Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-09-15 / 1389. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1945. szeptember 15. A csehszlovák-magyar viszony Irta: RÉVAI JÓZSEF (Szóvátetftük ugyan már a Bérmunkásban is, hogy a csehszlovák kormány megkezdte a magyarság kitelepítését. A csehszlovák kormány ügynökei eddig azt hirdették, hogy csak az 1938 óta beözönlött fasizta magyarokat távolitják el Csehszlovákia terültéről. Ezt az állítást azonban a Magyarországból jövő hírek megcáfolják. Hogy olvasóink tiszta képet alkothassanak erről a kérdésről, leközöljük Révai József a “Szabad Nép” cimü lapban megjelent nagyon tárgyilagos cikkét. Közismert dolog, hogy az első világháború utáni időkben Csehszlovákiát mint a dunamenti államok legdemokratikusabbját említették. Ha azonban a Révai cikkében felsorolt adatok megfelelnek a valóságnak és a csehszlovák kormány tovább halad ezen az utón, akkor a második világháború után a Duna völgyében Csehszlovákia lesz a LEGREAKCIÓ- SABB állam. — Szerk.) Tito tábornagy, a demokrati- kus Jugoslávia miniszterelnöke a demokratikus Magyarországgal való megbékélésről beszél. Gróza Péter, a román kormányfő testvér jobbot nyújt Magyarországnak. Renner Károly, osztrák kancellár, a magyar-osztrák jószomszédi viszonyon túl, a Duna-medence államainak összefogása mellett nyilatkozik. Az öt szomszédos és a múltban is egymásrautalt kis délkelet-európai ország közül négy a megértés és barátság hive a demokratikus Magyar- országgal. Egy a kivétel: Csehszlovákia. Románia egyenjogúságot biztosit az erdélyi, Jugoszlávia a vajdasági és bácskai magyarságnak. Csehszlovákia nemzetiségi politikája más: Ligetfaluban internálótábor van magyarok számára. Kassán “M”-betüs jelet viselnek a ma gyarok a határon át 20—30 kilós csomaggal százszámra dobják át a magyarokat —- ó, korántsem csak a fasiztákat, korántsem csupán azokat, akik 1938 után költöztek oda. A román-magyar, a jugoszláv-ma- gyar viszony javul, a csehszlovák-magyar viszony nem javul, ellenkezőleg elmérgesedik. Csehszlovákiában azzal indokolják ezt a magatartást a magyarokkal szemben, hogy a magyarok alig fejtettek ki ellenállást a nácik ellen, alig támogatták a szövetségesek győ- zemét. Nem vitatjuk, hogy ez az állítás nagyrészt igaz. Mégis hadd feleljünk azoknak, akik ezt a vádat emelik: az vesse ránk az első követ, aki maga nem vétkezett. Belgrádból máskép hangzana e vád, mint Prágából. Csehszlovákiában, azt állítják, hogy Németország és Magyarország egyaránt bűnös a háborúban, vagy legalább is nem nagy a különbség a két nemzet háborús bűnössége között. Mi nem tagadjuk Horthy- Magyarország háborús bűneit. A magyar reakciót mi vádoljuk legélesebben a nemzet-ellenes, szabadság-ellenes háború ért. Nem tagadjuk azt sem, hogy a magyar nép is felelős reakciós urainak bűneiért, mert tűrte a német szövetséget, nem lázadt fel hazaáruló urai ellen, nem tudta idejében kikényszeríteni szakítást Németországgal, mert utolsónak csatlakozott a szabad nemzetekhez. Ezekért a vétkekért mindnyájan felelősek vagyunk — ki kisebb, ki nagyobb mértékben — és mindnyájan bűnhődünk érte. De mindebből nem következik, hogy a német és a magyar háborús bűnösség között nincs semmi különbség és hogy a magyarokat ugyanaz a bánásmód illeti meg, mint a németeket. Aki a német és a magyar imperializmus közé egyszerűen egyenlőségjelet tesz, az figyelmen kívül hagyja a különbséget a világhatalomra törő Németország és magyar zsoldosa között. Magyarország Németország csatlósa volt ebben a háborúban, ami azt jelenti, hogy Németország Magyarországgal szemben a