Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-07-14 / 1380. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1945. julius 14. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................$2.00 one Year ........ $2.00 Félévre ........................... 100 Six Months ..................... 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy .............. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Az akroni sztrájk tanulságai (gb.) Az utóbbi hetekben az akroni gumigyárak munkásai, mint valami nagy világesemény szereplői, az amerikai napilapok első oldalaira kerültek. Feltűnő nagy betűkkel szedett “head-line- ok” hívták fel a figyelmünket — nem arra, hogy mit csináltak, hanem ellenkezőleg, arra hogy MIT NEM CSINÁLTAK az akroni munkások. Felsorolták, hogy a Goodyear gyári munkások sztrájkja következtében hány százezer gumikerék nem készült el. És egyben azonnal tudtunjkra adták azt is, hogy a háború sikeres folytatásához milyen nagyon szükséges a gumikerék. Noha a háború már hatodik éve folyik és noha az európai fázisát már Amerika és szövetségesei győzelmesen fejezték be, amit a saját bevallásuk szerint csak úgy érhettek el, hogy a most annyira megtámadott akroni gumigyári munkások a gumikerekek sok-sok milióját készítették el, mégis eddig soha sem láttuk, hogy a lapok azért a gigászi munkáért olyan elsőoldalas cikkekben dicsérték volna őket, mert CSINÁLTAK VALAMIT, mint amilyen élesen támadták őket azért, MERT NEM CSINÁLTAK SEMMIT. Sőt éppen ellenkezőleg, amikor a sok millió kereket gyártották, még a jogos követeléseik teljesítését is megtagadták, holott az ily engedményekkel jobban és könyebben tudtak volna megfelelni annak a munkának, amiről most egyszerre kisütötték, hogy a háború sikeres viteléhez annyira fontos. Nem hallottuk például, hogy Frank J. Lausche, Ohio állam kormányzója bármikor is dicsérte volna őket nehéz és szorgalmas munkájukért. De mihelyt beszüntették a munkát, mert jogos panaszaikat figyelembe sem vették. Lausche kormányzó azonnal követelte a megbüntetésüket. A kormányzó, aki dicsekszik azzal, hogy munkáscsaládból származik, volt az elsők egyike, aki követelte a katonaköteles sztrájkolok behívását. Egyszerre elfelejtkezett arról az amerikai szabadságról, amivel többször dicsekedett már, mint ahány haja szála van bozontos fején. Elfelejtette, hogy a munkás szabadságának a lényege az, hogy DOLGOZIK, VAGY NEM DOLGOZIK A SAJÁT AKARATA SZERINT. Leusche kormányzó meg a hozzá hasonlók szerint a munkások szabadsága csak addig terjed, amíg engedelmeskedik a munkáltatóknak. Amint a sztrájkra vonatkozó híreket olvastuk a kereskedelmi sajtóban, avagy hallgattuk a rádió leadásokban, mindig csak arról informáltak bennünket, hogy mit mondott a Goodyear vagy a Firestone Co. igazgatósága, milyen nyilatkozatot tett a War Labor Board, a sorozó bizottság állami elnöke, a kormányzó, a polgármester, stb. stb., csak éppen arról nem beszéltek, hogy mit követelnek a munkások, miért hagyták abba a munkát? Ez már olyan erős tradíció a kereskedelmi sajtónál, hogy attól csak a legritkább esetekben térnek el. Ezért ha a sztrájkok okairól meg akarjuk tudni az igazat, a munkásokhoz kell fordulnunk információkért, vagy azon pár munkáslaphoz, amelyekben az ilyen adatok napvilágot látnak. Az akroni sztrájkkal kapcsoatban a sztrájkoló két union local elnökei, — Clarence W. Wheeler és I. S. Watson igen érdekes nyilatkozatot tettek közzé. Először is ismertették, hogy a munkások csak az összes törvényes formalitások betartása után hagyták abba a munkát. Ez a munkabeszüntetés tehát nem úgynevezett “wilde cat” sztrájk volt, hanem a munkásoknak a törvények által is biztosított jogainak az érvényesítése. De nem volt spontánszerü sem a sztrájk, mert a munkások már régen panaszkodtak, a “management” azonban figyelembe sem vette a sérelmeket. A panaszok egyre szaporodtak, olyany- nyira, hogy a Goodyear gyárban már száznál többre rúg az elintézetlenül maradt sérelmek száma. A munkáltatók az uj kollektiv szerződés tárgyalását is elodázták, mert nem akartak a sérelmekről tudomást venni. De mindezek dacára a National War Labor Board semmit sem tett arra, hogy a munkáltatókat az egyezkedésre kényszerítse. De abban a pillanatban, mihelyt a munkások az egyetlen és végső fegyverükhöz nyúltak, sztrájkba mentek, ugyanez a National War Labor Board azonnal büntetést szabott ki a munkásokra. Ilyen büntetés a már említett kötelező sorozáson kívül a fizetett vakáció megvonása és az éjjel dolgozó munkások órabér többletének az eltörlése. Betetőzésül a sztrájkolok ellen fordult a CIO szervezet központja is. Az említett két local elnöke táviratot küldött Phillip Murraynak, a CIO elnökének, figyelmeztetvén, hogy az akroni két local union egyenként havi 11,000 dollárt, vagy többet fizet a CIO központjába, amelyért támogatást várnak és nem azt, hogy ezen összeget ELLENÜK HASZNÁLJÁK. De mindezek dacára az akroni munkások példásan kitartottak. A Goodyear gyár 'munkásai csak akkor vették fel újra a munkát, midőn az állam a tengerészet révén lefoglalta a gyártelepet. A Firestone gyárban, ezen sorok Írásának idején, a munkások még mindig nem dolgoznak. így elmondhatjuk, hogy az akroni gumigyári munkások ragyogó betűkkel Írták be neveiket az amerikai munkásharcok történetébe. Hívek maradtak önmagukhoz, osztályukhoz s nem hagyták megbontani soraikat. Megmutatták, hogy ha a munkás karbafonja kezeit, megáll a termelés minden büntető intézkedések dacára is. Az akroni sztrájkból több érdekes tanulságot vonhatunk le. Az első ilyen tanulság az, hogy a munkásság ne vegye komolyan azokat a politikusokat, akik, — különösen választások idején, — negédes szavakkal hangoztatják hogy milyen nagy barátai a munkásságnak. íme itt van a Lausche kormányzó példája, aki mindig nagy barátja volt a munkásoknak ,valahányszor szavazatra volt szüksége, válságos időkben azonban a munkáltatók érdekeit védi. Pedig a közmondás is azt mondja, hogy amikor bajban vagy ismered meg az igazi barátodat. Lausche kormányzó most levzsgázott. A sztrájkkal kapcsolatos sorozás, amit Lausche követelt, valójában igen szégyenletes dolog, amely mutatja ezen emberek álhazafiságát. Mert a sztrájkólóknak katonai szolgálatra való behívását BÜNTETÉSNEK szánják. Másszóval, katonának lenni, az amerikai zászlót védeni csak BÜNTETÉS. A haza érdekében való véráldozat csak bűncselekményért jár ki? Avagy a haderőt a kriminálisok részére szolgáló megfelelő helynek tartják? így tehát szerintük a hazának tett legnagyobb szolgálat nem egyéb, mint valamilyen bűntényért való fizetés? Mert aki a katonáskodást büntetés gyanánt akarja ráerőszakolni, csak igy gondolkozhatik. De figyelemre méltó a National War Labor Board büntetése is. Ez az intézmény úgy értelmezi a demokráciát, hogy semmiféle nyomást sem gyakorolt a munkáltatókra, de azonnal kész volt büntetni a munkásokat. Sőt képes volt kimondani azt, hogy eveszi a munkásoktól azt a vakációs fizetést, amiért a munkások MÁR EGY ÉVEN ÁT MEGDOLGOZTAK. Ilyesmit egyetlen birsóság sem mert volna kimondani. Nem csoda, hogy Wheeler, a Goodyear local elnöke “gyerekes dolognak” nevezte ezt a büntetési kísérletet. De nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy a CIO anyaszervezet nem támogatta a sztrájkolókat, hanem ellenük fordult. Nem célunk a szervezet bontás, — különösen nem bérharcok idején. De joggal mondhatjuk a munkásoknak, hogy olyan szervezeteket alakítsanak, amelyekben az intézkedés a tagság kezében marad; ahol nem a tagság igazodik az örökös tisztviselők után, hanem a tisztviselők a tagság akaratának a végrehajtói. És végre az akroni sztrájk eléggé mutatta, hogy a munkások csak Önmagukban bízhatnak. A politikusok, az állami intézmények, a sajtó, stb. mind ellenük fordulnak, mihelyt a profit gyártását beszüntetik. Mert az akroni sztrájknál is nem a gumikerekek állítólagos hiánya, hanem a PROFIT TERMELÉSÉNEK A SZÜNETELÉSE váltotta ki azt a nagy müfelháborodást, amelynek a sztrájk ideje alatt tanúi voltunk. ELV IN YIL ATKOZ AT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL' ’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az nj társadalom szerkezetét építjük a rég> társadalom Veretem belül.
