Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-10-07 / 1340. szám
1944. október 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI NINCS IGAZSÁG?! “Van még lámpa vas Van még lámpa vas Mindegyikre egy Horthy gaz És van még lámpa vas.” Hetek óta mélységes elkeseredés, lehangoltság vesz rajtam erőt, amely annál különösebb, mert 25 éves álmom, vágyam áll megvalósulás előtt. Ez a nyomasztó érzés jól tudom nem csak engem fog el, hanem sok, sok ezer társamat is, akik szétvannak szórva az egész világon. Hogy mi az oka a nagy levertségemnek, azt röviden igy írhatom le. A vörös hadsereg 100, én pedig jó 3000 mérföldre vagyok Budapesttől. Ezt az érzést csak az érti meg, aki velem együtt az 1918-19-es magyar forradalomnak menekültjei és kóstolót kaptak a fehér terror rémségeiből, akik látták, hogy egy életen keresztül felépített munkásmozgalmat, hogy tapossák szét Horthy bitangjai,, kik a román szuronyok védelme alatt, a magyarság legértékesebb elemeit űzték világgá, melyek közül annyi értékes egyéniség pusztult el az emigráció nyomorúságos utján, országról- országra üldözve, hogy végül éveken keresztül való bujdosás után, Hitler-Horthy hóhérainak a kezeibe kerüljenek, vagy ezt elkerülve önkezükkel vetettek véget, hányatott életüknek. Huszonöt éve, egy negyed százada, hogy a fehér ellenforradalom, a románok és a győztes antant támogatásával uralomra került és nem csak visz- szaállitotta a régi rendszert, hanem felrúgva minden látszat alkotmányosságot, olyan terrort vezetett be, amilyet addig a modern történelem nem ismert. Az újra uralomra került földes ur és nagytőkés, nem1 akarta még egyszer veszélyeztetni az uralmát, tehát intézményesen biztosítani akarta azt úgy, hogy egyrészt fizikailag kiirtotta a munkásosztály legjobbjait, ezreket vetett börtönbe és üldözött világgá, másrészt hozzáfogott egy olyan erőszak szervezet kiépítéséhez, amely képes legyen letörni minden olyan kísérletet, amely a hatalmat kiakarná venni a kezükből. A kis csonka Magyar- országnak, több csendőre, rendőre, bírája volt, mint a régi nagy Magyarországnak, nem számítva azt, amit félhivatalos karhatalomként építettek ki, mint a “Viézek”, tiszti különítmények, diákszövetségek, stb. A terror, a börtön és az akasztófa elől menekültek, akik a magyar határhoz közeleső Bécsben találtak menedéket. Éveken keresztül reménykedtek abban, hogy rövidesen változnak a viszonyok és visszakerülhetnek a hatalomra, megbosszulhatják a társaik kiontott vérét. Siófok, Orgovány, Kelenföldi laktanya, Británia szálloda, stb., stb. Ezek a rémségek végsőkig fokozták a gyűlöletet a Horthy rezsim ellen az emigránsokban, kik állandóan ugrásra készen állottak, hogy az első kedvező alkalommal újra szembe kerüljenek a gyilkosokkal. Élénk fantáziával képzeltük el, hogy mi fog történni, ha még egyszer vissza megyünk. A bécsi tartózkodást és vállalt foglalkozást csak időlegesnek tekintettük, valójában úgy éreztük, hogy azok vagyunk és leszünk, ahonnan az ellenforradalom elüldözött bennünket. Nagyon élénken eltudom képzelni azt, hogy rövidesen eljön az idő, amikor megint együtt lesznek a kecskeméti, szolnoki, sze-! gedi és bácskai paraszt fiukból óta öntötték az amerikai magyarságba azt a tévhitet, hogy a Szent Istváni eszmét szolgálják, midőn a Duna völgyében élő népek közötti gyűlöletet hirdették és szították. Most azonban már elérkeztünk ahoz a korhoz, amelynél a fajgyűlölet álcája alatt kiváltságos kis csoportok nem zsákmányolhatják ki többé oly zabolátlanul az összes népeket. A világ népei összefogtak a német, a magyar és más fasizta vagyis mások fölött erőszakkal uralkodni akaró hatalmak ellen és kipusztitással fenyegetik őket. A Szent Istváni eszme tehát a mai értelemben az, hogy a magyaroknak is nem URALNI KELL AZ ŐKET KÖRNYEZŐ NÉPEKET, HANEM AZOKKAL KOOPERÁLNI A BÉKÉS ÉLET MEGTEREMTÉSÉRE. Ennek természetesen első feltétele megbüntetése és megsemmisítése azon elemeknek, akik a Szent Istváni eszme hazug magyarázatával takarózva a teljes pusztulás elé vitték a magyar nemzetet. A mai kor Szent Istvánja tehát nem az, akinek szájából egyre dűl a magyarországi nemzetiségek elleni szidalom, aki a magvar és a környező népek kizsákmányolóit védi, hanem az, aki A KÖRNYEZŐ NÉPEKKEL VALÓ BARÁTSÁGOT ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉST HIRDETI. Valószínűnek tartjuk, hogy ha Szent István tudomást tudna szerezni arról, hogy a nevében milyen aljas csalást vittek végbe, akkor az az állítólagos jobb keze, amit Budán őriznek, ökölbe szorulna. Persze, persze, hiszen a Szent Jobb is csak olyan csalás, mint minden, amit a magyar uralkodó osztály eddig elkövetett, hogy annál könnyebben kizsákmányolja a népet. álló ezredeim, akik a második Vörös Hadosztályt alkották. Mások éppen úgy népbiztosoknak, tanácstagoknak, politikai megbízottaknak érezték magukat és abban is megyeztek, hogy másodszor jobban csinálják. Múltak az évek, a várt alkalom csak nem jött el, egy-egy gyenge reménység még fel-fel villanyozta a lelkeket, hogy azután még sötétebb színben lássuk a jövendőt. Az európai kapitalizmus, valljuk meg őszintén a politikai munkásmozgalmak segítségével konszolidálódott, újra erőre kapott, a reakció előrenyomult, a munkás- mozgalmat testvérharcok gyengítették, azok előtt akik értékelni tudták a viszonyokat nyilvánvaló lett, hogy nem lehet rögtönös változásokat várni. Horthy rendszere a nagytőke segítségével erőre kapott, látszatra úgy nézett ki, hogy rend és alkotmányosság uralkodik, a szoc. dem. párt megalkuvása, megerősítette ezt a látszatot, igy újra hozzá kell fogni a rendszeres munkához, az élet minden terén, megkezdeni nemcsak a megélhetéshez szükséges munkát, hanem aktivan belekapcsolódni a munkásmozgalomba is, ott ahova a sors, ez esetben Horthy terrorja vetette őket. Megkezdődött a bécsi emigráció felszámolása, jutott belőle a világ minden részébe. Sok elkallódott, de sok nagyon értékes erőt jelentett ott, ahol elhelyezkedett. Azután következett Mussolini, Hitler és az emigráció mint egy üldözött horda menekült országról országra és csak egy kis hányada tudta magát átmenteni, a többség belefulladt abba a vértengerbe, melyet a náci banditák szabadítottak a világra. Minden csapás, kilátástalanul sötét helyzet dacára is, az igazi emigránsból soha sem halt ki az a reménység, hogy egyszer mégis megdől az a bitang uralom és ha mi nem is állunk már a sokszor megálmodott régi posztunkra, hiszen megöregedtünk, megtörtünk a 25 év hajszájában, de ott leszünk, amikor az utódaink megfizetnek a mártírjainkért, az emigráció szörnyű szenvedéseiért. Láttuk és remegve figyeltük, amikor a fasizmus csillaga kezdett halványodni, egymás után verték ki a meghódított területekről. A nácik szövetségesei egymás után hagyták el a sü- lyedő hajót, mint a menekülő patkányok, csak a magyar uralkodó osztály tart ki végsőkig Hitler mellett jól tudva, hogy a 25 éves gazságokért nincs és nem lehet kegyelem, nekik együtt kell pusztulniok Hitler banditáival. Látjuk, hogy a Szovjet diadalmas Vörös Hadserege, mérföldes léptekkel halad Budapest felé, érezzük és hisszük, hogy a sokat szenvedett, a szenvedésbe már egészen elfásult magyar népre, hitvány uraitól való megszabadulást és j talán újra való harcos ébredést I jelent az, amikor Budapest házain újra sarló-kalapácsos zászló fog lengeni. A rádió bemondó jelenti, mikor e sorokat irom, hogy a Vörös Hadsereg 100 mérföldre van már Budapesttől, még ha megköveznek is érte Horthy itt levő csatlósai, akkor is bevallom, hogy életem egyik legnagyobb örömét jelentette be a rádió, de egy mélységes szomorúság is elfogott, amikor annak a tudatára ébredtem, hogy a 25 éves álmom füstbe ment és nem lehetek ott, amikor a hóhért akasszák. Három ezer mélföldről, teljes lelkemmel együtt masírozok a Vörös Hadsereggel, hiszem és remélem, hogy amikor elérik Szegedet, akkor hozzájuk csatlakozik az Október és Március hadserege is és együttesen vonulnak be Budapestre, útközben felszedve a magyar alföld volt vörös katonáit, vagy azok fiait. Behunyom a szemem és látom magam előtt az én régi Budapestemet, az én Váci úti és Csepeli munkástársaimat, kiknek a lábuk alatt újra dong a Kőrút kövezete és látom Budapest lámpavasait, amelyen az őszi szél kedélyesen himbálja Horthyt a banditáival, vitézeivel, nyilas keresztesekkel egyetemben. Ha ez az elképzelésem valóra válik az meg megvigasztal azért is, hogy magam nem lehetek ott a nagy diadalnál. Jól tudom, hogy a Szovjet hadsereg nem viszi és nem is viheti végbe a felszabadulást, az igazi felszabadulást a magyar munkásoknak maguknak kell megvalósítani, de hálával kell gondolni azokra a katonákra, akik ennek a lehetőségét elősegítik. Nekünk amerikai munkásoknak sem hozzák ezüst tálcán a felszabadulást, azt ingyen nem adják, azért harcolni és küzdeni kell magának az amerikai munkásnak, különösen ma, amikor az európai fasizmus pusztulása után, itt készül a reakció azt újra életre hozni. Ritka emigráció volt az a történelem folyamán, amely diadalmasan került haza, a Horthy rezsim pusztulása sem úgy következik be, ahogy azt elképzeltük. A fasizmus ahol uralomra jutott, oly kegyetlenül kíméletlen, hogy lehetetlenné tette azt, hogy a saját népe rázza le az igáját, ehhez a katonai vereség volt szükséges, ezt jól tudtuk és azért nem hittük, hogy a munkásosztálynak közömbös az, hogy melyik fél kerül ki győztesen. A nácizmus győzelme reménytelen elnyomást, a szövetségesek győzelme a felszabadulásért való harc lehetőségét jelenti. A nácizmus már dögrováson van, most a munkásosztálytól függ, hogy tud-e, akar-e élni a felszabadulás lehetőségével. Mire ezek a sorok nyomtatásban megjelennek, addigra talán elfogy az a száz mérföld is, akkor ki fog tűnni, hogy nem-e jelent uj csalódást a magyar munkások viselkedése nekünk, IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése
