Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-01-05 / 1405. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. január 5. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG ARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................If2.00 One Year ........... $2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ____ 5c Single Copy __________ 6c Osomagos rendelésnél 3c Bundle, Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Gntered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___ ______Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ mely oly egyénre, akik kollaboráltak a nácikkal, most még szükség van”. A nácik ily kiválogatásában annyira mentek, hogy a polgár- mesteri meg rendőrbirói állásokba helyeztek ismert náci múltú egyéneket. Sőt mi több, az ilyen náci múltú tisztviselők felügyelete alá helyezték még a fejlődésnek indult szakszervezeteket is. Luebeckben például a szakszervezeteknek a volt náci tisztviselők nem engedtek gyűléseket, majd később a panaszok hatása alatt kegyesen megengedték, hogy 500-on aluli tömegek gyűlést tarthatnak. A háború előtt a Chamberlain által vezetett angol reakciós kormány Hitlert, Mussolinit, Francot meg a többi fasiz- ta és náci vezért igyekezett kielégíteni. A mai angol Labor Party kormány demokratikus, — nem a nagy fasiztákat és nácikat, hanem a kisebb férgeket elégíti ki. Ez is haladás, nemde?! Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és* közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával. A pápa beszéde Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE igpj 42 Csaló törvényhozók A karácsonyi ünnepi hangulatba kellemetlen zavart vegyített Truman elnöknek az a beszéde, amelyben félre nem magyarázható szavakkal mutatott rá, hogy az Egyesült Államok kongresszusa, — tehát a törvényhozó testület mindkét háza — milyen csaló módon igyekezett keresztülcsempészni azt a törvény- javaslatot, mely a szövetségi munkaközvetítő hivatalokat feloszlatná, illetőleg azokat teljesen az egyes államok hatáskörébe utalná. Az elnök, valamint a kormány többi tagjai is már többször kijelentették, hogy véleményük szerint feltétlen nagy szükség van a szövetségi munkaközvetítő hivatalokra legalább még másfél évig. Az egyes államok viszont nagyon szeretnék magukhoz keríteni ezt a hivatalt, részben azért, mert az ezen intézménnyel járó nagyszámú hivatalt ők osztanák ki híveik között, másrészről viszont a munkaviszonyokat is könnyebben tudnák formálni az egyes államok nagytőkéseinek kívánalmai szerint. A honatyák nagyon jól tudták, hogy ha egyenest, bátran és tisztességesen meghozzák azt a törvényt, amelyben a munkaközvetítő hivatalt átruházzák az egyes államokra, Truman elnök “vétó” alá fogta volna a javaslatot, amely aztán csak úgy mehetne keresztül, ha újból beterjesztenék és két-harmad szavazati többséget nyerne. Az ilyen eljárás természetesen felhívta volna erre az ország közvéleményének a figyelmét. Mit tettek tehát törvényhozóink, — az ország szine-java, akiket a nép erre a legfontosabb állásra választott ki? Egyszerűen csaláshoz folyamodtak. TUDATOSSAN CSALTAK. Úgy csaltak, mint a legközönségesebb börtöntöltelékek. Belopták ezt a törvény egy másik javaslathoz, amelyet viszont Truman elnök követelt. Az elnök az 52 billióval megrövidített kiadások megszavazásra kérte a kongresszust, amit meg is tettek a honatyák, de utána, mint függeléket, (amit itt “rider” néven neveznek) hozzátették a munkaközvetítőkre vonatkozó javaslatot is. Arra számítottak, hogy az elnöknek annyira szüksége van a költségvetési törvényre, hogy elfogadja ezt a javasalatot a “rider”-rel együtt. Truman elnök azonban észrevette a csalást és vétó alá vette a törvényjavaslatot, vagyis visszadobta a kongresszusnak. A vétót megokoló beszédében nyíltan megmondotta, hogy az ilyen csalást milyen károsnak tartja és mennyire elitéli. Az elnök természetesen a diplomaták udvarias nyelvén beszélt és a honatyák ily csalását csak a “bad practice” kifejezéssel illette. Mi azonban kénytelenek vagyunk igazi nevén nevezni a gyereket és rámondjuk, hogy bizony ez a legközönségesebb és legdurvább csalások egyike, amely hozzájárul ahoz, hogy az átlagos polgár kételkedjen nemcsak a kongresszus, mint intézmény becsületességében, hanem a kongresszus egyes tagjai személyi becsületességében is, mert szerintünk azoknak, akik TUDATOSAN RÉSZESEI AZ ILYEN CSALÁSNAK, nem annyira az ország székházában, mint inkább valamilyen más nagy, erős, vasrácsos ablaku középületben volna a helyük. Náci szimpatizálók Európából érkező hírek szerint nagyon lassan folyik a németek “denácifikálása”, ami alatt a náciktól való megtisztításukat értik. Még ma is igen sok közhivatalt ismert náci egyének töltenek be, akik antiszemitizmust és anti demokratikus szellemet terjesztenek még mindig. Különösen az angolok által megszállt területen jut nagy szerep olyan egyéneknek, akiknek náci szereplése is közismert. Erre vonatkozólag most ezt az “evolúciós” fejlődést adják magyarázatul : . • A németek leverése után, tehát még május hónapban az angol fővezér, Bemard L. Montgomery marsall ezt a kijelentést tette: “Minden nácit, — hogy úgy mondjam, a HIDEGEN KELL HAGYNI!” Ez legalább is azt jelenti, hogy minden nácit meg kell fosztani minden köztisztviselői állástól. Az alantasabb angol tisztviselők azonban a nyár folyamán igy módosították a fővezér irányítását: “Az AKTIV nácikat kell a hidegen hagyni”. Ezek tehát már a nácik egy részét elfogadhatónak találták. Még később és talán a még alantasabb tisztvisélők szerint “csak a fanatikus nácikat kell mellőzni.” És végre most az állítják, hogy “néMint az előző években, úgy az idén is, nagy beszédet tartott a római pápa a karácsony alkalmából. Ez alkalommal XII. Pius pápa beszédének két kimagasló pontja volt. Az egyikben élesen elitélte a totalitär (parancs uralmi) rendszert, a másikban pedig appellált a győzők kegyes szivére, hogy ne legyenek túl kemények a legyőzöttekhez. A pápai székben még aligha ült nagyobb képmutató, mint ez a jelenlegi szent atya. Nagyon jól emlékszünk bég a pár évvel ezelőtti beszédeire, amikor nem Ítélte el a parancsuralmi rendszert, hanem éppen ellenkezőleg, megáldotta Mussolini azon csapatainak a zászlaját, akik Afrikába mentek gyilkolni a fegyvertelen elthiopiai népet. És nagyon jól emlékszünk még arra is, miként támogatta úgy financiálisán mint erkölcsileg a spanyol nép hóhérát, Francot, aki ugyanakkor Mussolininek és Hitlernek is pártfogoltja volt. Akkoriban nem bűn, hanem egyenest istennek tetsző erény volt a brutális diktátorok támogatása. Most azonban élesen elitéli őket, mert a totalitär jelszót most már csak a Szovjetre értik. És végre arra is emlékszünk, hogy a fasizták és a nácik kegyetlenségeiért soha sem lázadozott a szent atya kegyes szive. Csak most jajdult fel, amikor ezeket a fenevadakat végre birák elé állíthatják, hogy büntetést rójjanak ki rájuk. Tudatosan hagytuk el azt a kifejezést, hogy “méltó” büntetésben részesüljenek, mert arra a borzalmas, vadállatias kegyetlenkedésekre, amit a fasizta és náci fenevadak követtek el, nem lehet MÉLTÓ büntetést találni. És miután ezen bestiális szörny dolgok megszövésében és létrehozásában a szent atyának is tevékeny része volt, a mostani tanácsait nem csak semmibe sem kell venni, hanem éppen az volna az igazságos, ha ő is a vádlottak padjára kerülne. Erre azonban a vallásos bigottság elterjedtsége miatt semmi kilátás sincs és igy a szent atya majd csak az istenével intézi el, hogy miként vezekelje le az emberiség ellen elkövetett bűnét. RABSÁGBAN A KECSKE PEORIA, 111. — Az itteni rendőrségnek igen nagy gondot okozott egy kecske, amelyet két fiú hozott a rendőrségre. A kecske az utcákon kóborolt, ami bizonyította, hogy “elveszett”, illetőleg eltévedt és a fiuk azért vitték a rendőrségre. A rendőrfelügyelő — miután más helye nem volt, egyenlőre az egyik üres börtön cellába záratta a kóbor kecskét. A rendőrök, az őrök, sőt a foglyok is hamarosan tiltakozni kezdtek a kecske által terjesztett szag miatt. Végre is a rendőrbiró hivatalosan elrendelte, hogy a kecskét szabadon kell engedni, illetőleg ki kell vinni a város végi szemétdombra, ahol megvárhatja, mig a gazdája jelentkezik. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba heoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért. tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL?’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadat»-* »zerkezeté* építjük . '•égi *ár»«dalow keretein heliü I \
