Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-08-12 / 1332. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1944. augusztus 12. Középeurópai hirek (A német cenzúra következtében “Európa erődből” — minth ahogyan a németek az általuk megszállva tartott országokat elnevezték, — nagyon keveset hallunk. A hírek egy részét a semleges országokba elkerült újságok szolgáltatják, másik részét a rádió leadásokból nyerik. Van azonkívül némi “földalatti” hírszolgálat is. Az ily híreket állítólag részben titkos rádiók, részben az “erődből” kiszökött egyének révén nyerik. De bárhonnan is jönnek a hírek, ily körülmények között mindig csak bizonyos fentartással kell fogadni azokat. Az alábbiakban néhány olyan hirt hozunk, amelyekről úgy véljük, hogy olvasóinkat különösen érdeklik. — Szerk.) * «>-----------------------------------------ELTÜNTETIK A BŰNJELEKET WASHINGTON, — A “Ga- zetta De Lausane” svájci újság tudósítója szerint Belgrád város lakóinak száma csaknem megkétszereződött a német megszállás óta, aminek magyarázata az, hogy a 'vidékről nagy tömegek menekültek a fővárosba még a háború kezdetén és azután többé nem tudtak visz- szatérni otthonaikba, noha Belgrád külvárosaiban a legnagyobb nélkülözések közepette, rendkívül primitiv módon élnek. Jugoszlávia elfoglalása után a németek kivégeztek 70,000 szerbet és 30,000 zsidót, — Írja a fent nevezett újság. A kivégzések legnagyobb részét a Bel- grádhoz közel fekvő koncentrációs táborban hajtották végre. Azonban ilyen koncentrációs táborokat állítottak fel Sabác, Kragujevac és Górni Milanovac mellett is. A jelek most arra vallanak, hogy a németek ki akarják üríteni Jugoszláviát. Ilyen jel például az, hogy elitéit szerb foglyokkal kinyitattják a koncén-, trációs táborok tömegsírjait és' az ott talált hullák maradványait elégetik. Erre a célra kocsikra épített égetőket használnak, amelyeket egyik helyről a másikra huzathatnak. A cikk szerint a nácik azért égetik el a hullákat, mert el akarják tüntetni borzalmas gyilkosságaik bűnjeleit. JAJ A LEGYŐZÖTTEKNEK! WASHINGTON, — A “Sven- ska Dagbladet” svéd újság Írja, hogy azon magyar származású a mai gazdasági rendszer ellen tovább harcolhassunk. Ez azonban minden kudliki okoskodás és gyerekes magya- rázgatás nélkül is tiszta osztályharc. A munkástárs maga is elismerte azt, hogy a Bérmunkásban olyan kitételek soha meg nem jelentek, miután értelmes emberrel voltunk szemközt, a nyílt kérdésemre kijelentette, hogy a Bérmunkás a legjobb magyar lap, amelyért érdemes dolgozni. Reméljük, hogy más okoskodók is rájönnek arra, hogy csak az ő agyukban csíráztak ki azok a badarságok, amelyet a Bérmunkásban vélt felfedezni és komoly munkával hozzák helyre a szerintünk enyhe tévedést. németek, akiket speciális SS csapatok kiképzésére vittek Németországba, mostanában visz- szatértek és úgy viselkednek, mint a győztesek a legyőzött, meghódított országban. “A Waffen SS csapatok” — írja a fenti lap, — “akiktől a Kállay kormány megvonta a magyar állampolgársági jogot, most mint teljesen kiképzett SS katonák tértek vissza. A magyar polgárjogukat is visz- szakapták. A parancsnokuk egy Keppler György nevű egyén, akit a németek kitüntettek hü szolgálataiért.” VESZEKSZENEK A f MAGYAR NÁCIK WASHINGTON, — Az Office of War Information jelentése szerint Horthy Miklós magyar kormányzó, Sztójay Döme magyar miniszterelnök kérelmére elmozdította állásától Vitéz Rátz Jenő tárcanélküli minisztert és miniszterelnök helyettest. A Magyarországból külföldre érkező lapokból meg lehet Ítélni, hogy a magyar nácik egymás között is veszekszenek. A veszekedés oka leginkább az, hogy mindannyian gyorsan szeretnének meggazdagodni, különösen az elkobzott zsidó vagyo- nokból akarják kivenni részüket. A “Münchener Zeitung” nevű náci újság “Nemesség és a latifundiumok” cimü cikke foglalkozik magyar ügyekkel. Ezen cikk szerint az uj magyar kormány nem a régi, nagybirtokos nemességből áll, hanem a “nagyon fontos” alsóbbrangu nemesség tagjaiból. A cikk írója szerint ennek a csoportnak legfontosabb problémája a “földbirtok egyenlőtlen elosztásának a kérdése”, amelyet természetesen úgy akarnak megoldani, hogy abból nekik legyen hasznuk. Az uj uralomnak számos tagja máris tulajdonába kerítette a számos elkobzott zsidó birtokot, anélkül, hogy bevárták volna a hatóságok idevágó rendeletét, — mondotta Baky László belügyminiszter Abonyban tartott beszédében. “De ki fogjuk őket szorítani”, — ígérte meg Baky azoknak, akik szintén részt követeltek maguknak a zsidó birtokokból. A KEGYES SZIVÜ HORTHY WASHSINGTON, — Londonból érkező hírek szerint Horthj Miklós, Magyarország kormány zója, ígéretet tett Anglia és a:. Egyesült Államok részére, hogy beszünteti a zsidók összefogását és a németek “halál kamráiba” való küldését. Sőt abba is beleegyezett, hogy bizonyos számú zsidónak megengedi az ország elhagyását. Ezt az ígéretet Horthy a Nemzetközi Vöröskereszt Egyesület utján tette meg. Horthy beleegyezett abba, hogy a 11 éven aluli zsidógyerekek elhagyhatják Magyarországot, hí az egyesült nemzetek hajlandók befogadni őket. Ugyancsak hajlandó kiengedni Magyarországból azon zsidókat, akik engedélyt kaptak arra, hogy Palesztinába bebocsájtják őket. A “Budapest” cimü magyar náci újság tagadja, hogy Magyarországon kegyetlenül bántak a zsidókkal. Azt beismeri, hogy 400,000 zsidót deportáltak Magyarországból, de ez, mint Írja, “Németországgal az utóbbi időben kötött szerződés értelmében történt. Ugyanily szerződést kötött Németország Romániával Szlovákiával és Horvátországgal is arra, hogy ezen országokból munkásokat nyerjen az iparok részére. A magyar hatóságok tehát ezen munkásokat a német hatóságokra bízták.” Másszóval most azt szeretnék elhitetni a világgal, hogy ők a zsidókat nem a kivégző kamrák részére, hanem csak mint munkásokat szállították és arról nem tehetnek, ha a németek kivégezték őket. ÁRJA GAZDÁLKODÁS WASHINGTON, — Közel egy millió egyénnek Magyarország gazdasági életéből való kiszorítása pusztító eredményt keltett. KÉPLET EZEN BOLOND VILÁGBÓL Az alábbi beszélgetés az “Evening Standard” londoni lapból vették ki. A háború elején Horthyék nagykövetet küldtek egyik délamerikai országba, amelynek az elnöke keveset tudott Magyarországról. Miután kikérdezgette a nagykövetet, mégkeve- sebbet tudott, amint a beszélgetés bizonyítja. Elnök: Melyik országot képviseli ön? Követ: A magyar királyságot. Elnök: Óh. Ki a király ? Követ: Nincs királyunk, ad- mirál Horthy a kormányzó. Elnök: Van-e sok hajójuk? Követ: Nincs hajónk sem tengeri kikötőnk. Elnök: Semleges-e a hazájuk? Követ: Nem, mi hadban állunk az oroszokkal. Elnök: Miért, szabad kérdeznem? Követ: Mert mi vissza akarjuk Erdélyt. Elnök: Hát az oroszok kezeiben van Erdély? Az Office of War Information jelentése szerint a magyar lapok arról írnak, hogy a zsidók kezeiből kivett és “árjásított” üzletek miként mennek tönkre igen rövid idő alatt. Az Esti Újság kiküldöttje beszélgetést folytatott Nagyvárad polgármesterével, aki beismerte, hogy azon zsidó üzletek, melyek tulajdonosait ghettókba kényszeritették, most nem tudják fizetni alkalmazottaikat. Az “árjásított” cégek vezetői más elfoglaltságuk miatt nem néznek az üzlet után és nem törődnek a közönséges emberek érdekeivel.” Ugyancsak kijelentette Gya- pay László polgármester azt is, hogy a “munkások most kevesebbet keresnek, mint az annyira kritizált liberális korszakban”. Ugylátszik, hogy ez a nyilatkozat kikerülte a cenzor figyelmét. Budapestről külföldre érkező utasok szerint egy átlagos ebéd, Budapest valamelyik jobb vendéglőjében, amely azelőtt 10-15 pengőbe került, ma csak 80-100 pengőért kapható. Az “árjásított” vendéglők vezetői a munkáshiányt hozzák fel a drágaság okául. Az Esti Újság arról panaszkodik, hogy a zsidók eltávolítása milyen romboló hatással van a nyaraló üzletekre is. Siófok, Balatonfüred és egyéb nyaralóhelyeken a 'szállodák üresen állnak, dacára a kedvező időjárásnak. Az egyik balatoni fürdőtelep igazgatója panaszkodott, hogy a magyarok nem pártolják a “zsidótalanositott” nyaralóhelyet. A Balaton mentén 1822 villát és 120 szállodát “árjásították”. Azonban ezeknek jórésze most üresen áll. Csupán egyetlen szállodában 280 üres szoba van, — panaszkodott az “árja” fürdőigazgató. Követ: Nem, Erdély a románok kezeiben van. Elnök :Hát igy a románokkal is háborúban vannak. Követ: Nem, a románok nekünk szövetségesünk az oroszok ellen. Erre az elnök felveszi a telefont és hívja az őrültek házát, hogy jöjjenek vigyék ei ezt az embert, hiszen odavaló. A Bérmunkás Női Gárdába befizettek 1944-45-re befizettek: Bischof Józsefné, Akron .. 2.00 Deák Jánosné, Akron ..... 3.00 özv. Farkas Imréné, Akron 3.00 ifj. Farkas Imréné, Akron 3.00 Feczkó Jánosné, New Y... 2.00 Fodor J.-né, Cuyahoga .... 5.00 Kern Péterné, Akron ....... 3.00 Kollár Józsefné, Cleveland 2.00 Kucher Andrásné, Pitts. 2.00 Lefkovits Lajosné, Clev. .. 2.00 Mary Mayer, Phila ........... 2.00 Schwindt Gy.-né, Canton .. 3.00 Vizi Józsefné, Akron ....... 4.00 Zára Jánosné, Chicago .... 3.00 ^ "Szervezés11 — "Nevelés" — "Felszabadulás" ^ik ^ W * W Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága W ® W