Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-11-10 / 1397. szám

1945. november 10. BÉRMUNKÁS 7 oldal A “bérrendszer“ (Vi.) A canadai munkástárs­nak adott választ a “gb” rovat­ban, arra késztet, hogy a fenti szó értelmét és hatását a tár­sadalmi rendszerben bonckés alá vegyem és én is hozzájá­ruljak, hogy ezt mentői töb­ben megértsék. Ugyanis nem csak Tóth István munkástár­sunk, de sok más magyar munkástárs nem tudja elkép­zelni a világot bérrendszer nél­kül, igy nagyon érthetetlennek) hanzik előttük az IWW azon felkiáltása, hogy LE A BÉR­RENDSZERREL! Amig a bérmunkás szó nem, de a “bérenc” szó nagyon utá­latos legtöbb munkás előtt, még is mind a kettő a bérrend­szernek az eredménye, amig a munkást a mások részére való munkálkodásra bérelik fel, a bérencet, a piszkos munkák, mint gyilkolás, besugás, elnyo­matás, butítás elvégzésére bé­relik fel, de mind kettőt felbé­relik. így a Magyarországon közhasználatban 'Jevő “béres” szó, nagyon is helyes és telje­sen alkalmazható minden bér­munkásra a gyárakban is. És bizony az elég lealázó szó, nem csak otthon, hanem itt is. Ezzel szemben, amikor önön magunknak dolgozunk, tehát nem bérért, akkor nem vonat­kozik ránk ez a szó. És éppen ezért az üzletembereket nem veszik fel az iWW-ba, mert azok nem bérmunkások. A “bérrendszer” megszünte­tése tehát azt jelenti, hogy az­után nem kell, hogy eladjuk, j vagy bérbeadjuk magunkat. Nem lesz lehető senkinek, hogy a reá eső munkát, * másokkal, bérbe végeztesse el, vagy má­sokat felbéreljen, gyilkolásra, kémkedésre, butításra, mivel az ilyen piszkos munkák elvég­zéséért rendesen nagy bért kell fizetni és azt a bér és haszon I rendszer eltörlésével, nem igen bírná senki megfizetni, meg nem is lenne haszna az ilyen bérencek félfogadásából, mert maga a rendszer tenné azt si­kertelenné. Amig a bérrendszer létezik, addig másokat nem csak, hogy felbirnak bérelni a piszkos áru­ló munkák végzésére is, hanem szinte kényszerítve vagyunk bérmunkára vállalkozni, má­soknak bérért, rendesen azok javára dolgozni, mely haszon­ból viszont bérenceket, butito­kat bírnak felbérelni, hogy a rendszerüket megvédjék, to­vább fenn tartsák. Például ma több család van itt Ameriká­ban, amelyeknek az évi hasz­na a bérmunkások után felül­múlja a kétszáz millió dollárt. Hány tanárt, irót, szónokot, politikulst bírnak azok felbé­relni ezen az összegen ? Hogy azokat, akiket ezen nagy ösz- szeget bérért előteremtették, tovább is megtartsák ezen bér­rendszer mellett, ne hogy az eszükbe jusson azt eltörölni a föld színéről. Legjobb példát meg kell em­líteni, hogy a Bérmunkás Író­gárdája, szerkesztője, titkára, minden bér nélkül, csak a köz­érdekért végzi nehéz és pontos munkáját. Ezzel leghelyesebben és legfényesebben bemutatják, hogy bérrendszer nélkül még jobb munkát képesek az öntu­datos emberek végezni, mint azok a bérencek, akik csak pénzért, bérért Írnak, igy azt írják, amit diktálnak nekik, ami a bérlőknek, az uraknak tetszik. Szinte természetes, hogy minden Írónak, tanítónak, szó­noknak azt kell csinálni, amire j felbérelték és bérlőinek az ér­dekeit szolgálni. Mint egy mun- j kásnak is megmondják, mit I kell csinálni és mit nem szabad csinálni, amig bérért odaadja magát a termelési és szétosztá- si eszközök tulajdonosainak. A . bérrendszer leghelyesebben ki­fejezi az elnyomatás, kizsák­mányolás, butítás, félrevezetés és megalázkodást, a szolga sor­sunk mivoltát, amikor