Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-12-29 / 1404. szám

1945. december 29. BÉRMUNKÁS 5 oldal KEK NEFELEJTS önkéntelenül az ismert nép­dal melódiája jut az észbe, mi­dőn a fönti címet olvassa az ember, amelyhez a “kék” szócskát én párosítottam csu­pán azért, mert a fülnek igy jobban hangzik. Különben is, nehéz elképzelni az alábbi tör­ténetet az ártatlan nefelejts virág kék tónusával összhang­ba hozva. De mégis . . . gyermekkorom emlékeit idézem vissza, amidőn a Sárviz-csatorna kéknefelejt- ses partján játszadoztam negy­ven évvel ezelőtt. Nyolc-kilenc éves voltam akkor még, ami­dőn a Budapest-Zágráb vasút­vonal keresztezésénél vidáman játszadoztam és közben tép­tem az üde, harmatos nefelejts virágot. Azután, hogy megun­tam a virágok mészárlását, a Sárbogard-Szegseárd vicinális­sal szaladtam versenyt. Későbben sohasem emlék­szem, hogy láttam nefelejtset, pedig láttam, az Ikva patak partján 1915-ben, Ukrajnában. De akkor már nem volt szép. Csúnya, borostás, penészes arcú orosz holttestek borítot­ták a kéknefelejtses Ikva par­tot. Hatalmas kétszáznegyven miliméteres messzehordó nagy ágyuk lövegei fúrták össze­vissza a rétet és a hátunk mö­gött elterülő krumpliföldet. Mi a patak egyik partján, az oro­szok messze kint a magaslaton a pataktól távol voltak beásva. Csak akkor jöttek közelebb, ha megpróbáltak a patakon ke­resztül törni, amit mi magya­ros 69-es virtussal mindig visz- szavertünk. Az az nem mindig, mert akkor nem sikerült volna az oroszoknak a tizenharmadik zászlóaljat elfogni. Ilyenkor az­után sok orosz és magyar pro­letár harapott a nefelejtsél be­nőtt Ikva partba, hogy azután az oszlásnak indult tetemeikkel kibirhatatlanná tegyék az Ikva patak kéknefelejtses környé­két. Most már könnyebbé válik a képzelettársitás, ha az alábbi történetet a nefelejts virággal akarom kapcsolatba hozni. An­nál is inkább, mert úgy tudom a Sárviz-csatorna partjain is összeturkálták a harci páncé- [ los kocsik, az ágyú lövegek, az j orosz vörös hadsereg katonái j és a nácik elkeseredetten har­coló hordái, a részemre oly ked­ves nefelejts virágokat. A Times amerikai magazin “nefelejts” cim alatt egy a következő történetet közli: — Tudtam, hogy jönni fog. — Ezen szavakkal köszöntötte Kari Heinz Neumann 1930-ban a náci pártot és beállt soraik közé. — Mint ahogy a rohamosan növő náci pártnál szokásban volt, gyorsan emelkedett a hi­vat a fölfelé. Hamarosan ober­aufsichtstrat lett egy lőszer­gyárban. A felesége pedig ház- felügyelő, majd uccafplügyelő- je lett egy Frauenschaft, náci női szervezetnek.-— Amidőn Dr. Göbbels meg­látogatta Berlin munkásnegye­dét, hogy szemlét tartson a bombázás okozta károk fölött, a kicsi Hans Neumann, aki még fiatal volt, hogy Hitler legfiatalabb követői közé beáll­hatott volna, de azért fölöltö­zött, vagy öltöztették Hitler Jugend egyenruhájába és büsz­kén nyújtott át egy nefelejts virágcsokrot a doktornak. — Bátyja Joakhim már tiz éves korában beállt a Hitler Jugend-ba és mielőtt a Wehr- machtba léphetett, már grup- penführer lett. Nővére Ursula szintén a Hitler Jugend-hez tartozott, ahol ónozott kanná­kat, meleg ruhákat gyűjtött a keleti frontra, a télisegély alapra. . — Múlt tavasszal Joakhim az Oder folyóba fuladt, amidőn a megvert német hadakkal együtt az oroszok elől mene- kült.Április 21-én egy légi bom­ba összedöntötte Kari Heinz Neumann házát, amely maga alá temette a nyolc éves Hans- ot és a tizenegy éves Ursulát. — A szövetséges csapatok bevonulása után is a szeren­csétlen szülők Berlinben ma­radtak. Egy szobájuk volt a Danzigstrassen, amelyikről hi­ányzott az ablaküveg. Amióta a tél közeledett Kari fát vágni ment, az asszony pedig téglát pucolni. — A múlt hetekben, amint egy hóvihar söpört végig Ber­lin uccáin, reggel a Neumann család nem birt fölkelni az ágyból, mert csak egy vékony­ka dunnával voltak takaródzva és az elfázástól érzéktelenné váltak tagjaik, miután éjszaka a szél letépte az ablakról a rá­szögezett lemezpapirt és az ágyuk lábánál tele volt hóval. Még egy nap és éjjel, azután halálra fagytak. — A holttesteket azután rá­dobták egy kordére, amit eltol­tak azon tömegsírok egyikéhez, amelyet már a Bérmunkásban több hónappal ezelőtt megír­tam, hogy készítik a tömegsí­rokat télre, ahol ezres töme­gekben fogják eltemetni a sze­rencsétlen éhenhalt és fagyott áldozatokat. Itt áll előttünk egy szomorú, de határozottan proletár tragé­dia, amihez majdnem lehetet­lenség kommentárt fűzni. Neu­mann Károly is náci volt, mint Krup, Thyssen és a többiek. De még sem ugyan olyan. Mert ezen nácik közül sokan hivata­lokban vannak már, különösen az amerikaiak által megszállt területeken. Egy néhány ugyan a börtönbe is került belőlük, de legtöbbjük szabadlábon van. A proletárok soraiból kike­rült fanatikus nácik többnyire igy fognak elpusztulni, mint Neumann Károly és felesége. Ezres tömegsírok fogják hir­detni egyszer és mindenkoron a világtörténelem legcsufabb ti-, zenkét esztendejét, amelyben a tudatlan tömegekhez apellálva, követték el a már majdnem uralmukat vesztő osztályok a nácizmus által vezetve a törté­nelem legborzalmasabb bruta­litását. Az uralkodó osztály náci tag­jai pedig külföldön, Svájcban, Spanyolországban, Argentíná­ban stb. húzódnak meg és él­nek jólétben a kicsempészett milliókból. Még azok is, akik felelőségre lesznek vonva, me­leg, fényes börtönökben, mar­harostélyos zabálása közben, magukat és vádló biráikat mu­lattatva fejezik be dicstelen életüket, miközben jót mulat-, nak azon, hogy közönséges bűn- i tető törvénykönyvvel a kezük­ben próbálják megmérni sza­már polgári biráik himalája ; magas kimondhatatlanul rémes j bűneiket. I Nem hiába találta ki a ma­gyar nép a közmondást: “hogy az ur a pokolban is ur”. Látjuk Neumann Károly és családja esetében, mert szegény ördög náci volt, úgy halt meg, mint proletár náci. Nem célom azt bírálni, hogy megérdemelte, vagy sem, mert millió Neu­mann Károlyokat kellene vizs­gálat tárgyává tennem, csak rámutatni kívánok a nagy igazságtalanságra, ami a náciz­mus likvidálása közben törté­nik. Amig közben végigfut el­mémben a lengyel, az orosz, a zsidó nép tömeges kipusztitása a náci csürhék által, amig el­képzelem a gázkamrák áldoza­tainak halálfélelmükbeni töme­ges összekapaszkodását, a kéz­tördeléseket, a halált, a borzal­mas halált! Akkor lelki szeme­im sok millió ártatlan proletárt látnak. Ezeknek tömegsírjai is a fönt említett tizenkét csúf esztendőt hirdetik. A Neumann - család esete az egész német proletáriátus tra­gédiája. Nem kérdés az, hogy Neumann Károly 1930-ban állt be a náci pártba, a többi pedig 1933 után. Tény az, hogy a német nép tudatlanság, és gonosz, demagóg propaganda áldozata, amelyet nemcsak sa­ját uraik jóvoltából kell nekik szenvedniük, de az angol, az amerikai, sőt az egész világ uralkodó osztályának görcsös összefogása jóvoltából, akik­nek igen nagy szerepük van Hitler hatalomra jutásában. Azért röhögnek Göring és a többi náci vádlottak szemtele­nül biráik szemébe, mert tud­ják, hogy a vádlóknak is a vád­lottak mellett volna a helyük. Vagy nem-e akarta több náci vádlott, hogy kiváló amerikai és angol egyéniségek tanúskod­janak mellettük a tárgyaláson? Nem-e tagadta meg Lady As- tor az egyik náci vádlottat, aki hivatkozott rá, mint akinek lakásában számtalan találkozás történt az angol és német nácik között 1939 előtt? Ezekben látom a német pro­letáriátus pusztulásának egyik okát. Nemcsak a Thyssenek pénzei voltak azok a zsoldok, amiket a náci ifjúság kapott, amidőn a barna-ingesek zász­lóaljaiba állt, hanem az ameri­kai, az angol, a francia tőké­seké is, akiket halálosan bor­zongatott, a már majdnem ki­törésben levő német forrada­lom az 1930-as évek elején. Amidőn az emberi szenvedé­sekkel állunk szemben, amidőn a német proletáriátus szenve­déseit kell most szemlélnünk, elfeledjük, hogy a náci rémtet­tek megtorlását látjuk benne, ugyanakkor, amidőn a főbünö- sök legnagyobb részét futni hagyják. A német proletár tömegek, az európai proletár tömegek szenvedései közben Madách sza­vai jutnak eszembe, amidőn fölteszi a kérdést: Miért él a pór? Miért is élnek ezen a sár­tekén az emberek? Azért, hogy egymást gyilkolják, gázkam­rákba hajtsák, tömegekben el­égessék, kifosszák, hogy azu­tán ezres tömegekben éhenhal- janak és agyon bombázott há­zakban halálra fagyjanak? Mi­ért! Oh mondjátok “Miért; él a pór”? Lesz-e nefelejtses ta­vasz? Kivirágzik-e az Oder, az Ikva, a Duna, a Sárvíz partja­in a hullákkal, az emberi hul­lákkal megtrágyázott folyók partjain a kéknefelejts? . . . tudja Pál . . . P 1 / | E / ■ -- / rordek goszivusege (Vi.) Sokan azt remélték, hogy a fiatal Henry Ford sok­kal jobb, moderhabb lesz, mint a nagyapja. Jobban felismeri az idők követelményeit. Az uni­on erejét és törekvéseit, egy olyannak mit nem lehet igno- rálni. De most az IWW-nak a tanítása, hogy “az embere­ket a gazdasági helyzete teszi olyanokká, mint amélyenek” nagyon is fényesen bebizonyo­sodott a fiatal Forddal. Az union vezérek és újság­írók azt hitték, hogy a fiatal Ford elég okos lesz hamarosan megegyezni az unionnal. Ez nagyon is tévesnek bizonyult. Mint az atombomba pukkant szét és szédítette meg az union vezéreket a fiatal Ford ajánla­ta, melyet Bugas, aki Harry Benett helyére ment, miután az Egyesült Államok kormányát háborús időkben, tehát amikor legnagyobb szüksége volt az ilyen tapasztalt ügynökökre az FBI-nál hagyta ott, mint Szent Pál az oláhokat, hogy a magán birodalmát védjék a Fordéknek. Ezt nem igen emlegetik a pol­gári lapok. Ez a Bugas, olyan ravasz fogásokat, csapdákat ál­lít fel, hogy mindenki csak bá­mul. Az union vezérek elképed­ve kapkodnak, ugrálnak, ne­hogy beleessenek ezen csapdák­ba. Az első az volt, hogy Ford követelte, hogy az union min­den olyan munkás után, aki ki­megy sztrájkra, 5 dollárt fi­zessen. Ezt az union úgy oldot­ta meg, hogy megengedi Ford­áknak, hogy az ilyen engedély nélküli sztrájkoló munkást elő­ször $3.00, másodszor $5.00 büntessék, harmadik bűnbeesés után kirúghatják. Most Ford még ezen felül az uniont 5.000 dollárt birsággal akarja büntetni, még az olyan union tisztviselőkért is, akik nem dolgoznak a Fordnál, de támogatnák az ilyen sztrájko- lókat. Most megígértek 12 százalé­kos béremelést, de olyan körül­írással, hogy soha nem kellene nekik azt megadni. Ugyanis csak akkor kapnák meg ezt a béremelést, hogyha havonta 80,000 kocsit kiadnak. Mostan három hónap alatt adtak ki 50,000-et. Tehát ha havonta csak 79,999 kocsit adnának ki, még akkor nem kellene ezt a 12 zázalékot megadni. így néz ki a “New Deal” a Fordnál. Mind e mellett Ford- ék visszakövetelik azt a régi jó időket, amikor ők akkor és azokat vehették fel, vagy rúg­hatták ki, akiket és amikor ők akarták. Vagyis a “hire and fire” szabadságát akarják. Ez nem volna több mint az, hogy az union szép csendesen legyen öngyilkos. A General Motorsnál, minden szép csendes, a vezérek mind-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents