Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-11-17 / 1398. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1945. november 17. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) hungarain organ of the l w. w Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2:00 Year .....................$2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ................... ■ &c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ----------- 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. tillered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még ják tartani. Ezzel szemben a munkások magasabb béreket követelnek, mert a nagy drágaság továbbra is megmaradt, a munkások keresete ellenben leesett részben a munkaidő megrövidítése, részben pedig a munkáscsaladok egyes tagjainak munkaelvesztése következtében. így tehát azt követelik, hogy a 40 órás munkahétre ugyanazt a fizetést kapják meg, mint kaptak a háború alatt 48 órára. A 40 órás fizetésnek megtartása a 40 órás hétre az árucikkek árainak emelése nélkül természetesen csak a profit kárára történhetik, a munkások és a munkáltatók érdekei tehát homlokegyenest ellenkeznek. így logikusnak látszana, hogy érdekeinek megfelelőleg úgy a munkáltatók, mint a munkások, képviselői egyöntetű álláspontot foglaljanak el. Azonban mint már annyiszor, úgy most is, amíg a munkáltatók képviselői valóban egységesen szavaznak, addig a szakszervezeti vezérek még a “Labor-Management” zöld asztalánál is egymás ellen acsarkod- nak. nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak Hivatalos felfogásával. a Bérmunkás Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A magyar választások A magyar képviselő választások, amelyek a békebeli években nem voltak elég fontosak arra, hogy a külföldi lapok megemlékezzenek órluk, ezúttal világszenzációvá lettek. Legalább is ilyenformán igyekszenek feltüntetni a nagy polgári lapok azért, mert a magyar választásokon nem aratott győzelmet a két kimondottan munkáspárt, — a kommunista és a szociáldemokrata párt. , Az a nagy öröm, amivel ezen lapok a kisgazda párt győzelmét regisztrálták mutatja, hogy mennyire féltek az említett pártok győzelmétől, ami valójában azt jelentette volna, hogy az angol és az amerikai tőkének kevesebb eshetőségei lettek volna Magyarországon, feltéve, hogy azon pártok is ragaszkodnak csak valamennyire is a nevükkel kapcsolatos politikai elvekhez. A politikai pártok megbirálásánál Európában nem sokat lehetett adni a pártok által felvett nevekre. Hiszen a “szocialista” jelzőt még Hitlerék is felvették. A szétrombolt európai országokban bármilyen nevet vesznek is fel a politikai csoportok, nem a neveik, hanem majd csak a tetteikből lehet megítélni, hogy valóban kit és mit képviselnek. Az amerikai magyarságnak Magyarországgal még ma sincsen összeköttetése. Az idejuttatott pár újságból nem tudunk képet alkotni magunknak arról, hogy mi megy végbe Magyarországon, milyen tényezők játszottak közre, hogy a magyar nép többsége a kisgazdapártra adta szavazatát. A Budapesten időző amerikaiak azt állítják, hogy a választásoknál teljes szabadság ! uralkodott. Miután a választások korlátozását csak az oroszoktól féltették, ezt az állítást úgy kell venni, hogy az oroszok nem avatkoztak bele a választásokba, nem gyakoroltak nyomást a választásokra, hogy az általuk támogatott pártokra szavazzanak. Ez azt is jelenti, hogy az oroszok egyáltalán nem kardoskodtak egyik párt mellett sem. Hát az amerikaiak? Az eddigi hírekből megállapíthatjuk, hogy amig az oroszok szabad folyást engedtek a magyar választásoknak, addig a választások szabadságáért annyira kiabáló amerikaiak megfosztották a magyar választásokat attól, amit mi választási szabadságnak nevezünk. Megfosztották azért, mert már hónapok óta hangoztatták, hogy nem ismerik el a kommunista vagy a szociálista kormányokat, mert azok állítólag az oroszokat szolgálják. Viszont az el nem ismeréssel jár az élelmiszer megvonása, mert a United Nations Relief and Rehabilitation Administration (UNRRA) csak az elismert korrtlányu országokban működik. A magyar választókra nézve ez a nagyon is erélyesen hangoztatott politikai elv ezt jelentette: Ha kommunista vagy szociálista kormányt választotok, akkor éhezni fogtok! Hogy a mindenéből kifosztott, éhínséggel küzdő ország népénél mit jelent az ilyen fenyegetés, azt mindenki elképzelheti. Az élelem fegyver, __ mondotta egyszer Lenin. És miután élelme fölös mennyiségben most csak Amerikának van, igy az amerikai uralkodó osztály nem habozik használni ezt a fegyvert arra, hogy Európát megakassza a balra tolódásban. A washintoni konferencia Lehet, hogy a munkás-barátsággal dicsekvő kormányközegek előre látták, hogy ha az egymással versenyző, sokszor hadakozó szakszervezetek vezéreit közös bizottságba