Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)

1946-03-09 / 1414. szám

1946. március 9.

BÉRMUNKÁS

3 oldal

Ki is az a Mindszenthy hercegprímás?

(Zsolt Béla ismertnevü magyar újságíró, a new yorki “Az Ember” cimü hetilapban az alábbi ismertetést adja Mindszenthy József magyar hercegprímásról, akinek reakciós propagandájával a múlt hetekben sokat foglalkozott a világsajtó. — Szerk.)

A PAPI URADALMAK

Amikor Svájcból hazajöttem, a magyar demokrácia az udvariasságnál és tapintatnál jóval több barátságot tanúsított az egyházak iránt, annak ellenére, hogy Serédy hipokrata passzivitása s Ravasz aktiv fasizmusa pár hónapos emlékek voltak és az u. n. keresztéyny sajtó bünrészességét a magyar náci újságírás legtajtékzóbb oldalai bizonyították. Demokráciánk nemcsak udvarias volt az Egyházak iránt, de majdnem udvarolt nekik és anélkül, hogy oka lett volna, elhitette saját magával, hogy nemcsak nem kell félnie tőlük, de fel lehet őket használni a lelkek demokratikus átalakításának munkájában. Arról nem is beszélek, hogy vallások szabad gyakorlását senki sem korlátozta, de teljes immunitást adtak a papok társadalmi és politikai tevékenységének is. Munkáspártjaink sem mulasztották el soha, hogy ne dobjanak oda néhány bókot az egyháznak és ne fokozzák a papok társadalmi s politikai biztonságérzetét az uj világban.

Mi, régi antiklerikálisok, természetesen az első pillanattól kételkedve és bizalmatlanul figyeltük ezt a jóhiszemű flirtöt és eleve tudtuk, hogy a demokrácia egyik legnagyobb és legveszedelmesebb taktikai hibáját követi el azzal, hogy az Egyházakat politikailag szabadjára ereszti. Mi tudtuk, hogy a magyar katholikus Egyház sohasem fog belenyugodni abba, hogy elvesztette 100,000 holdjait, mérhetetlen politikai hatalmát és pedagógiai túlsúlyát, s a demokráciától kapott szabadságot arra fogja felhasználni, hogy a szószéken és az iskolán keresztül a tömegeket megszervezi a demokrácia ellen, amely feudumaitól és hatalmától és szellemi befolyásának eszközeitől megfosztotta.

A fiatal esztergomi hercegprímás, Mindszenthy József pásztorlevelei és beszédei, amelyek szinte hetenként dúlják fel lelkileg a magyar közvéleményt, egyre nyíltabban és világosabban fogalmazzák meg a célt: egyenlőre erkölcsileg megrendíteni a demokrácia fundamentumát, a földreformot. A vidéki plébánosból évek alatt a legmagasabb egyházi méltóságra emelkedett harcias pap, rossz stilista, gyakorlatlan politikus, ügyetlen diplomata és nem tudja leplezni, hogy azt a demokráciát, amely a leglojáli- sabban lehetővé teszi az Egyháznak lelki hatalmának legzavartalanabb gyakorlását, azért tartja “istentelen tatárjárásnak”, mert elvették tőle 360,000 hold földjét és odaadták a katolikus cselédeknek és zselléreknek.

AZ “ÉBREDŐ”

HECCKÁPLÁN

A hercegprímás deklarálja a nyílt szolidaritását a háborús bűnösökkel is, mert a háborús bűnösök az ellenálló magyar hazafiak és a zsidók vagyonát kobozták el, de száz jobboldali forradalomban sem nyúltak volna a papok földjéhez. Hiba volna letagadni, hogy a hercegprímás főpapi demagógiájának komoly visszhangja van. Nyíltan és titokban hősévé fogadja mindenki, akinek történelmi jogcímen bitorolt vagy frissen rabolt zsákmányát és zsákmá- nyolási jogát a demokrácia a nép javára konfiskálta. Hősévé fogadta a grófi reakció, a fasi- zált középosztály, sőt nemritkán a bank és gyárigazgató is. Mindenki, aki nem akarja tudomásul venni, hogy valaminek egyszer és mindenkorra vége van és aki azt hiszi, hogy ennek a bíboros hecckáplánnak nyugaton és a tengeren túl hatalmas szövetségesei vannak, akik előbb-utóbb csapatokat fognak küldeni a Duna-Tisza közére, hogy visszaadják az uraknak és a papoknak a földet és a bankároknak és nagyiparosoknak a korlátlan gazda- godási szabadságjogát.

