Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-03-10 / 1362. szám
1945. március 10. BÉRMUNKÁS 7 oldal OLVASÁS KÖZBEN Profitharácsoló csalás a vitaminokkal n. Amint a múlt heti közleményben jeleztem, könnyű a vitaminokkal való szédelgés, könnyen lépre lehet csalni az embereket, mert sok esetben még a tudósnak is nehéz megkülönböztetni a valódit a hamistól. Sehol nincsen fényesebb bizonyítéka mint a B vitaminoknak hirdetésénél. Főképpeni hivatása a B vitaminoknak, amit már múlt héten jeleztem, segítségére lenni a szervezetnek a tápszereket fölszivni, vagyis a testbe olvasztani, különösen a karbonhidrátokat, keményítőt és cukrot, vagyis az “erőt szolgáltató tápszereket”. A hihetetlenül bonyolult élettani folyamatok, amelyben ezen föladatok végbemennek, kétség kívül ismeretes a tudósok előtt, éppen azért nehéz olyan egyszerű kijelentések fölött vitatkozni mint “fáradtság s idegesség a B vitaminok hiánya miatt van” de minden olvasott egyénnek meg kell különböztesse a fontieket attól, amit a Miles Laboratories akar elérni azon hirdetésével “One- a-day” B-complex tablettát használj, mindennap egyet. “Ne hagyd cserbe magadat,” vagyis saját magadat ne csald meg és ezeket mondja: “Megvan a viruló egészséged, amit ismerőseid rögtön észrevesz- nek rajtad és szeretnek érte? Ha jól érzed magad Ha élvezed a viruló egészséget, jobb alkalmad van élvezni mindazokat amit a világ kínál részedre . . . B vitaminok normális állapotokban segítik jó karban tartani az emésztési és ideg rendszeredet. Segítsd az egészséged egyensúlyba tartani.” Röviden ezeknek a jelentősége a következő: Egyet-egy-nap (One-aday) a B-complex tablettákból, ha beveszel, rendbe hozza az ideg és emésztési rendszeredet, és fölszerel élet erős egészséggel, rámutatva, hogy társadalmi állásod és üzleti sikereid forognak kockán ,tehát a B-complex ezeket cserébe vissza adja. Minden B-complex hirdetéseknél ilyen és hasonló változásokat találunk. Bex-Plus pedig azok részére, akik idegesség, álmatlanság és életerő hiányában szenvednek, magasztalóan ezeket mondja: “Bámulatosan visszakapod alvásodat és életerős egészségedet és drámai módon megváltozol”. Ha a lépre csalt olvasó követni fogja az általuk jelölt utasítást. “De ne késlekedj!” Mondja parancsoló módon, egyszerűen rámutatva, hogy orvosi kezelésre nincs szükség gyógyulásodhoz. A Lever testvérek Vimms-je pedig a kimerültség és kedvetlenség ellen hozza föl ugyanazokat az érveket egy szemtelen háziasszonyon keresztül, aki nem csak a gyermekeivel vesződik, de kimossa a ruhákat, takarítja a házat anélkül, hogy meg is érezné. “A munka nem visel meg engem” mondja a jókinézésü Vimms-et használó a barátainak. Ezek és még ezekhez hasonló számtalan hirdetői állítások, mindazon tényre fektetik Ígéreteiket, amit tudományosan megállapítottak, hogy a vitamin B, vagy thiamine elégtelensége okozza az idegességet, fáradtságot, étvágytalanságot és álmatlanságot. De ebből nem következik az, ha valamelyikünk a fönti jelenségek egyikében szenved, akkor egyúttal vitamin B hiányban is szenved. Éppen annyira logikátlan, mintha azt akarnánk bizonyítani, hogy mivel torokfájásban szenved, tehát vörheny kiütése van, ami gyakori velejárója a vöröshimlőnek. Tény az, hogy a leg- jabb tudományos bizonyítások arra engednek következtetni, hogy ezen jelenségeket csak némelykor kiséri a vitamin hiánya. Pár héttel ezelőtt a New