Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)

1946-04-06 / 1418. szám

x946. 'április 6. BÉRMUNKÁS 7 oldal A pénzhazafiságnak nincs határa (a.l.) Amig a háború ténylegesen tartott, valahogyan már a népek nagytömegei kezdtek beletörődni a korlátozott életviszo­nyokba. Hiszen olyan nagy volt az agitáció, hogy akarva vagy nem, már úgyszólván természetessé vált, hogy annak úgy kell lenni, amint azt a rendeletek előírják. A sok rendelkezések dacá­ra az árak állandóan emelkedtek. Nem kellett nagy szakértőnek, vagy nemzetgazdásznak lenni, hogy megállapítsuk, hogy a szük­ségleti cikkek árai napról-napra emelkedtek a korlátozás dacára is. így a munkások befagyasztott bére csak úgy volt elegendő a szükségletek fedezésére, ha igen sok tulidőt dolgoztak. A mun­kásoknak áruba bocsájtott hazafisága a háború időtartama alatt eléggé korlátolt volt. A számottevő nagy munkásszervezetek vezérei, nagyon siet­tek hűséget esküdni, nem tanulva a múltak eseményeiből, hogy a kapzsi kapitalizmus soha nem törődik a hazafias hűséggel, ná­luk a pofit a fontos úgy a háború, mint a békében. Hogy tény­legesen hiány semmiből nem volt a háború alatt, arra legjobb bi­zonyítékul szolgál az a tény, hogy a feketepiacon mindent meg­lehetett vásárolni, természetesen akinek pénze is volt hozzá, hogy a kétszeres vagy még annál is magasabb árakat megtud­ják fizetni. Végre azután elérkezett a nagy nap, amikor a hivatalos em­bermészárlás egy időre befejezést nyert. Mindenki azt hitte, hogy most már a munkások is fellélegezhetnek, de különösen re­mélték, hogy a hazatérő katonák meg fogják kapni kiérdemelt kárpótlásukat azért, mert egészségüket és életüket tették kocká­ra, hogy a sokat beígért rózsás jövőt a háború után élvez­hessék azok, akik életben maradtak. Nagy csalódás érte minda­zokat, akik még mindig hinni tudnak a kapitalizmus emberies mivoltában. A háború befejezése után megint a munkásokat ér­te a súlyos csapás. A háborús dolgokat gyártó ipartelepek bezár­ták üzemeiket. Mi például még nem felejtettük el azon csábitó hirdetéseket, amelyek munkásokat kerestek állandó munkára, ígérve, hogy a háború utánra is biztosítják munkájukat. Miután a háború időtartama alatt a munkabérek nem emel­kedtek a fontos szükségleti cikkek áraival arányosan, azért a munkások természetesen az Emelkedett áruk árához arányosan bér javítást követeltek, különösen az alapvető iparokban. Azon­ban a kapitalizmus sohasem alszik, azzal sem törődik soha, hogy a munkások életszínvonala milyen alacsony. A munkáltatók úgy gondolják, hogy minél alacsonyabb a munkások életszínvonala, annál könnyebb a kapitalizmus helyze­te, mert az alacsony életszínvonalon álló munkások kitartása bi­zonytalan és könnyen megadásra kényszerülnek. A kapitalizmus soha sem azért termeltet, hogy kielégítse a népek szükségletét, hanem kizárólag csak azért és akkor termeltet, ha megfelelő hor­ribilis profitot biztosíthat. A kapitalizmus hazafisága a profit nagyságán alapul. A há­ború ugyan befejeződött, de sokkal nehezebb sok szükségleti cikkhez hozzájutni, mint a háború alatt, azért mert a kapitaliz­mus nem hajlandó a legkisebb korlátozásnak sem alávetni ma­gát. Mivel itt az ország határain belül még valamiképen az ár- szabályozás úgy ahogy életben van, azért a nagyon sok fontos, de itt termelt árucikkeket csak messze Dél-Amerikában lehet megkapni, ahol egyáltalában nincs árszabályozás. Azért van ez hogy például Mexicoban minden bajnélkül lehet az Egyesült Ál­lamokban készült uj automobilt vásárolni vagy automobil gumit, vagy éppen a nagyon keresett és úgyszólván itten csak a fekete­piacon kapható nylon női harisnyát. Az amerikai kapitalizmus nem azért termeltet, hogy az itteni népek szükségletét ellássa. A tőkések nem szentimentálisak ezen a téren, még csak nem is hazafiak. Mit törődnek ők azzal, ha az itteni népeknek nélkülözni kell bármennyit is, ha ők valamit külföldön kétszeres áron tud­nak eladni. Ezt nevezik ők tisztességes üzletnek! Hej, de sokat halljuk manapság, hogy a magántulajdon rendszerre épült kapi­talizmus a legjobb. Hát kérem mi, akik már teljes egészében fel­ismertük a mai rendszernek helytelen voltát, minden erőnkKel azon küzdünk, hogy ennek az áldatlan kényszer rendszernek, amely kizárólag a termelő munkások kizsákmányolásán alapul végetvessünk és helyébe egy olyan társadalmat építsünk, amely nem a profit nagyságától teszi függővé a termelést, hanem a né­pek szükségletének kielégítése képezi a hajtóerőt és szabja meg a termelt javak mennyiségét és minőségét, hogy minden hasznos munkát végző ember megkaphassa munkájának teljes gyümöl­csét. Ide eljutunk akkor, midőn az emberiség — de különösen a munkásság nagytömegei elérik az érettség ama fokát, amelynél megértik és hajlandók megvalósítani ezt a már sokat hangozta­tott igazságot: A munka gyümölcse a munkást illeti meg! A Draper gyár munkásai között (Folytatás az 1-ső ólairól) blokkban minden forgalom csak a gyárból jön, mert a másik oldalon üres telkek állnak. Most azonban teljesen kihalt ez a kis utca. A főbejárattal szembeni üres telken egy kis garázst épített valaki. Ez a garázs most a piketelők hadi­szállása. Az egyik sarokba egy kis kályhát helyeztek, ami a hidegebb napokon türhetővé tette a piketelést. Igaz, hogy eddig a piketek- nek nem sok dolguk akadt. A nagy harcok csak a garázsban a checker játék fölött folynak. A piketelést három shiftában végzik: reggel 6-kor kezdi az első, amit 10 órakor vált fel a második, ez viszont délután 2 órakor adja át a helyét a har­madik csoportnak, amelyik este 6 órakor vonul haza. Minden shiftában 10 ember van egy pi- ket-kapitány vezetése alatt. Hetenként egyszer általános gyűlést tartanak a közeli Slo­venian Hallban. Elmentem a gyűlésre és ott adtam át a küldött támogatást. A sztrájkólóknak nagyon jól esett a magyar munkások szo­lidaritásának i ily megnyilvánu­lása. A gyűlésen a piket-kapi— tányok jelentést tesznek. Je­lentik azt, hogy melyik mun­kás hiányzott a piketvonalról és történt-e valami, a munká­sokat érdeklő esemény az álta­luk piketelt idő alatt. A hiány­zó munkások számait feljegy­zik és a jelentés után meg kell magyarázniok, miért maradtak el a piketeléstől. Egy kivételé­vel mindannyi igazolta elmara­dását. Erről az egyről semmit sem tudtak. “Ki tudja, hogy hpl lakik az illető? — kérdez­te az elnök. Erre az egyik mun­kás vállalkozott, hogy megláto­gatja a szóbanforgó munkást és a jövő héten jelentést tesz látogatása eredményéről. Máskülönben a piket-kapitá- nyok csak azt jelentették, hogy semmi különösebb sem történt, csupán egykük mondotta a kö­vetkezőket: “Úgy 10 óra felé egy truck hajtott be az utcába és állt meg a kapu előtt. Vala­mi géprészeket hozott a gyár­nak. Amikor azonban a driver megtudta, hogy piketvonal van a gyár előtt, legyintett egyet a kezével, s a ‘then the Hell with them’ (a gyárra vonatkozólag) mondottal felugrott a kocsira, megfordult és elhajtott anél­kül, hogy a gyárba benézett volna. Noha aprólékos dolgokat so­roltam itt fel, úgy vélem, hogy a Bérmunkás olvasóit érdeklik az ily dolgok, amennyiben mu­tatják, hogy mik a tényleges tennivalók sztrájkok, kizárá­sok esetében. A fent említett driver esete meg azt mutatja, hogy az amerikai munkásokban már mennyire megerősödött az a tudat, hogy tisztességes ember nem lép át piketvonalat. Ez az osztálytudatra ébredés egyik legbiztosabb jele és mi, az IWW tagjai büszkélkedhe­tünk azzal, hogy az amerikai munkásság ily felébresztéséből alaposan kivettük és kivesszük még ma is részünket. Lapzártakor kaptuk az érte­sítést, hogy a munkások meg­bízottai és a gyárvezetőség megkezdték az egyezkedő tár­gyalásokat, amelyek eredmé­nyéről azonban csak a jövő lap­számunkban számolhatunk be. Geréb József Az olasz választások (Vi.) Ámbár az IWW tagjai nem szoktak nagy fontosságot tulajdonítani a politikai válasz­tásoknak, mégis érdemesnek tartom, hogy az olasz válasz­tásokkal foglalkozzam és kimu­tassam annak eredményét, amit elég fontosnak tartok, legalább azért, mert Olaszországban szé­kel a pápa a nagyon is hatal­mas reakciós gépezetével. Szin­tén Olaszország szorult legjob­ban az angol-amerikai segély­re, kegyelem kenyérre. Most az angol-amerikai megszállás alatt van, igy természetes, hogy a megszálló vezérek minden tá­mogatást, Ígéretet a kormá­nyon levő katholikus pártnak és tagjainak adnak, beleszámít­va a segély kiosztását is. Mindezeket szemelőtt tartva, valamint azt a tényt, hogy ezek a választások leginkább falvak, városok szerint történtek (tul- többségben a kisebb, elmara­dottabb falvakban) ahol a ve­zető katholikus párt nagyon is domináló, valamint még a reak­ciós Olaszországnak is a legre- akciósabb déli részén, az ipari és nagyobb, műveltebb váro­sokban majd csak a jövő hetek­ben lesznek a válaszátások. A legújabb választásokat a bolog­nai kerületben tartották. Magá­ban Bolognában a kommunis­ták nagy többséggel kerültek győzelemre. De ezen balratőló- dás még nagyobb mértékben várható az északi nagy ipari városokban és falvakban. A bolognai kerületben a kom­munisták 67,053, a katholikus párt 49.625, amig a szocialista párt 42.208 szavazatot kapott a legújabb számlálás szerint, mely a szavazatok 90 százalé­kát felölelte. Bologna mellett, még Casa- lecchio, Poretta, Térné, Molinel- la, Budrio, és Medicina váro­sokban kerültek többségre a kommunisták. Az északi, ipari kerületekben még csak később lesznek a választások, az orszá­gos választások pedig még sok­kal később. Mi tudjuk, hogy az ilyen po­litikai választások alkalmával az európai országokban, nagy előnye van annak a pártnak, amely hatalmon van, pláne ha azt külföldiek is nagyon erő­sen támogatják fegyveres ha­talommal és kenyér segély igé- résével. Talán még Hoover is ezen célból szaladt Rómába, a katholikus párt hivatalos fejé­hez a pápához éppen négy nap­pal a bolognai kerületben ese­dékes választások előtt, hogy azzal is befolyásolja a válasz­tásokat. Mert az olaszok éppen úgy, mint minden más nemzet tudják ,hogy ez a Hoover a se­gítséget csak azoknak oszto­gatta, akiknek éppen akarta és nagyon is nagy gyakorlata van a neki nem tetsző kormányok megbuktatásában. Ez a balra való tolódás Olaszországban még nagyobb mértékben meg volna, hogy ha nem volnának ott angol-ameri* kai megszálló csapatok és tisz­tek, ha nem ezek tették volna a katholikus pártot hatalomra, minden választás nélkül, ha Olaszország nem volna az an­gol-amerikai segélyre annyira rászorulva. Az a tény, hogy ezen koldus szegény Olaszor­szágban két és fél millió mun­kanélküli van, akik kegyelem kenyéren élnek, amit sokaktól a kormány emberei, akik mos­tan katholikus pártnak a tagjai

Next

/
Thumbnails
Contents