cukroskenyér politikája mellett a korbács politikáját is folytatta. A német szövetségi rendszerben a csatlósországok népeivel szemben hol burkoltan, hol nyíltan érvényesült az erőszak, a kényszer mozzanata. A magyar reakció persze önként ment Hitlerrel, de még ő is csak addig, amig a német fasizmus győztesnek látszott. De lehet-e azt mondani, hogy a magyar nép ugyanúgy önként követte Hitlert, mint Horthy és Bárdossy és ugyanúgy kitartott a háborúban, mint a német nép? Nem lehet. A magyar nemzetiségi állam történeti sajátossága, hogy Já- nus-arca van: elnyomó a szomszéd kis népekkel szemben, de fenyegetett a német terjeszkedéssel szemben. Ez a kettősség végigvonul az egész magyar történelemben: a csehek nem emlékeznének a Habsburg-el- lenreformáció ellen vívott közös harcokra? Ez a kettősség meg volt még ebben a háborúban is, annak ellenére, hogy ezúttal a magyaroknak nem volt Bethlen Gábora. A magyar imperializmust egy kaptafára huzni a némettel, a magyar népet a németbarát reakcióval, több az igazságtalanságnál: politikai hiba. Kollektiv felelősség van, nem tagadjuk. Hiába is tagadnánk, hisz a vesztett háború terheit valamennyien viseljük. De kollektív felelősség nem abban az értelemben van, hogy minden magyar egyformán vétkes és hogy a magyar nemzettel szemben követett magatartásnál csak a Horthyak, Szálasiak, Werth Henrikek, bűnei esnek latba, a Bajcsy-Zsilinszkyek erényei nem. Csehszlovákia egy kalap alá von bennünket a németekkel, egyenlőségjelet tesz Németország ps Magyarország közé. Ezzel a magatartásával Csehszlovákia egyedül áll a szabadságszerető nemzetek között. Hogy van-e különbség Magyarország és Németország között, az a gyakorlatban dőlt el, amióta a szövetséges nagyhatalmak elsősorban a Szovjetunió, a fegyverszüneti szerződés megköté- tésével, a magyar demokratikus kormány lehetővé-tételével és megsegítésével, megkülönböztettek bennünket Németországtól. Csehszlovákiával szemben Magyarország bűnös. De százszor bünösebb a Szovjetunióval szemben. Ha a Szovjetunió mégis megkülönbözteti a magyarokat a németektől, akkor Csehszlovákiának nincs se morális, se politikai joga az ellenkezőjére. A magyarok vétkeztek ebben a háborúban, mert a népek szabadsága ellen fordultak. De az érdélyi és a vajdasági magyarok éppúgy vétkeztek, mint a csallóköziek. Mért akar tehát Csehszlovákia máskép bánni a csallóközi, komáromi, kassai magyarokkal mint Románia a kolozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi magyarokkal és Jugoszlávia a szabadkai és zom- bori magyarokkal? Azt mondják, más Románia, más Jugoszlávia és más Csehszlovákia helyzete. Ez igaz. De mi, magyarok nem indulhatunk ki a csehszlovákok, a románok, a jugoszlávok helyzetének különbözőségéből, nekünk a magunk érdekeiből kell kiindulnunk, amikor egységes elbánást követelünk a szomszéd államokban élő magyarok számára. Az erdélyi magyarokat talán azért illeti meg jobb bánásmód, mert Románia is bűnös ebben a háborúban? A cseheknek és szlovákoknak azért van joguk rosszabbul bánni a magyarokkal, mert a magyarok többet vétkeztek ellenük, mint a románok ellen? De a jugoszlávok ellen még többet vétkeztek — Kassa nem Újvidék! — és a jugoszlávok mégis kibékülést hirdetnek, nem kitelepítést. Vagy talán azért kell Szlovákiából kitelepíteni az ott élő magyar népet, mert lélekszáma kétszerannyi, mint a jugoszláviai magyar kisebbségé ? Egy nehezebb, fájdalmasabb, veszélyesebb operációt tehát tanácsosabb végrehajtani, mint egy könnyebbet és veszélytelenebbet? A románok és jugoszlávok saját állami érdekeik védelmében nyújtanak testvér jobbot az