Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-06-23 / 1377. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. junius 23. A Sávolya ház és a szövetségesek Az OWI elég helyesen észrevette, h’ogy Mussolini bukása után a fasizta rezsim természete egy csöppet sem változott Itáliában és a háborúnak tovább kell folytatódni most már Badoglio és a piciny hülye király, meg a magasrangu fa- sizták ellen. Azonban Algírban Eisenhower generális dicsérő- leg nyilatkozott a Sávolya házról. Néhány nappal később pedig Roosevelt elnök főzte le a rádión beszélő OWI embereit mondván: “hogy veszélyeztették a legnehezebb nemzetközi egyezkedéseket”. Aztán következett Churchill ur, aki az alsóház előtt jelentette ki, hogy nem kívánja “összetörni az egész szerkezetét és összetételét az olasz államnak,” vagy az olaszokat káosz és anarchiába dönteni, hogy ne találjunk hivatalos embereket akikkel egyezkedhetnénk.” Föltétel nélküli megadásnak — mondotta “egészbe” kell, hogy jöjjön nem “darabonként”. “Persze, hogy nem akarom útját egyengetni a kivégző csapatoknak és az internáló táboroknak, mindenek fölött nem akarom, hogy a sok nép teherként a nyakunkba szakadjon, akik máskülönben saját erejükből föntartják magukat.” Ezek a szavak azt jelentik, hogy Churchill ur nem kivánja gyöngíteni pozícióját a királynak és Badoglionak, miután remélte, hogy kezére játszák az országot “egészbe” és igy elkerülhetik a “káoszt és anarchiát”. Hogy rávegye az olasz népet, kik kényszeríteni fogják a királyt a megadásra Churchill eképpen figyelmeztette őket: “Egyik végétől a másikig fogjuk fölpörkölni az országokat, hogy nem marad egyéb mint korom és félelem a helyén. Aztán — otthoniasan fejezem ki magam — hagyni fogjuk saját zsírjukba sülni egy kicsikét, aztán megint följebb emeljük a tüzet és meggyorsítjuk a folyamatot egész addig, mig ki nem kényszerítjük kormányuktól — vagy bárki legyen is a hatalom birtokosa — elengedhetetlen követlésünk” folytatni a háborút Németország ellen. Jellemzésül szolgáljon; 1943 julius 28-án Roosevelt, hogy megijessze Victor Emmanuelt és Badogliot ezeket mondotta: “nem fogunk alkudozni fasiz- tákkal semilyen formában. Nem fogjuk megengedni még a nyomát sem a fasizmusnak, hogy megmaradjon”. Később bizonyára Roosevelt úgy gondolta, hogy nagyon elijesztette a királyt és Badogliot, julius 30-án ezeket mondotta: hajlandó békéről tárgyalni bármely elemekkel “ha nem izig-vérig fasizta és ha elháríthatja az országról az anarchia veszélyét”. Ezek után sajtó hadjárat indult meg az olasz fasizta ellenes mozgalom ellen a szövetségesek yezető lapjaiban. A New York Times augusztus 1-ső számában már anarchisztikus helyzetről számol be, hogy alátámassza Roosevelt és Church- hil állítólagos félelmét, utalva rá, hogy bizonyíték van, hogy a kommunisták vannak a rendetlenségek mögött. Közben a szövetségesek propagand á j a egyre sürgette az olasz népet, hogy kényszerítse a királyt a békekötésre. Amidőn az olasz munkásság az északi városokban béketüntetésekre kivonult, akkor a szövetségesek légi ereje bombázásokkal felelt rá. így világossá vált, hogy a szövetségesek nem a fasizták ellen folytatják a háborút, hanem a békéért tüntető olasz nép ellen. A szövetségeseknek soha nem volt erkölcsi bátorságuk az olasz népnek megmondani a szimpla igazságot, nevezetesen a béke lehetetlen Olaszország részére. Amit ők ajánlhatnak az nem egyéb, mint cseréljék el Mussolini háborúját — mely a szövetségesek ellen volt — a németek elleni háborúért. Amint föntebb említve volt, küldöttek lettek bocsájtva Madridba augusztus közepén érintkezésbe lépni az angol követséggel. Most már ismeretes az, hogy az olasz oldalról Castellano generális, meghitt barátja Ambrosio generálisnak és tanácsadója valamint tolmácsa Franco Montanari, volt főkonzulja Hononlulunak voltak ki- küldve. Megérkezésükről értesítették London és Washington kormányokat, kik nyomban kiküldték Lisszabonba követeiket. Augusztus 19-én találkoztak Castellanoval Lisszabonban Walter B .Smith vezérőrnagy és Eisenhower képviselője K. Strong dandárparancsnok, az angol követ Sir Rónád Cambell házánál. Smith generális nyitotta meg a vitát, mondva: “tudom fegyverszünetet jöttek kérni. Itt van” egyenként felolvasta, ami végeredményben feltétel nélküli megadás volt. A feltételek fölött alkudozni nem lehet, jelentette ki Smith generális. El kell, hogy fogadják minden feltétel nélkül a következőket: “az összes olasz hadibázisok használata, tengeri és légierő átadása, az összes olasz hadosztályok visszahívása Olaszországba és minden politikai és 'gazdasági egyezkedések elhalasztása későbbi napokra.” “Utazásom célja nem éppen a béke kérése” felelte Castellano generális “hanem megtudni miképen tudna Olaszország együttműködni a szövetségesekkel.” “Mi nem vagyunk hajlandók semmilyen más feltételeket tárgyalni mint a feltétel nélküli megadást” vágta vissza Smith generális. “Hallotta a feltételeket, ezeken nem lehet változtatni, vagy elfogadja, vagy visszautasítja.” Ekkor Castellano felelte: megértettem és rátérek a katonai dolgok beszélgetésére, amiről ezideig még részleteket nem tudunk. Ámbár Clark Lee szerint (I.N. S.) Castellano kérte a szövetséges légi csapatainak ledobá- sát közel Rómához abban a pillanatban amidőn a csapatok partraszállnak Itáliában. Továbbá biztosította őket hogy az olasz csapatok segíteni fognak és a németek nem igen erősek Róma körzetén. A szövetségesek főhadiszállása augusztus 27-én izenetet1 kapott Badogliotól, hogy a békefeltételeket elfogadta. Pár j napra rá, augusztus 31-én, Castellano generális és Montanari repülőgépen elhagyták Rómát, Szicíliába szálltak. Itt Castellano fontosnak tartotta, hogy fölfedje a tényt, amióta Lisz- szabonba tanácskoztak a helsr- zet erősen megváltozott. Az ország teljesen el van foglalva a németek által és a kormány sem szabad többé. Ennek okáért bizonyos garanciát akart. Smith generális szeptember 2- ig vár, hogy Olaszország gondolja meg a dolgot. Castellano, aki visszatért Rómába szeptember 2-án este 7 órakor távi- ratott küldött a szövetségeseknek, hogy másap Szicíliába r< - pül. Szeptember 3-án találkozott a szövetséges parancsnokokkal és ott elhatározták azt, hogy egyszerre fogják bejelenteni a fegyverszünetet. Badoglio Rómába, Eisenhower meg Algírban. öt órakor irta alá Castellano az okiratot és azon a napon pedig a szövetségesek Calabriában partra szálltak. Azon gondolat, hogy a szövetségesek légi csapatokat dobjanak Róma körzetére, tetszett a szövetséges hadvezetőségnek. Rögtön elhatározták, hogy ké: magasrangu tisztet küldenek a helyzet tanulmányozására. Taylor generális és Gardiner ezredes önként válalkoztak a kalandra és szeptember 6-án elindultak egy P.T. hajón. Ustica- ban átszálltak az olasz Ibis nevű, corvette-re, amely Gaetában partra tette őket, ahonnan Rómáig ambulancon tették meg az utat. Azon esetben, ha a németek elfognák őket, mint hadifoglyok szerepeltek volna, hogy a nácik agyonlövetése ellen védekezzenek. Az ambulance szeptember 7-én este 10 órakor érkezett meg Rómába. A két tiszt nyomban fölkereste Carboni generálist, Róma katonai parancsnokát, aki könyör- gött, hogy ejtsék el a légi csapatok ledobását és halasszák el a fegyverszünet nyilvánosságra hozatalát, mert szerinte a Tiber völgye már tele volt náci katonasággal. Azonban a két szövetséges tiszt erre vonatkozólag Badoglio tábornagyot kívánták látni, aki igazolta is Carboni állításait és azt ajánlotta a két tisztnek, hogy térjenek vissza főhadiszállásukra és mondják meg, hogy ő elhalasztotta a fegyverszünet nyilvánosságra hozatalát. A két tiszt ezeket viszautasitotta, mire abban állapodtak meg, hogy titkos jelzéssel a következő üzenetet küldik a főhadiszálásuk- ra: “Légi csapatokat ne küldjenek támadásra és a támadásról is mondjanak le.” Pár óra múlva megkapták a parancsot a visszatérésre. Miután a két tiszt elhagyta Rómát, szeptember 8-án, úgy tűnt föl, mintha semmisem történne, de délután öt óra tájon, amidőn Badoglio $z Íróasztalánál dolgozott Ambrosio generális lépett be hozzá egy papirt lobogtatva: “Tábornagy elva- gyunk veszve.” Nyomban átadta Eisenhower táviratát, amelyben tudtára adja a szövetséges hadvezetőség határozatát Ba- godlionak ,hogy a fegyverszünetet délután 6 órakor rádión nyilvánosságra hozzák, továbbá fölhívja Badogliot, hogy utána nyomban ő is beszéljen a rádión. Nyomban Badoglio egy üzenetet szerkesztett Eisenljow- ernak ,hogy semmilyen lépést ne tegyenek addig, mig Rossi generális odaérkezik, ki együtt ment a szövetségesek hadiszállására Taylor generálissal. Későn volt, mert a szövetségesek tengeri hadereje Salerno előtt állt. A király ezek után maga köré hivatta a legmegbízhatóbb embereit, ahol a vezérkar főnöke Ambrosio előadta az uj helyzetet, hogy Eisenhower a rádión fog beszélni. Rövid tanácskozás után a király belenyugodott a változhatatlanba. Hét óra öt perckor pedig Badoglio bejelentette a rádión, hogy az olasz kormány a túlerő nyomására fegyverszünetet kért a szövetségesektől, tehát ellenük szüntesse be a hadsereg az ellenségeskedést, de más irányban álljon ellen. Először úgy nézett ki a dolog, hogy a németek visszahúzódnak észak felé, de másnap világossá vált, hogy készülődnek Róma elfoglalására. Ekkor megkezdődött a menekülés a fővárosból. A király és királynő, a trónörökös, Badoglio és az udvar személyzete hagyta el először a várost. Utánuk ment Ambrosio, Roatta, De Courtin tengerészügyi miniszter és végül Sandalli légügyminiszter. Az utolsó percekben Roatta írásban hagyta meg a hadsereg részére, hogy védjék a németek ellen a várost. Ezek után az egész dicstelen társaság másnap reggel Pescaranál az Adriai partokon egy corvette-re szállt. Nyomban a hadsereg parancsnoka utasításokért telefonált egyenként az összes minisztériumokba, ahol senki nem volt a helyén. Róma külső védelme egy gépesített hadtestre volt bízva Carboni generális vezénylete alatt, aki a parancsokat a vezérkartól kapta. A város déli része egy gyalogsági hadtestre volt bízva Barbieri generális vezénylete alatt, aki parancsokat az ötödik hadseregtől kapta. Ez a kettős parancsnokság teljes konfúzióban tartotta a katonai hatóságokat. Továbbá sok része ezen csapatoknak megbízhatatlan volt, mert csak az imént olvasztották be a fasizta miliciát a hadseregbe Badoglio rendeletére. A csapatok fölszerelése szegényes volt és nem ezen terephez alkalmazva. Tisztán látható volt, hogy a hadvezetőségnek esze-ágában sem volt a város védelme, hanem csak a lázadás leverésére voltak összevonva a csapatok, hogy ki ne törjön addig, mig a király elmenekül. Az Avanti nevű lapban Achille Corona Írja Róma elestéről, hogy a város védelmezése inkább látszott rendőrfőnöki rendelkezésnek, mint hadvezetőségi intézkedéseknek. A gépesített hadtesnek Roatta kiadta a parancsot, hogy hagyjon föl a város védelmével, kímélje meg az összetöréstől és az adriai partok felé vo- •íult, ami azt jelentette, hogy a hegyek közé vonult, ahol a gépesített csapatok tehetetlenné váltak az ellenséggel szemben A másik hadtest meg csupán azért lett nyugat felé vezényelve, mert a király arra (Folytatás a 8-ik oldalon) !
