Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-10-27 / 1395. szám
1945. október 27. BÉRMUNKÁS 5 oldal Amerika! fasizták A munkásosztály egyetlen Az európai államok legtöbbjében ma már törvényellenes, tehát büntetés alá esik fasisztának lenni, vagy a fasiszta (náci, nyilas, stb.) eszméket pártolni, azok érdekében pro- gagandát folytatni. Ezen törvényellenesség kimondása azon az alapon nyugszik, hogy a fasiszta eszmék hívei nem akarnak cooperálni a népesség többi részével, hanem csak URALNI akarják azokat, vagyis a TÖBBIEK FÖLÖTT, A TÖBBIEK MUNKA J Á B Ó L akarnak élni, ennélfogva állandó veszedelmet jelentenek másokra. Ma már Németországban éppen úgy, mint Japánban bebör- tönzik a fasisztákat. Részben azért, hogy a 20 millió elpusztított emberéletért valameny- nyire meglakoljanak, részben pedig azért, hogy hasonló katasztrófától megvédjék az emberiséget. Csak az Egyesült Államok az az egyetlen ország, ahol a ben- szülőtt fasiszták és szimpatizálók még mindig szabadon garázdálkodhatnak. Sőt igen nagy a száma azon idegenszár- mazásu amerikai polgároknak is, akik bátorságot kapva a benszülött fasiszták működésén, most még azokon is tűimének népellenes aktivitásaikban. Fasisztákról beszélve, általában három csoportot kell megkülönböztetnünk. Az első csoportba tartoznak a nagy zajt csapó, pénzéhes “féreg fasizták”. A “féreg fasiszta” csak “üzletnek” tekinti a fasizmust, amelyben “pénz van”, mert tudják, hogy sok gazdag pártfogóra akadnak. A fasizmus mindig munkásellenes. A fsiszta mindig a “köz érdekeit védelmezi az uni- onok túlkapásai ellen”. Az ilyen védelemért azonban nem a “közösség” fizet meg, hanem azon munkáltatók, akiknek profitjait korlátozzák az unionok. A féreg fasisztákat finanszírozó gazdag emberek képezik az amerikai fasiszták második s egyben legfontosabb csoportját. A FASIZMUS BANKÁRAI A harmadik csoportba tartoznak a két előző csoport által kiadott propagandával el- bolonditott, mindenféle osztályhoz tartozó egyének. A fasizták elég ügyesek arra, hogy propaganda anyagukat összekeverik a nagy népcsoportokat érdeklő más eszmékkel. így például ultra hazafiak a soviniszta népek között; antiszemiták ott, ahol csak igy nyernek meghallgatásra, máshol a néger kérdést élesítik ki; a legtöbbször a “vörös mumus” rémét terjesztik és végül izgatnak az unionok ellen, amit ők az “egyéni szabadság” védelmének neveznek. A fasizmus terjedését és erőre kapását az teszi lehetővé,, hogy nagymérvű pénzügyi támogatást kapnak a kiváltságaikat féltő munkáltató osztály tagjaitól. Hogy itt Amerikában milyen nagy mértékű ez a támogatás, felülmúlja minden eddigi képzeletünket. Az “In Fact” cimü hetiszemle mostanában közli a fasisztákat támogató amerikai nagytőkések névsorát. Ezt az abc sorrendbe szedett névsort Black Hugo szenátornak (jelenleg suprem- courte biró) “Lobby investigation’” bizottsága adatai alapján állították össze. A névsorból eddig még csak az A és a B betűket közölték, de máris hosszú lisztát adtak, amelyben több “fényes” amerikai névre leltünk. íme itt van néhány a “B” sorozatból: Bullitt, William C. Egy ideig orosz, majd franciái nagykövet is volt. Az utóbbi időben csak orosz ellenes propaganda hirdetője. Barton Bruce. Az ország legnagyobb hirdetési ügynökségé- I nek a tuljadonosa. A Du Pont ' és a Morgan érdekeltség képvi- j selője. Pár évvel ezelőtt Musso- ; lini imádója volt. Brasol Boris. Orosz cári ügynök, akit Ford és