Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)

1946-01-12 / 1406. szám

4 oldal

BÉRMUNKÁS

1946. január 12.

BÉRMUNKÁS

(WAGE WORKER)

HLNGARAÍN ORGAN OF THE I. W. W.

Előfizetési árak: Subscription Rates:

Egy t vre .......................$2.u0 Year __________$2.00

Félévre ............................. 1-00 Six Months __________ 1.00

Jegyes szám ára ............ 5c Single Copy ...------------- 5c

Gsomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ------------ 3c

Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. *"'« ........." " ' ' ~.........'

cjinered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879.

___________

Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával.

Published Weekly by the

BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE

Sztrájkoló honatyák

Az utóbbi hetekben az amerikai kereskedelmi sajtó és rádió kétségbesesett erőfeszítést fejt ki, hogy a közvéleményt a sztrájkoló, vagy sztrájkra készülő munkások ellen ingerelje. A munka- beszünetést a közönség ellen irányuló bűnténynek akarja feltüntetni, noha még’eddig a sztrájkolok óriási többsége magánválla- tok alkalmazottai közül került ki. De ugyanakkor, teljesen elhallgatták, hogy az amerikai kongresszus tagjai, tehát maguk a honatyák, akiket közvetlenül az adójövedelmekből fizetnek, szintén sztrájkolnak már jó ideje.

Az amerikai kongresszus sztrájkjára maga Truman elnök hívta fel az amerikai közönség figyelmét a január 3-án tartott rádió beszédében. Igaz, nem használta azt a kifejezést, hogy a kongresszus sztrájkol, de pontos adatokkal igazolta, hogy a törvényhozók hónapok óta nem csináltak semmit, NEM PRODUKÁLTAK TÖRVÉNYEKET — tehát valójában sztrájkoltak. Miután ezen idő alatt üléseztek, tehát egész bátran mondhatjuk, hogy az amerikai honatyák aktivitása hónapok óta csak ÜLŐSZTRÁJKBAN merült ki.

Ha a munkások valamely ipartelepen TUDATOSAN NEM PRODUKÁLNAK, noha arra meg volna minden eshetőségük, akkor sztrájkolnak. Éppen igy sztrájknak lehet tehát minősíteni a kongresszus tagjainak a törvényhozás beszüntetését, noha az elnök által jelzett törvények felett tárgyalhattak, — vagyis dolgozhattak volna.

Truman elnök nyíltan, minden kertelés nélkül megmondotta, hogy a kongresszus megszabotálta azon törvényeket, amelyekre igen nagy szükség volna a rekonstrukció meggyorsítására. Az elnök kérésére individuális képviselők vagy szenátorok be is terjesztették a kívánt javaslatokat ,azonban a szabotálok elfojtották azokat a bizottságokban, ahová utalják az összes javaslatokat a tárgyalást megelőzőleg. A képviselőház, vagy a szenátus csak akkor dönt felettük, amikor a bizottság a ház elé viszi.

A bizottságokban azonban már készen várták a szabotálok ezen javaslatokat és szépen eltemették mindörökre. Ez a szabo- tálás annál kirívóbb, mert az elnök annak idején kijelentette, hogy ha a törvényhozóknak nem tetszik az általa javasolt törvény, ám jöjjenek ők valamilyen ajánlattal. A kongressmenek és szenátorok azonban csak “eltemették” az elnök javaslatait és azok helyett semmi újat sem produkáltak, ami bizonyítja, hogy TUDATOSAN SZABOTÁLTAK .VAGY SZTRÁJKOLTAK.

Valamint a munkások sztrájkjainak, úgy ennek a törvényhozói sztrájknak is meg vannak az okai. Rájövünk ezen okokra, mihelyt megnézzük, hogy milyen törvényjavaslatokat szabotáltak meg azok ,akik álitóllag a NÉP ÉRDEKEIT KÉPVISELIK.

Truman elnök az alábbi törvényjavaslatok megszabotálását említette: A “Full Employment” javaslatot teljesen elejtették. Ez a javaslat jogot adna a kormánynak arra, hogy hatvan millió munkaalkalmat teremtsen, illetőleg hatvan millióig munkába állítsa azokat ,akiket a privát munkáltatók nem tudnak alkalmazni. Másszóval az elnök azt kérte, hogy az állam ismerje el, hogy MINDENKINEK JOGA VAN A MUNKÁHOZ és ha a “private enterprise” keretében nem kap munkát, akkor joga van az államtól kérni az alkalmaztatást. A kongresszusi bizottságok eltemették ezt az igen fontos javaslatot.

Ugyancsak igy járt a munkanélküli segélyek felemelésére vonatkozó javaslat is. Az adminisztráció a munkanélküli segélyt 26 héten át tartó heti 25 dollárra akarta felemelni, de a honatyák elzárkóztak ennek a javaslatnak a tárgyalásától is. Hasonló sors érte a “Fair Employment Practice Committee” felállítására vonatkozó javaslatot is. Ezen javaslat érvényt szerezne annak az elvnek, hogy a munkaalkalmaknál nem szabad megkülönböztetést tenni a munkások között a bőrük színe, vallásuk vagy nemzetiségük miatt.

És végre nem egendték tárgyalni a minimális munkabérekre vonatkozó javaslatot sem. Ezen javaslat célja a jelenlegi tör- vénves minimális 40 centes órabérnek előbb 65, majd egy évvel később 70 centre való felemelése. Nem tárgyalták még ezt a javaslatot sem, noha közismert dolog, hogy ma már 40 centes Óra- Dérből igazán nem lehet megélni.

Amint látjuk az összes megszabotált javaslatok a munkások életszínvonalának emelését célozták, tehát az úgynevezett NÉPJÓLÉTI TÖRVÉNYEK kategóriájába tartoznak. A NÉP KÉPVISELŐI tehát a NÉP ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ JAVASLATOKAT ELLENZIK .Ezzel azonban ellentmondást nem tűrő módon bizonyították, hogy hazugság az, hogy a népet képviselik.

Az amerikai törvényhozás a legszebb példája az osztály parlamentnek. Hűen szolgálja urát, az amerikai tőkés osztályt. Az uralkodó osztály érdekeit védelmezi s azt csaló módon a “közönség” érdekei jelszó alá rejtve teszi.

Az osztályparlament felismerésére, saját hatalmának teljes lezüllesztésére nem is lehetne tökéletesebb propagandát kifejteni, mint maguk a honatyák csinálják a munkásság ellen irányuló sztrájkukkal és szabotálásukkal.

Nagyszabású zsarolás

Az első világháború után napfényre került profitharácsolá- sok között a hajótulajdonosok zsarolása volt a legkirívóbb. Mint most, úgy az első világháborúban is a német “U” hajók a szövetségesek igen sok hajóit sülyesztettek el és akkor is, mint most, nagy volt a hajó hiány. így az állam lefoglalt, vagy bérelt minden hajót, amelyiket vizen lehetett tartani. A hajótulajdonosok természetesen nagyon kihasználták ezt az alkalmat és óriási összegeket zsaroltak az államtól.

Annak idején a hajótulajdonosok oly nagymérvű zsarolása botrányos szenzáció gyanánt került napfényre. És dacára annak, hogy arra még nagyon sokan emlékeznek, a zsarolásnak ugyan- ézen nemét megint megismételték a hajótulajdonosok. A különbség csak az, hogy most sokkal nagyobb mértékben csinálták, mint az első világháború alatt. Ugylátszik, hogy a hajótulajdonosok nem felejtették el a zsarolásnak ezt a módszerét, az állami hivatalok azonban vagy megfeledkeztek róla, vagy nem is akartak rágondolni.

Hogy a rablásnak milyen határtalan neméről van szó, arra vonatkozólag képet alkothatunk magunknak azon számadatokból, amik napfényre kerültek azon törvényjavaslattal kapcsolatban, amely a fölöslegessé vált hajók eladására vonatkozik. Egy törvényjavaslat szerint az állam eladhatja fölös hajóit magánérdekeltségeknek a hajó értékének 35 százalékáért. Vagyis a hajóba fektetett minden dollárért az állam csak 35 centet kapna. Henry M. Jackson, Washington államba való demokrata képviselő és négy társa módositványt tűzött a javaslathoz, amely szerint csak olyan cégek vásárolhatnának hajókat ,amelyek a túlságos profitjuk egy részét visszaadják.

A hajótulajdonosokkal nem kötöttek úgynevezett “renegotiated” uj szerződéseket, mint a gyárosokkal, hogy a túlságos profitot visszavegyék tőlük. Ezek bezsebelték mindazt, ámít ki tudtak zsarolni .A négy kongressmen által beterjesztett adatok szerint ez a zsarolás szinte hihetetlen méreteket öltött. íme itt van egy példa:

Az állam 1919-ben 1,966,000 dollár költséggel építette az “Effingham” nevű hajót, amely az első világháború után fölöslegessé vált és amelyet akkor 49,633 dollárt adtak el a Lykes Brothers Steamship cégnek. Ennél kitünőbb vásárt ez a cég nem is csinálhatott volna, mert 1933-tól 1937-ig csak magától a szövetségi kormánytól a posta szállításáért 247,000 dollárt, a következő három évben pedig újból 139,000 dollárt kapott, noha természetesen a kereskedelmi szállítással is keresett valamit.

Az igazi zsarolás azonban csak most vette kezdetét. Amikor a háború kitört 1941-ben, a szövetségi kormány évi 326,000 dollár bérlettel bérbevette azt a hajót, amit 1919-ben 49,633 dollárért adott el. Két évi szolgálat után a hajót elsülyesztették. A Lykes Brothers cég ekkor 727,000 dollár biztosítást kapott, ösz- szegezve az egészet láthatjuk, hogy a Lykes Brothers az 1919- ben befektetett 49,633 dollárral csak a szövetségi kormánytól

1,439,000 dollárt zsarolt ki.

Az “Effingham” esete nem egyedül álló. Több mint 100 ilyen esetet gyűjtöttek össze az említett képviselők és tették közzé a kongresszusi rekordban. A kereskedelmi sajtó természeELVINY1LATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bír. ják akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevefr sebb kezekbesi csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden a? egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E, maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért. tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE 4 BÉRRENDSZERREL.' ’

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom

szerkezetét énitjük ■« rég* társadalom Umtein belül-