Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-02-03 / 1357. szám

1945. február 3. BÉRMUNKÁS 7 oldal Nem tudunk lelkesedni (a.l.) Vannak olyanok, de különösen abban a rétegben, ahol mindig tudtak két kulacsos szerepet játszani, most ha nem is őszinte utógondolottal, de mégis lelkesednek a harctereken vég­bemenő eseményekért. Mi, akik úgyszólván a hihetetlen Tamá­sok szerepét töltsük be, nem tudunk lelkesedni a konjuktura lo­vagok előtérbe való tolódásáért. A magunk részéről azt mondhatjuk, hogy a magyarországi helyzetben csak személyes változás állt be. Hogy azután Horthy hűséges csatlósai .vagyis a ma esedékes konjuktura lovagjai mennyiben fogják képviselni a “demokráciát” azok után a ne­gyedszázados sötét napok után, amelyeknek oszlopos támogatói voltak. Ma azok ülnek a magyar kormány élén, akik Horthyt oly hűségesen szolgálták a magyar nép Hitlernek való kiszolgálta­tásában. Mondjon mindenki olyan véleményt amilyent akar, de az uj magyar kormányt nem tartjuk semmivel sem jobbnak, sem rosz- szabbnak, mint annak idején Darlant a franciák részére, vagy Badogliot Olaszországban a királlyal a kormány székbe, kik egy éjjeli álom után lettek hívei a “demokráciának'’. Még akkor sem hiszünk a konjuktura lovagjainak, ha azokat Stalinék jóváha­gyásából ültették oda. Valami szörnyűséges volt az úgynevezett “forradalmárok” részéről egy Darlannal megegyezni vagy egy Badoglio kormányt hivatalosan elismerni. Ne legyünk olyan naivak és ne rójuk fel a kapitalista osztályt képviselő politikusoknak, hogy rokonlelkeket akik már fasizta köntösbe vannak burkolva, a kapitalista osz­tály uralmának meghosszabbítására, hogy ne fogadják szívesen. Mi akkor sem lelkesedtünk, mert éreztük, hogy a munkásosztály igazi szervezettség hiányában nem jöhet számításba. De most meg egyáltalában nem lelkesedünk, sem a román királyért, sem pedig Horthy Miklós kipróbált fekete legényeinek a kormány élére való kinevezéséért. Még akkor sem, ha a tapsoló kórusban minden ellenvetés nélkül helyeslik, mert hiszen muszáj hogy jó legyen, hiszen az oroszok ültették őket hivatalukba. A világ proletárjainak még nincsen itt az ideje, hogy örömmá­morba ringassa magát. Ránk, öntudatos munkásokra nagy feladat vár a jövőben, ha tényleg a feltörekvő munkásosztály célkitűzését akarjuk megva­lósítani. Eltérve minden hangzatos jelszavaktól, nem marad más hátra, csak megmaradni az osztályharc göröngyös utján és épí­teni azt a gazdasági erőt, amit a munkásosztály képvisel terme­lő erejénél fogva. Ezt az igazi felszbaditó erőt csak egy forradal­mi ipari szervezetben tudja a munkásosztály összpontosítani, hogy azután a végleges ipari demokráciát betudja vezetni az összemberiség számára. Ne rójon meg bennünket senki fia azért, mert sem lelkesed­ni, sem örömünnepet ülni nem tudunk mindaddig, amig úgy ma­gyar földön és a földtekének minden részén nem a termelő mun­kás szabja önmaga sorsát és életszínvonalát. Mit sem törődünk azzal, hogy mennyire hangoztatják a tar­tós békét azok, akik hisznek a papírra lefektetett szabályokbah anélkül, hogy ténylegesen kikutassák azokat az okokat, amelyek a világbékét állandóan veszélyeztetik. Az okozatot kell megszüntetni, mert csak úgy juthatunk tényleges orvosláshoz. Természetesen, akik maguk az okozatok főhibásai, sohasem fognak akarattal rájönni arra, hogy az a társadalom, amelyet ők képviselnek és gazdasági erejük révén irányítanak .miattuk és általuk elviselhetetlen az emberek milliói részére. Bolond ember volna az, aki saját maga alatt vágná le a fa­ágat. Azért sohasem várhatjuk semilyen uralmon lévő osztály­tól, hogy saját uralmát feladja azért, hogy a nép érdekeit szol­gálja. Azért kell a munkásosztálynak szervezkedni, hogy maga legyén az, aki az uralkodó rendszert egy közös társadalmi rend­szerré formálja át. MEDDIG BÍRJA? Kezdettől fogva megvoltam győződve a tory-kormány áru­lását illetőleg. Figyelemmel ki­sértem a tory-kormányt azon pillanattól fogva, midőn a gyű­lölt bolsevikok felé csókot do­bált. Tudtam, hogy veszetten rossz rendben volt a szénájuk akkor, midőn Hitler elkövette élete legnagyobb tudatlanságát, hogy megtámadta a Szovjetet, de mégis dédelgettem egy lo­pott gondolatot, hogy nem-e lenne Churchill-ből is egy gróf Károlyi Mihály, különösen mi­dőn beismerte, hogy a gyűlölt Szovjetnek köszönheti Anglia a vandáloktól való megmenekü­lését. De nagyon hamar el kel­lett hessegetnem minden ilyen gondolatot. A történelem — csak magyar szempontból értve — a hübér urakban találta meg a hazug szavát be nem tartó, paraszto­kat lépre csaló, irgalmatlanul megkinzó, azután gúzsba kötő “Churchilljeit”. Hires volt még az osztrák kamarilla is; amiért az osztrákoknak viselniök kel­lett nemcsak a magyarok gyű­löletét, de Európa megvetését is. Ugylátszik ezt a szerepet akarják eljátszani az angol tory urak. Ha az angol mun­kásosztály megengedi Church- hill és kormányának azt, hogy az olasz nép ellenére visszate­szi hatalmába a régi reakciót a Savoya házzal együtt, ha a gö­rög nép törekvését, hogy meg­szabaduljon a reakciós, fasizta diktatúrát bevezető uraitól ke­rékbe engedi törni Churchill- nek, akkor nemsokára élvezni fogja nemcsak az olasz és a görög nép gyűlöletét, de egész Európa megvetését is. Most az angol népen, de jobban a mun­kásosztályon áll, hogy hátra arcot kiáltson a vén hiénának Churchillnek és vissza koman- dirozza a ketrecébe, ahol 1940- ben volt pártjával a torykkal együtt. Az angol urak tudják mi fo­rog kockán. Tudják, hogy az olasz kapitalizmust a fasizmus mentette meg a pusztulástól. Ha elengedik pusztítani a fasiz­must, akkor előttük van újból1 az 1920-as helyzet, hogy kerí­teni kell megint egy Mussolinit, aki bericinusolajozza az olasz munkásosztályt, visszateszi a trónjára a királyt, stb., vagyis elölről kezdődik minden és egy másik világháborúba torkoló- dik. Nem tudom, hogyan gondol­ják az angol urak. örökké ott akarják-e tartani Olaszország­ban az Allied Commissiont, mert csakis úgy tudják hatal-» mukban megtartani az olasz urakat. Ámbár félő, ha fölsza­badul az északi ipari vidék, még igy is meg-e tudják tarta­ni a reakciós urakat a hivata­laikban ? A forradalom gőze erősen emelgeti Olaszország kazánján a biztositó szelepet. A szelep rudját az Allied Commission- nal tartja Churchill, miközben még inkább füti intézkedéseivel az olasz kazánt. Meddig bírja? Ki tudja? Többé-kevésbé egész Európá­ra ezeket írhatnám — értve a fölszabadított területeket. Izgatottan sürgős a toryk- nak. Most már van kilátás ar­ra, hogy együtt tarthatják a gyarmati birodalmat. Látszó­lag az angol munkásosztály sem fenyegetőzik, csak a rakon- cátlankodó kontinenset kell egy kicsit ráncbaszedni. Nem köny- nyü dolog. Nagyon sokat kell Churchillnek hazudni és még úgy sem sikerül. A görög sza- gadságharcosokat egyik nap “kommunistáknak” bélyegezte, de amidőn észrevette, hogy ba­ja lehet miatta a vén pipással, akkor hamar észretért és elke- r e s ztelte “trotzkyistáknak” őket. így jobban hangzik. Erre még Stalin is nagyot nevetett, mert az a bőgés igazán fölösle­ges volt. Hol vannak a trotzky- isták már? “Hol van már a ta­valyi hó?” “A tavalyi hó”, ... a “Ta­valyi hó” ott van, ahol a trotz- kyisták vannak. De az európai kontinensen nem olyan köny- nyen kezelhetők a munkások, mint a “tavalyi hó” ezért egy kicsit Churchill urnák kelle­metlen. A retorikájába bámula­tos hazugságokat kénytelen be­lefoglalni, ami egy kissé bánt­ja a szája izét és ebből ered­nek még több churchilli bár- gyuságok, ami előbb-utóbb ki­fogja törni a tory urak nyakát. . . . tudja Pál . . . Jobb és bal szárny (Vi.) Most ez a jelző nagyon divatossá vált megint. A múlt­ban leginkább csak a munkás­politikai pártoknál szokták azt használni, de most már fegy­veres csapatokat is ezen jelzők­kel ismertetik, leginkább Gö­rög, Olasz és Jugoszláviában. De még itt is a választások előtt a CIO politikai szárnyát, a PAC-t és minden munkás csoportot azzal jelölték, hogy balszárnyisták. Sőt még Roose- veltre is azt mondták, hogy bal felé tolódik. De a választások eredménye képen azt várták, hogy mivel az ilyen balszárny­nak bélyegzett munkás csopor­tok segítségével lett Roosevelt megválasztva, következetesnek látták volna, hogy balfelé men­jen. Hogy mennyire tévedtek mindazok, akik ezt várták és leginkább az uniók politizáló vezérei, legelőször a War Labor Board esete bizonyítja, amely szintén azt hitte, hogy Roose­velt balfelé megy és mint kár­pótlást a munkásoknak a WLB- ot kirúgja és olyannal helyet­tesíti, amely elfogja intézni a hozzá utasított ügyeket s meg- j engeni, hogy legalább az árak ' emelkedését ellensúlyozhassuk 1 a munkabér emeléssel. De ez nem történt meg, sőt Roose­velt marasztalta a WLB tagja­it és munkájukról nagyon is nicsérőleg beszélt. A második nagy csalódás, a jobbszárny gyors megerősí­tése volt, hogy a nemzetközi kartelok, trustok tulajdonosait tette meg a világ gazdasági, társadalmi és politikai helyze­tének irányítóivá az E.A. ré­széről. Éppen azon trustöket, amelyek már a mostani háború előtt, szoros összeköttetésben voltak úgy az angol, mint a náci kartelokkal és ezért a Standard Oil társulatot, a Roc­kefeller tulajdonát képező vi- lág-trustot — mivel még az amerikai háborús termelést is nagyban korlátozták — el is Ítélték az amerikai felsőbb tör­vényszéken. Igen, Roosevelt annyira jobb­ra ment, hogy az eddigi jobb­szárny lett a balszárny. Ugyan­is Burton K. Wheeler, a reakci­ós senator, olyan javaslatot nyújtott be a szenátusban, melytől még a New Dealisták is megijedtek. A Wheeler által benyújtott resoluciónak fonto­sabb pontjai a következők: “Az euópai nemzetek federáci- ója. Általános jogi egyenlőség, tekintet nélkül faji, osztály vagy vallási származásra. Vá­lasztások minden országban, megengedni a népeknek, hogy olyan kormányt és vezéreket

Next

/
Thumbnails
Contents