felesége pártfogoltak és aki itt ennélfogva terjeszthette a hírhedt “Protocols of Zion” hamisítványt. Burke Edward R. Volt nebraskai szenátor, jelenleg a szénbárók ügyvéde. Egyik vezére a “Committee for Constitutional Government” nevű fasiszta szervezetnek. Behn Sostenes. Az Int. Tel. and Telegraph Company elnöke, ugyancsak elnöke a Foeke- Wolfe korporációnak és több más nagy váillalatnak. Éveken át összeköttetést tartott fen a német Schroeder érdekeltséggel. Bamberger, Clarence, Kilenc bánya és olaj kompánia direktora. Finanszírozza a “Crusader’ cimü fasiszta folyóiratot. És igy folyik tovább ez a névsor hasábokon keresztül. Majd ha terünk engedi, ismertetjük a többieket is. fegyvere EPITOGÁRDA 1945-46 ÉVRE: Alakszay S. Hollywood .... 2.00 J. Bercsa, Los Angeles .... 1.00 J. Buzay, Cleveland ....... 1.00 J. Engli, Cleveland ............ 1.00 L. Gáncs, Carolina ...........12.00 J. Geréb, Cleveland ......... 1.00 J. Gulyás, Cleveland ....... 1.00 J. Farkas, Akron ............. 3.00 L. Fishbein, New York .... 1.00 1P. Hering, Buffalo ........... 1.00 . J Kollár, Cleveland ....... 1.00 E. Kovách, Cleveland __ 6.00 A. Kucher, Pittsburgh .... 2.00 A. Lelko, Pittsburgh ..... 1.00 L. Lefkovits, Cleveland .... 1.00 J Mácsay, Detroit ......... 1.00 Ä. Molnár, Cleveland ..... 2.00 J. Mogor, Cleveland ...... 1.00 L Pall, Ambridge ........ 1.00 P. Pika, Chicago .............. 1.00 J. Szilágyi, Cleveland ..... 1.00 St. Visi, Lincoln Park ..... 1.00 J. Vizi, Akron ................... 1.00 i J. Zára, Chicago ............. 1.00 (a.l.) A politikába vetett bizalom ismét jó tanulságot kell, hogy szolgáljon az abban hivő munkások részére, hogy tulajdonképpen minek tudható be a munkások vakvezéreinek, már úgyszólván nevetséges taktikája a pártpolitika terén. Ha a nemrég és a ma folyamatban levő munkás megmozdulásokat figyeljük, akkor tisztán láthassuk, hogy a munkásoknak egyetlen fegyverük az ipari szolidaritásban megnyilvánuló gazdasági harc. A háború tartama alatt tett sztrájkellenes hüségeskü a munkásvezérek részéről, egyenesen gúzsba kötése volt a munkásoknak. Sok esetben azonban, háború ide, vagy oda, bizony a munkások a vezérek hüségesküje dacára is használták a sztrájk fegyverét. Még hozzá a legtöbb esetben eredményesen. Tudjuk azonban, hogy a kapitalizmust hűségesen szolgáló munkás vezérek, jogtalannak minősítették ezeket a sztrájkokat. Azonban ezek nem változtattak egy cseppet sem a sztrájkok lényegén, mert a munkások szempoptjából nem is a lényeg fontos, hanem az elért eredmény. Mindezek dacára nagyon nehéz a politikában sakon hívőket e hitükből kiábrándítani, még azon esetben is, ha a napnál fényesebben is beigazolást nyer, hogy még látszólag sem hozza meg azt az eredményt, amit várni reméltek. A háború tényleges megkezdése előtt azok a nagy ipari harcok, amelyeket a CIO eredményesen folytatott, aminek tulajdonképpen köszönheti rohamos fejlődését, az amerikai munkások harcikedve nyilvánult meg azokban a hatalmas ülősztrájkokban, ami bizonyítékot szolgált arra, hogy az amerikai munkások tudnak harcot vívni minden politikai szervezet nélkül, mert a CIO a gyors fejlődése és ipari szolidaritása már-már félelembe ejtette az amerikai tőkésosztályt. De, hogy a félelem valóságban komoly ijedelemmé ne váljon, arról már a politikában hivő vezérek gondoskodtak. Azt a hatalmasan megnyilvánuló ipari szolidaritást, a múlt őszi választásoknál politikai