Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-01-13 / 1354. szám

1945. január 13.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL

___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI

NAPTÁRUNKRÓL

Egy kissé elkésve, de már az olvasók kezében van a Bérmunkás 1945-ös Naptára. A késés nem csak azért érthető, mert hisz a Naptár készítés, nem háborús ipar, igy a nyomdában és a könyvkötőnél bizony háttérbe szorul.

De nem akarunk elbújni a megszokott kifogás mögé, önkéntesen bevalljuk azt, hogy ehez a szerkesztő és a munkatársai “hanyagsága” is hozzájárult, de ez a “hanyagság”1 nem lustaságból vagy nemtörődömségből fakadt, hanem mert a Naptár szerkesztője Geréb munkástárs és a munkatársai, Lefkovits munkástársai az élen) mint mindenki, hosszú órákon keresztül 6-7 napot robotolnak a gyárakban, igy csak munka után végezhették el a Naptár szerkesztését.

Az az ez sem állja meg a helyét, mert a Naptár robotosai- nak amellett meg kellett, hogy írják hetenként a Bérmunkást is, tehát igy lehetne jellemezni a dolgunkat: A gyári mun-« ka után megírtuk a Bérmunkást és túlórázva a Naptárt. De a túlórázásnak a túlórázása főleg Geréb munkástársat terhelte. Mi nem szokj ifk egymás vállát veregetni, de szégyen volna nem elismerni azt az áldozatos odaadást, amelyet Geréb végez, heti 50 órai munka után. Megírni legalább két oldalt a Bérmunkásban és amellett nem csak összeállítani, de tekintélyes részét meg is írni a Naptárnak olyan ' tiszteletre méltó teljesítmény ,amit egyszer már illett itt megállapita- __ ni. Amikor ezt magállapitjuk, * kell, hogy tudjuk, hogy Geréb munkás társ sem mai gyerek már .akinek amellett nagyon

kell vigyázni az egészségére is, ami bármennyire fontos is, soha nem megy a Bérmunkás körüli munkájának a rovására.

A Naptár már az olvasó ke-; zében van, magáról a tartalmával nem az én hivatásom foglalkozni, azt majd elvégzik az olvasók, de annyit nyugodtan megállapíthatok én is, hogy Geréb ismét gerébi, az az jó munkát végzett.

De nem csak Geréb és az irók tették meg a kötelességüket, hanem a hirdetést szerző munkástársak is, meg azok is, akik hozzájárultak a Naptár költségeihez. No meg a munkástársnők ,akik elpostázták a Naptárt. Most már a Naptár olvasóin a sor, hogy szintén beáll janak a kötelességtevők táborába. A lapbizottság nem csak kiadja a Naptárt, hanem minden más Naptár kiadásával ellentétben, azt az árának az előzetes beküldése nékül eljuttatja az olvasókhoz, annyira meg van győződve arról, hogy az olvasók értékelik nem csak a Naptárt, de a lapbizottság bizalmát is és beküldik sürgősen a Naptár árát.

A kényszer — hogy a munkástársaink nem érnek rá a túlórázás miatt házi agitációt végezni — hatása alatt vezette be a lapbizottság pár éve azt, hogy a kiadványait az utólagos megfizetés reményében kiküldte postán az olvasóknak. Ez a próbálkozás jól bevált és biztos vagyok abban, hogy most is be fog válni és a munkástársak beküldik a Naptár árát.

Még annyit: A munkában

kifáradt munkások nehezen fognak az íráshoz, de ha most beküldik a Naptár árát, okos és takarékos dolog volna, ha ugyan akkor azok, akiknek a Bérmunkás előfizetése már lelejárt, vagy a közel jövőben fog lejárni, egy füst alatt a Naptár pénzel beküldeni az előfizetést is, igy magát és a lapbizottságot is megkímélné egy felesleges munkától ,a felszólítástól .illetve a kétszeres pénzküldéstől.

