Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-08-19 / 1333. szám
1944. augusztus 19. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZONELKUL CS. . Ö MEGJEGYZÉSEI NEM A KÁNIKULA . . . A “régi jó világban” az újságírás mesterségében a kánikula idején, nemcsak a nagy meleg miatt volt nehéz a lapot megtölteni, hanem főleg az ese- ménytelenség miatt. Az ilyen uborka szezonban fanyalodtak rá az irók, hogy olyan kérdésekről írjanak, amelyek a kutyát sem érdekelték, de jó volt arra, hogy a lapot megtöltsék. Ma, amikor a lapokat nézzük, úgy látjuk, hogy nagyon sok kérdést tárgyalnak meg, de ez ma nem kánikulai laptöltelék, hanem véresen komoly társadalmi kérdések, amelyre ugyan a nagyközönség nem figyel fel, pedig a közel jövőben, akarva nem akarva, szembe fogunk nézni ezekkel a tünetekkel, amelyek élesen belevágódnak az életünkbe, a jövőnkbe. AZ IFJÚSÁG ZÜLÉSE A társadalom romlottságának halálos betegségének egyik feltűnő hullafoltja, a mindkét nembeli ifjúság lezülése. Természetesen a polgári társadalmi kuruzslók, amikor adatokkal alátámasztva bizonyítják, hogy az ifjúságunk a lejtőre került, iszákos lett, a nemi betegségek ijesztően terjednek, a bűnözés statisztikájába a fiatalkorúak listája nagy mértékben emelkedik, nem találnak kiutat. Nem különbek mint a középkori kuruzslók, kik ráolvasásokkal gyógyítanak. Csak a hullafoltot látják, azt akarják elkendőzni, nem íátják, vagy nem akarják meglátni, hogy az ő módszereik csak látszatra javítanak, de az csak elősegíti az elfojtott bajok katasztrofális kirobbanását. A mai 16-20 éven felüliektől a gyermekkor örömeit elvette a depresszió, a ma-holnap bizonytalansága, a fiuk várják a katonai behívót, a lányok pajtások nélkül maradnak, ez a visz- szafolytott életöröm, a sötét, bizonytalan jövő, ma amikor a háborús iparban pénzhez jutnak, féktelen élvezet hajhászás- ba robban ki, amelyet nem korlátoz az egyház és a hazug polgári erkölcsi alap. Megoldás csak a társadalmi rendszerváltozásban van, amikor a gyermek megértő nevelést kap, az ifjúság nem igyekszik habzsolni az élet örömeit, mert tudja, hogy az élete kiegyensúlyozott, a rendszer lehetővé teszi neki, hogy az örömök forrásához minden korban hozzájuthasson.. De ez az elszomorító állapot nem csak a profitrendszer halálos nyavajáinak egyike, hanem súlyosan kihat a jövő társadalmára is, egy olyan ifjúság, amelyet az alkohol, a háború borzalmai idegroncsá tettek, alkalmatlan arra a nagy társadalmat átalakító hivatásra, amelyre pedig ez az ifjúság lesz elhivatva. Éppen azért, hogy ezt a mi ifjuságunkUt megmentsük attól, hogy a hullafoltos társadalmi rendszer megfertőzze, sietnünk kell a folytonos felvilágosító munkánkkal a rendszer bukását és a jövő társadalmának az Ipari Demokráciának a felépítésével. MŰKINCSEK Folynak a krokodil könnyek, nemcsak az óhazai lapok hasábjain, hanem itt is az úgynevezett “előkelő magyar körökben” hogy az angol-amerikai repülők elpusztítják Budapest nagyszerű szobrait és egyéb műkincseit és mert az egyik liberális iró, az egyik napilapban nem volt hajlandó velük siratni a városligeti köröndnél elpusztított király szobrokat, amelyek nem annyira műkincsek, mint egy évezredes elnyomatásnak a jelképei voltak, amelyeknél sokkal többre becsüli az emberi életet, nágy felzúdulás támadt a fentemlitett “előkelő” berkekben. Hát ez a hirtelen jött kultúra féltés, nagyon gyanús ezeknél az uraknál. Bizony az nem más, mint Horthyék burkolt védelme. Ahoz gyávák, hogy nyíltan helytelenítsék, hogy az amerikai és angol repülők szétrombolják a magyar hadiipart és szállítási vonalakat, amelyek ma a német ipar szétrobbantá- sa után Hitler legfőbb erőssége, hát azon sírnak, hogy a bombák műkincseket is eltalálnak. Ez a kormányozható kultur védelem. Amikor Hitler repülői uralták a levegőt és Belgrád, Varsó, Rotterdam, London kultur kincseit verték szét, csak azért, hogy rémületet teremtsenek, amikor tízezreket öltek meg “katonai szükség” nélkül, akkor az ő kultur lelkiismeretük nem lázadozott, hanem sunyin mosolyogva mondogatták “ja kérem a háború az nem majális”. Nem, az nem piknik, egy borzalmas valóság, amelyért akik azt a magyar népre zúdították, kell, hogy feleljenek. A “műkincsek” és a sok százezer magyar elpusztulása az orosz harctereken, a koncentrációs táborokban, a lengyelországi kivégző telepek gázkamráiban, a magyar uralkodó osztály fejére hűl, amely, hogy a gyalázatos uralmát fentarthassa, Hitler- Mussolini cselédjeivé lettek, ok és szükség nélkül támadták hátba a Szovjeteket és a jugoszlávokat. Még emlékszünk arra, amikor Horthy “hálát mondott Hitlernek, mert a háborút ezer mérföldekre vitte el a magyar határról”. Most hallgat, most' nem hálálkodik, mert a Vörös Hadsereg a határokon áll, az angol- amerikai repülők menetrendszerűen látogatják Magyar- országot. Szivünk, testvéri érzésünk egész melegével, rokonstenvünk a szerencsétlen magyar néppel, amelynek a hitvány uraik mellett még el kell szenvedniük a háború minden borzalmait is. De rámutatunk az igaz bűnözőkre, nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a magyar nép magára is vethet a fokozott szenvedésekért, amikor tűrte urai bi- tangságait, hagyta magát a vágóhídra hajtani, ahelyett, hogy fellázadt volna és rátámadt volna az elnyomóira. Egy ilyen felkelés sok áldozatba került volna, de nem többe mint amibe a háború kerül, anélkül, hogy abba a legkisebb érdeke is volna. Bűnös a politikai ellenzék is, a szoc. dem. párt, a kisgazdák, a liberálisok, amelyek 20 évig falaztak Horthy “alkotmányos” rabló uralmát, hogy a képviselő padjaikat megtarthassák. Bűnösök a nagy zsidók is, a bankárok, a gyárosok, akik a nagy kölcsöneikkel, adományaikkal lehetővé tették a Horthy uralom fenmaradását, felfegyverzését. Bizony kár, hogy a magas Milleneumi emlék elpusztult, nagyon jó hely lett volna Horthy felmagasztalására. Ha ló nincs szamár is jó, jobb híján megteszi egy lámpavas is, ezt nem fogja elkerülni. ELLENSÉGE? Nem szeretném, ha az alanti soraimat azok, akiket illet félreértenék és úgy értelmeznék, mintha a Bérmunkás dörzsölőd- ni akarna más irányú mozgalmak, vagy nézetű egyénekhez. Nem, mi jól tudjuk, hogy mi a mi lapunk és mozgalmunk útja és nyílegyenesen tartunk a célunk, a munkásosztály felszabadulása felé és nem vagyunk hajlandók felolvadni más irányzatú mozgalmakban, ha történetesen együtt is haladunk bizonyos kérdésekben más munkásmozgalmi irányzatokkal. De, minden szilárd kiállásunk dacára sem vagyunk elfogultak, türelmetlenek más nézetüekkel szemben, főleg nem a mai körülmények között, amikor a munkásosztály a legveszedelmesebb ellenségével, a náci- fasizmussal vívja a harcát, nemcsak a harctereken, hanem itt a hazai fronton is. Türelemmel és szimpátiával nézünk minden olyan megmozdulást, amely a nácizmus ellen harcol, még akkor is, ha nem értünk is egyet az eszközeikkel, de a kritikánkat mellőzzük, vagy lemérsékeljük, mert ma nem a különböző antifasizta csoportok közötti ellentétek feltárása, hanem a fasizmus elleni harc a fontos. Ugyan igy vágyunk a Szovjetek kérdésében is, tudjuk azt, hogy a náci ellenes küzdelem leghatalmasabb faktora az orosz munkásosztály, amely i csodálatos önfeláldozással méri a halálos csapásait a közös ellenségre és természetes, hogy féltő szeretettel figyeljük a halálos erőfeszítésüket, nem csinálunk titkot abból a meggyőződésünkből, hogy ma a Szovjetekbe való belemarás, évtizedes sérelmek és főleg rágalmak felmelegítése, ma egyenlő a legnagyobb bűnnel, a sztráktörés- sel, az osztályárulással. Ez az álláspont nemcsak a Bérmunkás vonala, hanem az olvasótáboré is, amely nagy megértéssel és helyesléssel veszi tudomásul ezt az állásfoglalást. Ezt nem azért irtuk meg, mintha a politikus mostoha testvéreinktől hasonló felemelkedést vártunk volna, nem ennél sokkal jobban ismerjük mi őket ,de érthetetlen az, hogy nagyon értelmes és feltétlen önzetlen emberek is beleesnek abba a hibába, hogy a munkás- mozgalomnak azt a szárnyát, amely ugyan egy cél felé törekszik, azt nem egy testvérmozgalomnak, hanem ellenségnek képzelik el, sőt nagyobb ellenségnek, mint az egész vagy fél- fasizta mozgalmakat, vagy lapokat. A közelmúltban két könyv jelent meg a magyar amerikai könyvpiacon, mind a két könyv szerzője a munkásmozgalomnak régi harcosa, mind a kettőt évtizedek óta ismerem, tudom, hogy elfogulatlan és önzetlen harcosok és igy érthetetlen az, hogy amikor betartják azt a régi szokást, hogy egy megjelent könyvet a szerző szétküldi megemlítés végett a lapokhoz, a két könyv szerzője ezt el is küldte minden lapnak, mint az megfigyeltem, még a legreakciósabb- nak is, csak a Bérmunkással tettek kivételt, ami azt mutatja, hogy a szerzőkre is hatott a politikusok elfogultsága. Ezt abból az alkalomból említem meg, hogy a közel múltban egy külmunkatársunk megemlékezett Dr. Hollós József könyvéről a lapunkban, hogy ezt a szerző személye után ítélve értékes könyvvel előbb nem foglalkoztunk és nem hívtuk fel rá az olvasóink figyelmét, annak az oka Hollós doktor elfogultsága, vagy figyelmetlensége. Ugyan ez áll fen Moor Péter verses könyvéről is. Miután mind a ketten ma a Magyar Jövő irányzattal haladnak, a mulasztásukat nem véletlennek, hanem tudatosnak és ezért nagyon elszomorítónak, a szerzőkhöz méltatlannak tartjuk. Olvasás után, adja lapunkat más magyar kezébe! IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése
