Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-03-03 / 1361. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1945. március 3. A SZIBÉRIAI VASÚT! — Tolnai világ lexikonból — (Az alábbi tanulságos leirást a Bérmunkás Naptára részére Bischof József munkástárs küldte, de már nem tudtunk ott helyet adni, igy itt közöljük azt.) Tiz év alatt 7500 kilométer vasút épült. Naponta több minti két kilométer. Igazán világrekord. Európa és a nyugati civilizáció az egyik végállomás, Kina és a keleti civilizáció a másik. A kettő között pedig a legnagyobb kontinens, melyen keresztül halad a vasút vaspántja véges végig. A terület melyet átszel a kultúra ezen két vágása, majdnem 10 millió négyszögkilométer. Szibéria, ez a vad rengeteg és jeges mocsarak, az aranykalászos rónák és sivár pusztaságok, a zordon hegyek és dombos alföldek szeszélyes összeté-i tele. Olyan birodalom, ahol tikkasztó hőség és dermesztő hideg váltakoznak az évszakok szerint, amely látszatra koldus és nyomorult, de belsejében nem is értékelhető kincseket rejt, amelynek középső hegyeiből óriási folyamok zugnak végig Ázsián és szakadnak a Jeges Tengerbe és félig jégpáncél fedi őket. De a másik felén át kitűnő vasutak, amely hajdan hatalmas népnek volt hazája és azután századokon át csak kóbor törzsek látogatták, amelyet most uj életre keltene ka kivándorló oroszok százezrei, kiket a nagy szibériai vasút ont oda. Szóval, az a birodalom, melyről pár évtizeddel ezelőtt csak annyit tudtunk, hogy örök száműzetésre Ítélt politikai bűnösök börtöne, kik láncokra verve dolgoznak az ólombányákban, vagy nyomorogva tengődnek a jégmezőkön, mig most hirtelen kiderült, hogy valóságos uj ígéret földje, melyet kiváncsi, sóvár és aggódó szemmel vizsgál a fél- világ. Szibéria története Yermák romantikus alakjával kezdődik, akit kortársai1 ”malomkő”-nek neveztek el talán azért, mert a Volgán kalózkodva, úgy megőrölte a kezei közé került kalmárok vagyonát, mint a malomkövek. Mikor már áok gyilkosság terhelte a lelkiismeretét és a kozákok nagyon a sarkában voltak, az Ural hegységbe me-' nekült. Itt egy kereskedő családdal hozta össze a szerencséje és ő is elment a családdal Szibériába — az “aranyhomok” mesés országába — 1581-ben. Aztán sokáig semmit sem hallott róla a világ, mig egyszer csak hírek szállingóztak a mesz- sze keletről, hogy Yermák és kísérői legyőzték a tatár csordákat és nagy darab földet foglaltak el tőlük. A siker és a diadalok meghozták Yermáknak a kegyelmet, sőt ráadásul nagy kitüntetéseket is, de sem annak, sem ezeknek nem örülhetett sokáig. Az ellenségei meg-t ölték, de a zászlót, melyet kiejtett kezéből, rögtön felkapták mások és egyre tovább és tovább nyomultak előre nyugat felé, keresve a csábitó “aranyhomokot”, küzdve a rettenetes fáradalmakkal és nélkülözésekkel, de egyre kijebb tolván a birodalom határait Tobolszkig, Jenszeiszkig, Irkutzkig, mig végre a vakmerő Kabarov 1650- ben meghódította az Amur vidékét is és kiterjesztette az orosz lobogó uralmát a Csen* des Tengerig. Azután 200 esztendeig csend és békesség volt, mig végre Muraviev tábornok formailag is annektálta a ténylegesen már úgy is birtokba vett uj területet, mely az 1861 évi pekingi egyezmény értelmében az orosz cár ázsiai birodalmának kiegészítő része. Az orosz cárnak tehát volt