Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-10-27 / 1395. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1945. október 27. Egyről-Másról ELMONDJA : J. Z. . ... .... A DIREKTAKCIó ÉS A MUNKABÉREK Az utóbbi hetek “sztrájkhullámai” amelyek az ország jelentékeny részét érintették, nagyon megzavarták a békésen emésztő szenátor és kongress- meneket, ugyannyira, hogy némelyik közülök a legvadabb kirohanásokat hangoztattak a munkásszervezetek és a munkások ellen. A szájasabbak és reaciósabbak — mint pl. senator Willey Wisconsinból — annyira megvadultak és torokszakadva kiabáltak, hogy ez “árulás” és “szabotage”, amit meg kell torolni és oly törvény meghozását sürgetik, amely kötelezővé tenné a békéltetést és minden sztrájkot törvényellenesnek minősítene. Ilyen elvakultak nemcsak a törvényhozók között találhatók, hanem meglehetős nagy számmal a munkások között is, habár az utóbbiak tudatlanságból ítélkeznek igy, mig a törvényhozók tudatosan. Előttük a tények számításon kívül esnek, ők csak gazdáik érdekeit tartják szem előtt, mely szerint minden bérkövetelés jogtalan és minden sztrájk szabotázs. Szerintük, ha a munkáltatók hajlandók megadni a bér- követelést good and well, de ha megtagadják azt, a munkásoknak bele kell nyugodni és elhallgatni. Legalább is az eset amely kiváltotta Wileyből ezt a kirohanást, erre enged következtetni. Amikor az olaj bárók és az olajfinomító munkások megbízottai között a tárgyalások megfeneklettek és a munkaügyi hivatal Washingtonba rendelte őket és a munkaügyi államtitkár tett egy ajánlatot, amely a további tárgyalások alapját volt hivatva képezni, amelyet a munkások megbízottai elfogadtak, a tizenegy érdekelt korporáció képviselői közül azonban csak egy fogadta el azt, 10 pedig elutasította. A munkások eredeti követeegyüttesen javíthatják a munkaviszonyokat az egész iparban. A TAGOK NEVELÉSE De szükségesnek tartja a GÓC azt is, hogy Amerika aktívabb, haladóbb unionistáival megismertessük az “Egy Nagy Szervezet” eszméjét, felépítését olyan társadalmi rendszernek, amelyben nem nyújt nagy problémát az atombomba. Ezt azonban csak szervezetünk pozitív előnyeinek ismertetésével érhetjük el és nem a többi szervezetek gyalá zásával, amellyel csakis ellenszenvüket hívjuk ki. Ezt a célt kívánta szolgálni a 440-es ipari szervezet havi “Newsletter” megindításával, amelyet olyan lelkesen fogadtak mindenfelé, hogy a financirozását teljesen fedezték. A konvenció azt ajánlja az Egyetemes konvenciónak, hogy a havidij 50 centtől kezdve egy lése volt 52 órai hetibér 40 órai heti munkáért, ami megközelítőleg 30 százalékos bér- javitást eredményezett volna. Schwellenbach munkaügyi államtitkár ajánlata az volt, hogy 15 százalékos bérjavitást azonnal léptessenek életbe, a további 15 százalékot pedig bízzák egy békéltető bizottság döntésére. Ezt az ajánlatot tagadták meg a korporációk képviselői de Wiley senator azonban nem ő ellenük kelt ki, hanem a munkások ellen. Nyilvánvaló tehát, hogy itt nem a méltányosság játszik szerepet, hanem az érdek és a politikusok előtt mindig a munkáltatók érdekei jönnek számításba elsősorban. Az utóbbi években a műn- kásszervezetek és általában a munkásság túlságosan sokat várt a kormánytól és kormányközegektől a vitás ügyek elintézésénél. Ennek két nagyon káros következménye van. Az egyik: hogy a sérelmek hónapokig sőt évekig orvosolatlanul maradtak és sok esetben ha hosszú várakozás után végre döntést hoztak, azok részben vagy teljesen eredménytelenek voltak. A másik, ami sokkal lényegesebb: hogy a munkásság teljesen elveszítette harckészségét, amely a győzelemnek elengedhetetlen feltétele. Mert a munkáltatók nagyon könnyen felismerik a munkások felkészületlenségét és a követelések benyújtásánál ezt figyelembe veszik. Ha tudják azt, hogy a munkások hajlandók követeléseiket a politikusok közbenjárására bízni, nyert ügyük van a munkáltatóknak, mert a politikusok az ő érdekeik képviselői és számíthatnak rá, hogy minden körülmények között megvédik. Éppen ideje tehát, hogy a munkásság felismerje ezen felfogás hátrányosságát és visszatérjen a régen eredményesen kipróbált DIREKT AKCIÓHOZ, amely az egyetlen dollár legyen, aszerint, amint az ipari szervezetek ezt megállapítják a megszabott határokon belül. Elhatározta a konvenció, hogy a General Organization Committee tagjainak nominális (kis) fizetést ád, hogy ezzel jobban kötelezve érezzék magukat a vállalt dolgok elvégzésére. Ugyancsak ajánlja a konvenció az egyetemes naggyül- lésnek, hogy a központi titkár fizetését emelje fel, illetőleg hozza arányba azon bérekkel, amit ma a munkások az iparokban keresnek. Hosszasan tárgyalta a konvenció a tagok nevelésének a fontosságát. Ajánlja munkás kurzusok létesítését, ha elegendő tag jelentkezik hallgatónak, avagy kooperálást más hasonló intézményekkel. A delegátusok véleménye általában az volt, hogy a háború korlátozásainak megszűntével az IWW fokozottabb tevékenységet fog mutatni. ! biztos módszer a sérelmek or- ! voslására. I !RENEGÁTOK Azt hiszem lapunk olvasói ismerik e szó értelmét. Magyarul ’’árulót” jelent, de általában minden nyelven a “renegát” jelzőt használjak azokra, akik saját osztályuk, szervezetük, vagy környezetüket elárulják. Ilyen renegát pl. az a Budenz nevű “kommunista” vezér, aki tiz évig volt vezéralakja az Amerikai Kommunista pártnak és az utóbbi években főszerkesztője a párt hivatalos angolnyelvü lapjának, a Daily Workernek. Most, tiz év után rájött, hogy a kommunizmus nem gilt és , visszatért a római katholikus valláshoz, mivel annak egyik egyetemén, a south bendi Notre Da- me-en tanári állást kapott, ami valószínűleg jövedelmezőbb, mint a szerkesztői állás. Ez is renegát, de ezen cikkben nem erről kívánok beszélni. A munkáltató osztálynak is megvannak a maga renegátjai és egy ilyenről lessz szó. Bár sok igazságot mondott a szenátusi vizsgáló bizottság előtt és éppen ezzel vívta ki maga ellen osztálytársai ellenszenvét. A kíméletesebbek ugyan csak “eszelős” vagy “radikálisnak” minősitik, általában azonban renegát, árulónak nevezik. Pepper floridai senator egy törvényjavaslatot terjesztett a szenátus elé, mely az eddigi 45 cent minimális órabért 65 centre célozza felemelni, melynek kivihetősége érdekében a szenátus education and labor albizottsága kihallgatásokat tart. Ebből az alkalomból idézték be kihallgatásra Patrick W. McDonough Ooakland (Calif.) acélgyárost, akinek a feladott kérdésekre adott feleletei két- ségbeejteték a reakciósabb szenátorokat. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a 65 centes minimális órabérről, McDonough azt felelte, hogy azt mennél előbb törvényesítik, annál jobb az egész országra. Szerinte a “ ... a munkáltatók sohasem emelik a béreket, hacsak nem kényszerítik arra.” Az ő tapasztalata az, hogy ha a bérek emelkednek a profit is emelkedik. “Tekintet nélkül, hogy hol, vagy milyen szemszögből nézzük a dolgot, a 65 centes órabér csekélység és valóban nem amerikaihoz illő.” Szerinte a “magas bérek és a magas termelőképesség párhuzamosak, éppen úgy mint a jól olajozott és gondozott gép termelőképessége magasabb, mint a gondozatlan leromlott gépé.” McDonough 20 éve tulajdonosa a nevéről ismert gyártelepnek és a háború alatt a tengerészet részére készített a gyár valamelyes készüléket, amelyet a partraszállásnál alkalmaztak. Kezdetben a kormány 25.000 dollárt fizetett egy készülékért, amelyet később a gyár felére vágott és dacára annak, hogy magasabb bért fizettek a munkásoknak, mint más hasonló telepeken, mégis egy millió dolláron felüli hasznot hozott a gyár évente, ami McDonough szerint “túlságos magas profit volt.” Nem azért idéztük McDonough vallomását, mintha újat mondott volna, hanem mert az megerősíti azon meggyőződésünket, lfogy a bér javításoknak nem kell szükségszerűen maguk után vonni az árak emelkedését. Különösen a jelenlegi korporációknak annyi feleslegük van, hogy nem tudják mit csináljanak azzal. Pl. a U.S. Steel Corp., a háború tartama alatt több mint 2,000,- 000,000 (két ezer millió) dollár hasznot zsebelt be és a 30 százalékos bér javítás, amit a munkások követelnek annak csak egy elenyésző részét fogyasztanák el, mégis a végletekig ragaszkodnak ahoz, hogy a legcsekélyebb béremelés esetén az árakat is emelik. Egy fecske nem csinál nyarat, mondja a magyar közmondás és valószínű, hogy McDonough szavainak — bármily igazak is azok — nem lesz hatása osztálytársaira. Még ha a kongresszus meg is hozza a 65 cent minimális órabér törvényt, a munkásságra hárul a feladat, azt végrehajtani és aránylagosan emelni az összes munkabéreket. Ehhez pedig ismét csak forradalmi Ipari Uni- onra van szükség, melynek jelmondata: “egy mindért és mind egyért.” Id.VERSlAK JÁNOS személyében az East Pitts- burgh-i magyarságnak, valamint a Dalárdának egy régi agilis tagja dőlt ki október 10- én. Akik ismertük nem gondoltunk volna arra, hogy annak az erős, egészségesnek kinéző embernek, Verblak Jánosnak a szive beteges és dacára a hat hetes kórházi kezelésnek, nem tudták az életnek megmenteni. 73 esztendőt élt Verblak munkástárs. Aradon nőtt fel. Egy időben az aradi vagon gyárnak mint munkavezetője volt. őt is, mint sok mást az élet- lehetőség ide sodorta, 1912-ben jött az Egyesült Államokba és East Pittsburghban telepedett meg. A Westinghousnál kapott alkalmazást, ahol 28 éven át húzta az igát. Az elmúlt években már nyugdíjba helyezték, i Feleségét két éve, hogy elvesztette. Hét gyermeke és több unokája gyászolja úgy itt, mint Magyarországon, valamint Argentínában. Temetése október 13-án volt S. W. Wolfe gyászházból, ahol a család mellett sok jó barátja, ismerőse kisérte el utolsó útjára. K. A BÉRMUNKÁS NŐI GÁRDÁJA 1945-46 ÉVRE: Alakszay S.-né, Hollywood 2.00 id. Farkas J.-né, Akron .... 2.00 Farkas J.-né, Akron ........ 2.00 Fodor J.-né, Cuy. Falls .... 2.00 Gáncs. L.-né, Carolina .....12.00 Suzan Hering, Buffalo .... 1.00 Kern P.-né, Akron ........... 2.00 Kucher A.-né, Pittsgurgh 1.00 Lefkovits L.-né, Cleveland 2.00 Vizi J.-né, Akron ............. 2.00 Zára J.-né, Chicago ......... 2.00
