Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-12-08 / 1401. szám
1945. december 8. BÉRMUNKA S 5 oldal A pesszimizmus védelme (Egyik akroni munkástársunk október 20-iki lapszámunkban “Akroni proli” alái- rásu cikkében pesszimista világnézetének adott kifejezést. Visi munkástársunk, aki nem látja az amerikai munkások helyzetét olyan sötétnek és reménytelennek, november 3-iki lapunkban irta meg erre vonatkozó véleményét. “Akroni proli” most hosszabb levélben ismerteti azon okokat, amelyek a pesszimista világnézetet kiváltotta belőle. Noha ezt a levelet nem közlésre szánta, úgy véljük, hogy mint minket, úgy az, olvasókat is érdekelni fogja a levélben felsorakoztatott adatok. — Szerk.) * * * “Egy elrejtett usághir” cim alatt, a Bérmunkás okt. 20-iki számában megjelent közleményem végén kértem az olvasó közönséget, hogy nyilvánítsák véleményüket ezen kérdésben, mert én a munkásosztályra életbevágó kérdésnek tartom, hogy ezen borzalmas mészárlás befejezése után (ha ugyan mondhatnánk, hogy befejeződött, mert amint látjuk a világ több részében újra dühöng a mészárlás) mi fog következni. Mit tanult belőle a munkásság? Mit tanultak azok, akik abban közvetlen résztvettek, a katonák? Vájjon meglátták-e hogy ezen tragédia újra meg ne ismétlődhessen, akkor a mai profitrendszert kell elpusztítani. Ettől függ a béke, ettől függ a munkásosztály jövője és ha ez nem történik meg, igenis elrettentő jövő vár a munkásosztályra. Én éppen úgy, mint minden osztálytudatos munkás, figyelemmel kisérem az eseményeket és a pokoli zűrzavarból próbálom kibogozni az alapvető tényeket, a társadalmi téren szerzett szerény tudásom alkalmazásával. Sajnos eddig a je- iek nem nagyon kecsegtetőek, legalább is az én nézetem szerint és azért kértem mások véleményét, hogy mit látnak vagy gondolnak ők. Itt még leszögezem, hogy az én írásom csakis figyelmeztetés akart lenni, hogy mi várhat a munkásokra, ha nem fognak máskép gondolkodni, mint idáig és nem pedig ijesztés, mint ezt talán valaki értelmezi, de erről később többet. Én azt gondoltam, hogy talán több munkástárs hozzáfog szólni a tárgyhoz és igy ki fog domborodni az általános vélemény azok között, akik a Bérmunkás körül csoportosulnak, de sajnos csak egy hozzászólás történt (Vi.) munkástárs részéről, ő kifejti nézetét és próbálja tényekkel bizonyítani, hogy népi igy néz ki a helyzet, amint én körülírtam és ő több biztató jelt lát a jövőre vonatkozólag. Ez mind rendben volna és nem is szándékoztam én sekinvel vitatkozni, tehát nem is szóltam volna semmit, mert hát én kértem a hozzászólásokat, igy tehát nem is lett volna illő dolog, én beérem azzal, hogy tudom mások véleményét. De mivel (Vi.) munkástárs az ő hozzászólását olyan hangon tette meg, amely több helyen olyan célzásokat tesz, amelyek úgy az én személyemet és az általam megirt dolgokat az olvasók előtt úgy tünteti fel, mint akire nem érdemes sok figyelmet fordítani, mert egy ijedős emberről van szó, akinek rémlátományai vannak. Ha nem is igy fejezte ki, de ezt a benyomást kelti, mert röviden kifejezve viccet akar csinálni úgy személyemből, mint az Írásomból. Én az ő helyében nem igy csináltam volna, hanem egyszerűen megírtam volna miben nem értek egyet az Íróval és felsorakoztattam volna az én érveimet állításom igazolására, kiküszöbölve minden személyes célzást és az illető állításainak a kigúnyolását. Ha ő ezt teszi, akkor ezen levél sem Íródott volna meg. De igy szükségesnek tartom, hogy a szerkesztőségnek egy kis magyarázatot nyújtsak saját magam felől is és úgyszintén kifejezéser juttassam azt is, hogy milyen választ lehetne adni (Vi.) munkástársnak is, de hát nem