arra kényszeríti a munkásság milli­óit, ezek között tanárokat, tu­dósokat, Írókat, hogy bérért azoknak és azt csinálják, akik és amit parancsolnak nekik, mert a rendszer azoknak adja a gazdasági hatalmat, akaratu­kat és rendszerüket végrehaj­tani, védeni. Mert még azok­nak az élete, jóléte is a bér­rendszer kényszerítő hatása által, azoktól függ, akik a bé­reket fizetik. Tehát ne ijedjenek meg munkástestvéreink azon köve­telésünktől, hogy elakarjuk tö­rölni a bérrendszert. Attól sok­kal jobb és tökéletesebb rend­szert akarunk és fogunk felál­lítani, ahol nem lesz senki kéi- pes másokat bármire is fölbé­relni, hanem bér helyett a díja­zás, jobb megélhetés, gazdasá­gi biztonság és az a lelkesítő tudat, hogy nem bérért, hanem a köz érdekéért, nem mások­nak, egyéneknek, hanem ma­gunknak, a közösségnek dolgo­zunk és munkánk hasznát sem bírják ellenünk fordítani, bé­renceket felbérelni rajta, hogy bennünket tovább is szolgaság­ban, béreseknek tarthassanak meg. Sem emberi, sem gazdasági szabadság nem létezhet a bér­rendszer keretein belül. így a legtudományosabb, legtökélete­sebb követelés, hogy LE A BÉRRENDSZERREL. A BÉRMUNKÁS NŐI GÁRDÁJA 1945-46 ÉVRE: Alakszay S.-né, Hollywood 2.00 id. Farkas J.-né, Akron .... 2.00 Farkas J.-né, Akron ....... 2.00 Fodor J.-né, Cuy. Falls .... 2.00 Gáncs. L.-né, Carolina .....12.00 Suzan Hering, Buffalo .... 1.00 Kern P.-né, Akron ........... 2.00 Kucher A.-né, Pittsburgh 4.00 Lefkovits L.-né, Cleveland 2.00 Vizi J.-né, Ákron ............. 2.00 Zára J.-né, Chicago .......... 2.00 TÁRCA A hegyek között Irta: Kaczander József A katskilli farmok nagy tá­volságban vannak egymástól. Ott, ahol én laktam, kora haj­naltól késő estig dolgoztak. A négyéves gyerek éppen úgy, mint a család többi tagja. Ke- vésbeszédü, jó emberek, akik­nek semmi más gondjuk nin­csen, minthogy a termést be fogják-e takaríthatni. Katskill farmerjei a világ minden részéből odavetődött különféle nyelvű emberek. Van ott mindenféle nemzetiségű, talán még tőzsgyökeres ameri­kai is. A mi farmerünk egy- részben cseh-német volt, más­részben magyar, a gyermekeik már amerikaiakká lettek. Szegényes tengődéssel élnek a katskilli farmerek. A földjük vaskövekkel van teleültetve éc nagy, kínos fáradtsággal meg verejtékes türelemmel hányják ki azokat szántás, boronálás közben. Amit a föld nem hoz ki, azt az üdülni akaró vagy beteg városi munkásemberek ellátásáért járó kevés kis ösz- szeg pótolja. Körülbelül két mérföldnyire tőlünk, svédek laktak. Jámbor, a világgal mitsem törődő em­berek, akik talán még azt sem tudják, hogy miféle rettenetes fölfordulás van a földnek mind az öt részén. Valóságos eszki­mó életet éltek, akiknek egy a kívánságuk: sok tatárkát, bő kukoricatermést, burgonyát és a marhának takarmányt adjon az isten. Ezek a svédek most vendé­get kaptak. Nagyvárosi, töré­keny leányt. Egyedül jött. Te­hát nem úri leányt, mert azok nefti utaznak egyedül. A mű­hely lökte ki magából néhány hétre. Gépek zaja, túlzsúfolt műhelyek undoritó bűze sápad- tá, színtelenné tette. Megfa­kult arca színe hirtelen meg­változott amint a harmincmér- földes autóutat megtette a vasútállomástól a svéd farmig. Halvány pirosságot meg gyön­ge, de tulboldog mosolyt vará­zsolt az arcára, az ajkára az erdő levegője. Kis kézitáskáját gondosan maga mellé tette és mikor a déli enyhén sugárzó nap elbo­rította az egész testét, ledobta magáról kicsi, kopott köpenyét. Most lehetett látni testének teljes formáját. Fejlődésben le­vő tizenhétéves leány volt, aki­nek hirtelen akadt meg a ter­mészetes kiépülése. Arcát meg­festette a bágyatag pirosság színe, ami a nagyvárosi bete­ges színből most hirtelen üt­között ki a fenyő, a hárs, a me­ző tiszta, szennytelen illatától. Úgy szívta magába, mint az éhes ember az eledelt. Mohón, kapkodóan. Jobbra-balra tekintgetett. Ilyet még sohasem látott. Az erdőt dalos madaraival, mély- csöndjével; a végtelen mezőt gyönyörű, ezer színben pom­pázó vadvirágaival, pirosló- mosolygó szamócát, epret meg egymásbahajló .gyöngén rengő í millió fűszálat. Olyan gyönyö­rűnek látszott előtte minden mintha álmodná.. A szive megdobogott, amikor az árok szélén előbukkant ököl- nyi nyulacska kidugta fejét és ijedten rohant le a mély völgy­nek egy eldugott bokrába. So­hase látott ő még eleven nyu- lat. Nagy, ismeretlen madarak röpködtek előtte, fölötte. Pa­csirta trillázott és lehunyt sze­mekkel, szédülten kéjelgett a hangjában . . . Halotti csöndben surrant el az automobil az erdő kanyargó örvénylő szűk utján. Mintha mesebeli tündérlugas alatt ha­ladt volna el aranyos hintón. Fák ágai súrolták az automobil tetejét. Kidugta apró, sovány kezét és hangosan fölkacagva tépett le egy igazi zöld gályát. A kebléhez szorította, az ajká­hoz nyomta. Azután koszorút font vele a haja köré . . . Hintázott az autó hegyről le, hegyre föl. Egy farm előtt surrant el a gép. Fehérre meszelt nagy fa­ház volt. Előtte tornác. Az épü­let alatt százados fa emelke­dett a magasba. Egészen beár­nyékolta a kis tanyát. Két'sar­kán a háznak rózsabokrok hú­zódtak meg. Ezer meg ezer pirosrózsa mosolygott felé, az egészséges, ápolt tömegélet szinbóluma. Elbódult a képzelt illatától . . . Két fa közé hin­taágy volt kifeszitve. Karcsú leány feküdt benne hanyagul, kezében könyv. Aludt vagy ol­vasott. Odaképzelte magát és hátrahanyatlott és úgy tett, mintha álmodozna ő is. Hátha beletudja magát képzelni töké­letesen abba a mélységes bol­dogságba . . . Sivalkodó, mezitlábos, piros- képű gyerekek egymást kerget­ték kacagva, kiabálva. Csak a fejük látszott ki a tarka me­zőből, a virágok közül. Elszomorodott . . . Mikor ő gyerek volt, az ap­ja is, az anyja is dolgozni men­tek reggel és este jöttek vissza, ő meg az utcán volt addig. Odaült a járda szélére és nézte a nagy teherkocsikat, a vadul iramló automobilokat. Piszkos macskával játszott vagy az ut­ca többi gyerekeivel fölkapasz­kodott a jegeskocsira, a villa­moskocsi hágcsójára. Egyszer le is lökték róla a föltolakodó gyerekek. Betörte az orrát és kékre ütötte a könyökét. Na­gyon sirt. De másnap azért is­mét megtette. Mikor aztán ki­került az iskolából tudatlanul, nagy műhelybe ment, ahol ép­pen olyan kislányok meg na­gyobbak, meg gyerekes anyák és öregasszonyok dolgoztak az erős férfiak mellett. És járta az utat a magasvasuton kora reggel a műhelyig, este a laká­sig. Az emberek a műhelyben megfogdosták, megcsipkedték; durva szókat mondtak neki. És mikor már évekig járt a műhelybe, mindig sápadtabb, gyöngébb, erőtlenebb és bete­gesebb lett. Vért is köpött és még se hagyta abba a munkát. Csak akkor, amikor egy napon a láztól már nem tudott fölkel­ni. Az orvos azt mondta neki menjen vidékre. Hegyes vidék­re. Ahol a levegő tiszta, balzsa­most. Meg fog gyógyulni . . . Nem volt mivel elutaznia. Ismét dolgozni ment és hetek­ig kellett várnia. mig össze

Next

/
Thumbnails
Contents