Mindszenthy hercegprímás néhány év előtt még Zalaegerszegen plébánosként terrorizálta híveit és a más vallásuakat. Prehm Józsefnek hívták, sváb parasztszülők gyermeke volt. 1919-ben az “Ébredő Magyarok Egyesületének’ zalaegerszegi elnöke, annak a városnak a lelki- pásztora, amely a Fanglereket, Tasztereket és az első internáló táborokat adta a hazának. A zalaegerszegi főuccán megkövetelte, hogy mindenki megsüve- gelje. Egy Bődéi nevű szociáldemokrata 1939-ben nem köszönt neki, mire rákiáltott: “maga nem emel kalapot az Ur szolgája előtt?” Bődéi igy válaszolt: “azért szolga a szolga, hogy "köszönjön.” A plébános ur ekkor internáltatta Bődéit, mint kommunistát. (

A háborút végigu szította, de mint legitimista, Szálasival valóban nem fújt egy követ. A Közi-Horvát szerű papok csoportjába tartozik ,akik gyűlölték a nácizmust, mert a protestáns Németországból jött, de uszításban nem maradtak el mögötte. A pápa azért választotta Mindszenthyt, mert Habs- burg-barát politikájának ez a népből való klerikál-monarchis- ta jobban megfelelt, mint a demokrácia hercegprímás jelöltje, ez a pompás váradi magyar pap, Bánass László, aki velünk nőtt fel, izig-vérig demokrata és európai, — talán Te is emlékszel rá Ferikém? Most veszprémi püspöki helynök és mert a nép és a civilizáció embere, alighanem be is fejezte karrierjét.

“URAK A PAPOK!”

Talán helyes lenne, ha illetékes helyről megüzennék Magyarországra, hogy nem mindenki rokonszenves odaát, aki ellensége a demokráciának. Mert Mindszenthy hívei meg

vannak győződve arról, hogy a Foreign Office-ban és a Fehér Házban tapsolnak, ha ez a mélyen a Prohászka és Bangha színvonala alatt uszító vidéki lelkész beszédet mond a Szt. Domonkos uccában, vagy megírja esetlen leveleit.

A magyar reakció azf hiszi, hogy uj Tömöri székel Esztergomban .ahonnan a béke és a vigasztalás hangja helyett állandó csatazaj hallatszik. Meggyőződésem, hogy majd csak letörjük ezt a harcikedvet, amelynek nem utolsó sorban a fiatal demokrácia tavaszi tévedése az oka. Nekem akkor sem tetszett és ma már azoknak sem tetszik ,akik akkor azt hitték, hogy a vidéki plébánosokból képviselőket is lehet jelölni a munkáspártok közös listáján. Én már akkor tudtam, amit 25 év előtt is tudtam, és amire Te és a magyar demokrácia előfutárjai megtanítottak: amit már akkor brekegtek a békák: “urrak a papok.”

Nos, hát legyenek ezentúl csakugyan az Ur szolgái, de szolgák urai nem lesznek többé.

Zsolt Béla

Miért nem mondják meg az igazat?

(a.l.) A halált osztogató gépóriások még ki sem hültek, sok millió katonán még most is rajta van a rájuk húzott egyenruha és habár türelmetlenül várták is a világ eddig legborzalmasabb háborújának befejezését, mégis a háborús hangulat újra magas szárnyakon röpköd. A kitartott sajtó és a jól megfizetett rádión rikácsolok papírjaikon és a levegőn keresztül már megint megüzenték a háborút Oroszországnak.

Azt a megállapítást, hogy az egész föld “egy világot jelent”, a gyakorlatban egészen másképen akarják megvalósítani.

A pénzkirályok által kitarttot sajtó, meg a rádió, olyan nyíltan hazudnak, amikor azt állítják, hogy népeik igazi véleményét tükrözik vissza.

Pedig valóságban a fogadatlan prókátorok szerepét töltik be. És az uralkodó osztály tényleges háborús uszítását próbálják a népek tömegébe beleszugerálni.

