Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-05-26 / 1373. szám

8 oldal

BÉRMUNKÁS

1945. május 26.

TÁRCA

NYÁR

Irta: Csizmadia Sándor

Világos, holdsugaras volt a hajnal. Ilyenkor a reggel olyan hirtelen toppan az emberek nyakára, hogy alig veszik észre, csak mikor már ott van. Semmi átmenet; egyik pillanatban még szép, csillagos éjszaka, a másikban meg világos, tiszta reggel. De azért ha jól vigyáz az ember, mégis észreveszi, mikor hajnalodik.

Keleten piros volt az égalja, olyanformán, mintha, vérbe mártotta volna egy kicsit a szélét. Az erre a napra való harmat már mind egy cseppig lehulott s ott csillogott a mosolygósán ragyogó hold sugarában a zöld fűszálakon, meg a csalamádé gyönge levelein. A határ szélén az allé sötétedett, mint valami feketére festett kőfal. Úgy látszott, mintha azon túl már nem is volna világ. Pedig ott kezdődik az uraság nem csak maga nagy ur, de a cselédei is későbbkelők. Mikor a nap már jól meglátszik ,akkor kezdenek csak kászálódni kifelé. Nagy hűhót csapnak ilyenkor, hadd lássék a környéken, hogy az uradalomban milyen nagy az erő.

A kisebb tanyák környéke nagy csendességben leledzik. Korán van még a fölkeléshez. A kapáláson már igaz, hogy túlvannak, de az aratásba még nem jutottak bele. Ez olyan várakozás-féle időszak. Van is dolog, nincs is. Csak tesz-vesz az ember, hogy hiába ne fogyassza a kenyeret.

így reggel nagy némaság uralkodik a pusztán. Még a föld is mintha megpihenne egy kicsit. Talán erőt gyűjt. Mert a föld sokat, nagyon sokat dolgozik. Kora reggeltől késő estig minden porszeme munkában van. Alkot teremt. Iigaz, nem ingyen. A sok milliónyi harmatcsepp, mely ott ragyog

Iroda kívánságát teljesítheti és szállíthatja a munkaerőt, melyre az a német hadifoglyokkal kapcsolatban igényt tart. A foglyok nagyrésze ugyanis most is dolgozik a fogolytáborokban, vagy pedig a katonaság ruha javító és asztalos műhelyeiben.

Az amerikai külügyminisztérium kijelentette, hogy egyenlőre még semmiféle dátumot sem tűztek ki a német foglyok hazaszállítására. Addig semmit nem határozhatnak mig a németországi helyzet valamiképpen nem tisztázódik. Mindazonáltal a külügyminisztériumban azt hiszik, hogy a foglyokat azonnal hazafogják küldeni, mihelyt lesz elegendő hajó, még akkor is, ha a békét közben nem kötötték meg.

hajnalonkint a természet kertjének tarka, illatos virágain, honnan származik? Az iskolákban azt tanítják, hogy a folyók és vizek, valamint a föld nedvességének párolgásából. Csakhogy ez nem egészen úgy van. Egy újfajta természettudományi ágazat, melyről azonban a tudósok még nem tudnak semmit, azt tanítja, hogy vannak emberek, kik a legmelegebb napokon erősen dolgoznak, hogy csak úgy csurog róluk az izzadtság. Ez az izzadtság elpárolog s harmatként lehullva, termékenyíti meg a földet.

Vannak olyan emberek is, kiknek nagyon sok földjük van, olyan sok, hogy maguk nem is győznék megmunkálni. Ezek aztán sok más embertársaik könnyét facsarják ki s azzal teszik termővé földjeiket.

Bizony, a föld drága portéka. Vért és könnyet emészt. Pedig milyen jámbor, csendes természet. Tán az is a hibája, hogy nagyon jószivü és a mellett könnyelmű. Csak úgy szórja drágaságait, s hogy kinek mennyi jut belőle, azzal már nem törődik.

De most a föld alszik. Se lát, se hall. Hajnal van. A buzaka- lászok is szenderegnek! Még pacsirta sincs a magasban. Talán éppen most készülődik, hogy urtakeljen és egyszerre? mint a nyíl, surranjon a felhők felé, dicsőítve a nyár szépségeit, hirdetve a közeledő reggelt.

A gyalogcsapáson szótlanul ballag a lány meg a legény. Javakorbeli pár. A legény már tudja, hogy ő férfi; a lány is tudatában van női mivoltának. A pusztán hamarabb megmozdul a szív, erősebb, hatalmasabb, ellenálhatatlanabb a verése. Az érzések önkénytele- nebbek, éppen azért tisztábbak és nemesebbek.

Egyiknek a vállán villa, a másikén gereblye. Nem sietnek. Bizonyosan nem messzi van a gyűjteni való széna, elég hamar odaérhetnek. Egymás mellett igyekeznek előre. Néha mintha szundikálnának, vagy gondolkoznának: összeütődnek.

De nem haragusznak érte egy- egymásra. Sőt tán ügyelnek is rá, hogy minél gyakrabban ösz- szeütőd jenek.

Egyszerre a lány nagyot si- koltva fölkiált:

— Jaj! Nézze: béka!

A legény hirtelen megállott s azután lassan, egészen közel menve, ránézett a lányra s csendesen kérdezte:

— Félsz a békától ? Lásd, már nem is látni sehol; az is megijedt.

A lány nem- pillantott föl, csak nézett arra, amerre a béka eltűnt a fűben. Kis ideig álltak egymás mellett, anélkül, hogy egy szót is szóltak volna. Majd a lány szólalt meg újra:

— Milyen csatkos a gatyája! Várjon, majd felkötöm.

Mindjárt le is kuporczolt és csomókat kötözött rajta. ' Először környöskörül kicsavárgat- ta, azután pedig mindakét szárán csinált két csomót; egyet elől, egyet hátul.

A legény meg nézett le rá, ahogyan ott kuporgott. Olyan furcsának találta ezt a helyzetet. Úgy érezte, mintha az a lány a csomókötögetéssel közelebb jutott volna hozzá. Aztán olyan különös volt; mig a lány a csomókat kötögette, ő egészen fölmelegedett. Cseppet se érezte a friss reggeli levegő hűvösségét.

— Milyen szívesen csinálja! Jó lány lehet — gondolta.

Elindultak. Akközben kivilágosodott egészen. A csillagok eltűntek, a hold is visszaparancsolta sugaraiit. Viruló díszben mosolygott az egész tájék.

— Ebben a hónapban föl akarok mondani. Elmegyek erről a tájról messzire, nagyon messzire, — kezdte a lány a beszélgetést.

A legény nem szólt semmit, csak bámult lefelé, mintha a fölugráló tücsköket számlálta volna.

— Tudja, nem nekem való hely ez. Olyan unalmas. Még ha nagyobb gyerekek volnának legalább. — Maga itt marad még soká?

Be sem várva a feleletet, odaszaladt a kalászos búza szélébe, tépett néhány búzavirágot, pár nagyobb kalászt és pipacsot s csokorba kötötte.

— Köll ez magának? Szereti a virágot? Magának szedtem.

Engedelmet se kérve, levette a legény fejéről a kalapot, oda- tüzte mellé a csokrot, azután visszahelyezte a helyére.

—Milyen csinos most! Ha látnák a lányok, tudom megszeretnék !

egyik cseléd megy, a másik jön. Ez a gondolat csakhamar ki is békitette. Mi köze neki ahhoz a lányhoz? Se inge, se gallérja.