England Journal of Medicine közölte egy tanulmánynak az eredményét ezen tárgyról. Dr. F. N. Allan Bostonban a Lahey klinikán 300 egymásutáni esé- tet elemezett, ahol a betegek gyöhgeség, fáradtság, kimerülés, kedvtelenség és kevés életkedvről panaszkodtak és csak néhány betegnél tapasztalta a vitamin hiánynak okát, a többieknél a panaszok okául ezen diagnózist tapasztalta: üdült ragály, cukorbetegség, szívbaj, vérbaj, idegbaj. “Kevés esetet találunk, ahol gyöngeség jeléül a vitamin hiányát és mirigy rendellenességet találna a professzionális egyén.” Szerencsére a milliókat, akiket becsapnak és félrevezetnek a “don’t wait” hirdetéssel, csak nehéz munkától eredő fáradtságban szenvednek és igy a pénzüket veszítik csak el, amivel a vitaminokat megvásárolták, de tragikussá válik azok részére, akiknek fáradtsága és gyöngesége vagy életerő hiánya rossz természetű bajból eredő mert visszatartja a vitamin lárma attól, hogy orvoshoz menjen. Ismertem egy esetet, aki cukor betegségben szenvedett és ahelyett, hogy orvosi kezelés alá adta volna magát, “villany- vízzel” kezelte addig, mig hamarosan fölfordult (mellesleg SLP tag volt az illető). Tehát a kimerülés, gyöngeség, életerő hiánya és a vele hasonló betegségekről, úgy van a közönség értesülve, hogy a B-vitaminok tartozéka. Ám mióta a hús több más betegségeknek is örököse, több és jobb fajta vitamin tablettákra van szükség. Sokszoros vitamin készítmény. “Az összes vitaminokat tartalmazza, amire az emberi diétának szüksége van” és “napjaink legjobb rendszere a vitamin pótlékoknak” — ezen nyelven hirdetik a Vimms-et. A sokszoros vitamin evés már javában folyt, midőn 1942. tavaszán a Federal Security Administrator Paul V. McNutt és az Egyesült Államok egészségügyi generális orvosa Dr. Thomas Parran megkezdték a harcot a helytelen étkezés, vagy az elleplezett éhség ellen, kinyilatkoztatva, hogy a földművelésügyi minisztérium Home Economics hivatala tanulmánya úgy találta, hogy kevesebb mint az ország egy negyede folytat jó diétát. Alig jelent meg a földművelési minisztérium lisztája, amiben körülír egy elégséges vagyis egy jél egyensúlyozott diétát, mint zugpiaci lárma hangzott föl a vitamin gyárosok hirdetése: “Egyesült Államok kormánya mutatta ki, hogy a lakosság három negyed része vitamin hiányban szenved,” Ez még ma is fő atrakció- ja a vitamin gyárosok hirdetéseinek. Halmaza a hirdetési félrevezetéseknek bolonditja Amerika közönségét. A múlt évi kétszázmillió dolláros jövedelem, amit a vitamin gyárosok vágtak a zsebükre, arra enged következtetni, hogy dacára az ellentmondásaiknak, a közönség még mindég hisz a félrevezető tudományos színezetbe burkolt hirdetéseiknek. Éppen azért én is szándékosan foglalkozom kimerítően ezen kérdéssel tudva azt, hogy a polgári lapok világért nem jönnének ki ellene, nehogy a hirdetéseik elmaradjanak. Itt mutatkozik meg élesen, hogy a sajtó, aminek a közönség érdekét kellene, hogy védje, nem csak szemet huny a gyalázatos becsapások láttára, de egyenesen be áll a vitamin gyárosok bandájába nagydobosnak és kéz-kezet most elve alapján fosztogatják Amerika közönségét. A jövő számban folytatni fogom. . . . tudja Pál . . . Tisztogatnak Romániában is Bucharestből jövő táviratok szerint a román kormány megbukott „és az uj kormányalakítás nagy nehézségekbe ütközik. A kormányválságot megelőzőleg nagy zavargások hírét hallottuk több romániai városból. Az Office of War Information jelentése szerint véres zavargások voltak Bucharest, Ca-1 racal, Crainova és Brassó városokban. Padescu generális, román miniszterelnök rádió beszéde szerint a tüntetők rálőttek a királyi palotára és a rendőrségi parancsnokságra. A Moszkvából jövő táviratok ellenben azt mondották, hogy a rendőrök lőttek a tüntetőkre. Moszkvai forrás szerint a romániai véres tüntetéseknek az oka az, hogy az uj kormány még mindig nem távolította el a fasizta elemeket a hivatalokból. Radescu nem tartozik egyik politikai párthoz sem, mint miniszterelnök akadályozta úgy a fasizta elemek eltávolítását, mint azoknak a megbüntetését, valamint a földreform keresztülvitelét is. A ‘Pravda” cimü moszkvai Újság már előzőleg éles kritikát irt az uj román kormányról, amely továbbra is megengedte a pro-náci elemek politikai működését. A legutóbbi hírek szerint a román politikai válság elintézésére Molotoff orosz külügyi népbiztos Bucha- restbe utazott. AZ UJ DIKTÁTOR szolgálták, továbbra is helyükön maradtak. Ez a helyzet érthető volt addig, amig az oroszok főcélja az volt, hogy minél gyorsabban törjenek nyugat felé, idővel azonban a helyzet tarthatatlanná vált. Éppen ezért, a jelen események senkit sem leptek meg Romániában. Általában az a vélemény alakult ki, hogy Románia most már elég messze van a hadizónától ahoz, hogy azonnal leszámoljon az otthoni fasiztákkal, akik még mindig görcsösen ragaszkodnak állásaikhoz. Ezt a leszámolást Radescu óvatos politikája inkább késleltette, mint siettette. A miniszterelnök egyes intézkedései azt a gyanút keltették, hogy személyes hatalmát igyekszik alátámasztani. így például lemondásra kényszeritette Teohari Georgescu belügyminiszteri államtitkárt s maga vette kezébe a rendőrség vezetését. Bukarest közelében összpontosított egy páncélhadosztályt és elutasította Titel Petrescu, szocialista vezér ama indítványát, hogy egy hatvan tagból álló ideiglenes parlamentet állítsanak fel, amelynek feladata volna a kormány tevékenységének ellenőrzése. Ugyan akkor elodázta a földreform végrehajtását és a bankok államosítását is, miközben az Antoniescu kormány által kinevezett negyedmillió államhivatalnok továbbra is a kezében tartotta az ügyek vezetését. A román válságra vonatkozólag az Overseas News Agency az alábbi tudósítást küldte szét: Románia az utolsó hat hónapban többé-kevésbé állandó válságon ment keresztül. Demokratikus körök szerint e válság oka abban rejlett, hogy az ország a megváltozott politika dacára sem cserélte ki felelős állásokban levő embereit. A király, aki együttműködött a németekkel, továbbra is trónján maradt s ugyanazok a parancsnokok, akik az oroszok ellen vezényelték csapataikat, továbbra is seregeik élén Magyarországban harcoltak, ugyanazok az államhivatalnokok, akik valamikor Antonescu-t hűségesen MI LESZ A KIRÁLLYAL? Amikor lövöldözés támadt a királyi palota irányában, előtérbe hozták a kérdést: mi lesz Mihály király sorsa ? Sokan Romániában szívesen vennék egy kormányzótanács felállítását, ahogyan ez Bulgáriában és Jugoszláviában történt. Radescu szerint a kormány ellen irányuló mozgalom a kommunistáktól indult ki ,akiket egy Pauker Anna nevű nő vezet. Paucker Anna életének felét Carol és Mihály királyok kormányai alatt börtönben töltötte. Radescu állításával szemben az az általános vélemény, hogy a kommunisták benne vol-