Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-05-12 / 1371. szám
1945. május 12. BÉRMUNKÁS 7 oldal OLVASÁS KÖZBEN BORZALMAK Kép a nordhauseni haláltáborról. Az Egyesült Államok hadserege mind mélyebben és mélyebben hatolt Németország szivébe, amit ott találtak és az ujságtudósitók leirnak, lehetetlen borzongás nélkül olvasni. Az internáló táborok sorozataira bukkannak, amelyben a foglyok keverve, minden nemzetből — a németet sem kivéve — rém tettek sorozatait mondják el. Ezek a szemtanuk a borzalom olyan nyelvén beszélnek, hogy ha képek nem bizonyítanák, kénytelen volnék propagandának nyilvánítani, dacára annak, hogy az első világháború borzalmainak magam is szenvedője voltam. Tizenkét év borzalmait sorolják föl az életbenmaradt csontvázakká éheztetett és kin- zott politikai foglyok. Ezek nem zsidók. Ezek bűne nem születésükből eredő, csak politikai ellenfelek, akik helytelenítették a nemzeti szocializmus eszméjét. A polgári újságírók mondják, tehát nem a radikálisok: “Azokat a bizonyítékokat, amit Buchenwald, Belsen, Erla és Nordhausen internáló táborokban láttunk, hihetetlennek találnánk, ha a szörnyű bizonyítékait ember lealacso- nyodásnak, a halálnak szemeinkkel nem láttuk volna. Három tábor borzalmai sorakoznak az alábbiakban: “Erla: Erla táborban, amint az amerikai hadsereg közeledett elkészültek a politikai foglyok lemészárlására. A foglyok tudták mit akarnak velük, de legtöbbjük annyira gyönge volt, hogy meg sem próbálhatták a kimenekülést, bár egy cseh fogoly közülök a drótsövényben, amelyen villanyáram volt eresztve, rövidzárlatot csinált. A minden tekintetben a nagytőkét támogató “Time” magazin Bill Walton tudósitá* sa nyomán a következő részleteket hozza azon néhány fogoly elbeszélése folytán, kiknek sikerült megmaradniok: “Kedden az S. S. gárdisták egész nap készülődtek a mészárláshoz. A foglyok egész nap vonszolták gyönge testüket a barakokban, vagy mozdulatlanul nyújtóztak a keskeny kavicsos udvarán a barakoknak a meleg áprilisi napfényen. Tárgyalták sorsukat egymás között, próbálták kifürkészni, hogy a brutális németek mit szándékoznak velük csinálni, milyen sors vár rájuk. Beszéltek szökésről és hogy még mit csináljanak, de egyikük sem tett semmit. A hosszú, nehéz fogság elvette minden erejüket a cselekvéshez. “A halálraítéltek dala: Egy kicsinnyel delet megelőzve, az őrök összeterelték még a járkálni tudó foglyokat és behajtották a barakokba őket a betegek és a járni nem tudók közé, hogy ott fognak ebédelni. Kétszázkilencvenöt embert szorítottak be egy 40 láb széles és 120 láb hosszú barakba. Amint a váju levest behozták nekik, az ajtókat rögtön rájuk zárták. “Ahogy az ajtók zárva voltak, az S. S. emberei vad gyorsasággal működésbe kezdtek. Először minden ablakra egy katona pokrócot szegeztek, azután erősen gyúlékony nagy kanna ecetsavat hordtak és tizenhárom őr, erősen volt fölfegyverezve mindenfajta fegyverekkel, amit csak fegyvertáruk fölkínált. Egy jelre valamennyi működésbe kezdett. “Nem kevesebb mint száz égő ember verekedte magát ki, keresztül a vészkijáraton, ahol az égő őrült és haldokló emberek csapata volt összeszorulva. Itt az S. S. emberek önműködő pisztoly tüze és bazukája fogadta őket. Legtöbbje az égve támolygó embereknek, vakon a latrinába támolygott (primitiven összerakott árnyékszék), amely már szintén lángokban állt. Végső halálküzdelmükben utoljára az ürülékbe vetették magukat, amellyel egy nagy árok meg volt telve, ahol az S. S. gárda emberei lőtték és verték halálra őket, azután tetemük lassan besülyedt az ürülék közé. “Emberhús szalagok: Néhá- nyan, akik a drótsövény felé vetették magukat, bejutottak három láb mélyen a drótsövény közé, amely a villanydrót mellett volt, mielőtt lelőtték őket, vagy halálra égtek. Annyira rémes volt halálküzdelmük, nem törődve az erősen feléjük meredő sövény tüskéivel, belelökték testüket, hogy a hús szalagokban lógott a drótsövényen. Azonban a vad zavarodás közepette egy kevésnek sikerült átjutni a drótsövény tetején, gyorsan letépték égő ruháikat és elkezdtek kelet felé szaladni, keresztül egy frissen szántott egyenes földön, a másik felén a földnek pedig egy tank volt, ami szintén visszavonulóban volt kelet felé. A Hitler legényei beirányitották a tank ágyúit az égő barakokra és söpörték le az égő és meztelen embereket, akik a szántásra érve, estek és keltek az egyenes földről. Négy menekült meg a kétszázkilencvenötből ez a négy élte át a kegyetlen poklot, amit a németek gonoszul kiterveztek és végrehajtottak, attól való félelmükben, hogy Lipcse eles- tével a gyors menekülés közben nem vihetik magukkal a foglyokat.” A belseni fogolytáborról a “Life” magazin levelezője Georg Rodger jelenti a következőket: “Amidőn Winston Churchill beszédet tartott a Rajna partján a brit csapatokhoz március 26-án. A következőket hallottam tőle: ‘Mi most átlépünk a borzalmak hazájába’. Különös szavak ezek és nem értettem meg értelmüket, mind máig, amidőn Belsenben szemtanúja lettem az emberi lealacso- nyodás legalsó fokának. “Egy gazdag földművelési központ közepén volt körülkerítve drótsövénnyel vagy hatszáz négyzetmérföld terület, amely poklot jelentett 60.000 ember részére, asszonyok és gyermekek egy tucat különböző nemzetiségből összetéve, akik az S. S. gárdisták által fokozatosan lettek halálra éhez- tetve, akiknek a parancsnokuk a brutális malacszemü Krámer kapitány volt. Március hónapban 17.000 halt közülök éh-halált, még most is vagy 300-350- ig halnak belőlük naponta dacára, hogy a brit hatóságok elkövetnek mindent, hogy azokat, akikben maradt még any- nyi erő, hogy a kezelés hatni tud rájuk, vagyis elbírják a kezelést, próbálják megmenteni az életnek. “Gyermekek és halottak: Még én sem tudom a szenvedések és borzalmak nagyságát szavakkal kifejezésre juttatnom, aki saját szemeimmel láttam Belsenben, amit a nácik végrehajtottak az áldozataikon. Lehetetlenség is megérteni, mert túl sok ahoz, hogy emberi méretekkel megértsük. Tökéletesen ellene mond minden emberi fölfogásnak. A szó szoros értelmében ridegen leütött lábaimról a látvány, A fenyőfák alatt halottak elszórva nem kettesével, hármasával vagy tucatjával, hanem ezrével. Az élők leszedik a holtakról a rongyaikat és azzal gyújtanak tüzet, amelyen fenyőlevelekből és gyökerekből levest főznek maguknak. A kisgyermekek az anyák büdösödő holttesteiknek döntve kicsiny fejeiket, tulkö- zel a halálhoz, hogy sírni tudnának már. Egy ember hozzám bicegett és megszólalt németül, nem értettem mit beszélt és sohasem fogom megtudni, mert a mondat közepén összerogyott lábaimnál és meghalt. “Az élők egymás mellett fekszenek a holtakkal, összezsugorodott combjaik és behúzódott ábrázatuk miatt nehéz megkülönböztetni őket egymástól. Az asszonyok, amint a hordáit vakarják, amik élősködnek kiaszott testükön, közben letépik magukról ruháikat, valóban a vérhásban rothadnak és ott csinálnak, ahol fekszenek, a bűz körülöttük kibírhatatlan. Meztelen testek, a hátukon és mellükön nyitott sebekkel mutatják, hogy azok akiknek még volt erejük a kés használatára kivágták máját, szivét és veséit társaiknak, hogy megegyék igy tovább tengetve az életet saját magukban. “Kövér, húsos, emberietlen S. S. gárdisták, úgy nők, mint férfiak mozdulatlanul és hidegen vigyáznak a szerencsétlenekre. Láttam őket magam is, kövérek, húsosak és emberiet- lenek. Most persze más munkájuk van a táborban. A brit őrök; felügyelete alatt össze kell nekik szedni a hullákat és behúzni őket egy tömegsírba. Hajnaltól késő estig, az S- S. nők és férfiaknak muszáj hordani a holttesteit az áldozatoknak, akiket meggyilkoltak.” A rémtettek fényképekkel vannak igazolva. Tehát szó sem lehetne a propagandáról még azon esetben sem, ha szükség volna rá. Azonban már semmi szükség nincs a propagandára a németekkel szemben, tehát igazaknak kell, hogy tekintsük a fönt leírtakat. Lapunk jövőheti számában a buchenwaldi táborról számolok be, hogy elrettentő példának álljon minden munkás előtt a nácik gyalázatossága, hogy egyszer már ne legyen munkások között oly gyáva sehonnai- kat a német náci cselekvéseket igazoltnak látja, mert ezen politikai foglyok nem “piszkos zsidók” voltak, hanem öntudatos munkásemberek, Európa minden népéből. . . . tudja Pál . . . Olvasás után, adja lapunkat más magyar kezébe! i