hozzák össze, akkor azoknak előbbrevaló dolguk lesz az egymás elleni, mint a munkáltatók elleni harc. A kereskedelmi sajtó máris dicsekedve hozta, hogy az első napokban miként folyt a harc előbb John L. Lewis, a United Mine Workers elnöke ellen, akit Green, az AFL elnöke és Murray, a CIO elnöke nem akartak bevenni a végrehajtó bizottságba. Viszont, amikor Murray azt indítványozta, hogy a Labor-Management konferencia mondja ki, hogy elvben szükségesnek tartja az általános béremelést, akkor Lewis meg Green kezdték szabotálni ezt az indítványt, azt adva ürügyül, hogy állandósítaná a kormány beavatkozását. Nem tudjuk, hogy milyen határozatokat fog hozni ez a konferencia és nem volna értelme, hogy előre bármilyen Ítéletet is mondjunk. Itt csupán arra akarunk rámutatni, hogy amig a munkáltatók egyöntetűen védik érdekeiket, addig a szakszervezetek! még itt is csoportokra tagolják az amerikai munkásokat s a munkáltatók elleni harci energiát egymás ellen pazarolják. Az amerikai munkáltatók és a szervezett munkások képviselői már több mint egy hete tanácskoznak Washingtonban az úgynevezett “Labor-Management” konnferencián, hogy a jelenlegi nagy ipari feszültséget legalább valamennyire eloszlassák, azonban a jelen sorok Írásáig még semmi eredményt sem értek el. Ez a konferencia, — amely tulajdonképpen a munkáltatók és a szervezett munkások képviselőinek a tanácsokáza, — valami olyan formula megalkotásán dolgozik, amelynek segélyével el lehetne intézni a bérmozgalmakat sztrájkok nélkül. Legalább is ebből a célbői hozta életre Truman elnök ezt a közös bizottságot. Ha a szépenhangzó frázisokat félredobjuk, akkor ezen konferenciával kapcsolatban az alábbi tényekkel kell számolnunk. Az amerikai munkáltatók profit-éhsége kielégíthetetlen. A háború alatt soha addig nem hallott hasznokat zsebeltek be. Ezen szörnyű nagy profit harácsolást a békebeli időkben is meg akarAz amerikai demokrácia szégyene A szenátus munkaügyi albizottságának ülésén, amely Pepper szenátornak azon javaslatát tárgyalta, hogy a minimális órabért a jelenlegi 40 centről 65 centre emeljék fel, Lewis Hines, az American Federation of Labor képviselője az alábbi számadatokat terjesztette elő: A Labor Department “Wage-Hour Division” irodájának jelentése szerint az Egyesült Államokban egy évvel ezelőtt több mint 5,000,000 munkás dolgozott 40 centes (vagy azon aluli) órabérért. Legtöbbje ezen munkásoknak a “retail” üzletekben, mint például az 5-10 centes áruházak, továbbá valamilyen szolgálatot nyújtó foglalkozásban és végül a földművelő iparban dolgoztak. A jelentés azonban kihangsúlyozza, hogy számos olyan gyárban, amely a törvény alól kivételt képezett, a munkások szintén 40 centen alul kerestek. A minimális órabérek alól többféle ipart mentesítettek. Ezen iparok összeségében körülbelül 12,000,000 munkást alkalmaztak, akikből több mint 1,000,000 55 centnél kevesebb órabért kapott. Ezen 12 millióból 2,500,000 alkalmazott fizetése az 55 és 65 cent között mozgott. Tekintettel a háborús drágaságra, nyilvánvaló, hogy a 65 centes órabérből, vagy az azon aluli keresetből még az individuális munkás is csak nagyon szerényen élhetett meg, családot pedig valóban nem eltartani, hanem csak koplaltatni lehetett. Úgy a németekről, mint a japánokról mint a barbarizmus legkegyetlenebb képviselőiről emlékeznek meg akkor, midőn elmondják, hogyan éheztették a fogságukba esett ellenséget. A képek egész sorozatán mutatták, hogy ezen kegyetlen bestiák miként éheztették ki az elfogott amerikai katonákat annyira, hogy csak a csont és a bőr maradt rajtuk. Sokan közülük el is pusztultak a kegyetlen éheztetésben. Valóban nem lehet eléggé erélyes szavakkal elitélni a bar- •barizmusnak ezt a nemét, amit a német és a japán fasiszták az ellenségeikre alkalmaztak. De kérdjük, mit érdemelnek azok aKik csaknem ugyanezt a módszert alkalmazzák, de nem az ellenségeikkel, hanem- saját honfitársaikkal szemben? Nem az ellenségeiket éheztetik, hanem saját munkásosztályuk tetemes részét. És nem bosszúból tartják őket ilyen végtelen nyomorban, hanem csak azért, hogy ők, a munkáltatók, an- nal magasabb profitot zsarolhassanak és nagyobb bőségben dőzsölve élhessenek. Ez az amerikai demokrácia örök szégyene! AZ IS MEGTÖRTÉNHETIK Tizet az egyhez akart fogadni egy kiváló tudós, mielőtt az atombombát New Mexicoban kipróbálták, hogy kapcsolatos visszahatást idéz elő az atmoszférában, amelyben a többi bolygók egyensúlyi helyzete lesz megzavarva és igy katasztrófává változhat. A kollegái biztosak voltak abban, hogy ezen egy robba nással földünk nem fog szét röpülni, de a legtöbb tudós ab ban megegyezett, hogy eg; következő hatalmasabb bomba vagy bombák sorozata földün két szétröpitheti. Meddig kérődzik még j nyáj ? Nem-e volna itt az ideje el lene szervezkedni ?
