Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-10-13 / 1393. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. október 13. A német munkások tragédiája IL Amidőn végig mentem Németországon — mondja Saul K. Padover — mindenütt lehetett hallani a figyelmeztetést a középosztály tagjaitól a “kommunista veszély” ellen. Azonban a vizsgálatoknál kiderült, hogy az egész nem volt más, mint a dolgok félremagyarázá- nak keveréke és politikai képmutatás. Az igazság az, hogy kevés igazi kommunistát találunk Németországban. A nácik kiirtották 1936-37-ben a kom- munsta vezéreket, — már akiket sikerült megfogniok. A párttagokat és választóikat pedig nagyobbrészt a náci párt szivta föl. Ismeretes volt egy vicc erre* vonatkozólag: Olyanok a nácik akár a marhasült, “kívül barna belül vörös”, ennél találóbban sohasem volt jellemezve. A Rajna mentén a szénvidékeken úgy találtuk, hogy a KPD (Kommunistische Partei Deutschlands) párttagok egyharmad része hagyta el a sarló és kalapácsot a swas- tikáért. A másik kétharmada, többnyire idősebb emberek elveiknél maradtak, de vezetőség és program nélkül a sikertelenség láttára nemtörődömségbe estek. Mivel a következő sorokat kevésbé lehet gyalázkodásnak nevezni, az olvasó különös figyelmébe ajánlom: “Európában egyedül Németország az ,amelyben nem volt semmi ellenállás a zsarnok fasizta uralom ellen” — mondja Padover. Mindenfelé, különösen Francia, Belga, Jugoszláv és Olaszországokban a kommunisták hős harcosok voltak a fasizmus ellen és nagyon gyakran a gerincét képezték az ellenállási mozgalomnak de Németországban külö- sen a háború alatt a kommunisták éppen úgy bedőltek a nácizmusnak, mint a lakosság többi része. Néhány napra buchenwaldi tábor fölszabadítása után egy kimagasló német bolsevikibe botlottam. Vékony, kicsi emberke volt, aki a Hitler rezsim összes éveit különböző koncentrációs táborokban töltötte és valahogy sikerült neki átvészelnie. Buchenwaldban vezére volt egy kommunisták által dominált bizottságnak, akik SS emberek segítségére voltak belső adminisztrációs munkák végzésénél. Midőn a krematórium előtt hallgattam őt, ahol egy emberi csontból ösz- szehányt csont és hamu hegy volt, észrevett egy lengyel foglyot ,amint egy öl ruhát hozott ami szemmelláthatólag lopott dolog volt. A lengyel fogolyhoz fordult és megpirongatta keményen amiért “német otthonokat fosztogatott, de egy szava sem volt a mellette levő hul- la-csonthegyre vonatkozólag. Mondtam azután a kis kom- munsta emberkének, amit én gondoltam a nemzetéről, hogy millió és millió ártatlan embereket legyilkoltak és rabszolgaságba hudcoltak, nem-e volt joga annak a szánalomra méltó rabszolgának valamit a testére rakni még akkor is, ha azokat német otthonokban szedte össze? Ezen megjegyzésemre azt mormogta: Igen, igen, de törvényes utón. Az ilyen népek kevésbé tudnak forradalmat csinálni. Hogy az oroszok által megszállt területeken kívül egy újjáéledt kommunista párt tud- e előrehaladni Németországban az kérdéses. Hacsak a katonai kormány bele nem hajtja a német munkásokat Moszkva karjaiba, amit még most egyelőre gyűlölnek. Intelligensebb, öreg munkásoktól hallottam megismételni nem kevés keserűséggel, hogy Németországban a kommunista párt volt a legelső eszköz a “weima- ri” köztársaság összetörésében. Egész 1932 év végéig a német kommunisták jelszava az volt: a német munkásosztály ellensége nem a nácizmus, hanem a szociálizmus (szociáldemokrata értelemben) ennélfogva programjuk az volt, hogy törjük előbb