Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-08-05 / 1331. szám
1944. augusztus 5. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN "(gb) ROVATA" ELMÉLKEDÉS A BÉRJ A VITÁSRÓL Azt hiszem, hogy minden ipartelepen, — éppen úgy mint a “mi gyárunkban”, megtaláljuk azon fekete táblát (blackboard) , amelyekre kiragasszák a munkások részére szánt értesítéseket, amelyek legtöbbje a “notice” (figyelem) címet viseli. Ezeknek legtöbbje lokális, vagyis olyasmi, amit a gyárvezetősége akar tudatni a munkásággal, de vannak olyanok is, amelyek az állami, vagy szövetségi hatóságok intézkedéseit tartalmazzák és az ilyenek kiragasztása kötelező. Sőt mi több, az ilyen “notice”-okat rendesen üvegezett rámákba foglalják s évekig függnek a táblán úgy, hogy bárki is elolvasná, mert a munkások megszokják s csak mint valami díszítésre vagy bútordarabra néznek rájuk. Igaz, nem veszítenek valami sokat, ha a legtöbbjét nem is olvassák el. Erre rájöttem, amikor a napokban elolvastam egyet, amelyből megtudtam, hogy bizonyos törvények rendeleté folytán az olyan fajta munkára, mint nálunk végeznek, 47 cent minimális órabért szabtak meg. Ez a “notice” aztán figyelmeztet bennünket, munkásokat, hogy ha a bőszünk nem fizetné meg ezt a 47 cent órabért, akkor erre a törvények értelmében jogosan kényszeríthet j ük. Hát igazán nagyszerű dolog a munkásoknak ilyen védelme, különösen ha figyelembe vesz- szük, hogy nálunk a söpröge- tők, akik a legalacsonyabb bért kapják, 79 cent órabérrel kezdenek .A többi munkások természetesen ennél többet keresnek. így könnyen érthető, hogy az a “47 centes jog” már nem a .munkások, hanem a munkáltatók érdekeit szolgálja, mert figyelmeztet arra, hogy tulajdonképpen csak 47 centet követelhetnénk. Ez a 47 centes minimális bér természetesen már régen feledésbe ment, de a “notice” ottmaradt, figyelmeztetésül mindannyiunk számára, hogy milyen “nagyszerű” fizetéseket érhetünk el, ha csupán' csak az állam segítségében bízunk. Ezért jó lenne, ha mindenki elolvasná ezen “notice”-okat és levonnák azt a tanulságot, hogy szervezett erőnkkel lehet és kell megakadályoznunk, hogy ezt az állami atyáskodással megállapított minimumot ránk ne erőszakolják. VÉDEKEZÉS AZ INFLÁCIÓ ELLEN Ez a “notice” már évek óta ott függ a fekete táblán. A háború kitörése után a megélhetés annyira és oly gyorsan emelkedett, hogy a háború előtti bérekről nem lehetett volna megélni és igy természetesen a bérek is emelkedtek. Azóta a megélhetési árak és a munkabérek közötti verseny, — vagy jobban mondva harc folyik, nék tiszta képet nyújtani a rovat olvasói számára. Megkísérlem egyszerű szavakkal megmagyarázni a munkabérekre vonatkozó - rendeleteket és azok értelmezését. Ezen ismeret alapján, minden munkás maga meg tudja ítélni, kaphat-e béremelést, vagy sem. És ha nem kaphat, mit vagy kit szidhat érte, mert jól tudom, hogy ily esetben egy kis káromkodás úgyis kiszalad még a legjámborabb emberből is. Midőn a háború kitörése után a megélhetéshez szükséges áruk árai emelkedni kezdtek, — az az a drágaság észrevehetővé lett, Roosevelt elnök ezt a kijelentést tette: “Nem kell gaz- dásztani professzornak lennünk ahoz, hogy lássuk, hogy ha a nép sok pénzzel rendelkezik s versengenek a vásárlásban akkor, midőn a piacra dobott árutermékek száma mindikább leapad, akkor az árak gyorsan emelkednek és infláció áll be.” Az infláció lényege az, hogy a mindinkább fogyó árucikkekre több és több vevő jelentkezik, vagyis a kereslet nagyobb és nagyobb lesz, a kínálat pedig fogy, igy az árak emelkednek, a pénz értéke tehát esik. Az ily