Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-08-12 / 1332. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1944. augusztus 12. AHOGY ÉN LÄT0M...------------------ — Írja: KRÉTH — -------------------Azzal a szocialista megállapi- tással kezdem az Írásom, hogy a mai társadalom minden intézménye az iparbárók és pénzfejedelmek cselédjei. Nem is lehet máskép, mert minden társadalmi intézmény a gazdasági rendszerből fakad és kizárólag annak a rendszernek szolgálhat, éppen ezen sajátsága miatt. Vagyis a társadalmi intézmények csak tükre a gazdasági életnek. (Lásd 1926 Bérmunkás Naptár) Ezen figyelmeztető szavakat a nevezett cikk írója nem minden ok nélkül használta az Írása kiemelkedő részének, hanem a történések alapos megfigyelése és a dolgok alapos tanulmányozása kívánták meg, hogy ólombetűkbe öntve a nyomdafesték segítségével betűsorokba megörökitve legyen, hogy a munkás nemzedékeknek irányt szabjon a szervezkedés munkálkodásában. Sok viz folyt le a Rajnán azóta, mióta az első vörös lobogót kitűzték a Thueringen hadihajó árbocára. De nem folyt le annyi viz, hogy a munkás politikusok, az árulásban beszennyezett lelkűket tisztára mosta volna. A német munkások politikai vezérei nem vették figyelembe a fenti szocialista megállapítást. Az uralmi vágy, a hatalmi mámor nem égette, hogy felfigyeljenek. Hiszen régi vágyuk, régi álmuk beteljesedett és vált valóra. Mert nem igaz ám az, hogy a német munkásság minden el- lentállás nélkül adta oda magát a nácizmusnak. Mert ne feledjük, nem csak a magát kinevezett munkásvezér politikusok ellen kellett támadó és védelmi harcot folytatni, hanem az angol gazdasági blokád ellen is, amely a lezüllött ipart és kereskedelmet a teljes pusztulással fenyegette. A munkás képviselők és miniszterek liberalizmussal meg a radikális munkások üldözésével hízelegtek az angol uralkodóknak, úgy vélték jobb belátásra bírni őket, ami nem sikerült. A német munkásság egy nagy része kommunizmust akart, a szocialista kormányzó urak pedig a megalkuvást szorgalmazták. Az angol uralkodók nem szüntették meg a bojkotot attól tartottak, hogy ha az iparokat ellátják nyersanyaggal, az embrióban levő szovjetek megerősödnek és akkor, jaj, nemcsak a német tőkésosztálynak, hanem a kontinens kapitalizmusának. Hogy miért nem ölthetett tökéletes formát a német szovjet? Mondjuk amint fent jeleztem, de függött az más körülményektől is és okoktól. Ezek egyike az, hogy technikailag nem volt még annyira kifejlődve, bár ezt pótolta volna a munkásság akarata és lelkesedése és a német munkásság szorgalma. A másik ok pedig — ez a politikai vezér követőknek szól — hogy nem vették figyelembe Marx ama mondását, hogy: "A kapitalista intézményeket nem foglalhatja le a munkásság és nem alakíthatja át úgy, hogy a saját követelményeinek megfeleljen”. Persze ennek a mondásnak a megértéséhez nem jutottak a tolakodó politikusok, az uj kor Cromweljei. Több évi szocialista uralom, amit a megértés kedvéért vajúdásnak is nevezhetünk. Az állapotok több évi vajúdása ami harccal és szenvedéssel volt párolsulva, elérkeztek a hindenburghi uralomhoz. Ki hiszi azt, hogy Hinden- burgh megválasztása a nép többségének az igazi akaratával történt? Dehogy! Tették azt abban a reményben, hogy az angol uralkodók megszüntetik a blokádot, ami részben, de csak részben meg is szűnt. Ezeket a válságos éveket használta ki a Hitler klikk. Tiz évi lárma és ígérgetés után sikerült csak a hatalmat megkaparitani a nemzetközi tőke segítségével, mihez az angol és az amerikai talán a legtöbbel járult hozzá. Tehát nem' igaz, hogy a német munkásság nem harcol a szociális eszmék gyakorlati megvalósításáért. A tények garmadája bizonyítja, hogy igen. Nem azért tette magáévá a náci világnézetet, világfelfogást, mert szuper fajnak titulálták Hitlerék, hanem a kenyérért ami Hitler elismerésével járt. Csak a balgák hiszik el azt, hogy a szövetséges hatalmak, már mint az angolok is, azért folytatnak háborút Németország ellen, mert nem szeretik annak a kormányformáját, higyje el aki akarja, de nem én. Több ezer éves történelem cáfolja meg ezen feltevést. Németország ipara volt a háború előtt a legfejlettebb Európában. A német ipar után jött az angol. Tehát nem a kormányforma van az útjában az angol uralkodóknak, hanem az ipar, a versenytárs. Találóan mondta egy angol diplomata: “ha győzni akarunk, akkor nem a jograbló Hitlert kell az uralomtól megfosztani, hisz azzal semmit sem tettünk, hanem a német gyárakat kell tönkretenni. Ha ezt tesszük, akkor győztünk.” Minden háborúnak voltak és vannak gazdasági okai. Két legyet egy csapásra, a német ipar tönkretevéssel, verseny- képtelenné tenni és a német, vele együtt az egész világ munkásságát megfosztani a fölszabadulási lehetőségtől. A háború után gazdasági ösz- szeomlás fenyegeti az egész világ munkásságát. A fölszabadulási harcot a német munkásság nem vívhatja meg külön és igy a többi nemzetiségi munkások sem szabadulhatnak fel a német munkások kihagyásával. Egy az ellenség, egy a vágyunk ez pedig a fölszabadulás. A világ munkásságának be kell látni, hogy a szervezetlenség háborút, a háború elszegényedést és családok pusztulását vonja maga után, a meglévő gazdasági szervezetek bomlását is vonja maga után. Mulasztás történt az egész vonalon. A munkásságon a sor, hogy a mai gazdasági állapotok tarthatatlansága, szervezkedésre kényszerítse. Egy egységes ipari unióba, hogy a gazdasági érdekeit meg tudja védeni. Nem szakmai szervezetbe, hisz annak a fentartása a gazdasági munkásmozgalom teljes bukását vonja maga után. Csak az iparokban szervezve vagyunk képesek ezen igazságtalan alapokon nyugvó rendszernek véget vetni és evvel együtt a háborúknak is. A War Production Board jelentése szerint ezen év április, május és junius hónapjaiban 1,250,00 ébresztő órát készítettek. Ez év első három havában az Egyesült Államokból 3,437,000.- 000 dollár értékű árut vittek ki, ami a múlt év azonos három hónapjával szemben 41 százalékos emelkedést mutat. A túlságos profit megadóztatása révén az Egyesült Államok kincstárába az 1944-es “pénzügyi” évben 9,335,829,079 dollár folyt be. Ami megoldásra vár (a.l.) A harctereken végbemenő változások arra hagynak következtetni, hogy nem sokára ideiglenes fegyverszünet várható. Ez a gondolat foglalkoztatja ma azokat, akik azt vélik, hogy a jelen társadalmi — kapitalista — rendszer ismét meg- hosszabitotta dicstelen uralmát. A jelenleg uralmon levő osztály úgy vélekedik, hogy most már csak a jövőre vonatkozólag kell gondoskodni a magántulajdon rendszerén épült kapitalizmus teljhatalmú uralmának biztosítására, Ebben az irányban próbálkoznak semmit jelentő prog- gramot kidolgozni, amikor mindenkinek, akiben csak az emberi érzés létezik, azon gondolkozik, hogy hogyan tudna az emberiség biztosítani a jövőre vonatkozólag, egy háborumentes társadalmat. Az már teljesen bebizonyított tény, hogy a magántulajdon rendszerén épült mai kapitalista termelési rendszer, aminek tényleges alapját a kizsákmányolásra épült szabad, ipari és kereskedelmi verseny képezi, magában hordozva minden idők