Ennek a mérgező propagandának eredménye képpen ma már mindenki, akiket minden utógondolat nélkül félre lehet vezetni, azt suttogja, hogy Oroszországgal a háború elkerülhetetlen.

Lehet, sőt egészen bizonyos, hogy háborús gondolatok lebegnek a levegőben, de nem azért mert a népek háborút akarnak, hanem azért, mert a kapzsi kapitalizmus uralmának végóráját látja közeledni. Rikácsoló feljajdulásában úgy a sajtón, mint a rádión keresztül a kommunizmus mumusa zavarja meg az amúgy is nyugtalan álmát. Mint a megvérzett fenevad háborút üvölt, de most már nem a fasizmus ellen, hanem kizárólag a kommunizmus eszméje ellen, amelyet mint fekete jövőt rajzol meg.

Uralmuk becstelen kimúlása szemük előtt lebeg. Háborúra uszítanak, a háború jó üzlet! A kommunizmus kiirtása nagyon jó ürügy a népek félrevezetésére. A szörnyű háborúba kénysze- ritett ember milliók úgyszólván ma az egész földtekén éheznek. Mint éhes farkasok veszedelmet jelentenek azok számára, akik a háborúban milliókat harácsoltak össze és ma is bőségben élnek. És természetesen a jövőben is dúskálni akarnak az élet javaiban. Hogy ezt továbbra is tehessék, azért sürgetik a háborút kommunizmus mumusa ellen. Jelen esetben Oroszország a célpont, hogy az imperializmust képviselő Anglia elterelje magáról a figyelmet s igy továbbra is megtarthatja világhatalmát, az Egyesüt Nemzetek Szervezetében emelt vádak alól teljesen kibújhasson,. A velük természetesen egy húron pendülő kapitalista országok érdekeltségeivel együtt borzasztó nagy szenzációt lepleztek le: orosz kémek kibuvárkodták az atombombának a titkait Kanadában!!

Ezideig állandóan arról suttogtak, hogy bármi körümények között, de az oroszoknak nem szabad elárulni az atombomba titkát, mert ezen az alapon sakkban lehet tartani Oroszországot.

Most azonban már kibújt a szög a zsákból. Folyik a propaganda. Azt mondják, a háború elkerülhetetlen az oroszokkal. Kina már lázong (az amerikai újságokban meg a rádión) az oroszok ellen! Lehet, hogy a kínai közvéleményt is amerikai pénzmágnások irányítják. Abban azonban nem hiszünk, hogy a kiéheztetett, szegény kínai nép háborút akar! Annyi azonban egészen bizonyos, hogy a jólétben élő uralkodó osztály irtózik a kiéheztetett népek öntudatra ébredésétől.

Hogy a rémségesen leromlott megélhetési viszonyok esetleg a kommunizmus táborába kényszeríthetik a népek millióit, azért már jó előre gondoskodik az uralkodó osztály olyan propagandáról, amey a népeket a kommunizmus ellen lázitsa és ezzel már jó előre fel akarja sorakoztatni a kapitalista propagandának még mindig könnyen bedülő népeket, az oroszok elleni hadjáratra.

Hogy miért nem mondják meg az igazat? Azt könnyen megértik azok, akik tudják, hogy a kapitalizmus minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál, hogy uralmát még egy ideig meghosszabbítsa.

Más szempontból világítva meg a társadalmi helyzetet, ha az egész földtekén élő népek egy világot képeznek, akkor legköny- nyebben meglehet érteni, hogy tulajdonképpen hol is van a hiba. Egy világban kétféle társadalmi rendszer sohasem férhet össze. Vegyük komolyan a dolgot. A kapitalizmus uralmát látja kockán forogni. És ha látni fogja, hogy népeket könnyen meg lehet nyerni a kommunizmus elleni harcra, mondhatjuk, hogy az emberi történelem legvéresebb háborúja előtt állunk. Egy társadalmi rendszer, amely már betöltötte hivatását akármilyen dicstelen volt, utat kell, hogy engedjen igazságosabb gazdasági rendszernek, amelynek ne a kizsákmányolás képezze alapiát, hanem a hasznos társadalmi munka, amelyben tehát minden hasznos munkát végző egyén megkapja munkájának teljes gyümölcsét.