egy óriási és nagyon fontos tartomá-i nya a szélső keleten, melynek távoli partjait a Csendes Óceán mosta, alföldjét pedig hatalmas folyó szelte át. Csoda-e hát, ha valami szilárdabb, közvetlenebb kapoccsal akarta hozzácsatolni birodalmához, mint az a félig járhatatlan, rabló hordáktól háborgattt országút volt, mely mocsarak, puszták és hegyek között kanyargóit? Ha Amerikát kétszer is át lehetett hidalni vasúttal egész szélességében, miért ne tehetnék meg ugyan ezt Szibériával is? A talajviszonyok nem mutattak oly nehézségeket, melyeken a modern technika ne győzedelmeskedhetett volna. Érdekes, hogy a szibériai vasút nagyszabású terve angol és amerikai koponyákban fogam- zott meg először. Az amerikai Collins, már 1857-ben ajánlkozott, hogy összeköti Jokutskot Ihatával, mely pár száz kilométerre fekszik keleten a Bajkál tótól. A következő évben pedig egy angol szindikátus azt az ajánlatot tette az orosz kormánynak, hogy kiépíti a vasutat Moszkvától a Japán tengerig, kilométerenként megszabott árért. De az oroszok inkább vártak addig, mig saját mérnökeik megnőttek annyira, hogy vállalkoztak e herkulesi munkára. Negyven áven át folyton tervezték, tanulmányozták a kiépítendő nagy vasútvonalat és közben szorgalmasan gyűjtögették azokat a tapasztalatot kát, melyeket a keletnek, Mérvbe és Szamarkandba épített vasutak eredményei nyújtottak. Olyan nagy volt a hitük az addig parlagon heverő, lakatlan, elhagyatott óriási terület gazdasági erőforrásaiban, hogy midőn végre elérkezettnek látták az időt a nagy vasútvonal megkezdésére, habozás nélkül előteremtették a szükséges milliókat, noha a birodalom pénzügyi viszonyai kedvezőtlenek voltak. A kormány 400 millió dollárt irányzott elő a vasútvonal kiépítésére. Az első kapavágást 1891-ben tette meg a cár Vladivosztokban. A vasút építést illetőleg a sínek lerakását a másik végén csak a következő évben kezdték meg Ke- liabinskben s ettől fogva a munka soha egy pillanatig sem szünetelt, hanem — a fizikai és egyéb akadályok dacára is — gigászi léptekkel haladt előre úgy, hogy az orosz mérnökök bravúros gyorsasága még a kanadai Pacific építésének rekordját is túlszárnyalta. Már 1895-ben készen volt a vasút Omszkig, a következő évben elérkezett az Obi folyamig és ugyan ebben az évben a vonal másik vége, melyet Vladivosztokban kezdtek, már Kaba- rovskba ért úgy, hogy hat év alatt összesen 4650 kilométer hosszú vasútvonalat adtak át a forgalomnak. Hogy a vonalat ne kelljen az Amur folyó menFrancia (Vi.) Sok éveken keresztül Franciaorzág vezető szerepet játszott Európa történelmében. Nem csak mint hatalmas hadi gépezet és Napoleon hódításai révén, hanem mint kultur központ és szépmüvszeti központ is. így megérthetjük, hogy még a Nemzeti Tanács is helyeselte De Gaulle azon határozatát, hogy nem ment Algírba Roose- velthez, ha Roosevelt nem akar Párisba menni. De az egész nemzeti sérelemnek több és régebbi előzményei vannak. Ugyanis De Gaullet, Roosevelt egészen meggyülölte már a cassablancai konferencián és azóta Roosevelt mindent megtett, hogy De Gaullet legalább politikailag kivégezze, ami miatt az egész Franciaország, akik a nácik és barátaik ellen harcoltak, De Gaulle mellé álltak, mert ahelyett, hogy De Gaullet erősítse Roosevelt, közismert fasiztákat támoga- I tott, mint például Darlan és Giraud, stb. A legújabb ilyen ellenséges állasfoglalás volt a yaltai konferenciáról való kifagyasztás. Ugyanis teljesen Rooseveltnek tulajdonítják, hogy De Gaullet nem engedték résztvenni. Azt állítják, hogy Stalin is szerette volna, ha De Gaulle is részt- vesz, de ezt Roosevelt nagyon ellenezte. Mindezen személyeskedések mellett sokkal mélyebb okok vannak, ami miatt az egész francia nemzet ellenséget lát Rooseveltben. Ugyanis azt hangoztatják, hogy még Olaszországnak is sokkal nagyobb segélyt és élelmiszer szállítást adnak, mint a franciáknak. Ugyan akkor Robert Murphyt, aki fő tanácsadója, igy De Gaulle elleni uszító ja és a fasizta franciák patrónusa volt, még most is a franciákra erőszakolja Roosevelt. A haladásnak legnagyobb ellensége és a francia underground és radikális' tömetén vezetni, az orosz kormány már 1906-ban oly egyességre lépett a kínai kormánnyal, hogy a mérnökök észak Mandzsúrián keresztül csaknem egyenes vonalban vezethetik a vasutat Vladivovsztokba és 1898-ban az orosz-kinai bank (voltaképpen az orosz kormány) megkapta az engedélyt a kínai kormánytól, hogy déli Mandzsúrián keresztül szárnyvonalat bocsáthasson ki a fővonalból Port- Arthurig, a Tecsili öböl partján. Ezt a két utolsó vonalat lázas gyorsasággal építették, mert a politikai események úgy alakultak, hogy Oroszországnak életérdeke volt, hogy köny- nyen és gyorsan nagy hadtesteket dobhasson harcba. Az orosz-japán háború már előre vetette árnyékát és Oroszország teljesen készen akart lenni stratégiai vonalaival a nagy felvonulásra. (Folytatjuk) önérzet geknek leggyülölőbbjére hallgat most is Roosevelt és aszerint tartja vissza a segélyt az éhező és fagyoskodó francia néptől. Nagyon nehéz egy ilyen sok győzelmet aratott vezérnek mint Roosevelt is, beismerni azt, hogy tévedett.. Azért még mostan is mindenben akarja a De Gaulle befolyását, hatalmát gyengíteni, melyhez legjobb fegyvernek tartja az éheztetést azt remélve, hogy ha nagyon éhezik a francia nemzet és erős nyomást gyakorol De Gaullera, akkor majd Roosevelt diktálhatja a megalkuvás részleteit. Ha erre De Gaulle nem hajlan- ló, akkor azt mondhatja. Roosevelt, hogy ő az oka, amiért nem kapnak segélyt Amerikától és akkor talán még el is kergetik. De amit a francia nép ismerői és az utóbbi években nyert tapasztalatok mutatják, ezzel a president nem ér célt. Éppen ellenkező hatással lett a francfa népre. Még jobban De Gaulle mellé állította, amit nagyban segített az a tény, hogy csak azok tetszettek Rooseveltnek a francia politikusok közül, akiket a francia nép gyűlölt és a nácik hűséges cselédei voltak. A francia nép rémségesen nagy nyomorúságon és éhségen ment keresztül a tél folyamán. A szállítási eszközök romokban vannak, sok hid teljesen használhatatlan, igy a szállítás nehéz az északi vagy a népesebb részekre még ha van is élelem Franciaország egyes részein. Rooseveltnek csak a télen lett volna megfelelő alkalma De Gaulleval és a Nemzeti Tanácscsal kedvező megegyezést kötni azon ígérettel, hogy több segítséget kapnak. Ezen legkritikusabb tél elmúltával, már Franciaország képes lesz önön magán segíteni és nem lesz hajlandó a megalázkodásra. ☆ w ☆ I ☆ w "Szervezés11 — "Nevelés" — "Felszabadulás" Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága ☆ W ☆ I ☆ w
