Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-02-10 / 1358. szám

1945. február 10. BÉRMUNKÁS 7 oldal Az uj helyzet — Irta: KOVÁCH ERNŐ — A Bérmunkás már a fasiz­mus első fázisában nagyon he­lyesen látta meg azt a veszélyt, amelyet az a munkásosztályra jelentett és rögtön felvette el-' lene a harcot és aszerint fokoz­ta azt, amint annak a hatalma és veszélyessége nőt. Mi már ezt a veszélyt akkor is láttuk ,amikor meg az angol* lengyel, jugoszláv, stb. “demok­ráciák” és a nemzetközi nagy­tőke a keblén melengette a ná­cikat, mert ők jól látták azt, hogy a fasizmus, ha az “he­lyes” irányban megy, csak a munkásosztályra jelent vesze­delmet. Láttuk ,hogy ahol ha­talomra került, ott először is a munkásmozgalmat semmisítet­te meg és fizikailag irtotta ki a harcos munkásokat. Láttuk azt, hogy a náci-fasizmus nem belügye a Német vagy Olasz­országoknak, hanem az egy im­port cikk, amelyet igyekeznek még erőszakkal is más orszá­gokba átplántálni, ezt legvilá­gosabban a spanyol polgárhábo­rú mutatta meg. Hogy a nagy “demokráciák” mennyire nem ellenségei a fasizmusnak, azt is jól tudtuk, hisz világosan láttuk hogyan segítették őket hatalomra Ausztriában Magyart országon és Spanyolországban is. A fasizmus- veszélye ellen, mindaddig amig az a munkás- osztály jogait és szabadságát veszélyeztette, addig csak az öntudatos munkásosztály har­colt ellene, csak amikor ez a szörnyeteg erőre kapott és be­leharapott a szülőanyjába az imperialista nagytőkébe, ami­kor a saját munkásainak a vé­rén nagyra hízva, világuralom­ra tört, akkor kerültek szembe vele azok a hatalmak, amelyek ezideig dédelgették őket. Ez az uj helyzet nem állítot­ta az öntudatos, harcos mun­kást nagy probléma elé, akit nem mérgezett meg a nácik ördögien ügyes propagandája, akit nem szédített meg az erei­ben felfedezett “német vér”, aki nem hülyült bele a szektá- riánusságba, az tisztán látta azt, hogy a világ munkásosztá­lyára döntően fontos az, hogy a náci dögvész kipusztuljon és ha az ellene való harcában oly segítséget kap, mint a szövet­séges hatalmak, akkor biztos lehetett abban, hogy a munkás- osztály megszabadul ettől a rémtől, de egyetlen öntudatos munkás sem hitte el azt, hogy “ez a harc lesz a végső” hogy a szövetséges hatalmak győzel­me meghozza a munkásosztály felszabadulását is. A Bérmunkás cikkeinek az ezreiben, amely ezekben az években jelent meg, amikor a náci veszélyre mutatott rá, ugyan akkor mindig kihangsú­lyozta azt is, hogy bármily nagy is a különbség a nácizmus vagy demokráciák között, a munkásosztályt illetőleg ez nem jelenti azt, hogy megszűnt az osztályharc, azt megszüntetni nem lehet, a munkásosztálynak harcolnia kell a felszabadulá­sáért és a nemzetközi fasizmus elleni harc idején sem szabad egy pillanatra sem szem elől téveszteni a saját fasiztáit, amel yelőbb utóbb nyílt színre lép és harcra kényszeríti a munkásosztályt. Mi nagyon jól láttuk ezen harc ideje alatt is az angol im­perializmust, tudtunk Indiáról, Burmáról és általában a gyar­mati népek kizsákmányolásá­ról, de ugyanakkor ismertük saját erőnket is. Nem ámítot­tuk önmagunkat és annál ke­vésbé voltunk hajlandók mások elámitására azzal, hogy a na­gyon is korlátolt erővel rendel­kező öntudatos munkásság a náci dögvész által kiszélesbitett osztályharc minden frontján si­keresen harcolhasson. Azért minden erőnket oda összponto­sítottuk, ahol legnagyobb volt a veszély. És ez a nácizmus eL leni harc volt, mert hiszen azon a fronton minden munkástörek­vések azonnali gyökeres kiirtá­sa fenyegetett bennünket. En­nek megfelelőleg, mi, a Bér­munkás irógárdistái is, tehet­ségünket és a rendelkezésünkre álló időnket enne ka mérhetet­len nagyságú ,azonnali veszély­nek a feltárására fordítottuk. Ostobaságnak tartottuk volna azt, hogy a nácizmus ellen har­coló táborban kezdjünk harcot, mondjuk például a kommunis­ták, vagy a polgári baloldal tá­madásával ,akik ugyanakkor szintén a nácizmus ellen har­coltak. Mi tudjuk, hogy az IWW-t a vátozó gazdasági viszonyok hozták életre, hogy a lovas sze­kér idejének a szervezettsége nem alkamas az autó, repülő­gép korszakának a harcaihoz, de tudjuk azt is, hogy a min­denkori viszonyok szabják meg azt, hogy hol és hogyan és ki ellen harcoljunk. Csak az “ökör következetes”, de az öntudatos munkásmozgalom nyitva tartja a szemét és ott veszi fel a har­cot, ahol a legszükségesebb, ahol legközvetlenebb a veszély. Ma, amikor a náci-fasizmus,! világuralmi ' törekvése már a múlté, amikor a tegnap még di­adalmasan előretörő náci gár­dák, ma már a szűkülő veszett kutya képét mutatják, amely 1 döglődve menekül, még vissza- vissza mar, de a sorsa már megpecsételtetett, amikor a “felszabadított” országok né-* pe tényleg élni akar a jogaival és az “angol imperializmus ki­mutatja a foga fehérét” akkor mi meglátjuk az uj veszélyt és nem mulasszuk el azt, hogy kí­méletlenül rá ne mutassunk arra, mint tettük azt az olasz, francia, belga és a görög ese­tekben és tenni fogjuk mind­annyiszor .amikor erre szükség lesz. Ugyan igy fogunk eljárni, bármely részről jelentkezik is az uj veszély. Ugyanez az álláspontunk az orosz “imperializmus” kérdésé­ben is. Most, amikor az orosz Vörös Hadsereg össztörte a náci hadigépezetet, amikor már német földön .viszik előre a vö­rös zászlót, akkor ostobaság­nak, vagy a nácikkal való szim­pátiának tartom az orosz im­perializmusról szóló siránko­zást. Hát én, ha meg is kövez­nek érte, még akkor sem ejtek egy könnyet sem azért, mert a lengyel Slachta uralma megdőlt mert a lengyel mágnások ha­talmas födbirtokait szétosszák a lengyel parasztoknak. De mig a balti államok bekebelezését, amelyet a forradalom bacilusa- inak a bezárására alkottak a nagyhatalmak, se fájlalom, sőt azt sem, hogy a Román, Bol­gár, Szerb, Magyar országok Szovjet befolyás alá kerültek, sokkal jobbnak tartom mintha Stalin helyett Churchill amúgy görög módra tartaná befolyása alatt. Mi már láttuk a múltban és látjuk most is, hogy Church- hillék, hogy igyekeznek meg­menteni a régi uralmi rend­szert, reméljük azt, hogy Sta- linék ezt másként fogják csi­nálni és ha nem, akkor bizo­nyos, hogy mi róluk is meg­mondjuk a véleményünket, mint megtettük ezt a múltban és megtesszük a jövőben is, ha erre szükség lesz, mert minket nem köt sem a teheráni, sem más vonal. Nem vagyunk Roosevelt pár­SANTIAGO, (ONA) — A szövetségesek által Dél-Ameri- kába kiküldött nyomozó köze­gek mindennap újabb bizonyí­tékát találják annak, hogy a náci vezérek hatalmas össze­geket rejtettek el Argentíná­ban arra az esetre, ha elvesz­tenék a háborút, vagy állásu­kat a náci párt kebelében. A legújabb ily felfedezések a következők: Goebbels propaganda minisz­ter egy buenos-airesi bank pán­célszekrényében egy német ba­rátjának neve alatt 1,850.000 amerikai dollárt helyezett el. Joachim von Ribbentrop né­met külügyminiszter szintén nagy összeget helyezett el uno­kafivérének, egy Martin nevű németnek a neve alatt. Ez a Martin nemrég 500.000 dollárt kapott kézhez, melyet egy sváj­ci bank utalt át neki. Kari Doenitz tengernagy, a német hajóhad főparancsnoka, egy bizonyos összeget utaltatott át rokona, Edmundo Wagen- knecht nevére. Wagenknecht az egyik legnagyobb argentin áru­forgalmi cégnek a tulajdonosa. Robert Ley, a náci munka­front vezére, nemrég nagyobb birtokot vásárolt az argentínai Bahia Blanca város közelében, egy bizalmas barátjának, Franz Borsemannak neve alatt. A fenti adatokat teljesen megbíz­ható forrásból kaptuk. Az ada­tok egy jelentés részét képezik, amelyből kitűnik, hogy a náci vezérek már régen számoltak azzal az eshetőséggel, hogy Né­metország elveszti a háborút, vagy hogy ők maguk személy szerint kegyvesztettek lesznek, vagy hogy a nemzeti szocializ­mus uralma megdől Németor­szágban. Ezek a nagy német hazafiak mindennel számoltak és mindenre felkészültek. A bő­rüket és a kalácsukat minden esetre biztosítani akarták. Az argentínai hadsereg egy tábornoka, aki igen magas ál­lást tölt be az argentínai kor­mány kebelében, kijelentette az ONA munkatársának, hogy a tiak sem, de nem vagyunk any- nyira ostobák, hogy a Montgo- mery-Wardék mellé álljunk ak­kor, amikor ezt a hírhedt mun- kásnyuzót a kormány üti, vagy hogy a Wallace-Jones kérdés­ben a nagytőke kedvence Jones bankár mellett jöjjünk ki. Mi a munkásosztály harcát nem bízzuk sem Rooseveltre, még Wallacera sem ,azt a munkás- osztálynak kell megvívnia, de szívesebben látunk olyan ural­mat, amely alatt ezt a harcun­kat könnyebben, szabadabban vívhatjuk meg ,ahol meg van a szervezkedési és szólásszabad­ságunk, ahol fel készülhetünk, szervezkedhetünk a döntő harc­ra, ahelyett, hogy először en­nek a harcnak az előfeltételei­ért, a szólás, sajtó és szervez­kedési szabadságért kellene harcolnunk. Akik ezt nem látják meg, azok vakok és a harcos mun­kásmozgalomnak nyílt szemű, bátor harcosokra, nem pedig vak, gyáva rokkantakra van szüksége. * németek, a háború előtti befek­tetéseket is számítva, legkeve­sebb 750 millió dollárral rendel­keznek Argentínában. Ez az óriási összeg vagy el van dug­va, vagy pedig vállalkozásokba van fektetetve. A háború óta meggyorsult a német arany özönlése Argenti­na felé. Svájcon és Spanyolor­szágon át. Az ‘Anilinas Argentinas’ (né­met anilingyár) nevx cég fej-» lődése tipikusan igazolja a né­metek terjeszkedését Argentí­nában. Az “Anilinas Argenti­nas,” amely a nagy német ké­miai trösztnek egyik tagja, a hivatalis számadatok szerint 1940-ben 5.000.000 pesos alap­tőkével rendelkezett. Három évvel később, 1943-ban, a cég alaptőkéje már 9.600.000 pesos volt. A különbséget külföldről fizették be, annak dacára, hogy hivatalosan a cégnek minden összeköttetése megszakadt Né­metországgal. Az alaptőke ily mérvű emelkedésével együtt járt a nyereség emelkedése is: mig 1940-ben a hivatalos ada­tok 69.453 pesost mutatnak ki, 1943-ban a nyereség már elér­te az 1,731.847 pesost. Magasállásu német államihi­vatalnokok sok millió értékű argentin értékpapírt vásárol­tak össze Európában értéktelen német pénzért. Az igy összevá­sárolt papírokat azután Sváj­con és Spanyolországon keresz­tül Argentínába csempészték. A német pénzügyi manőverek áldozatai azóta itt-ott megpró­bálták, hogy visszaszerezzék el­rabolt javaikat, de az argentin hatóságok véleménye szerint ez nehéz, sőt majdnem lehetetlen lesz. Egyes alacsonyabb i;angu ná­ci vezetők máris szállingóznak Argentínába, hogy élvezzék az ott eldugott vagyonukat. Egy előkelő hollandus mondotta, hogy nemrég találkozott Bue­nos Ayres egy szállodájában a Gestapo egyik volt főnökével. Egyelőre még nem sikerült azt megállapítani, hogy ez a hir Náci vagyonok Dél-Amerikában

Next

/
Thumbnails
Contents