össze a köztársaságot .azután majd végzünk Hitlerrel. ötven százalékban el is érték programjukat a német kommunisták. A szociáldemokraták még mindig nagyobbszámu követőkkel rendelkeznek a német munkások között, bár hiányzik a programjuk, ami önbizalmat adna nekik — mondja Padover. A vezéreik ,akik túlélték Hitler öregebb emberek és gyöngék, ingadozók, kelletlenek a rossz lelkifurdalás, miatt, azonban a kommunistákhoz képest igen kevés vált belőlük tevékeny nácivá, de máskülönben éppen úgy, mint a kommunisták semmit sem tettek a nácizmus ellen. Történetük a háború kitöréséig nyomorultan elégtelen. A háború alatt, amit máskülönben ők is elitéinek — alávalóan hitványán viselkedtek. Tudták, hogy a háború igazságtalan és Németország kezdte, de sohasem emetlék föl szavukat ellene. Tudták, éppen úgy mint a legtöbb német is tudta, hogy kormányuk ártatlan emberek, asszonyok és gyermekek millióit küldi gázkamrákba és égetőkbe, de az arcuk kifejezésével sem tiltakoztak ellene. Az ellenállás és tiltakozás persze halált és internáló tábort jelentett, tehát a 70 millió német között egyetlen mártír nem akadt, aki tiltakozni, vagy ellenállni mert volna. Képzeljük, a franciák ezreit ölte le a Gestapo és a lengyelek, görögök, norvégok, jugoszlávok földalatti harcosait sok ezer számra kaszabolta le az SS gárda. Képzeljük, egy maroknyi szegényen fölfegyverzett zsidó ,akik a yar- sói harcokban napokig tartották vissza a Wehrmachtot a gethoi csatában, ugyanakkor Németországból csak a gyáva rabszolgák szolgálatkész hangjai hallatszottak, de egy árva szó sem az igazságtalanság, a gyalázatosságok ellen. Leirja tovább Padover, hogy a múlt télen egy délután egy lakatos mesternél töltött egy pár órát, aki egész életében a szociáldemokrata párthoz tartozott. Elmondja hogyan nevelte föl fiát, egyedüli gyermekét i a fasizta ellenes eszméknek, I hogyan tanította fiát arra, hogy a fasizmus az emberiség halálát jelenti. Hogyan nevelkedett föl a fiú telve Hitler elleni gyűlölettel. A fiút besorozták huszonhárom éves korában és elesett Sevastopolhoz közel. Olvastam utolsó sorait: “Kedves szüleim ne küldjétek több ennivaló csomagot, az én halálom órája közeleg. Feleségem és gyermekeimért halok meg és nem a Hitler rendszerért.” Az apa hangja megcsuk- lott amidőn ezeket mondta nekem: “Amidőn a fiam halálhíre megérkezett ,azt mondtam magamban, tízszer jobb, hogy ilyen utón halt meg, mintha a fasizmusért halt volna meg.” Azután az asztalt verte öklével, átkozta Hitért és fasizta bandáit. Ezen ember egész háború alatt a gyárban dolgozott, ahol igen finom tengelattjáró műszereket gyártottak és dolgozott rajtuk. Kérdeztem tőle, mit tett Hitler “igazságtalan fasizta háborúja” ellen a gyárban ? Ekkor magából kikelve mondotta, “hogyan lehessen ellenállni a háborúnak? Es war doch verboten.” A hatalmas isteni “verboten” uralta Hitler munkásainak életét. Meg lett nekik mondva, tilos bármit is tenni a külföldi proletár testvéreikért, ezen idehurcolt rabszolgákért és ezután már csak pontot tettek. Valóban tragikus, kommentár ez a német munkásokra, hogy ők szót fogadtak Hitlernek. Egyénileg némely német munkás sajnálta ezen idegenből idehurcolt külföldi rabszolga munkás sorsát, akinek minden emberi joga megvolt vonva az élettől, a nősülés, a beszélés, az étkezőkbe való járás a moziba járás, a bérhöz való joga, de gyakorlatban nagyon keveset, vagy egyáltalán semmit nem tettek érdekükben. A tökéletes tényállás az. a német munkások gyakran kimutatták megvetésüket az idegen “alacsonyabb fajú” munkásokkal szemben, akik mellettük dolgoztak a munkapadoknál, a gyárakban és mndenütt. Nagyon helyesen látta meg Padover a nemet munkások porosz-militarista módon való agyonnevelését és szervezését. Az az átkozott “verboten” nem csupán Hitler eredetű. Megvolt a német poitikai pártoknál éppen úgy, mint itt Amerikában is meg van a politikai munkás pártoknál. A vezér ellen szólni sohasem volt tanácsos a kommunista pártoknál és a szociáldemokrata pártoknál sem. Az SLP amerikai tagjai még gondolni sem mernek arra, hogy amit Peterson "elvtárs” vagy Kudlik leírnak akarva vagy akaratlanul tévesek is lehetnek, mert jaj annak aki a pártszabály ellen vét az “anarcho szindikalista”. A “pártfegyelem és egyéni szabadságiról Írott munkája Szabó Ervinnek, ennél fényesebben sohasem igazolódott be, mint ezen fejtegetésekben az, amit előbb Winnertől és most Padovertől közöltem le. Mind a kettő éleslátással analizálta az agyonszervezett és agyon fegyelmezett német munkás lelkét. A pártszabályok minden egyes pontja szigorú betartása hozzászoktatta a német munkásokat a “verboten”-hez olyannyira, hogy utóbb már szabadulni sem képesek tőle, mert az is tilos. Persze Padover nem ezen szándékból közölte le tapasztalatait, hogy ilyen következtetéseket vonjunk le belőle, de ez magától értetődik. Padover helyesnek találta a régi szociáldemokráciát és minden rendben is volna, csak maradt volna meg a weimari köztársasággal együtt. De elfelejti, hogy a szociáldemokrata nevelés, a pártfegyelem, a vezér (a beválasztott tisztviselők) a porosz mili- tarizmus fegyelmének tisztelete, mást nem eredményezhetett. Persze igaza van Padover- nek abban, hogy bármilyen mélyen lesülyedt a német munkás- mozgalom, mégis azokra kell támaszkodnunk a német gyárosokkal, a hitvány autokráciát dicsőítő burzsoáziával, a porosz generális és junkerekkel és a nemtörődő tunya parasztságával szemben. Én arra volnék kiváncsi, mennyit tanult és okult mindezekből, a német munkásosztály. . . tudja Pál , . . MUNKA KÖZBEN (Folytatás a 3-ik oldalról) ságos talpnyalogatás, azt csak ő tudja. Azonban ebbe nem volna beleszólásunk, végre is az Ízlések nagyon különbözők. De igen is szóvá kell tennünk, hogy helyénvaló-e a már egyszer erkölcsi halottá vált hort- hy-betyárok feltámadásáh o z segédkezet nyújtani? Magyar- országból is azt halljuk, hogy a most életre kelt magyar demokráciát a Horthy rezsim támogatóinak újbóli szereplése fenyegeti legjobban. A Horthy fehér-terror uralmának támogatóit méltó módon meg kell büntetni, nem pedig segíteni abban, hogy újból közszerepléshez jussanak. Aki ezt nem érti, vagy nem akarja megérteni, az vagy nem őszinte hive a demokráciának, vagy pedig szörnyen buta. Göndör Ferenc dicsekszik az őszinteségével. Oroszországban nagy mértékben terjed a sakkozás. A múlt évi számos sakkverseny- ben másfél millió játszó vett részt. Úgy a szakszervezetek, mint a kollektiv farmok körében nagyon sok sakk klubbot alakítottak. A legújabb villamos egér és patkányfogókban a csalétekre jött “vendégeket” egy készülék a “kivégző kamrába löki” ahol egy pillanat alatt, kínlódás nélkül, jobblétre szenderülnek. A Chemical Engineering News jelentése szerint a modern háborúban igen sok sót használnak. Az amerikai hadiipar 1943-ban 7,157,646 tonna sót használt el. Ebből 66,000 tonna a mügumi gyártáshoz kellett. Az amerikai egyetemi tanulók fiatalabbak lettek. Amig 1909-ban a tanulók átlagos életkora 21 év volt ,ma csak 17 és fél év.
