Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-05-19 / 1372. szám

1945. május 19. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA--------------------------­HA AZ A “HA” NEM LETT VOLNA Most, hogy elérkeztünk a há­ború európai fázisának a végé­hez, sokat olvastunk a lapok­ban, hallottunk a rádión és be­széltünk egymás között is a háború főbb eseményeiről és a főbb szereplőiről. Az egyiket dicsérték, a másikat szidták, aszerint, hogy kiről volt szó és hogy kire figyeltünk. Mert minden ilyen szereplőnek vol­tak bámulói és ellenségei egy­aránt. Ez egészen természetes is, hiszen olyasmiket csináltak, amik sok-sok millió ember éle­tében igen nagy változásokat idéztek elő, nem is szólva arról, hogy hányán veszítették életü­ket. A német fegyverletétellel a nagy tragédia első felvonása végétért, legördült a függöny és a közönség színpadra hívta a főszereplőket: élőket, holta­kat egyaránt. És itt egymás­mellé kerültek, akár tapsot, akár záptojást érdemeltek is ki. Roosevelt és Mussolini már meghaltak. Hitler, Goebbels el­tűntek, Horthy, Petain, Göhr- ing, Laval és Quizling (az ere­deti) fogságba kerültek. Folyik tehát a vita, hogy mi lesz ezek­kel? Az ilyen vitának még van értelme. De különösen, hogy igen sokan azon rágódnak, hogy MI LETT VOLNA HA ...? Er­re a “ha” szócskára alapozva képzeletbeli történelmet építe­nek fel. Mi lett volna, ha Hit­lert nem engedik ki a börtön­ből? Mi lett volna, ha az olasz király nem ijed meg Mussolini f eketeinges zsoldosaitól ? Mi lett volna, ha a nagy pangás idején Roosevelt nem vezeti be a népjóléti intézkedéseket? Szerintem az ily kérdések fe­letti vita csak meddő időtöltés, mert közismert tény, hogy a “ha” alapra építők rendesen a saját kívánságaiknak, óhajaik­nak megfelelő tündérkastélyo­kat építenek fel. Energikusan állítják, hogy a történelmi fo­lyamat azon “ha” esetében az ő elképzeléseik szerint haladt volna. És ez a nagy hiba, mert a történelmi folyamat a “ha” után ezer meg ezer uj irányt vehet. MI LETT VOLNA ROOSEVELT NÉLKÜL Nézzük csak speciálisan azt a sokat hangoztatott “ha” el­képzelést, hogy ha 1932-ben, a nagy krízis idején Roosevelt nem kelti életre a New Deal reformokat, akkor itt kitört volna a forradalom s végetve- tett volna az amerikai kapita­lizmusnak, amely viszont ma­gával sodorta volna a világ ka­pitalista termelési rendszerét. Ezt az okoskodást igen sokszor hallottuk már, különösen a for­radalmi elveket valló munkás­körökben, sőt már a mi lapunk­ba is belekerült s éppen azért akarok pár szót hozzászólni. Mondom, csak pár szót aka­rok hozzászólni és nem vitat­kozni a “ha” alapján elképzelt történelmi fejleményeken, mert azoknak semmi tudományos alapja sincs. Hiszen ugyanilyen nagy krízis volt Németország­ban is, ahol nem a New Dealt hozó Roosevelt, hanem a fas­izmust tökélyre fejlesztő Hit­ler került hatalomra és ime ugyanazon társadalmi állapot­ból milyen két különböző mó­don vezette ki az érdekelt or­szágok népeit. Mikor ezt a föltételes módon felépített képzeletbeli történel­met hallom, eszembe jut egy tréfás elbeszélés, amelyet vagy 30 évvel ezelőtt olvastam, de most már sem a címére, sem az írójára nem emlékszem, no­ha gyanitom, hogy talán Mark Twain kötetben láttam. A szö­vegére azonban jól emlékszem és a “ha” szócskával játszado- zóknak okulására, másoknak meg a mulattatására nagyjá­ból elmondom. HA SZÁZ DOLLÁRJUK LETT VOLNA Az elbeszélés egy kisvárosi házaspárról szól. A férj keres­kedősegéd a városka depart­ment store-jában, ahol bizony nem valami nagy fizetést kap. így csak nagyon szerény kere­tek között élnek egy bérelt há­zikóban s elég sok nélkülözés­sel nevelik két gyermeküket, akik közül a fiú már dolgozni kezd, mig a leány még most végzi utolsó iskoláit. A férj, régi amerikai szokás szerint, vacsora után leül az asztalhoz és újságot olvas, az asszony pedig stoppol, vagy foltozgatja a gyerekek ruháit. A férj ter­mészetesen elejétől végig olvas­sa az újságot, nem akarja, hogy a két centből bármit is veszít­sen. (Akkor még két cent volt az újság). így elolvassa a tőzs­de rovatot is. Egyik este aztán azt mondja a feleségének: — Ha volna száz dollárom, akkor most vennék ebből a Consolidated részvénye k b ő 1, mert biztosan felmegy az ára. — Ha volna száz dollárod, akkor télikabátokat vennénk a gyerekeknek, meg neked is, — válaszolta az asszony. Ezzel abba is maradt a do­log. Pár nap múlva azonban az- ember felhevülten mondja az asszonynak. —Nézd csak, ugy-e mond­tam ,hogy felmegy a Consoli­dated ára, már nyertünk volna 30 dollárt. És most már 130 dol­lárom volna, amivel vehetnék Santa Feet, vagy valami más kötvényt. Mindjárt össze is vásárolt pár részvényt, — persze csak képzeletben, de azért beírta egy kis könyvecskébe, hogy meglássa, milyen szerencséje van. És kutya nagy szerencsé­je volt, megint nyert. Most már a felesége érdeklődését is fel­keltette. Együtt folytatták a képzeletbeli tőzsdejátékot: vet­tek, eladtak mindenféle részvé­nyeket, kötvényeket, persze csak képzeletben. És hihetetlen nagy szerencséjük volt. Ha ve­szítettek is néha pár dollárt, százakat nyertek helyette. Vég­re elhatározták, hogy az erede­ti száz dollárt, ami szintén csak képzeletbeli volt, — most már í kivonják az üzletből és csak a profitból játszanak tovább, a sajátjukat nem veszélyeztetik. A szerencse valósággal üldöz­te őket, akármilyen merész spe­kulációkba mentek, mindig si­került nekik. Egy napon aztán az asszony azt ajánlotta, hogy most már megvehetik a házi­kót, amelyben laknak, hiszen a háziúr már úgyis régen el akarja adni. És mindjárt meg is vették, persze csak képzelet­ben, még hozzá nem is nagyon alkudoztak, megadták majd­nem a teljes árat érte, noha jól tudták, hogy a fősvény háziúr felcsavarta a ház árát. A sze­rencse azonban tovább is velük tartott. Mit, hogy tartott! Most már valóságosan üldözte őket. Napról-napra gazdagabbak let­tek (csak képzeletben persze). Már megbánták, hogy meg­vették a házikót, hiszen nekik áz előkelő negyedben kellene lakni. És a gondolatot tett kö­vette, persze csak képzeletben. Megvettek egy üresen álló há­zat .amelynek nagy telke volt és ott gyönyörű kastélyt épí­tettek, — képzeletben. De az­ért időközönknt elmentek meg­nézni s gyönyörködtek a képze­letbeli kastélyban. Sőt mi több, már a szomszédok köszöntéseit sem fogadták olyan szívesen, mint azelőtt, hiszen végre is ilyen gazdag embereknek meg kell válogatni a barátaikat. Sőt még azt sem nézték jó szem­mel, hogy a fiú a'szomszéd lá­nyának udvarol, noha azelőtt nagyon tetszett nekik a kedves leányka. És ugyanígy nézték a leány fiú barátait is. Hamaro­san el is jegyezték a leányt a A Szent Imre herceg úti cisz­tercita gimnáziumban levő új­onnan alakult budai színházunk 600 személyes nézőterét zsúfo­lásig megtöltötte vasárnap dél­előtt a Bolgár Elek professzor előadására kiváncsi fővárosi közönség. A rosztovi egyetem őszülő tanárát, 25 év után ha­zatérő kollégáját, Suka Géza, a Nemzeti Muzeum igazgatója üdvözölte. — Ha a Szovjet-Unió értel­miségéről beszélünk — kezdte Bolgár Elek — akkor át kell értékelnünk az értelmiség fo­galmát. Ott az értelmiség nem azonos az úgynevezett lateine- rekkel sem pedig a középosz­tállyal. Legkevésbé hasonlít azonban az itt ismeretes intel- lektuelhez. Sztálin marsall meghatározásával élve, az ér­telmiség nem önálló osztály és minden uralkodó osztálynak van értelmisége, a Szovjet-Unió is neki megfelelő értelmiséget képzett ki. Ennek az értelmi­ségnek tagjai az iparban dol­gozó és a kollektiv gazdaságok parasztságának soraiból kerül­nek ki. Kiképzésük az első idők­ben az úgynevezett rob fakok munkásfakultások utján tör­tént. Itt általános műveltséget nyertek, hogy főiskolákra me­hessenek a városi és falusi pro- letáriátus fiai. Természetes az, hogy a normális iskolahálózat megteremtésével a rob fak-ok szerepe megszűnt, az általános polgármester fiával, a fiút meg a kormányzó lányával, — per­sze csak képzeletben és a je­gyesek tudta nélkül. így ment jó ideig. Alig vár­ták az estét, amikor magukra maradva élhették képzeletbeli életüket. Egyszerre azonban az ember kezdett ideges lenni s pár nap múlva nem jött az ebédlőbe, hanem bezárkózott a hálószobába. Az asszony utána ment és éppen idejében, hogy megakadályozza az öngyilkos­ságot. A férj kétségbeesett ar­cai mondotta el, hogy titokban — vagyis az asszony tudta nél­kül is játszani kezdett, — per­sze szintén csak képzeletben. És itt veszített. A veszteség pótlá­sára még merészebb üzleteket kötött. Szóval, hiszen száz szó­nak is egy a vége, elvesztette az összes horribilis nagy va­gyonukat, — persze csak kép­zeletben és igy, szegényen, most már nem tud tovább élni. Az asszonyt is nagyon lehan­golta a dolog, sirdogáltak egy darabig, de aztán eszükbe ju­tott, hogy hiszen eladhatják a kastélyt s amikor annak az ára sem volt elég, eladták a házi­kót is, eladtak mindent, amit eddig képzeletben összevásá­roltak és igy éppen csak, hogy megmenekülhettek, a nagy adóságtól odajutottak, ahol el­kezdték. Nos, én csak ennyit tartok az ily képzeletbeli felépítmé­nyekről. Ajánlom ezt a kis tör­ténetet azoknak, akik azon rá­gódnak, hogy Roosevelt nélkül itt forradalom lett volna és az a forradalom meghozta volna a sokak által elképzelt utópiát. kötelező népoktatás lépett he­lyébe. A népoktatás azonban egyben politikai nevelés is a Szovjet-Unióban. Szükséges ugyanis, hogy ne csak szakem­berek, de a társadalom kérdé­seivel is állandóan foglalkozó szovjet^ polgárok legyenek az iskolából kikerültek. Ugyancsak fontos követelmény a fenálló gazdálkodás szellemének meg­felelő nevelés is. De ez a neve­lés Lenin elveinek megfelelően nemcsak az iskolákban folyik, hanem a gyárak és kollektív gazdaságok mindennapi munká­ja közben is, ahol minden fon­tosabb eseményt közösen meg­vitatnak. Ezután számadatokkal iga­zolta Bolgár professzor az álta­lános népoktatás óriási eredmé­nyeit a Szovjet-Unióban, külön kiemelve, hogy az iskolák láto­gatóinak 90 százaléka munkás vagy paraszt származású. De nem kell félnie az előző korszak értelmiségének sem — folytat­ta — ha jóindulattal közeledik az uj szovjet értelmiség felé, akkor természetesen befoga­dást nyerhet, amint ez meg is történt. Külön szerepet töltött be azután az uj értelmiség a honvédő háborúban, ekkor forrt össze véglegesen a Szovjet-Uni­óval, ezért elmondhatjuk — fe­jezte be rendkívül érdekes elő­adását — hogy ezt a háborút a Szovjet—Unió munkásai és ér­telmisége fogja megnyerni. (Népszava) Az értelmiség szerepe a Szovjet-Unioban — Bolgár Elek előadása —

Next

/
Thumbnails
Contents