Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-12-02 / 1348. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1944. december 2. DIALEKTIKA Irta: LA JER JÓZSEF így tehát a biológiai lét négy alapvető tulajdonsága, u. m. anyagcsere, növekedés, szaporodás és érzékelés (alkalmazkodás) — az élettelen létezési formát meghaladó, annak törvényeit is magában foglaló, magasabbrendü létezési forma, A biológiai lét e négy alapvető tulajdonsága által a megmaradásért való küzdelemben melyet egyrészről az élettelen lét ellen, másrészről önmagával (a különböző élő létezési formák, fa-/ jók harca) szemben viv, alakul ki az élő szervezet bonyolultabb összefüggésü, magasabbrendü, tehát már minőségileg is más dialektikája. Az élettelen lét változásai pedig szükségképpen kihatással vannak a biológiai lét létezési módjára, valamint továbbfejlődésére is. Az állandóan változó élettelen lét előfeltétele és alapja az organikus létnek s igy az élő szervezet kénytelen az élettelen létezési alap változásai után igazodni, azaz léte előfeltételeiért küzdelmet folytatni. E küzdelem a természetben, mint a “fajok harca” jelenik meg. “A megmaradás törvényében adott létért való küzdelem, a lét előfeltételeinek változó természete ered- ményekép megjelenteti a különböző fajokat s változó természeti környezeten belül különböző és változó élőszervezetek jelennek meg, amelyek között küzdelem indul meg a lét előfeltételeinek a birtokáért.” A létért való küzdelem, a fajok harca és ebből kifolyólag az érzékelsi képességen keresztül történő alkalmazkodás a létezési föltételekhez, egyrészről a biológiai lét változásait, vagyis a különböző fajok kialakulását és fejlődését; másrészről a MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM JÖVŐJE (Folytatás az 1-ső oldalról) magyar nép felszabadítása a fasizta kormányzatának az eltakarítása után csak belülről jöhet létre és ennek végrehajtására a legbiztosabb eszköz, egy hatalmasan kiépített ÁLTALÁNOS MUNKÁS SZÖVETSÉG az ipari unionizmus elméletének az alapján. Erre kell elsősorban elvégezni az úttörő munkát és ennek az úttörő munkának a szolgálatába kell állítani a több mint három évtizede Amerikában megjelenő Bérmunkást. Lehet, hogy illetlenség vagy talán túl korai ezt igy papírra vetni ebben a kritikus pillanatokban, de az álomnak nincsennek szabályai és csak nagy ritkán lesz valóság belőlük. De jó volna ha ez az ilyen ritkaságok közé tartozna. Ha tehát vannak hozzám hasonló álmodozók, szeretném ha megszólalnának lapunk hasábjain. fajok egymásba alakulásait, a fajok fejlődő változásainak következtében a biológiai lét állandóságát, megmaradását is jelenti. Az élő létezési forma állandósága a fajok változásaiban valósul meg. A fájóig differenciálódása (sokirányú elágazása) az alapul szolgáló élettelen természet változásainak következménye, vagyis az élő szervezet külső ellentétes ösz- szefüggése az élettelen környezettel. A fajok fejlődése pedig a biológiai lét belső ellentéteinek, a fajok harcának az eredménye, ami a természetes kiválasztódás utján valósul meg. A fajok differenciálódása és fejlődése a biológiai lét dialektikus összefüggéseinek egyre bonyolultabb módja. A biológiai léten belül egyre magasabbrendü faji formák jelennek meg, amelyek létük biztosítására különböző szerveket fejlesztenek ki magukból. A fejlettebb élőlények már a sejtek billióiból állanak. “A magasabbrendü biológiai lét egyes külön-külön funkcióinak elvégzésére speciálisan csoportosult és módosult biológiai alapformák egyszerű szerves összettele. Külön szerv szolgál a táplálék megszerzésére, átalakítására (kiválasztására), az összes sejtek között való szétosztásra (vérrendszer). Külön szervek a mozgás céljából, külön érzék és irányitó szervek e mozgás eredményessé és célszerűvé tételére. Még tovább védelmi szervek elemi hatásokkal szemben, (hőváltozás ,hideg, stb.) majd más biológiai lény támadásaival szemben, vagy támadásához. Külön szervek mindezek fölött, mindezeket a részletfunkciókat megjelenítő szervi megnyilvánulásokat összefogva, az egész szervezetnek a megmaradás irányába való visszahatást, alkalmoz- kodását irányítva az idegrendszer.” Úgy az élettelen létezési formát, mint az élő létezési formát egységként kell fölfognunk, amely egységek önmagukban rejlő belső ellentéteiknek dialektikus összefüggését jelentik. Egymással szemben pedig, mint két különböző létezési forma, külső ellentétes összefüggésben jelennek meg. A természetben mint a legnagyobb egységben, az élő és élettelen létezési formák e dialektikus feszültsége a társadalmi létben föloldódik, szintézisre jut. A biológiai lét, mint az élettelen létezési forma tagadása, fejlődésének egy meghatározott pontján megteremti e két létezési formától különböző, ezeknél magasabbrendü és ezek törvényszerűségeit is magában foglaló társadalmi lét föltételeit. A biológiai lét alapvető tulajdonságai kialakítják az élő szervezet ösztönét, mint a lét- fönntartási harc fontas eszközét. Az ösztön a biológiai lét szubjektumát, vagyis pszichéjét képezi. így az ösztön az élőlények egymáshoz és az élettelen környezethez való tudattalan alkalmazkodását jelenti. Az ösztön, mint az élő szervezet tudattalan harci eszköze, a biológiai lét dialektikája következtében átmegy ellentétébe, a gondolkozásba, mint tudatos harci eszközbe. A gondolkozás azonban már társadalmi létet jelent. így a társadalom a természet szintézisének tekinthető. A természet fejlődése, a természet dialektikája tehát egy minőségi ugrással átmegy a társadalom dialektikába, azaz, a társadalmi létbe szintélizálódik. A társadalom fejlődése, azaz a társadalom dialektikája éppen ezért a természet fejlődésétől különböző, összetettebb, a természet törvényeit is magában foglaló s igy ezeknél magasabbrendü fejlődő mozgás. A természetdialektikát tehát, mint a természet filozófiáját is fölfoghatjuk, mivel a dialektika egyrészről az anyag fejlődő mozgását; másrészről ennek gondolati tükörképét, vagyis tudományát ,azaz a természet fejlődésének filozófiáját is jelenti. (Folytatjuk) Pápai külügyi irányvonal (Vi.) Azon liberális irók, akik nem akarják elismerni, hogy van amerikai külügyi irányvonal, mivel nem szeretik azt, most azon sírnak, ezek között Helen Kirckpatrick, Páris- ból, hogy Amerikának nincs ilyen irányvonala. Ellenben azt beismerik, hogy a Vatikán külügyi irányvonala nagyon is világosan meglátszik az egész Európára vonatkozólag. Ezt mi is láttuk, ugyan csal azt is látjuk, hogy ezen Vatikán irányvonalat követik nem csak az amerikaiak, hanem az angolok és minden országban, de leginkább Olasz és Görögor szágokban. Tehát azt mondani, hogy nincsen agol-amerikai külügyi útirány, badarság. Hanem be kell ismerni azt, hogy az angol-amerikai külügyekben, minden esetben a Vatikán irányalapot követik. Vagyis, az angolamerikai külügyi irányelvet, a Vatikán szabta meg. Akár tetszik az amerikai liberális Íróknak, akár nem. De ennek a le- tagadása nem vezet célra. Minden esetben a betegség orvoslása ottan kezdődik, hogy fel kell azt ismerni, amiben a betegség letagadása a legna- gyibb akadály lehet. így vagyunk ezen elveszett vagy eldugott külügyi politikával is. Az az állítás, hogy ninsen, nagyon is szembeötlő hazugság, amikor figyejük a Daran, Ba- doglio, olasz és más királyok támogatását, amelyben nagyon is egyhangúan cselekedtek a Vatikánban. Ugyan csak ennek a következménye az a tény, hogy a fasizta Francoékat, a I portugálokat is meghívták ide Amerikába tárgyalni a békebeli légi utak szervezésére, mint elismert, hogy azok a kormányok fognak megmaradni a háború után is és minden esetben számíthatnak az angol-amerikai segítésre, elismerésre. Helen Kirckpatrick Párisból aggódva szemléli ezeket a jeleket, de nincs elég bátorsága beismerni, hogy ezek a dolgok, cselekedetek nem a. véletlenség következményei, hanem egy megszabott irányelv, akár tetszik akár nem, az amerikai külügyi irányvonal követésének az eredménye. Most sokan azon aggódnak, hogy Németországra vonatkozólag sincsen meghatározott egységes irányelv. De ugyan akkor megemlítik, hogy ez a Robert Murphy aki a földközi tengervidéken, tehát a pápa területén olyan hűségesen támogatta, helyesebben mondva végrehajtotta a fenti irányelvet és a Vatikánnal olyan szépen együtt működött, van megbízva, hogy a német földön is kövesse ezt a politikát, ezt az rányvonalat. ő fogja kiválogatni a polgári tisztviselőket, hivatalnokokat, pogármestereket és nekünk nem találós kérdés, hogy kiket fog igyekezni hatalomra tenni, hisz nagyon jó példát mutatott Afrikában, Olaszországban. Mi tudjuk, hogy minden egyén megválasztásánál először a Vatikán felé tekint Mr. Murhy és hogy csak olyanokat fognak ottan megtűrni, vagy hivatalba tenni, akik a pápai áldással dicsekedhetnek. És biztosra vehetjük, hogy nagyon is nagy szükségük lesz, nemcsak a pápai áldásra, hanem még a páncélingekre is, mert a pápa messze lesz onnan, de úgy a nácik, mint a radikális munkásság nagyon közel és ha nem az egyik, akkor a másik csoport fogja eltenni láb alól, mert már az a rendszer, melyben a Vatikán dirigálhatott megdöglött és halottaknak, holtak a barátai. , Csak úgy barátságosan megnyugtathatjuk Miss Kirckpat- hikot és sok más liberális írót, akik keresik az amerikai külügyi irányt, hogy azt a Vatikánban találhatják meg. Nem veszett az el, hanem ott van, ahol azt csinálták. NEW YORKI OLVASÓINK FIGYELMÉBE A General Defense Com- mitte New York 8-ik csoportja december 16-án a Bérmunkás Hall-ban, 1351 Third Ave. tartja szokásos évi TÁNCMULATSÁGÁT amelynek jövedelme az osztályharc foglyainak a támogatását szolgálja. Kitűnő zene, ételek és hűsítők. Ne mulassza el december 16-án, szombaton este ezt a összejövetelt. ^Szervezés77 — 7/Nevelés77 — 77Felszabadulás77 Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága . W * W