Mire a kaszálóhoz értek, a nap éppen széttekintett a határban. Nekifogtak a dologhoz, serényen, beszélgetés nélkül. Néha a legény leült egy csomó szénára s odahívta a lányt is, hadd pihenjen. Elterítették az egyikük kötényét s arra ültek. S mivel'a kötény kicsi volt, jól egymáshoz kellett szorulniok, hogy elférjenek rajta.

Közönséges dolgokról beszélgettek, vagy egyáltalán nem beszéltek. A lány észrevette, hogy a legény vállán elszakadt az ing; odatette a kezét, ott tartotta sokáig és kioktatta a legényt, hogyan vigyázzon az ingére máskor. Majd a legény elmesélte, hogy a múltkor látta, amint a szomszédék fia a másik szomszédék lányával ölelkezett. Meg is mutatta hogyan. Kezét a lány dereka körül összekapcsolta s a lánynak megmagyarázta, hogy kapcsolja körül az ő nyakát, fejét meg hajtsa a mellére. így maradtak sokáig, miközben arról tűnődtek, hogy a szomszédék fia és lánya éppen igy ölelkeztek-e, meg aztán, hogy miért is csele- kedhették.

Ezután már, ha egy sort dolgoztak és leültek pihenni, a lány nevetve mondta:

— Hogyan ölelkeztek a szomszédék fia?

S a legény mindig megmutatta. Csak úgy tréfából csinálták különben az egészet, mulattak a szomszédék fián.

A legény mosolygott:

— Vizes lett a kezed a har- i matos virágoktól; most fázik. Add ide a gereblyét, dugd a kezed a kötényed alá.

Ballagtak tovább.

— Hát maga nem unta meg a helyet? Múltkor is hallottam, hogy megpirongatták, pedig nem is volt hibás. Meg is akartam mondani a gazdának, hogy í maga nem hibás, — faggatod- [ zott a lány.

— Másutt se jobb. A szegény mindenütt szegény. Itt legalább már ismerem a szoká-1 sokat. — Hát aztán te hova mennél ? Van már bizonyos he- j lyed ?

— A szomszéd faluba. Hiv- j tak engem oda már sokszor, j Nagyon szeretik ott a jó cselédet.

— Igen, azt, amelyik nincs | ott. Nagyon rossz emberek laknak ott. Ismerős vagyok arra. i Nem akarlak ugyan lebeszélni, oda mégy, ahová akarsz, de azok rossz emberek.

Egészen belekeseredett ebbe a gondolatba. Ha férfi létére nem szégyelte volna, sírva fakadt volna. így azonban visz- szafoj tóttá keservének kitörését s csak magában dühöskö- dött. Pedig tulajdonképpen ok se volt rá. Neki az a lány semmije és senkije. Hozzászokhatott volna már ahhoz, hogy az

De milyen gyorsan telt az idő! A nap nyargalást ment fölfelé.

Mikor bementek a tanyába flöstökre, megint sokat hallgattak. A legény szólt egyszer annyit:

— Az is meglehet, hogy nem maradok én se helyben a másik esztendőre; a jövő tavasz- szal a katonasorozáson tulle- szek, ha akarok, meg is házasodhatok.

MÉG MINDING KERESIK HITLERT

MOSZKVA — Az oroszok még mindig keresik Hitlert. A berlini romok alatt eddig hat olyan holttestet találtak, amelyeket tüzetesebben megvizsgáltak, mert feltehető volt, hogy valamelyik Hitler vagy pedig Goebbels holtteste. A részletes méretek és egyéb tüzetes vizsgálat után azonban az oroszok arra meggyőződésre jutottak, hogy Hitler holtteste még eddig nem került a kezükbe. Egyébiránt az oroszok között egyre erősebb lesz az a vélemény, hogy a Hitler meg a Goebbels hősi haláláról szóló hirek nem egyebek óriási méretű svindlinél. Szerintük ennek a két főhóhérnak sikerült elmenekülni.

"Szervezés" — "Nevelés" — "Felszabadulás" yy I W Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága W ^ W