Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-10-19 / 1446. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1946. október 19. magyar segélybizottság vezérei­nek tanulmányi vizsgálatára, ne pazaroljuk időnket a bizottsági veszekedések elsimítására, ha a magyar testvéreinken segíteni akarunk, lépjünk akcióba saját magunk. Ha már magyar ügyekkel foglalkozunk, úgy nem hagy­hatjuk ki az Am. Magyar Nép­szavát, mely újságnak lengyel, sváb és zsidó szerkesztői akar­nak “igazi magyar’’ levegőt át­pumpálni Magyarors z á g r a. Ezek az urak amilyen nagy ná­cik és Horthy legények voltak az utóbbi 25 esztendő leforgása alatt, most olyan nagy magya­rok lettek, hogy hozzájuk ké­pest, Árpád apánk csak egy­szerű magyar menekült volt. Ezek most háromszor naponta oroszt, románt és cseheket fala­toznak reggeli, ebéd és vacsorá­ra, mindennap pontosan ilyen sorrendben. Ha aztán némely­kor elrontják a gyomrukat a nagy falásban, úgy ennek nyo­mait az Amerikai Magy. Nép­szaván meglátjuk. Egy ilyen gyomorrontás tüne­tei láthatók az Am. Magy Nép­szava okt. 9-iki számában, ahol az uj román főkonzul kinevezé­se ellen tiltakozik a főszerkesz­tő. “Michael Ralea az uj román konzul, dr. Robert Ley-nek a náci munkásfront vezetőjének kebelbarátja volt, akit az oro­szok mint quislinget használ­na^ a saját politikájuk támoga­tására. Ilyenekből áll a román kormány és ezeknek adták oda az oroszok Erdélyt, amiért most a románok kiszolgálják őket.” Nem tudjuk, hogy mennyi alap­ja van a Népszava vádjainak és nem is igen akarjuk kutatni, mert az egész biztos, hogy náci fattyúhajtások vannak és lesz­nek a világhelyzet irányításánál, hiszen éppen ezért láthatunk ily eltorzult képet arról. Ami meglepő és gyomorgörcsi önkívületről tanúskodik, hogy éppen annak a Népszavának a főszerkesztője tiltakozik a náci múlt miatt, aki jó maga is, a legintimebb kebelbarátja volt Horthy Miklósnak a náci-fasiz­mus ősapjának, akinek magve­tése nyomán nőtt ki az a náciz­mus melyhez Ralea a mostani román konzul annak idején csatlakozott. Ha tehát nem a gyomorgörcs környékezné a fő- szerkesztő urat, akkor nem hogy tiltakoznia kellene Ralea kinevezése miatt, hanem inkább gratulálna a kinevezésnek. Utó­végre senki jobban nem illik egy román náci kézszoritáshoz, mint egy magyar náci. A főszerkesztő ur tiltakozásá­nak a valódi lényegét a Népsza­va olvasók nem tudják, mi azon­ban tudjuk. A tiltakozásnak a féltékenység és irigység a moz­gató rugója. Irigylik azt, hogy addig amig a románok odaátról küldtek ide egy volt nácit, a ma­gyar kormány, egy Washington­ban tartózkodó magyar nácit sem tartottak érdemesnek a konzuli kinevezésre. Eckhardt Tiborról van szó, akinél hűsége­sebb Horthy-náci nem született a föld kerekségén, de a magyar kormány nem követte a román szomszédok példáját és ellenke­zőleg azzal a megbízatással küldte ki a képviseletét, hogy tartsák maguktól távol a volt Horthy árulókat. Hát bizony ily nagy bajok ér­Egyről-Másról :ELMONDJA: J. Z. TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1909 október 13 — Francisco Ferrer-t a spanyol szabadgon­dolkodó iskola megalapítóját és tanítóját a klérus által irányított spanyol kormány kivégeztette. 1885 október 14 — Megalakult Pittsburghban (Penn.) az “In­ternational Working Peoples Association”. 1910 október 15 — Az IWW fresnoi szólásszabadság harc kezdete. 1935 október 17 — Az olasz fasiszta kormány által üldözött Alfonzo Petrini anarchistát Szovjet Oroszország vissza deportálta Olaszországba. 1939 október 17 — A san franciscoi bombamerénylet elköve­tésével vádolt és a hamis tanuk vallomása alapján életfogytiglani börtönre Ítélt Warren K. Billings-t 23 évi, 2 hónapi és 21 napi rab­ság után szabadlábra helyezték. 1927 október 18 — A coloradói nagy bányász sztrájk kezdete az IWW irányítása mellett. SZÉGYENFOLT A DEMOKRÁCIÁN Tennessee egyike az Egyesült Államokat alkotó 48 államnak, de az ott uralkodó viszonyok kö­vetkeztében inkább beillene Af­rika legelmaradottabb részébe, mint az Egyesült Államokba. Tennesseenek, mint a déli álla­mok legnagyobb részének a la­kosság jelentékeny százalékát feketék alkotják, akiknek sorsa — dacára, hogy a rabszolgasá­got már több mint 80 évvel eze­lőtt megszüntették — ma sem jobb, mint volt a rabszolgaság idején. A fehér lakosság tudatlansá­ga és fajgyűlölete még mindig burjánzik és a legcsekélyebb szellő is elegendő, hogy azt ki­robbantsa, ami által a feketék rettegésben élnek. Ha sérelem éri a feketéket, igazságot sem egyén, sem törvény előtt nem kaphatnak és ha felháborodá­sukban a saját módszereik sze­rint kívánnak igazságot szolgál­tatni, a lincselésnek teszik ki ön­magukat és sorstársaikat. A közelmúlt napokban is egy ilyen eset foglalkoztatta Lawrence- burg városát, amelynek előzmé­nyei ez év februárjában játszó­dott le Columbia nevű kis fa­lucskában. Úgy történt, hogy egy néger asszony a rádióját javitatta egy rádió üzletbe és dacára annak, hogy — a rádió tulajdonos sze­rint — a javításért uzsora árat fizetett, a rádió a javítás után sem volt jobb, mint azelőtt és ezért felháborodásának adott ki­fejezést. A rádió javító — aki fehér volt — sértve érezte ma­gát és hogy megtorolja a rajta esett sérelmet, megütötte a fe­kete asszonyt. Az asszonynak azonban egy 17 éves fia is jelen volt — aki dacára fiatal korá­nak, már a háborúból visszatért veterán volt — anyja védelmé­re kelt és dulakodás közben a fehér fiút az ablakon át kilökte az utcára. ték az Am. Magy. Népszava féle duplahazafiakat, még csak egy kis konzuli pezsgőzés is lehetet­len a számukra. És mindezt azoknak a kutyafejü tatárok­nak köszönhetik. Nincs tehát mit csodálkozni azon, ha a meg­rémült futás közben még saját társaikat sem ismerik föl. így történik aztán meg, hogy volt nácik, volt nácik ellen tiltakoz­nak. Az incidensnek a faluban ha- már hire járt és a fehérek cso- porotosulni kezdtek, izgatottan tárgyalták a történteket és a hevesebbek uszították a töme­get, hogy meg kell lincselni a fekete fiút és az anyját is. A feketék is látták, hogy ve­szélyben vannak mindannyian és hogy a támadás ellen sikere­sebben védekezhessenek a feke­ték által lakott “Mink Slide” el­nevezésű részben gyülekeztek, közbe pedig a fiút és az anyját autón elvitték a legközelebbi városba, ahol vonatra ültették, hogy biztos helyre vigyék. Az éj folyamán az állami ren­dőrség behatolt a fekete ne­gyedbe, akiket az ott meghúzó­dó lakosság a sötétség miatt nem ismert fel és azoknak ajtót nem nyitott, mire azok az ajtó­kat kezdték betörni. Ekkorra már a felizgult fehér csőcselék is körülzárta a feketék által la­kott negyedet és lövöldözés kez­dődött minden irányból, mely­ben négy rendőr megsérült. A történtekért a “Mink Slide” összes férfi lakosságát elfogták és egy hétig tartották börtön­ben, minden tárgyalás nélkül. Ezalatt az idő alatt a legterror- isztikusabb vallatás alá fogták őket és többekből beismerő val­lomást vertek ki. Kettőt az elfo- gottak közül halálra kínoztak, mert állítólag “megakartak szökni”. Az összes letartóztatot­tak száma 103 volt. Végül 25 el­len emeltek gyilkosság vádat, a többit szabadon engedték. Ennek a 25-nek a közelmúlt napokban folyt le a tárgyalása Lawrenceburghban, amel