Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-12-30 / 1352. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1944. december 30. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG A RAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: tigy evre .......................$z.uu i/ne x ear .......................$z.uu Félévre .......................... 1-00 Six Months ................ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy -------------L 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Újévi gondolatok (gb.) Általánosan elfogadott szokás, hogy az év első napjaiban boldog újévet kivánunk egymásnak. Rendesen még azt is hozzátesszük, hogy boldogabb legyen, mint az elmúlt év, mert ugylátszik, hogy még a legőszintébb jókívánságok dacára is a szegény ember éve úgy végződik, hogy elegendő okunk marad a jobb és boldogabb év kívánására. Kívánságokban mi sem szűkölködünk s igy olvasóinknak s általában a munkásosztálynak őszinte szívből kívánjuk a már rég kiérdemelt jobb és boldogabb újévet. De amellett szeretnénk elmélkedni afölött, hogy valójában — tehát nem a kívánságaink által félremagyarázva, mit várhatunk a ránk köszöntő 1945-ös évtől? Sietünk megjegyezni, hogy nincs szándékunkban a jövendőmondás siklós útjára térni, hiszen ma már a kalendáriumok százesztendős jövendőmondói is hitelüket vesztették és hozzá még, mi nem is vagyunk száz évesek. Annyi bizonyos, hogy még a következő év is háborús év lesz, ha közben esetleg véget ér is a háború európai fázisa. Stimson hadügyminiszter állítása szerint a németek jelenlegi nagy offen- zivája a nyugati fronton a náci haderő utolsó erőfeszítése és igy még ennek dacára is biztosra veszik, a német összeomlást a következő évben. Azonban azt is láthatjuk, hogy a németek fegyverletétele, — amelyet ezzel az állítólagos utolsó erőfeszítéssel elodáztak, nem fog végetvetni a háborús állpotoknak. Láttuk ezt Belgiumban, Görögországban és Franciaországban ,ahol a “felszabadított” nép «komolyan veszi a FELSZABADÍTÁST. Ezen sorok Írásának idején Görögországban a Ronald Scobie generális vezénylete alatt álló angol hadsereg ágyukkal, tankokkal és repülőgépekkel támadja az A.L.A.S. görög néphadsereget ,mert a görög nép saját maga akarta megszabni, hogy milyen kormányt akar. Párisból jövő hírek szerint ott is erősen követelik, hogy a kormány fogdossa össze és büntesse meg azokat, akik a németekkel kollaboráltak. A szociálisták lapja, a “Populaire” felsorolja a nácikkal együttműködők bűneit és kijelenti, hogy ha a kormány nem lát hozzá erélyesen az “ötödik kolumnisták” megbüntetéséhez, akkor “maga a nép fogja azt eszközölni és az rét- tenetes l0sz«,? Bulgáriából jövő hírek szerint a bulgár kormány amnesztiát akart adni mindazoknak, akik a németekkel együttműködtek. Ennek a hírére azonban nagymérvű tiltakozás tört ki az országban, amelynek hatása alatt a kormány elállt ettől a szándékától. Úgy itt ,mint Franciaországban, Belgiumban és a többi országokban is kimutatják, hogy a nácikkal együttműködők mindig a munkásellenes elemekből kerültek ki. Éppen azért ezeknek a megbüntetéséért, a közéletből való eliminálásért folyó küzdelem OSZTÁLYHARC JELLEGET VESZ FEL. Nem jövendölünk, hanem csak rávilágítunk az eddigi eseményekre ,amelyek arra mutatnak, hogy ez a háború nagyobb mértékben fordul osztályhar- cá, mint az első világháború. Hogy milyen mértékben? — arra a következő év ád választ. A hazai fronton is esedékesek az osztály jelleggel biró harcok, habár egyenlőre más formákat mutatnak. Itt a munkásellenes erők csak titokban kooperáltak a fasiztákkal, sőt a háborús profit kedvéért hajlandók voltak ipartelepeiket a tengelyhatalmak elleni harc szolgálatába állítani, de ugyanazon idő alatt megteremtették a saját, “amerikai védjegyű” fasizmusukat a munkásosztály elnyomására és kizsákmányolására. Az ezek elleni küzdelem részben a kizsákmányolás helyén, az ipartelepeken folyik közvetlenül a kizsákmányolt munkások által, részben pedig a New Deal adminisztrációval kapcsolatos politikai manővereken keresztül. Noha mi az előbbi módszert tartjuk igazán hatásosnak, a tény az, hogy jelenleg sokkal nagyobb munkástömegek vesznek részt a másik, a közvetett küzdelemben. Ezen a fronton a győzelmes választások után keserű meglepetés érte a bal felé néző munkástömegeket. Roosevelt elnök a távozó Hull külügyminiszter helyébe, valamint a külügyminisztérium többi vezető tisztségeire is (egy kivételével) csupa olyan embereket neveztek ki, akik a nagy tőkének tett szolgálataik révén kerültek felszínre. Másszóval a választásnál a balszárnyi irány győzött, mire Roosevelt elnök váratlanul jobbra fordult. Az elnöknek ez a hol jobbra, hol balra való fordulása nem első dolog. Megtette már többször is, vajószinüleg tudja, hogy miért. Azt abonban minden figyelő észrevehette, hogy az ily jobbra meg balra való fordulások segítik kiélesiteni a két csoport közötti űrt; jobban és jobban rámutatnak az osztály tagoltságra, amit itt eddig nem csak mereven tagadtak, de az elhódított nagy tömegekkel is elhitették ,hogy nekik és kizsákmányo- lóiknak az érdekeik azonosak. Megint csak képtelenek vagyunk annak megjövendölésére, hogy a munkástömegeknek ilyen kijózanitása és felébresztése milyen méretű lesz, de azt már láthatjuk, hogy a következő 1945-ös év mérföld jelző lesz ebben az irányban is. Kedvező alkalom (gb.) Magyarországból érkező nagyon szórványos hírek szerint Budapest uccáin már napok óta heves harcok folynak a várost ostromló orosz seregek és a németek meg a nyilaskeresztes magyar csapatok között. És amennyiben már nagyszámú magyar katonaság csatlakozott az oroszokhoz is, igy Magyarország felszabadításáért folyó harcnak most már polgárháború jellege is van. Igaz, mi úgy képzeltük, úgy vártuk, úgy reméltük, hogy a magyar munkásság és parasztságból álló katonaság nagyrésze sokkal hamarább át fog pártolni az oroszokhoz, hogy megtisztítsák Magyarországot nemcsak a német náci megszálló hadseregtől, de egyben a magyar uralkodó osztály azon tagjaitól is, akik ebbe a végromlásba vitték az országot. Azonban mostanáig hiába reménykedtünk és most már csak azt mondhatjuk, hogy jobb későn, mint soha. Természetesen nem ismerjük azon erőket, amelyekkel a magyar népet ily sokáig sakkban lehetett tartani. Azonban a legutóbb érkezett hírek arra engednek következtetni, hogy a magyar nácik a sarokba szorított vadállat dühödtségével zúznak, pusztítanak, gyilkolnak, amit és akit csak elérnek. Az Office of War Informationhoz érkező hírek szerint Budapesten még a statáriumot is “megszigorítottuk.” Tárgyalás nélkül Ítéltek halálra és végeztek ki mindenkit, aki nem engedelmeskedett vakon a Szálasi kormány rendeletéinek. Sőt akasztófára kerültek még azok is, akik NEM MUTATTAK ELEGENDŐ LELKESEDÉST \Z OROSZOK ELLENI HARCHOZ. A svédországi lapok közlése szerint százakat akasztottak fel, akikről feltételezték, hogy ái fognak pártolni az oroszokhoz. A halálra Ítéltek névsorában igen sok magasrangu katonatiszt, továbbá képviselő, főrendiházi tagok, irók, stb. neveit találjuk. Közben Szálasi és társai már elmenekültek Budapestről, de intézkedtek, hogy azt a gyönyörű várost, csak mint romhalmazt kapják meg az oroszok. A náciknak minden igy nyert percre nagy szükségük van a német határ megerősítésére. Hogy milyen züllött, élősdi uralkodó osztályért szenved ennyit a magyar nép, arra következtetni lehet abból a levélből, amelyet a magyar külügyi hivatal egyik tisztviselője irt Stockholmban élő barátjának, aki az “Express” nevű laphoz juttatta. Mint tudjuk, a magyar miniszteri hivatalokat mind a “dzsentri” osztály köréből töltötték be. Különösen a külügyminisztériumban nem volt másnak helye , mint a lumpolásnak élő magyar nemesi ivadéknak. Ez a magasrangu miniszteri tisztviselő ezt a levelet már Sopronból irta, ahová a külügyi hivatalt áthelyezték. “Minisztériumunk elköltözött Budapestről és számos városban nyert szétosztást,” — irta ez a hivatalnok. — “A mi ügyosztályunk egy kis faluba került, közel az osztrák határhoz. Mi és még másik három család egy kis parasztházban lakunk. Se villany, se másféle világításunk nincs s igy naplemente után mindjárt ágyba kell mennünk. A vizet egy kutból hozzuk. Nagyon hideg van és nincs semmiféle tüzelőszerünk. Szenvedéseink végtelenek s csak arra gondolunk, mikor megyünk vissza Budapestre. A legjobb ruháimat viselem, amikor az erdőben egy kis tűzifát szedek. A minisztérium többi tisztviselői is igy élnek, a lehető legprimitívebb viszonyok között. SOHA SEM TUDTAM, HOGY EMBEREKNEK IGY IS LEHET ÉLNI.” Ez az utolsó mondat, amelyben ez az élősdi jellemző képet fest magáról és osztálytársairól. Soha sem tudta, hogy úgy is lehet élni, mint ahogyan a magyar munkásság és parasztság milliói éltek évszázadakon át csak azért, hogy őket jólétben tartsák. Most azonban egyszerre véget vetettek ennek az élősdi életnek. Mert ez a keresztes vitéz meg a többiek is hiába várják, hogy visszamehessenek Budapestre, ők már csak akkor mennek vissza, ha odaviszik őket. És reméljük, hogy a magyar nép nemcsak a németektől, nemcsak Szálasi és társaitól, hanem az egész zülött, kapzsi kizsákmányoló, élősdi magyar uralkodó osztálytól meg fogja magát szabadítani. Hiszen ez a nép szörnyű nagy árat fizetett érte, ennyit legalább megérdemelne. Ezer év óta most van az első komoly alkalma, hogy az élősdi osztálytól megszabaduljon.
