulnak. Az uralkodó osztály pedig, mint már mondottuk, mindkét esetben csak nagy győzelmet könyvel el. Franco szerencséje Mialatt a United Nation gyűlésein egyes delegátusok egyre jobban sürgetik, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete valami módon távolítsa el a Mussolini és Hitler által nyeregbe ültetett spanyol fasiszta kormányt, Madridból hírek jönnek, hogy Franco vérebei újból több száz embert vetettek börtönbe. A madridi hir szerint újabb, országos méretű “kommunista” összeesküvést fedeztek fel. A felfedezést megelőzőleg azonban bombákat robbantottak fel úgy Madrid, mint Barcelona, Valencia, Zaragoza és Gijon városokban is. Valami csodálatosképpen azon­ban ezen robbanásoknak egyetlen emberélet sem esett áldozatul és a vagyonban esett kár is csak valami ötezer dollárt teszi ki. Semmi kétség tehát, hogy a bombavetések meséje valamint a kommunista összeesküvés felfedezése is csak Francoék trükkje, ami valami módon összefüggésben áll a United Nation elé vitt in­dítvánnyal. Ezt az indítványt eredetileg a lengyel delegátus tette meg, de az oroszok és az oroszokkal szimpatizáló országok is tá­mogatják és szorgalmazzák. Anglia ellenben minden áron meg akarja akadályozni, hogy Franco ellen egyenlőre bármit is csi­náljanak. Francoék természetesen védekezni akarnak a United Nati- ontól eredő minden intézkedés ellen, aminek a legjobb módszere, hogy a delegátusok között barátokat szereznek, akik elejét veszik mindenféle káros beavatkozásnak. Erre még most is a legegysze­rűbb és a legmegbízhatóbb módszer a kommunista mumus előrán- cigálása. Mert az angol és az amerikai delegátusok, akiknek döntő sza­vuk van abban, hogy Franco ellen valamit tegyenek, mindjárt azt kérdezik: “És ha kidobatjuk Francot, ki következik utána?” Fran­coék erre adták meg a választ az említett bombarobbanásokkal és a hírben jelzett 3-400 ember elfogásával, akik közül valószínűleg számosat ki is végeznek majd, nehogy még kisüljön, hogy nem is kommunisták. Franco és a mögötte álló katholikus egyház el tudta hitetni az angol és az amerikai közvéleménnyel, hogy a Franco uralom után Spanyolországban csak kommunista uralom következhetik. Hiába tagadják ezt a spanyol menekültek s mindazok, akik mint szakértők szerepelhetnek ebben az ügyben. Az amerikai és az an­gol államférfiak elhiszik ezt az állítást, MERT EL AKARJÁK HINNI. Franco szerencséje tehát abban áll, hogy az angol és ameri­kai államférfiak sokkal jobban félnek a kommunizmustól, mint ahogyan gyűlölik a fasizmust. Ez tartja Franco fasiszta kormá­nyát olyan sokáig még a tengelyhatalmak teljes összeomlása után is. Védik az amerikai fasisztákat Pár nappal ezelőtt nagy szenzációt okozott O. John Rogge, az igazáságügyi minisztérium egyik ügyészének az a nyilatkozata, hogy a Németországban kézrekerült náci-barát listán sok ameri­kai is szerepel. Mindjárt meg is nevezett néhány egyént, — John L. Lewist, Burton K. Wheelert, William R. Davist, George T. Egg- lestont s másokat. De még nagyobb lett a szenzáció, amikor Rogg- et pár nappal a nyilatkozata után kidobták az állásából. Az amerikai nép azonban joggal kérdezheti, hogy kik és miért akarják fedezni a náciknak amerikai barátait, akik készen álltak az ötödik kolumna megalakítására? Kiknek az érdekében áll az, hogy ezen emberek továbbra is hirdethessék a fasizmust? Miután Rogge speciális ügyészt elsősorban is Thomas Clark igazságügyminiszter bocsátotta el, igy első sorban is öt terheli a felelőség az amerikai nácik fedezéséért. És ha maga Truman el­nök vette védőszárnyai alá az amerikai nácibarátokat, akkor ő és a tanácsadói lesznek felelősek azért, hogy az amerikai fasiszták egyrészről belső viszályokat teremtenek a fajgyűlölet hirdetésé­vel, másrészről pedig segítenek előkészíteni a harmadik világhá­borút, ami a Truman elnöknek a United Nation megnyitó gyűlé­sén tartott beszéde szerint nem csak felesleges, de amit min­den áron meg kell akadályozni. A háborúra izgató amerikai nácik támogatása azonban nem mutatja azt, hogy az elnök komolyan gondolta, amit abban a be­szédben mondott. ELVINY1LATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk á zászlónkra: “LE A RFR. RENDSZERRELP A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadat*«» szerkezetét építjük >. régi társadalom keretein belő?

Next

/
Thumbnails
Contents