infláció legerősebben érinti azokat, akik az úgynevezett “fix” (megszabott) keresetből élnek. A munkásokat nem érintette annyira, mert a háború következtében a munkapiac is kibővült, ahol mindig több munkást kerestek, az egyre fogyó munkát keresők közül, ami magával hozta a munkaerő értékének emelkedését. Ennek az inflációra vezető versenynek a megakasztására a kongresszus 1942. október 2-án felhatalmazta az elnököt a béreknek az előző hó, az az szeptember 15-én elért bérek alapján való megrögzítésére, vagy “befagyasztására”, — mint akkor mondották. Az elnök mindjárt másnap ki is adta az azóta annyiszor említett és különféle módon magyarázott 9250-es számú elnöki rendeletet amelyben utasította a már előbb alakított National War Labor Boardot a bérek befagyasztására. A RENDELET ÉRTELMEZÉSE Minden ilyen törvényt vagy rendeletet, amikor a gyakorlatban érvényesítik, magyarázni és értelmezni kell az adott viszonyoknak megfelelőleg. A War Labor Board ezt a rendeletet úgy értelmezte, hogy megtagadott minden béremelést, kivéve azokat, amelyek nagy “egyenlőtlenséget” korrigáltak, avagy azokat, amelyeknél a munkások nem kerestek eleget a tisztességes megélhetéshez. Ez utóbbira azt mondották, hogy ily esetben a bérek “substandard” életre kényszerítik a munkásokat. Maga a National Board nem intézett el egy munkabéremelési ügyet sem, hanem azokat az országban mindenütt megalakított “regional” (kerületi) boar- dokra bízta. Ezen kerületi albizottságok jó ideig nem tudtak eligazodni azon, hogy miképen értsék az “ineqalities” és “substandard” kifejezéseket. Ezeknek megállapitása több mint egy évet vett igénybe és addig elhúzták a béremelési kérelmekre a döntést, ami igen sok esetben a munkásokat felingerelte és sztrájkba kéhyszeritette. A bérek stabilizálása ugyan már megkezdődött a 9250-es rendelet kiadása előtt is, azonban csak önkéntes alapon, ami abból állt, hogy a War Labor Board kérte a munkáltatókat, ne emeljék indokolatlanul a béreket. Ez csak kérelem volt és nem utasítás a törvények értelmében, mint később tették. Már ebben a kérelemben azt hangsúlyozta a War Labor Board, hogy ugyanazon környezetben ugyanazon munkáért körülbelül ugyanazon fizetéseket kell adni. Ezen elv alapján azonban ha valamely környezetben X, Y, és Z gyárakban az első a legkisebb, az utolsó pedig a legmagasabb béreket fizette, akkor a munkások X gyárban jogosan követelték az Y gyárban adott fizetéseket, viszont az Y munkásai a Z fizetéseket kérték, amit ha megkaptak, akkor mindjárt az X munkások is ezt követelték. így ez az elv a munkabéreket valamely környék legnagyobb béreihez segítették, ami nem tetszett a War Labor Boardnak. A “WAGE BRACKET” A bérek ily emelkedésének a megakadályozására az elnök, tanácsadóit követve, kiadta 1943 április 8-án a 9328-as számú rendeletét, amely az előbbi, 9250-es rendeletet módosította. Ezen újabb rendeletben az “in- eqaulity” kifejezést felcserélték az “inequities” kifejezéssel. Noha ez a két szó rokonértelmü, mindazonáltal a bérek rögzítésére vonatkozólag lényegesen különböző értelmezést adtak nekik. Hogy a vidéki albizottságok mit értsenek ezen uj kifejezés alatt, azt Byrnes, a gazdasági stabilizáció igazgatója szabta meg 1943 május 12-én kiadott utasításában. Ezen utasítás értelmében a Regional War Labor Boardok csak ott engedélyezhetnek bér- javitást, ahol (a) ezt a háború sikeres vitele okvetlenül megkívánja, (b) ahol túlságos nagy egyenetlenség található, aminek elbírálására a vidéki bizottságok állapítsák meg “wage brac- ket”-ot. A “wage bracket”-on belül engedélyezhető a bér