mellékutakra vezették le. A választások után nagy volt az öröm. Azt mondták 25 olyan reakciós politikust buktattak ki a képviselőházból kik munkásellenesek voltak. És természetesen helyökbe 25 “jó” politikust — ha ugyan olyan is létezik — választottak be a reakciósok helyébe. Azután megkezdődött a kilincselés a politikusoknál. Természetesen eredménytelenül. Mindezek dacára a honatyák hűségesen szolgálják az uralkodó osztályt. Minden munkásvédő törvényjavasalatot a lomtárba helyeznek, hogy a por lepje be. Arról tárgyalnak a sok sztrájkból kifolyólag, hogy még a Connoly-Smith sztrájkellenes rabszolga törvénynél is szigorúbb munkásellenes törvényt léptessenek életbe, amit majd megint a hunkások ipari szolidaritása kell, hogy érvénytelenné tegyen. Például a ma folyó rakparti munkások sztrájkja Angolországban, ahol tudjuk, hogy az úgynevezett “munkás” kormány van, katonaságot rendeltek ki a szrájk letörésére. Vájjon azért kell a munkásoknak hosszú évtizedeken keresztül áldozatokat hozni a politikáért, hogy azután, amikor végre sikerül valamiképpen a politikai gépezet meghódítása a munkásszavazatok révén, eredmény képpen megint csak ott legyünk, ahol azelőtt voltunk, hogy az úgynevezett “munkás kormány” a valóságban a munkások osztályérdekei ellen forduljon. A felsorolt események mind egyetől-egyig megtörtént események bizonyítékai. Azok a háború előtti és háború alatti Ígéretek a politikusok részéről, csak közönséges szokásos Ígéretek voltak arra vonatkozóan, hogy a munkásosztály minden kétes utógondolat nélkül ismét védelmére legyen az uralmon levő kapitalizmusnak. Most pedig végeredményben a hiszékeny munkások előtt sokkal keményebb harcok vannak kilátásba a jövőre vonatkozóan. És mind csak azért, mert a politikába vetett bizalmuk letéri- tette őket a tényleges osztályharc útjáról. A munkások ügyével is éppen úgy állunk, mint magával a nagyon hangoztatott világbékével. Aminek eredményeképen a következő megjegyzést olvastam egy liberális újságírótól: “Hogyan is lehetne a társadalom hibáit megérteni és az emberi szenvedéseket méltányolni, azoknak akik pezsgő és legfinomabb ételek felszolgálása mellett próbálják az éhező milliók sorsát eldönteni. Akiknek arcáról azt lehet leolvasni, hogy sohasem nélkülöztek, sőt ellenkezőleg mindegyike duzzad a vitaminoktól. Miért nem olyanokat tesznek oda a jövendő békéjét megalapozni, akik a háború minden szenvedését kénytelenek voltak átélni?” Ugyan igy vagyunk magával a munkáskérdésekkel is. Azok a beválasztott honatyák a jómódban, dehogy is érzik a tényleges nincstelen proletárok tűrhetetlen gazdasági helyzetét. Jó gazdasági viszonyok között élők és jól tápláltak, bizony sohasem fognak lázongani a tűrhetetlen gazdasági viszonyok ellen. Erre csak azok képesek, akik abba benne élnek. Hiszen észszerű dolog annak megállapítása, hogy a munkások azért szervezkednek gazdaságilag, hogy azonos osztályérde- keiket szervezett erejükkel közösen védelmezzék. Most, hogy a “jó politikusok” nem tettek semmit az újjáépítésre vonatkozóan és nem is igen törődnek azzal sem, hogy a magas áremelkedés mellett, a munkások hogyan fognak tudni megélni, megint csak a munkásoknak gazdasági erejét kell igénybevenni. Mert ez tényleg az egyetlen igazi fegyvere osztályérdekük megvédésére. És ha mindig végeredményben csak az ipari szolidaritás révén tudunk eredményeket elérni, akkor minek ámítsuk magunkat a semmit jelentő politikával?
