Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-03-31 / 1365. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1945. március 31. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W, Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...................$2.00 One Year .........................$2.00 Félévre ........................... 100 Six Months ........ 1.00 Egyes szám ára .......... 5e Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ----- 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ______Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ______________________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Amerika nagy szégyene (gb.) Közel három éve már, hogy az amerikai munkások béreit “befagyasztották” azon Ígéret mellett, hogy a maximális árak megszabásával elejét veszik a drágaság emelkedésének. Mint tudjuk, a drágaság emelkedését nem sikerült megakadá­lyozni és igy azok, akiket a bérbefagyasztás alacsony kerestnél ért el, ma a szó szoros értelmében véve éhínséggel küzködnek. A Michigan államban való Albert J. Engel, republikánus képviselő most arra hívta fel a kongresszus és általában az ame­rikai nép figyelmét, hogy a bérbefagyasztás következtében ínség elé került embereket még az adóval is keservesen sújtják, amennyiben jövedelmi adót szednek olyanoktól is, akik nem ke­resnek eleget a tisztességes megélhetéshez. Ez a képviselő szégyenteljes dolognak tartja azt, hogy az évi hat vagy hétszáz dollárt kereső embertől még jövedelmi adót is követeljenek, amikor ez az összeg még a tengődésre sem elég. És a tény mégis az, hogy akinek 500 dolláron felüli évi jövedel­me van, már jövedelmi adót kell fizetnie. Ezrét ez a képviselő azt javasolta, hogy az adómentességet legalább is 800 dollárra kel­lene felemelni. Engel képviselő szerint az ily alacsony keresetű emberek, akiket még adókért is zaklatnak, valamilyen “izmus” (szociáliz- mus, kommunizmus, fasizmus, stb.) hívei lesznek és éppen ezért állt elő a fentebb említett javaslatával. Nem hisszük, hogy az Ínséget látó egyéneknek elegendő se­gítséget fog nyújtani az, ha az adózást csak a 800 dolláron felü­li kereset után fizetik. És mi nem rettenünk meg attól sem, hogy az Ínséges emberek valamilyen “izmus” karjaiba dobják magu­kat. Mindazonáltal szégyenteljes dolognak tartjuk, hogy most, az állítólagos prosperitás idején is annyira kizsákmányolhassa­nak embereket, hogy képtelenek megkeresni a létminimumot. Hogy milyen széleskörű ez a határtalan kizsákmányolás, azt Engel kongressman számadatokkal bizonyította. És itt éppen ezen számadatokra akarjuk felhívni olvasóink figyelmét, melyek­hez még azt is hozzátehetjük, hogy ezen adatok nem radikális íorrsából erednek, hanem ez a republikánus képviselő állította össze az adóra vonatkozó jövedelmi bevallásokból. Ezen adatok szerint az Egyesült Államokban az elmúlt év­ben 21,600,000 egyénnek a jövedelme nem érte el az 1000 dollárt. Szinte hihetetlen, de maga a Treasury Department állítja, hogy 21 és fél millió egyén keresete meg sem közelítette a létmini­mumhoz szükséges összeget. És ami mér rosszabb, hogy ezek között 9,370,00 családientartó volt, vagyis több mint kilenc mil­lió családnak ezer dolláron aluli jövedelemből kellett megélni a múlt évben. Az ezertől kétezer dollárig terjedő jövedelműek száma 24,400,00-t tett ki. Engel nem mondja meg, hogy ebben a cso­portban hány családot találtak. Azonban még ennek a csoport­nak a családjai is csak nagy Ínséggel élhettek. Tekintettel arra, hogy az ezer dollár jövedelmű egyéntől már 500 dollár után adót vesznek; azonkívül lefogják az aggkori és egyéb biztosítási dijakat; a megmaradt összeggel a drágaság­nak legalább is 40 százalékos emelkedése következtében nem vá­sárolhat annyit, mint vásárolhatott 1940-ben 500 dollárért. Pe­dig annyiból már akkor sem lehetett megélni, különösen a csa­ládos embernek. A Bérmunkás hasábjain már számos esetben szóvátettük azt a nagymérvű igazságtalanságot, ami az ily alacsony keresetű munkásokat érte a bérek befagyasztásával. És most, midőn eiv nak a republikánus képviselőnek a számadatait látjuk, csak meg­ismételjük, hogy Amerikának és az amerikai demokráciának a legnagyobb szégyene ennek a 20 millión felüli egyénnek ez a borzalmas kizsákmányolása. A munkához való jog (gb.) Az utóbbi időkben a munkásellenes kereskedelmi saj­tóban és a hasonló rádió leadásokban sokszor halljuk említeni a “munkához való jog” kifejezést. Ezt a szólamot eredetileg a ha­I ladó munkásság használta és azi értették alatta, hogy minden ! munkásnak joga van a munkához, amelytől azonban a termelő- eszközök tulajdonosai megfosztják őket. A munkához való jog­ért folyó küzdelem tehát valójában a magántulajdon jog alapján álló termelési rendszer ellen irányult. Most azonban a National Association of Manufacturers (NAM) központi irányítása mellett azt az értelmet adják ennek a kifejezésnek, hogy a munkásokat az unionok tiltják el a mun­kától, mert union műhelyekben nem dolgozhatnak, ha nem csat­lakoznak a szervezethez. Miután ennek a kutyaszövetségnek a kezeiben vannak úgy az újságok, mint a rádió és mindenféle más propaganda eszköz, ezen szólamnak az általuk adott uj értelme­zésével kedvező hangulatot igyekszenek támasztani munkáselle­nes törvények hozására. A Gyárosok Országos Szövetsége a háborús viszonyokat a sok, igen gyakran véres hacok árán elért munkásjóléti törvények és intézkedések megsemmisítésére akarja felhasználni. Számos esetben irtunk már lapunkban azon kísérletekről, amiket a ku­tyaszövetség, vagy valamilyen alcsoportja tettek a szövetségi törvényhozó testületnél. Tekintettel azonban arra, hogy az or­szág népe, de maga a munkásság is, jobban figyeli a szövetségi törvényhozást, számos ilyen kísérlet dugába dőlt. Az amerikai kizsákmányolok eme csoportja azonban nem állt meg a kísérletnél, hanem ravaszul áttette működési terét Washingtonból az egyes államok fővárosaiba. Vagyis azon mun­kásellenes törvényjavaslatokat, amelyek nagyrésze Washington­ban az albizottságok papírkosarába került, most sikeresen fo­gadtatják el az egyes államok törvényhozó testületéivel. A Labor Department “Labor Standards” nevű irodájának jelentése szerint 22 államban fogadták már el, vagy pedig tár­gyalnak munkásellenes törvényjavaslatokat. Az ily törvényja­vaslatokat mindenütt a munkához való jog védelmének nevében teszik, mutatván, hogy valamilyen központból irányítják őket. Természetesen ezen törvények vagy javaslatok valójában sehol sem védik a munkásoknak munkához való jogait, mert egyetlen céljuk csak a munkásszervezetek szétrombolása. Szinte hihetetlen, hogy a kizsákmányolok hü szolgái milyen intézkedéseket akarnak foganatosítani a munkához való jog ne­vében. így például South Dakota államban MÁR ELFOGADTÁK azt a törvényt, amely TÖRVÉNYELLENESNEK JELENTI A ZÁRT MŰHELYT. Alabama és Florida államok hasonló törvé­nyei már a Supreme Court elé fognak kerülni, amely meg fogja állapítani, hogy a szervezkedést tiltó törvények összeegyeztet- hetők-e az Egyesült Államok alkotmányával? Az ilyen munkásellenes törvényjavaslatokat oly módon ál­lítják össze, hogy abból azt magyarázhatnak ki, amit akarnak, így például a Massachussett állam szenátusában benyújtott ja­vaslat előírja, hogy az union, mielőtf sztrájkba menne, köteles azt bejelenteni az állami hatóságoknak, amelyik aztán kijelöli a piketvonalakat és azt is, hogy hány embernek szabad piketelni. De azonkívül ez az állami hatóság arcképpel ellátott igazolványo­kat adna a piketeknek, nehogy mások is elfoglalják a helyüket. Semmi kétség tehát, hogy az ilyen intézkedések a munkához való jog meghamisított jelszava alatt megfosztanák a munkáso­kat a szerevezkedés és a sztrájk szabadságától, tehát végered­ményében megrabolnák őket teljesen a munkához való jogtól is, mert hiszen a munkaalkalmakkal teljesen a munkáltatók rendel­keznének minden korlátozás nélkül. Amerika munkásságának fokozott éberséggel kell őrködnie kivívott jogai fölött a közel jövőben. A munkáltató osztály ké­szen áll a régi, korlátlan kizsákmányolási korszak visszaállításá­ra. Ha nem teheti olyan erőszakkal, mint évtizedekkel előtt, ak­kor megkísérli ilyen ravasz jelszavakkal álcázott propagandával. Ennek ellensúlyozására nagy szükségünk van első sorban is erős, osztálytudatos munkásszervezetekre és azután bátor, har­cias, nevelő munkássajtóra. ELV IN YIL ATKOZ AT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc eseten egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató ősz- talynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- suntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala- melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A rpr RENDSZERREL!’ A A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor iá bérrendszer mar elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az nj társadalom szerkezetét, építjük a régi társadalom keretein belül.

Next

/
Thumbnails
Contents