Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-10-07 / 1340. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1944. október 7. OLVASÁS KÖZBEN HAZUGSÁG, HOGY CIVILIZÁLT RENDSZERBEN ÉLÜNK Agyvelőt bénító rémtettek színhelye Európa immár több mint tíz éve. Az átlag olvasó hozzászokott a rémtettek olvasásához olyannyira, hogy egy- egy náci brutalitás olvasása után minden megjegyzés nélkül tovább halad. A banditák lélektana is körülbelül az, hogy egy» vagy két bűnnel több egyre- megy. Azonban az emberi nemhez tartozás mégis megnyilatkozik bennük. Ismeretes a vadon törvénye is. Tudjuk, az őserdő törvénye szerint az egyik állat csoport fölfalja a másikat, de olyan törvénye még a vadonnak sincs, amelyben az egy fajhoz tartozók fölfalnák egymást. Legtöbbször úgy találjuk, hogy a legmesszebbmenő védelmet adják veszély esetén a fiatalok és a gyengébb nemhez tartozóknak. A nácik a legelemibb szabályát sem ismerik a vadonnak. Mert ha ismernék, nem követték volna el a legrémesebb gaztetteket, amit valaha is a történelem föl jegyzett. , A vadon törvényét sokszorosan megszégyenítő esemény leírását próbálom az alábbi sorokban. Tudom, érzem, hogy toliam erőtlennek bizonyul e drámai történetek ecseteléséhez. Legjobb ha azzal kezdem, hogy szégyen az emberi nemhez való tartozásom, ha a nácikat is az emberi nemhez sorolják. De bárminek is nevezik a nácikat, a történelem fog velük foglalkozni. Azt a szégyenfoltot pedig, amit a zsidó népen elkövettek a nácik, örök teherként fogjuk viselni még a sírunkban is. A történelem a mi számlánkra fogja írni ezeket a szégyenletes bitangságokat, azért is, mert élt a huszadik század közepén egy gyáva — szabadjon mondani — hülye emberiség, akik megengedték egy megvadult embercsoportnak, hogy gyalázatos módon orgiát üljön a zsidó népen. Nagyon sokszor szeretném magyar származásom is letamánynak nem tetszőket kényszermunkára viszik továbbra is. Másrészről viszont mutatni akarta azt is, hogy a németek ellen bizonyos ellenállásra képesek. Ez a gesztus, amely a szövetségesek felé irányult, abból áll, hogy szabadon engedtek néhányat a képviselőháznak eddig fogvatartott liberális tagjai közül. A képviselők és főrendiházi tagok elfogását a németek nyakába akarják sózni. Erre vonatkozólag Lakatos ezt a kijelentést tette: “Kötelességemnek tartom bejelenteni, hogy szoverén jogainkat megsértették. Az erre vonatkozó kérdéseket már nemcsak tárgyaljuk, hanem sikerült ténylegesen szabadon bo- csájtani számosat a főrendiháznak és a képviselőháznak azon tagjai közül, akiket az idegen hatalom elfogatott. Sőt reményünk van arra, hogy a parlament többi tagjait is vissza fogjuk kapni.” gadni, amidőn a vad bestiálitás hire érkezik, hogy Horthy Magyarországa is résztvesz újból az elvetemült rémtettek végrehajtásában a zsidó'népen. Nem érhet azon vád, hogy a nemzetségemet akarom védeni, mert paraszt családból származom. De nem tehetek róla, van egy hibán, azt tartom, hogy a zsidó nép isss? az emberi fajhoz tartozik. Ha pedig, az em- v. ^zu jpBunfyjodoso ÄSo fuj íjoq rémes átkokkal teli szenvedést kell kiállani, amit a nácik és a Horthy féle horogkeresztes vitézek rajtuk elkövettek, fel kell hogy lázadjon bennünk az emberi érzés és mindent el kell követnünk, hogy továbbra megmentsük az emberiséget ezen náci szégyentől. Ugylátszik, már tökéletesen beleilleszkedünk egy olyan gyalázatos korba, ahol egymás között már nem is szégyenlünk semmit. Avagy nem-e vagyunk a történelem széke előtt felelősek egyformán csupán azon okból, mert a huszadik század közepén élünk? Nem-e kell súlyos átkokat elviselnünk az utánunk következő generációktól ? Ismeretes volt a cárizmus korában Európa szerte dívott muszka szóval való káromkodás. Ez megvetését jelentette az orosz népnek azért a gazságokért, amit a muszkák Európa szerte elkövettek a cár parancsára. Ezután azt hiszem nagyon sokáig nem jó lesz németnek születni, de magyarnak sem lesz dicsőséges lenni. Nem igaz, hogy elégtétellel adózunk a zsidó népnek, azzal ha nem érezzük magunkat az elyete- mült náci érzelmüek* közé, de hallgatunk, mert a hallgatás egyenlő a hozzájárulással! Szégyen pir fog el, amint Frank Gerold beszélgetését a menekült árva zsidó gyermekekkel olvasom Palesztinából. Hihetetlennek hangzik, hogy legyenek emberek, akik ennyire lezülljenek. Pedig vannak. Én magam is beszéltem már ezen hiéna elemekkel. A különbség közöttük az, hogy itt az Egyesült Államokban, még nem tehetik meg azt, amit elvbarátaik odaát megtettek. Csak kettőt említek meg a sok közül, akik elmondták szenvedéseiket, de ez is elég. Nem igaz, nincs köztünk felnőttek egy sem, aki kiállaná mindazt, amit ezen 10-14 éves gyermekek kiállottak. Százával érkeznek ezen földműves telepítésre árva zsidó gyermekek, akiknek szüleik agyonverését kellett végignézniük, akiknek rúgást, verést, éhezést kellett elszenvedniük és nem tudják megérteni, hogy miért. Hogyan várjuk azt, hogy bizalmat és biztonságuk tudatát erősítsük meg ezen gyermekekben — mondja Frank — akik 13 éves korukban szüleik agyonverését nézték végig. Hogyan öntsünk bizalmat az emberiség iránt olyan 14 éves kis lányban, aki látta az emberi vért fölbügyogni a földhalom alól és azt a földhalmot mozogni látta, az elevenen eltemetett emberek tusájától, aki rémes emlékezéssel gondol vissza az üldözésre, amint ordítozó nácik zavarták csaholó kutyáikkal? Oh, megcsufolt emberiség, ti- nektek már lekopott az arcula* tötök, még azt sem tehetem meg veletek, hogy a sáros véri a pofátokhoz vagdaljam, nektek már pofátok sincs. Ha van, akkor disznó pofa, amely emberi agyvelőt zabái. Elvetemült aljasság átka gyötör, ha még ezeket is túléled. Itt áll előttem a 13 éves Román Jóska — közli Frank — fekete hajjal és egy kissé nyomott orral, akinek sötét szemei még mindég a terrort tükrözik vissza. Az orrlukai folyton reszketnek ha beszél, a szája pedig minden egyes mondat végén tátva marad, vigyázó szemét soha egy pillanatig le nem venné a tiedről, de ha hirtelen fölemelkednél s korbáccsal végig csapnál rajta, egy csöppet sem lepődne meg. Az apja deszkakereskedő volt Bukovinában. A család 1941 .júliusában menekült el. Letartóztatásuk után egy hetet töltöttek a trozinitzai koncentrációs táborban, ahonnan Win- nicára, a Bug folyó mellé rendelték őket. Utána három hétre József szüleivel és más százakkal együtt falkába terelve, fegyveres katonák által zavarva 150 mérföldet gyalogolva a Dnyesz- ter partjára jutottak. Aki közben kidőlt a gyaloglásból egyszerűen agyonlőtték. Csupán azon élelem szolgált táplálékul, amit magukkal vihettek. Éhesen és félmeztelenül érkeztek a folyóhoz, ahol megtudták, hogy két éjjellel ezelőtt hajtottak 300 zsidót a folyóba, ahol halálukat lelték. Valamilyen oknál fogva a sors megkímélte őket és másnap lehajtották 20 mérföldéi tovább Sekureni faluba, majd onnan a harminc mérföldre fekvő Tosn Jedentiza koncentrációs táborba, ahol egy hónapig maradtak. Azoknak, akik még itt életben maradtak, nagyon sok mérföldet gyalogolva kellett az utat megtenni a Trans-Istriai koncentrációs táborba. Akik elpusztultak, azok között volt József szülei is. Végre kivándorlási igazolvány érkezett József részére, hogy Palesztinába mehetett. A tizennégy éves Fianonie Ada, a román-lengyel-ukrán határmenti Kalinetz Pdoolskyból való. Alacsony termettel, szőke hajjal. Oroszos arcának köszönheti életben maradását. Ki gondolná róla, hogy zsidó? Keresztül élt öt pogromot (zsidóüldözést) apjával menekült a nácik elől Wimicából. Elrejtőzve a szomszédok hátsó szobájából látta, amint anyját és kisded nővérét a nácik a konyhájukból kihuzkodták. Itt látta a temérdek vért az erdőben, amint a zsidókat lemészárolták. Innen rohant sikoltozva, amint látta az emberi hegyek hulláit ezrével, hogy a föld megindul alatta. Később apjával együtt Abdel nevű romániai városba menekült, ahol apját a drótsövény mögé dugták. Még onnan is segítve leányát Ukrajnába szöktette, majd Bérlőd, Bukharest, Constanza, Istambul, utoljára Palesztinába juttatta. Hála a kivándorlási igazolványnak. Folytathatnám ezeket tovább, de attól félek, hogy a tinta is vérré változik a különben is mindenütt olvasott vagy hallott hasonló történeteket, mégis akad közöttünk náci pártoló Undor szokott környékezni ami- [ dőn hitvány gézen-guz antiszemita alakokkal találkoztam. Erőseket kellett nyelnem, hogy szembe ne köpjem őket, de ezután ököllel fogok az arcukba csapni olyan erővel, hogy mind az öt kérges ujjam helye kivirágzik a szemtelen, ostoba, mos- datlan náci pofáján. És nem szégyenük ezek a barmok magukat. . . . tudja Pál. .. A Bérmunkás Női Gárdába befizettek 1944-45-re befizettek: Bischof Józsefné, Akron 12.00 Deák Jánosné, Akron ....... 4.00 Detky E.-né, Phila ___ 3.00 özv. Farkas Imréné, Akron 5.00 ifj. Farkas Imréné, Akron 4.00 Feczkó J.-né New York .. 6.00 Fodor J.-né, Cuyahoga .... 5.00 Ganch L.-né, Carolina *....12.00 Kanchar J.-né, Cleveland.. 2.00 Kern Péterné, Akron .... 4.00 Kollár Józsefné, Cleveland 2.00 Kucher Andrásné, Pittsb. 5.00 Lefkovits Lajosné, Clev. .. 2.00 Mary Mayer, Phila ........... 2.00 Molnár A.-né, Cleveland .... 2.00 Schwindt Gy.-né, Canton 12.00 Udvamoky K.-né, Flint .... 5.00 Visi Istvánná, Detroit .... 2.00 Vizi Józsefné, Akron ......: 6.00 Zára Jánosné, Chicago .... 3.00 ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet,’ a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszit hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL'’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretem beliiL