javítás, kívül azonban csak a Little Steel Formula értelmében, az az 15 százalék és legfeljebb még olyan esetekben, amikor az elősegíti a termelést, mint például a bonus, stb. fizetéseknél. Most újból hosszas huza-vo- na támadt a Byrnes utasításában talált két kifejezés értelme felett. A legfontosabb ugy- látszik a “wage bracket” megállapitása volt. Ez ilyenformán történt. Tegyük fel, hogy például a Cleveland és vidéke környezetében kétszáz hadigyár dolgozik. Egymás mellé vették -az ezen gyárakban azonos munkáért fizetett béreket. Mondjuk úgy találták, hogy például az eszterga padokon 85-, 90, centtől felfelé egészen 1 dollár 50 centig fizettek óránként. Akkor ebből a skálából levágták a leg- kissebbeket és a legnagyobbakat, az az középtájra zárjeleket, bracketot tettek, igy: 85c., 90c., $1.00 ($1.10, $1.20, $1.30), $1.40, $1.50. A bracketon belül tehát az 1 dollár 10-től 1 dollár 30 centig menő órabérek maradtak. Ezek szerint a bracketon aluliak automatikusan megkapták az 1.10 centet, viszont azok, akik a bracketon felül estek nem kaphatnak több javítást. (Megjegyzem, az itt adott adatokat csak példának hozom fel. Különböző helyeken és munkaágakra vonatkozólag a wage bracket igen eltérő béreket mutat.) MIT TEHET A SZERVEZET Ebből nyilvánvaló, hogy a “wage bracket” megállapitása minden munkásra nézve igen fontos ,mert a bracketon belül, ha nem érte el a legmasabb skálát, kaphat javítást. Most tehát a kérdés az, lehetne-e valamit tenni a bracket megállapítására vonatkozólag? A jelenlegi gyakorlat szerint a munkásság ellenőrizheti a bracket megállapítását, mert a Regional War Labor Board a legtöbb esetben előzőleg nyilvános kihallgatást ad, amelynél a munkások, szervezeteik utján képviseltetik magukat és felhozhatják mindazon érveket, amelyek a bracketot emelik. A Regional War Labor Boardok is éppen úgy, mint a National War Labor Board a munkáltatókat, a munkásokat és a közönséget képviselő három csoportból áll. Az unionok kötelessége, hogy a munkásképviselő- fcet ellássák azon adatokkal, amelyekre ilyen nyilvános tárgyalásoknál szükség van. Béremelésnek helyet adnak akkor is, ha a bér emelkedése egyben a termelést is fokozza. Ez áll mondjuk a darabszámú vagy a bonusz rendszerű munkáknál, ahol többet keres a munkás, ha többet termel. Ezzel a rendszerrel már sokszor foglalkoztam és szükségtelen, hogy annak számos “trükkjét” most újból felsoroljam. Azonban tény az, hogy az ugyanazon munkáknál megállapított “wage bracket” az ilyen bonusz munkákra is kihat. Sem a munkáltatók, sem a War Labor Board nem tűrnék el, hogy az ilyen rendszer mellett dolgozók kihívóan sokkal többet keressenek, mint az ugyanolyan munkát végző, de csak egyszerű órabérért dolgozó munkások. Az eddigiekből láthatjuk azt, hogy jelenleg általános béremelést csak a wage bi'acketon belül lehet elérni, ami megint csak akkor lehetséges, ha a bracket elég magas, illetőleg magasabb, mint a jelenlegi béreink. Ezért nagyon fontos, hogy a wage bracket megállapításánál minden union ott legyen és harcoljon. Sok esetben a bracket ideiglenes megállapitása után adnak alkalmat a munkásoknak arra, hogy érveiket előterjesszék a bracketjuk felemelésére. Ahol a munkások ezt elmulasztják, ott nem igen remélhetnek bérjavitást, bár- mint emelkedjen is a drágaság. Meg kívánom még jegyezni, hogy ebben a rovatban a bérekre alkalmazott megrögzitési módszert akartam bemutatni és nem vitatkoztam vagy filozofáltam afelett, hogy vájjon ez helyes, vagy nem helyes és vájjon miként volna jobb, vagy rosszabb. Ez a kérdés már egészen más lapra tartozik.