háborújának csiráját. Éppen ebben a nehéz időkben a nagytőke és annak uszályhordozói arról tanácskoznak, hogy ennek a háborúnak befejezése után, az eddiginél még több hatalmat kell ruházni az emberi társadalom ázon csoportjára, akik önző és kapzsi osztályuralmuk révén minden társadalmi bajoknak okozójuk. Ebben az irányban működnek mindazon konzervatív — vagy lehet mondani reakciós politikusok, akik minden időben szolga módra igyekeztek és ma is azt teszik, hogy hűen szolgálják a kapitalizmus további fenmaradását. Vannak azután olyanok, akik nem ellenzik a kapitalista rendszer további fenmaradását, de valamely módon olyan reformokat igyekeznek érvényre juttattni, ami ideig-óráig biztosíthatná a jelen rendszer fenmaradását, de olyan formában, hogy magának az államgépezetnek legyen beleszólása az ország gazdasági ügyeinek intézésébe. Az előbbi csoport hallani sem akar arról, hogy az államhatalom bármiképen jogos legyen arra, hogy iparvállalatokat irányítson, vagy esetleg a közmunkákat maga irányítsa. Most, mikor tényleg nagy feladatok előtt áll az emberi társadalom, hogy a jövőre vonatkozóan állandó békét tudjon biztosítani, hogy az esetleges háború befejezése után a társadalmat úgy irányítsák, hogy a legkisebb zökkenésen menjen keresztül, akkor azt látjuk, hogy a társadalom eddigi teljhatalmú urai még több jogot és hatalmat akarnak biztosítani saját részükre a társadalom további uralására. Jelszavuk — minden hatalmat a magánrendszeren épült kapitalizmusnak. Azok már tudni fogják, hogyan kell a profitot a jövőben a végtelenségig emelni, a nagy tömegek rovására. A múltak gyakorlati tapasztalatai mindent igazolnak. A reformokért küzdőknek van ugyan langyos programjuk, de nem az emberi társadalom újjáépítésére, hanem csak a jelenlegit úgy kifoltozgatni, hogy minden osztályintézményével továbbra is fen- maradhasson. A háború befejezése utáni programjuk nem jelent célravezető megoldást. A munkanélküli segély, a közmunkák szorgalmazása, mind csak arra valók, hogy megvédjék a jelen kapitalista rendszert a teljes és gyors összeomlástól. A statisztikai adatok szerint az ország nyersanyagának kétharmad része és ezzel kapcsolatban a munkaerő ugyan olyan százaléka háborús célokra ván felhasználva. Ha most már tényleges megoldást keresünk, hogy a háború utáni zűrzavart megakadályozzuk, akkor konzervativan azt mondhatnánk, hogy a háború ideje alatti gépfejlődés elhozott bennünket oda, hogy ha a termelőeszközök felét és a munkaerőnek csak felét használjuk is fel a jelenlegi munkaidő beosztással, akkor teljesen elegendő volna arra, hogy kitermeljük ami a mindennapi szükségletre elegendő volna. De, hogy senki ne legyen kényszerülve semmiféle könyöradományra, ha logikuson a munkaidőt szállítanánk le felére a háború befejezése után úgy, hogy a jelenlegi hivatalos 48 órás munkaidő helyébe a 24 órás heti munkaidőt léptetnénk életbe, jobb megoldás volna, mint a fent- nevezett ajánlatok bármelyike. Igen ám, de erről szó sem esik. Maguk a munkásszervezetek is a reform programnak a támaszai. Megint ott vagyunk, ahol voltunk a múlt háború után, hogy úgy a számottevő munkásszervezetek, mint a kapitalista rendszer további fenmaradásának védelmére siető “munkás” politikai pártok, faképnél hagyták a termelő proletáriátust anélkül, hogy megmagyaráznák és tanítanák a munkásosztályt arra, hogy minden háborúnak csirája a kapitalista rendszerben van és már ideje volna, ha a munkásosztály egy rendszerváltozás érdekében fejtené ki minden tevékenységét úgy, mint az IWW minden időben teszi.
