Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-07-21 / 1381. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1945. julius 21. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG AR AIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 v^ne Year .....................$2.00 Félévre .......................... 100 Six Months _________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5e Single Copy .............— 5c Csomagos rendelésnél ßc Bundle Orders _______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A lengyel kérdés lényege (gb.) Mint előre látható volt, a Londonban székelő és most feloszlatott menekült lengyel kormány tagjai és híveik nem nyugodtak bele abba, hogy a nagyhatalmak elismerték a warsói, most már kibővített uj lengyel kormányt. Miután a “hazafisá- got” saját részükre kisajátították, a velük szembekerült lengyeleket árulóknak bélyegzik, akik eladták Lengyelországot a vörösöknek és fenyegetődznek, hogy igy-meg-ugy forradalmat fognak indítani. A hazafias mázzal bevont óbégatásokat örömmel hallgatják mindazok, akik a hazafiságot megadóztatják és mások hazafias felbuzdulásaiból könnyű életet csinálnak maguknak. Ezek, bármilyen nemzetiséghez tartoznak is, sopánkodnak a most kiebru- dalt lengyel álhazafiakon, mert attól tartanak, hogy a példa ragadós lehet. Miután az amerikai nagy lapok csaknem kivétel nélkül ebbe a csoportba tartoznak, igy eléggé kiszínezték azt a “nagy veszedelmet”, amit a lengyel reakciósok kilóditása jelent, — bizonyára a hozzájuk hasonlókra. így a lengyel kérdés igazi lényegét nem igen ismerhettük meg ezekből a lapokból, mert ha volt is valami fontos adat, azt csak eldugva, végtelenül lerövidítve hozták. Egyik ilyen adat volt például az hogy a menekült lengyel kormány, Angliát kivéve, több pénzt költött propagandára itt Amerikában, mint bármely más ország. Ez a kegyelemkenyéren élő kormány csak itt közel egy millió dollárt költött el propagandára: lengyel hazafias, vagyis orosz ellenes izgatásra. Ez megmagyarázza azt, hogy miért tartották itt a lengyel kérdést állandóan a felszínen. Egy másik fontos adatból azt tudtuk meg, hogy az ország nélküli, alamizsnán élő kormány, több mint 40.000 embert foglalkoztatott. Megkérdezték most, hogy mi lesz azzal a negyvenezer emberrel, akikből Angliában van 30,000 tízezer pedig a többi országokban? Tehát az Arciszewski lengyel kormány negyvenezer élősdit tartott el mert hiszen a nem létező ország ügyeinek elintézésére csak nem kellett egy ilyen hatalmas hadsereg? Aztán megtudtuk azt is, hogy közel negyedmillió emberből álló hadsereget toboroztak össze, — nem annyira a nácik elleni, mint inkább az oroszok elleni harcra. Azt hiresztelték, hogy ez a hadsereg készen áll Lengyelország hősies védelmére “bárki ellen is”, ami az oroszok ellen irányuló nyílt fenyegetés volt. A legutóbbi hírek azonban arról számolnak be, hogy ennek a hadseregnek csak a Wlasislaw Anders tábornok vezérlete alatt álló tisztikara kardoskodik a volt kormány mellett és hajlandó feláldozni a legénység életét a “haza védelmében”, de maga a legénység vágyik haza és meg akarja ismerni azokat a reformokat amiket az uj kormány bevezetett. És végre most már megkaptuk a legfontosabb adatokat is, amik rámutatnak, hogy valójában mi rejlik a lengyel probléma mögött. Azt már előbb is hallottuk, hogy az oroszok által elismert warsói (előbb lublini) lengyel kormány a nagybirtokokat felosztotta a nincstelen parasztok között. Ez az egyetlen ténykedésük már elég lett volna arra, hogy nemcsak a lengyel, de az egész világ reakciójának a gyűlöletét kivívják maguk ellen. Azonban ezt a rettenetes “hazaárulást”, ami minden munkásember szívből üdvözöl, betetőzték még azzal, hogy bejelentették még az iparok szocializálását is. A legújabb hírek szerint az uj lengyel kormány állami kontrol alá fogta az összes bázikus iparokat, — a bányászatot, szállítási vállalatokat, olajgyártást villany és gázmüveket vas és fémolvasztókat, a szövő ipart fakitermelést, stb. stb. Csupán a kiskereskedők és az egész kis iparokban hagyta meg a szabadversenyt. Hogy ez “állami kontrol“ mit jelent a munkásokra nézve, még egyenlőre nem ismerjük. Azt azonban tudjuk, hogy a volt tulajdonosok részére a PROFIT ELVESZTÉSÉT JELENTI. így tehát érthető, hogy a profitból élők, a profitot istenitők szörnyű nagv bűnnek tartják az uj lengyel kormánynak ezt az intézkedését. Hazafiságuk tehát lényegében a profitharácsolás védelme. Azért pellengérezzük ki mi az ilyen hazafiságot és mutatunk rá, hogy ez nem más, mint álhazafiság. Ilyen álhazafiakat természetesen más nemzetiségűek kö! zött is bőven találunk. Mi, magyarok sem szűkölködünk az ily fa j- j ta élősdiekben. Sőt az amerikai benszülöttek között is eléggé ismertek az ilyen piócák. így megértjük, hogy ezek összetartanak és védik egymást, vagy még jobban mondva a profitot, mindaddig amig a durva hazafias maszlaggal a munkásokat el lehet bo- lbnditani. Veteránok és munkások (g1?.) A háború folyamata alatt számos esetben láttuk, hogy a kapzsi munkáltatók szolgálatában álló sajtó, rádió szónokok és maguk a törvényhozók is, milyen nagy buzgalommal igyekeztek a katonákat a munkások ellen fordítani. A legkisebb bérkövetelést is úgy igyekeztek bemutatni, mintha a munkások csupa hazaárulók lettek volna, akik nem készítenek fegyvereket a katonák részére és igy segítették az ellenséget. A lapokban számos olyan leveleket közöltek, amelyeket állítólag katonák Írtak, (de valószínűleg csak a szerkesztőségekben készütek), amelyekben a katonák fenyegetődztek, hogy ha hazajönnek igy-meg-ugy elbánnak az áruló munkásokkal! A katonáknak a munkásokkal való összeveszitése azonban nem sikerült. Nem is sikerülhetett, hiszen a katonák három-negyed része munkáscsaládokból kerültek ki, akik hamar átlátták a tőkés bérencek gonosz cselfogásait és az unionokhoz intézett leveleikben a legélesebben elitélték az ilyen fondorkodásokat. Mindazonáltal újból és újból megkísérlik felheccelni a katonákat a munkásság, de különösen az unionok ellen. Amennyiben ez a tényleges szolgálatban álló katonákkal már nem sikerült, az egyik legravaszabb és legreakciósabb congressmannek, a Mississippi államba való Rankin képviselőnek az az ötlete támadt, hogy a már leszerelt katonákat, vagyis a veteránokat ingerli fel a munkások ellen. Rankin a kongresszus alsóházában benyújtott egy törvény- javaslatot, amelynek lényege az, hogy a veterán katonának joga legyen dolgozni minden szervezett, még az úgynevezett “zárt” műhelyben is anélkül, hogy a unióhoz csatlakozna. Tekintettel arra, hogy kivétel nélkül az összes unionok nyitva állnak a leszerelt katonáknak, a legtöbbnél felveszik őket minden külön felvételi dij nélkül, ha addig még nem voltak szervezett munkások. Akik pedig már egyszer union tagok voltak, azokat mint jótálló tagokat fogadják vissza. Mi szükség van tehát az olyan törvényre, mint amilyet Rankin javasol? Semmi más, mint az, hogy az ily törvénnyel néhány megvásárolt veterán segélyével ellentéteket lehetne keltetni a veteránok és a szervezett munkások között. Tiz-tizenkét millió katona között akad elég olyan, aki az ilyen piszkos munkára vállalkozna. Az ilyenek, összejátszva a munkáltatóval, dicsekednének azzal, hogy ugyanazt a bért keresik, mint az union tagok dacára annak, hogy nem kell nekik fizetni a tagsági dijat. És azonkívül ellenszegülnének mindenféle union intézkedéseknek. A vége az lenne, hogy a szervezett munkások kénytelenek volnának megtagadni az ilyen emberekkel való együtt dolgozást. Ezt aztán a hazug sajtó révén felfújnák, hogy az unionok miként üldözik a veteránokat. Dacára annak, hogy Rankin cselszövése durva és nagyon is átlátszó, mégis annyi támogatója akadt a törvényhozó házban, hogy a javaslat megszavazását reméli. Az előzetes mérkőzést, ami minden javaslatnál előbb a bizottságokban folyik le, már megnyerte azon egyszerű oknál fogva, hogy ő az elnöke annak a bizottságnak, amelyik a javaslatot elfogadásra ajánlotta. A szervezett munkásoknak nemcsak az ilyen törvényjavaslatok ellen kell védekezni, hanem egyben hatásos nevelő munkát kell kifejteni abban az irányban, hogy a katonáknak, veteránoknak — ha a munkásosztály tagjai, érdekeik azonosak a szervezett munkásokéval és a Rankin javaslat szellemének éppen ellenkezőleg, be kell lépniök az unionokba még akkor is, ha esetleg nem szervezett műhelyben kapnak munkát. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dplgozó tagjai be süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE 4 RF.R. RENDSZERREL!’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom l-eretein belül.