hiszem, hogy előnyös volna a lapon keresztül ezt megtenni, mert ha én olyan hangon válaszolnék inkább káros következménye lenne mint hasznos, s mivel a közmondás is azt mondja ’’amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten” s ebben van valami. Tehát igy elállók a választól s csak röviden írom le, hogy milyen is lehetne a válasz. Magamról nem irok' sokat, az rosszul hangzana csak any- nyit, hogy nem szoktam olyan könnyen megijedni, még a Mitchell Palmer és Daugherty korszakban sem ijedtem meg (csak olyan esetben, ha agitá- cióm közben valamelyik háznál néha harapós kutyával találkaztam) ha már ennél tartunk, én azt állítom, hogy a Palmer- féle razziák olyan csapást mértek a munkásmozgalomra, hogy még ma sem heverte ki, mert nagy számmal voltak munkások, akik kezdtek érdeklődni, de aztán még ha volt náluk irodalom, még azt is elégették, vagy bárhogyan tudtak, túladtak rajta, nehogy bajba kerüljenek és a gyűlésekre, soha többé nem mentek. Hogy néhányan éppen akkor edződtek meg? egy fecske nem csinál tavaszt, de még egy pár sem. A tény az, hogy akkor az IWW is többet hallatott magáról. A világ ugyan nem dőlt össze akkor, de úgy hiszem, azt (Vi) munkástárs is tudja, hogy azóta már egy jó része összedőlt, mert összedöntötték és arról is tudunk, hogy ma már olyan robbanószer is van, amellyel az egészet összelehet dönteni. Miért van ez igy? Mert a forradalmi gondolkozá- su munkásság még mindig csak egy csepp a tengerben és még az is széthúz, gyűlölködik egymással. Amikor írunk, ugyhiszem mindannyiunknál megtörténik, hogy valamit véletlenül kihagy az írásból, ami pedig fontos lett volna, hogy benn legyen. Én is ilyen hibát követtem el, amikor azt írtam, hogy az ipari feudalizmus elrettentő árnya közeleg felénk, amelyet a tőkések a hatalmukban levő fegyveres haderővel fognak reánk kényszeríteni. Még hozzá kellett volna tennem, hogy — ugyancsak igénybe véve egyik leghathatósabb fegyverüket is ehhez a propagandát. A tőkés propaganda az, amelynek használata a legnagyobb kárt okozza a munkásosztály soraiban, beviszi a rákfene bacillu- sait még azok közé is, akikről pedig feltételeznénk, hogy viharedzettek, meggyőződöttek. Kell-e erre egyéb bizonyíték, mint az, hogy még az IWW tagjai között is akadtak olyanok, akiket megcsípett a náci bogár s fasizta propogandát kezdtek, nagy kárt csinálva a mozgalomban. Nézzük csak, hogy miért vannak az osztályharcba belefáradt öntudatos munkások, ezt igazan könnyű megmagyarázni, sok példát lehetne felhozni, de csak röviden. Egyik ok, mégpedig azt is mondhatjuk fő ok, éppen a belső viszálykodás. Egy olyan munkást, akit öntudatosnak vagy osztálytudatosnak nevezhetünk, mert ezt kiérdemelte, soha nem fáradna bele az osztályharcba, ha mankón járna is, ott lenne az elsők között, ha látná, hogy munkájának van szemmel látható eredménye. De amikor körülnéz és azt látja, hogy miután sok esetben évtizedeket, sőt mondhatjuk egy emberéletet eltöttött ezen harcokba néjjelt napallá téve, nem törődve anyagi és fizikai áldozatokkal, fejlődés helyett visszaesés történik, a tagok ahelyett, hogy. vállvetve küzde- nének a közös ellenség ellen, kicsinyes személyeskedésre és egymás elleni huza-vonára fecsérlik az időt és igy nem jut idő a mozgalom kiépítésére. Nem elég az, hogy a papi és hazafias maszlagok által megtévesztett munkások által gyűlölve vagyunk, de még a tagok között is gyülölség fejlődik ki, s még ezen felül az idő súlya is nehezedik a vállra, mivel nem minden embernek van egyforma idegrendszere és hogy ugy- nevezzük birka türelme, hát bizony mégesik, hogy egyik-másik félreáll, ez érthető, de vannak olyanok is, akik nem állnak