Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-03-03 / 1361. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1945. március 3. Churchill Avenue BÉRMUNKÁS (WAGE. WORKER) • HUNG ARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................$2.00 One Year ....... $2.00 Félévre ........................... LOO Six Months ........ 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy .............. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Készül a Világbank (gb.) A politikai tanácskozások titkait nem ismerő amerikai közönség nagy meglepetéssel hallotta, hogy az utóbbi napokban féltucat délamerikai állam, Chile, Paraguay, Eqador, Peru, Uruguay és Venezuela, most pedig Törökország is hadat üzentek Németországnak és Japánnak. Most azonban kiderült, hogy a felsorolt országok valóságos ultimátumot kaptak a yaltai konferenciától, ahol a “Big Three” — vagyis Roosevelt-Stalin-Church- hill úgy határoztak, hogy a további konferenciákon, tehát már az április 25-ére San Francisco városba összehivotton is, csak az Egyesült Nemzetek tagjai vehetnek részt. Viszont az Egyesült Nemzeteknek csak a Németországgal vagy Japánnal hadban álló országok lehetnek tagjai, ha ez a “hadban állás” mindjárt nem egyéb is a hivatalos kijelentésnél. Ezen országok legtöbbjének ugyan úgy sem lesz valami sok szava a béketárgyalásoknál. Nem is az sietette őket a csatlakozásra. A gyors behódolást nem a fasizmus elleni gyűlöletük és a “Big Three” által képviselt demokrácia iránti szeretetük magyarázza meg, hanem inkább az a tény, hogy csak mint az Egyesült Nemzetek tagjai nyúlhatnak majd bele abba a nagy pénzes zsákba, amit most “Világbank” név alatt akarnak feállitani. Ez a gyors csatlakozás nem más, mint a mindenféle nemzeti szint mutató arany felé kacsintás. Az amerikai szenátusban már tárgyalás alá is vették Robert Wagner szenátor javaslatát, amely a Bretton Woodban tartott gazdasági egyezmény eredményét igyekszik megvalósítani. A javaslat szerint az érdekelt országok kilenc és fél billió dollár alaptőkével Világbankot alakítanak. Ebből az Egyesült Államok 3,175,000,000 dollárt fizet be és ennek ellenében a bank ügyeiben 31 százalékos szavazata lesz. Az angol birodalom 20 százalékkal vesz részt ebben a banküzletben. így ez a két angol-száz ország teljesen kontrolálni fogja a világ kereskedelmét, iparát és irányitó pénzintézeteit. Az ideiglenes terv szerint minden csatlakozott ország pénzegységével kell majd harmóniába hozni. Ez a Világbank, vagy központi bank, kölcsönöket fog adni az egyes országok állami bankjainak, amelyek aztán továbbítják a kölcsönöket magánbankok vagy bankvállalatok utján ipari vagy kereskedelmi üzleteknek. Természetes, hogy mint minden bank, úgy ez is csak bizonyos kamat mellett adja meg a kölcsönöket. Akármilyen kicsi is legyen a Világbank által számított kamat, mégis ez a bank hamarosan kontrolálni fogja a világ összes jelentékenyebb iparát és kereskedelmét. Azonban az egyes állami bankok megint csak kamat mellett adják ki a kölcsönöket azon magán bankvállalatoknak, amelyek végre a kölcsönzővel érintkeznek. így az eredeti kölcsönző legalább is három banknak fog kamatott fizetni. Ez azt jelenti, hogy azon munkásoknak, akik az ily kölcsönökkel segített iparokban dolgoznak, a munkáltatójuk profitján kivül ezen kamatokat is meg kell termelni, vagyis a kizsákmányolásuk annyival magasabb fokú lesz. De ugyanakkor a banknak biztosított nagy hasznot jelentenek az ily kölcsönök. Azért az amerikai bankárok már most megkezdték a harcot, hogy ezt a Világbankot ne az állam állítsa fel, hanem bízzák magán bankokra. Hiszen úgy sem tudják, hogy mit csináljanak azzal a sok billió profittal, amit most a háborún kerestek. Szóval a jövő képe kezd tisztább lenni. A Világbank révén a világ munkásait a kiváltságokkal biró bankár csoportok “kamatokat hozó” alanyaivá teszik és a “béke biztosítása” címén nagy haderővel fogják támogatni azt a rendszert, amely az egyes or* szágokban a háborút megelőzőleg nagy kudarcot mondott. Az uj életre hívói azonban azt hiszik, hogy ha az egész világra kiterjesztik, akkor sikeres lesz. Sikeres, de kinek, vagy kiknek? — a bankároknak?! (gb.) A görög fővárosból, Athénből érkező kis hirecske a képmutatás, a szolgai alázatosság vagy talán a hatalmasok előtti hasravágódás és talpnyalásnak oly példáját mutatja be, aminőhöz hasonlót a történelem aligha ismer. Ezen hir szerint a yaltai konferenciáról hazatérő Winston Churchill, angol miniszter- elnök, útjába ejtette Athen várost, ahol most nemcsak, hogy ovációval fogadták, hanem a város legfőbb uccáját, aminek eddig “le Odos Stadiou” volt a neve, most Churchill tiszteletére elnevezték “Churchill Avenue”-nek. Hiszen még csak alig pár hete, hogy ugyanebben az Athen városban angol repülők bombákat dobtak, angol ágyuk és tankok tüzet okádtak, de nem a németekre, akiket már előzőleg kivertek, hanem ARRA A GÖRÖG NÉPRE ÉS NÉPHADSEREGRE, AMELYIK NÉGY ÉVEN ÁT HATÁRTALAN HŐSIESSÉGGEL KÜZDÖTT A FASIZTÁK ELLEN. Szinte hihetetlen dolog, hogy Athénban már nem emlékeznének a csak pár nappal előbb végétért angol-görög háborúra. Mert valóban annak kell nevezni azt a hetekig tartó harcot, amelyet a görögök ellen viseltek Churchill rendeletére és amelyben az elesettek száma is igen nagy volt. Mert Athénon kivül a világ minden részében igen jól emlékeznek Churchillnek a görög nép ellen intézett indokolatlan háborújára, hiszen világszerte nagy felháborodást keltett. Közismertté lett akkor, hogy a görög nép a nácikkal együtt szabadulni akar a régi uralkodó osztályától is, de különösen a királyi családtól és annak klikkjétől. Az ily irányú mozgalmat a kezdőbetűiről E.A.M. névvel jelölték. Ennek a mozgalomnak a hívei egyben hadsereget is szerveztek, amely ELÁS név alatt szerepelt és alaposan kivette részét a német hordák kiveréséből. És amikor ez négy évi hősies küzdelem után sikerült nekik, a Londonban biztonságban és kényelemben élő menekült királyi kormány követelte tőlük, hogy most már rakják le a fegyvert, engedelmeskedjenek megint -a régi kizsákmányolóiknak. Azonban az ELÁS tagjai erre nem voltak hajlandók, mire Churchill is ellennük fordult és a Görögországban tartózkodó angol haderőt támadásba rendelte. Sőt mi több, a szabadságukat védelmező néphadsereget valóságos hitleri módon “kommunistáknak és gangsztereknek” nevezte. Hetekig tartó harc után végre is engedékenységre késztették az ELÁS sereget és kompromissziu- mos békét kötöttek. Azt is tudjuk, hogy amikor az angol-görög ellentétek legélesebbek voltak, Churchill Athénba ment “rendet csinálni”. Akkor azt a hirt kürtölték világgá, hogy a görögök merényletet akartak elkövetni ellene. Persze ez csak a görög nép ellen irányuló propaganda volt, mert bizonyítani akarták, hogy az EAM mozgalom csak gangszterekből áll. A multheti látogatása alkalmából már nem kíséreltek meg merényletet ellene. Sőt ellenkezőleg, a hir szerint Athen város Skliros nevű polgármestere disz-oklevelet adott neki arról, hogy a város DÍSZPOLGÁRÁVÁ VÁLASZTOTTÁK és egyben tudatta vele, hogy a főuccát ezentúl CHURCHILL ÚTNAK fogják nevezni. Churchill nagy meghatottságot mutatott. Már nem nevezte a görög népet gangsztereknek, hanem annak a reményének adott kifejezést, hogy a görögök hozzálátnak a produktiv munkához, újjá s naggyá építik Görögországot. Talán eszébejutott neki, hogy 1941-ben, amikor a görögöket a tengelyhatalmak elleni harcra biztatta, akkor nem gangszterekről, hanem “nemes és halhatatlan nevű dicső nemzetről” beszélt. Nos, mi egy pillanatra sem hisszük, hogy a görög nép, vagy Athen város lakói ilyen hamar elfelejtették volna az angol bombázó repülőket, a rájuk tüzet okádó ágyukat és nekik eresztett angol tankokat. Churchillnek ezt a nagy tiszteletet nem a görög nép adta, hanem csak az a klikk, amelynek sikerült uralmon maradni Churchill segítségével. Ez a szégyenteljes behódolás és talpnyalás tisztán mutatja, ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. ( E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogv a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A RERRENDSZERRELP ÖE,K A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer mar elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom izerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