ott élő magyaroknak • és Magyarországnak. Abból indulnak ki, hogy a nemzetiségi béke határaikon belül és a dunavölgyi országok barátsága erősiti államaikat. Vájjon a csehszlovák államrezón mást követel, mint a román és a jugoszláv? Mit követel a csehszlovák demokrácia államérdeke ? Mindenekelőtt a csehszlovák demokrácia belső ellenségeinek megsemmisítését. Azzal, hogy a cseh és a szlovák demokraták a csehszlovák állam belső megerősödésének fő- és egyetlen feltételéül — a németek mellett — a magyarok kitelepítését tüntetik fél, nemcsak elterelik a figyelmet a csehszlovák fasiszták és reakciósok bűneiről és felelősségéről, hanem egyenesen elősegítik, hogy a csehszlovák árulók ép bőrrel megússzák. Demokratizmus helyett sovinizmust növelnek hatalmassá. Soviniszta közhangulat pedig búvóhely a fasizták számára. A magyarok elleni hajsza nem gyorsítja, hanem lassítja a csehszlovák fasizták és reakciósok elleni harcot, nem erősiti, hanem gyengíti a csehszlovák demokráciát. Vagy a csehszlovákoknak mindegy az, hogy demokratikus vagy reakciós államot épitenek-e fel, csak nemzeti állam legyen? A magyar és a csehszlovák állam viszonyáról a csehszlovák sajtó töbnyire úgy emlékszik meg, mint a két szomszédvár viszonyáról és többnyire eltekint attól, hogy nem két régóta ellenséges nemzet, hanem két uj demokratikus szomszédállam viszonyáról van szó. Tudjuk, hogy a régi sebek nem egykönnyen hegednek be. De a kérdés az: akarjuk-e, hogy behegedjenek? Ha a csehszlovák ki- telepitési tervek megvalósulnának, a csehszlovák-magyar viszony évtizedekre jóvátehetetlenül elmérgesedik. A csehszlovák sajtó néha mégis tudomást vesz arról, hogy Magyarországon a demokrácia épül. De a csehszlovákmagyar viszonyt nem a magya1 demokrácia győzelmére és tartósságára építik. A magyarokkal szemben követett politikai művelet éppen ellenkezőleg a magyar demokrácia ideiglenességéből, a magyar reakció fe- lülkerekedésének valószínűségéből indul ki. A cseh politika gyengíteni akarja a magyar államot, mint ‘ősi ellenséget’. De ez a politika a magyar demokráciát gyengíti és erősiti a magyar reakciót. Mert Csehszlovákiában követett politika a magyarokkal szemben múlhatatlanul a magyar sovinizmust, tehát a magyar reakciót erősiti és kompromittálja a magyar demokráciát ,mely a Duna-völgye népeinek barátságát hirdeti. A magyar reakció a csehszlovák' kisebbségi politikára mutatva, fog újból a magyar nép elé állni és fogja mondani: ime, úgy fest a népek barátsága, ime ezt köszönheti a magyarság a demokráciának. A magyar demokrácia tragikuma lenne, ha a nép szemé- Den újra, mint a nemzeti jogokról való lemondás rendszere tűnne fel, ha a nép öntudatában azonosulna a nemzeti szégyen korszakával. A magyar demokrácia tragikuma lenne, ha kívülről kényszeritenék arra, hogy versenyre keljen a sovinizmussal, ha kívülről nehezítenék meg számára a sovinizmus elleni harcot. A magyar demokraták tudják, hogy a nemzeti érdekek védelmének feltétele saját sovinizmusunk elleni kérlelhetetlen harc. De harcolhatunk-e eredményesen a magyar sovinizmus ellen, ha Szlovákiában az történik a magyarokkal, ami történik? Csehszlovák barátainktól segítséget kérünk a reakcós magyar sovinizmus elleni harcban. Segítséget kérünk a magyar demokrácia, de a csehszlovák demokrácia érdekében is, egyszóval a népek szolidaritása, az igazi patriotizmust kiegésztő és feltételező internacionalizmus nevében. Azt kérjük csehszlovák brátainktól, hogy a csehszlovák állam építése és biztosítása közben se feledkezzenek meg Sztálin tanításairól. Úgy látszik, hogy megfeled(Folytatás a 8-ik oldalon)