félre, de nem tevékenykednek, nincs hozzá guts-uk, hogy bevallanák az igazat — ez nem érthető. Ahol biztató jel van azt én is meglátom, például, hogy különböző szervezetek tagjai egymást kisegítik^ rokonszenvi sztrájkokkal, továbbá hogy hogy nagy a szervezett munkások száma és hogy sok esetben, a szokottnál nagyobb a kitartásuk stb. Itt le a kalappal, de én meglátom a hátrányos jeleket is, hogy hány helyen vannak sztrájkok, ahol különböző uniók állnak szemben egymással és nem a tőkésekkel. Fényes (hogy ne mondjuk elrettentő) bizonyíték erre a hollywoodi Warner Bros. moziválla- latnál lefolyt hosszú sztrájk, ahol két különböző union pü- fölte egymást és természetesen a tőkések kozákjai is püfölték mind a kettőt. Ott van a detroiti választás, a sok ezer autó munkás között elbukatt Fran- kensteen a CIO jelöltje, mert a más uniók ellene voltak. Ha éz nem elég bizonyíték, nézzünk le Washingtonba, mi történik ott a Labor-Management konferencián — nem irom le, hiszen önök úgyis tudják, a gyárosok küldöttei nagyot röhögnek a markukba (Vi.) munkástárs jól tette, hogy ? jelet tett oda, mikor azt mondta, hogy az AFL is most jobb mint azelőtt volt. Itt a Goodyear localban, amely legerősebb local az U.R. W.A. szervezetben, egy olyan csúnya belső harc dúl, amelyről árkusokat lehetne irni. Én ugyhiszem az sem a legjobb jel, hogy a bányászok unióját, az AFL-hez akarják visszacsatolni, nem gondolják jobb jel volna, ha az IWW felé közelednének? Hogy többet ne is említsek, nem tehetek róla, de én úgy látom a rossz jel több, tehát azért Írtam meg az olvasóhoz azon figyelmeztetést. De (Vi.) munkástárs hozzászólása után mégis csak gondolkoztam felette, hogy nem-e én mégis egy kicsit ingadozók és túl sötétnek látom a jövőt, amikor (gb...) munkástárs, akit úgy ismerek mint az írógárda egyik tagját, igy tehát kipróbált és nem csüggedő, segítségemre jött. Kicsit talán furcsán hangzik, de igy van. Ugyanis a régebbi lapokat nézegetve a szept. 1-i számban a szerkesztői oldalon, szemembe ötlik egy cikk: “A munkáltatók megkezdték a támadást’” címmel. önöknek meg van a szám, tehát tudhatják mit tartalmaz, én csak néhány sort idézek belőle. Ezeket mondja többek között: “Ellenben azt már látjuk most, hogy az amerikai kapzsi munkáltató osztály azonnal hozzáfogott a munkásszervezetek letöréséhez. Továbbá: “Ideiglenes-e az a munkanélküliség vagy sem, a munkáltatók nem törődnek vele. Itt van az alkalom, mondják és azonnal megkezdték a szervezetek szétrombolását. Erre megint csak azt a már nagyon régi módszert használják, hogy munkást munkás ellen uszítanak.” Ismét tovább: “Vannak aztán olyan gyárosok, ahol a hazatért szabadságolt katonákat igyekeznek kijátszani a munkások ellen. Azt mondják, hogy ki vérét ontotta a hazáért azt előnyben kell részesíteni. Azon veteránok, akik bedülnek ennek a frázisnak, nem látják, hogy a szervezet megtörésén kívül a saját apjukat, testvérüket vagy barátaikat dobatják ki a munkából, ha ezt az irányelvet nagymértékben fogják alkalmazni és igy tovább.” Figyelemre méltó, hogy ezen sorok a szerkesztői oldalon jelentek meg, továbbá az, hogy milyen párhuzam van ezen sorok és az én Írásom között, mintha csak utánozni akartam volna az említett cikket, amit soha nem szoktam megtenni, csak akkor irok valakivel egyformán, amikor valakivel egyforma véleményen vagyok, én már régen el is felejtettem, hogy ilyesmit olvastam volna, mert az én közleményem vagy két héttel később jelent meg, vagyis okt. 20-án. így tehát (gb.) munkástárs is megtette hozzászólását előre. Most már próbálom rövidre fogni a levelet, csak még »néhány fontos kérdéshez pár szót. Hogy a tőkések elnyomó tör-