yen elejétől végig a legnagyobb el­fogultság nyilvánult meg a vád­lottak ellen. Bizonyíték egy el­len sem volt, hogy a lövöldözés­ben résztvett. Egyiknél sem ta­láltak fegyvert — hát a razzia alkalmával valahol szereztek egy vadász és egy ócska gép­fegyvert, amit a tárgyaláson bi­zonyíték gyanánt mutattak be, de azt nem tudták bizonyítani, hogy a fegyverek bármelyike használva volt és hogy valaki a vádlottak közül használta. Az esküdtszék összeállítása tiz hetet vett igénybe, amelybe a vádló ügyész csak fehéreket fogadott be és a feketéket mind visszautasította. A fehér es­küdtjelöltek mind beismerték, hogy elfogultak a feketékkel szembe és hogy nem tudnának pártatlanul ítélkezni feketék fe­lett. A védelem a törvény által megengedett 200 visszautasitási jogát felhasználta és végül is kénytelen volt elfogadni oly es­küdteket, akik nyíltan beismer­ték, hogy “I just don’t like nig­gers.” A tárgyalást vezető biró, a vádló ügyész és segédei, vala­mint a koronatanúk és rendőrök a tárgyaló teremben nyíltan hangoztatták, hogy a feketéket nem tekintik a fehérekkel egy- rangu polgároknak és ha tőlük függne ez a tárgyalás meg sem történt volna, hanem a vádlotta­kat minden tárgyalás nélkül a legközelebbi fára felkötnék és szitává lőnék. Ezzel szembe a védelemtől minden lehetőséget megtagad­tak annak bizonyítására, hogy az egy hetes terror uralom, amelyben Columbiának része volt az elmúlt februárban nem a vádlottak és egyáltalán nem a feketék kezdeményezésének volt a következménye. Az elfogult biró azt sem engedte meg, hogy a vádlottak, vagy a védőügyvéd felevenitse a múltban elkövetett lincseléseket és azok kivitelét, amely fényt vetett volna arra, hogy a feketék miért vonultak el és rendezkedtek a védelemre február 25-én. Ha egyáltalán megengedték a védelemnek hat­hatós bizonyítékot felsorakoz­tatni, azt a zsűri jelenléte nél­kül engedték csak meg, hogy az ne befolyásolja a 12 esküdtet az ítélet kimondásánál. A férc tárgyalás 14 napig tar­tott és az esküdtek egy óra 53 perc alatt hozta meg a döntést, amely még a legoptimistább szemlélőt is meglepett. Eszerint a vádlottak közül 23 nem bűnös és csak kettő ellen hoztak ma­rasztaló ítéletet, amely nem von­hat maga után több, mint 21 évi börtönt. Bár a tárgyalás befejezése sokkal jobb, mint amilyenre számítani lehetett, de az semmi­esetre sem a biró, vagy a vádló ügyész javára irható, mert ők minden tőlük telhetőt elkövet­tek, hogy a legenyhébb büntetés életfogytiglani börtön legyen, mind a 25 vádlottnak. Viszont az is megállapítást nyert, hogy bár az Ítélet igazságtalan a két vádlott ellen is, abban az at­moszférában az esküdték nem hozhattak más Ítéletet saját éle­tük biztonsága szempontjából. A védelem uj tárgyalást kér és annak megtagadása esetén az állami és ha szükséges a szövet­ségi legfőbb bíróság elé viszik az ügyet, de ha sikerül is a két ártatlanul elitéit büntetését megsemmisíteni, az a tény, hogy ily eset megtörténhet ma a 20-ik század derekán az Egye­sült Államokban, örök szégyen­folt marad azon a demokrácián, amellyel annyira kérkednek. SZTRÁJK, VAGY NEM SZTRÁJK? Chicago lakosságának közle­kedése az amúgy is rossz s elég­telen közlekedési eszközök kö­vetkeztében, még súlyosabbá vált, amikor a Chicago Motor Coach 1,100 alkalmazottja be­szüntette a munkát és közel SOOjOOO utasnak, akik a motor bussokon utaztak más közleke­dési eszköz után kellett nézni. A munkaszünet már két hete tart, de eddig még az sem nyert megállapítást, hogy sztrájk-e ez vagy nem sztrájk. Úgy történt a dolog, hogy az autobus vezetők

Next

/
Thumbnails
Contents