A LEOPÁRD NEM CSERÉLI

A FOLTJAIT

Nem, mert arra nem képes, mint ahogy az angol imperializmus sem képes arra, hogy megváltozzon, ha csak nálánál erősebb körülmények erre nem kényszerítik. Amikor a háború elején egyik vereséget a másik után kapta, akkor a büszke Al-i bion, valósággal olvadozott a népeket felszabadító láztól. Bármennyire is szívesen láttuk azt, hogy Anglia a sorompóba igyekszik állítani a világot az uj, minden eddiginél förtelmesebb világot fenyegető imperializmus, a náci-fasizmus ellen, soha egy pillanatra sem hittük el azt, hogy az angol hatalom komolyan veszi a “felszabadi- tási” jelszavakat, hisz nagyon jól tudtuk, hogy a háborút megelőzőleg nagyon nagy hajlandóság volt az angol toryk- ban arra, hogy megegyezzenek Hitler-Mussolinivel, ha azt anélkül tehetik, hogy veszélyeztessék az angol világbirodalmat. Még nagyon élénken emlékezetünkben volt a spanyol kérdésben tanúsított aljas szerepe, amellyel a szövetségese, Franciaország hátába támasztott egy fasizta hatalmat. Árulás volt az ethiopiai fasiztai rablással szembeni állásfoglalása, éppen úgy a Csehszlovákiát Hitler karmaiba dobó müncheni megegyezés is. Csak arról feledkeztek meg az angol urak, hogy evés közben jön meg azi étvágy, hogy ezek a “megegyezések” tették igazi hatalommá és vezérré Hitlert. Az angol kormány folytonos megalkuvása elhitette a német néppel, hogy ők tényleg világuralomra! teremtettek és ez a megkergült Hitlert alkalmassá tette arra, hogy megindítsa a világot meghódító hadjáratát és miután ez veszélyeztette a világbirodalom alapjait, állt szembe Anglia a náci őrülettel.

Ha majd a háború előidézőit és az elkövetett gazságokat megvizsgálják és a bűnösöket bíróság elé állítják, a náci banditák mellett ott kellene állnia az angol kormányoknak, ame-t lyek Anglia hatalmi érdekeiért naggyá tették Hitlert és a bandáját.

A tőke soha sem volt szégyenlős, de ennyi szemérmetlenségre amilyenre az angol kormány képes a nagytőke védelmében, még soha sem tapasztaltunk. A belga, olasz, de különösen a görög nép, éveken keresztül, amikor az angol hadsereg tétlenül állt Angliában, állandó és óriási áldozatokat követelő harcot folytatott a náci megszállók ellen, főleg az Angliából hozzájuk juttatott

munícióval és fegyverrel, amikor már főleg az ő kitartó harcuk folytán felszabadultak a náci zsarnokság alól és saját lábukon akartak megállni, akkor éheztetéssel, ha az nem se-i gitet akkor tankokkal, repülőgépekkel kényszeritették őket arra, hogy ne a saját, hanem az angol imperializmus érdekei szerint rendezik el a kormányzatukat.

Ha az angol nép tényleg any- nyira a szivén viselné a más* népek szabadságát és önrendelkezési jogát, akkor olyan felháborodást kellett volna) hogy kiváltson az angol belga, olasz és görög incidens, hogy az elsöpörje Churchill egész kormányzatát, de az angol munkásságtól még most sem lehet elvárni azt, hogy megtagadja a közösséget az uraival. Az angol munkásosztály mindenkor elütött az európai testvéreinek a helyzetétől és harcaitól, mert az angol nagytőkének olyan óriási külön jövedelme volt a gyarmatok kizsákmányolásából, hogy abból morzsákat juttathatott az angol mun- gásosztálynak is, igy megvesztegetve, valósággal bűntársává tette azt. Az angol munkás abban a tudatban volt és úgy látszik még ma is abban van, hogy az európai munkásságnál magasabb életnívóját annak köszönheti, hogy a gyarmatok

jövedelméből ő is részesedik,

ezért támogatja ezeknek a gyarmatoknak a megtartásáért folytatott harcát a mindenkori kormányoknak, csak elenyészően kis rétege látja még be azt, hogy az &ngol munkásosztály érdekei homlok egyenest mások, mint az uraié, igy az amerikai munkásosztálynak volna a hivatása az, hogy ennek a kis rétegnek a segítségére siessen és erős tiltakozással forduljon szembe az angol kormány politikájával, amely az amerikai nép adófillérjeiből, amelyek inkább dollárok ma már, gyártott hadi anyaggal pusztítják a görög szabadságharcosokat, hogy az angol katonák ahelyett, hogy az amerikai katonákat támadó nácik ellen fordulnának .inkább belga, olasz és görög nácikkal komázó reakciósok uralmát igyekeznek biztosita-t ni .nehogy egy baloldali alakulás veszélyeztesse a gyarmataival való összeköttetést. Tiltakozni kellene az ellen, hogy mikor a német nácizmust leakarjuk törni, ugyan akkor Anglia megerősíteni akarja a spanyol Franco fasizta uralmát s hozzá I hasonló uralmakat akarjon kialakítani a nácizmus alól felszabadított országokban.

Ma már jól tudja Amerika munkássága, hogy rája sem közömbös az, hogy nácizmusvan-e Németországban, de éppen oly veszélyt jelent az is, ha az elpusztult nácizmus helyett az angol imperializmus védelmére a felszabadult országokban épül ki a fasizmus.

Ez ellen addig kell megmozdulni, amíg nem késő.

ELVINYÍL ATKOZ AT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltaí elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek riíinden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL'’

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezeté* építjük a r-égi társadalom keretein belül.

IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT A* Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése