Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-03-18 / 1311. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1944. március 18. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 one Year .........................$2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months ..................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5c single Copy .............— 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hog-y az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. _________________y_____ , Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Igazság és hazugság (gb.) A new yorki “National Opinion Research Center” (Országos vélemény kutató központ) próba szavazás utján választ kért arra a kérdésre, hogy az újságoknak szabad legyen-e kritizálni az amerikai kormányformát még a háború ideje alatt is. A megkérdezettek közül kétharmad igennel válaszolt, ellenben a szavazók egyharmada ellenzi ezt a sajtószabadságot. Miután a kormányforma kritizálása még nem forradalmi cselekedet, még kevésbé lehet hazaá/ulás fogalom körébe bevonni, igy nyilvánvaló, hogy az amerikai újságolvasó közönség egyharmada hajlandó a sajtószabadság megnyirbálására, vagy eltörlésére. A fenti iroda a szavazóktól megkérdezte azt is, hogy mennyi iskolát végeztek. Az iskolázottság szerint csoportosított szavazatokból kitűnt, hogy minél magasabb iskolákat végeztek a megkérdezettek, annál türelmesebbeknek bizonyultak. A sajtó- szabadság ellen szavazók legnagyobb része a csak elemi iskolázottsággal bírók táborából került ki. A középiskolákat (high school) végzettek között már kevesebb akadt, aki a sajtószabadságot korlátozni akarná és az egyetemeket járt szavazók között pedig alig akadt ellensége a sajtószabadságnak. Ez a próbaszavazás nagy vitára adott okot. Felmerült az a kérdés, hogy kik, avagy mik a felelősek azért, hogy itt, Amerikában is annyi ilyen ember akad, akik végre is potenciális hívei a fasizmusnak, amely nem tűr kritikát. Voltak, akik az iskolákat, mások az egyházakat okolták. De akadtak olyanok, akik magát az amerikai sajtót mondották bűnösnek azért, hogy ilyen türelmetlenségre nevelte az olvasó közönséget. Ezeknek egyike, W. M. Harrison, egy kis hetilap szerkesztője nagyon közeljárt az Igazsághoz, amikor ezt irta: “Azt állítom, hogy leginkább az újságokat kell okolnunk, mert hiszen a szerkesztők legtöbbje állandóan hazudik. így annyira hozzászoktatják a közönséget a hazugságokhoz, hogy fájdalmat okoz nekik, i ha néha igazat is olvasnak a lapjainkban. Azonban én hive va-1 gyök annak, hogy a szerkesztők hazudhassanak vezércikkeikben, | vagy mondják az igazat, ha éppen akarják. Nagyon szomorú dolog, hogy a közönség legnagyobb része nem tudja megkülönböztetni a hazugságot az igazságtól.” Igen, ez az igazi nagy baj. Az olvasók nagytömege képtelen az igazság és a hazugság szétválasztására. Ez nem is valami j könnyű dolog, mert csaknem minden igazságból lehet hazugságot gyártani egy kis hozzátoldással, vagy egy részének elhallgatásával. Viszont a hazugságokat is lehet számokkal vagy más | authoritásokkal úgy alátámasztani, hogy még a szakembert is megtéveszti és igazságnak fogadja el. E sorok írója szerint a baj okát abban találjuk meg, hogy az embereket nem nevelik a logikus gondolkodásra. Már csecsemő korában beléjük nevelik, hogy higyjenek a “mumus”-ban, később pedig a vallással kapcsolatos természetfeletti lényekben. Az iskolákban is a hazugságok tömegét öntik a fejükbe a tanítók, tanárok, akik az ifjúság előtt messze kimagasló szaktekintélyek. És folytatják az ilyfajta nevelést az iskolán kívül a “funny” képszalagokkal, majd hasonló füzetekkel és könyvekkel, így aztán nem csoda, hogy az ily nevelésben felnőtt egyének között sokan akadnak, akik hajlandók volnának a sajtószabadság eltörlésére és az igazság megfojtására. Ez a nevelési, illetőleg elnevelési rendszer kiegészítője a tőkés termelési rendszernek, amely a mai technikai fejlettség dacára is csak azért állhat fenn, mert a nagy néptömegek csak “hisznek” és nem kutatnak. Elhiszik azt a rengeteg kisebb-nagyobb hazugságokat, amelyek mind azt célozzák, hogy elfogadják és beletörődjenek, hogy a népek milliónak dolgozni kell azon kevesek számára, akik a termelőeszközöket bírják. Roy *Carlson a mindnagyobb népszerűséget elérő “Under Cover” cimü könyvében alaposan lerántotta róla a leplet. Dies képviselő ur még abban is hasonlít a Hitler követőihez, hogy mindenkit kommunistának nevez, akire megharagszik. Az amerikai reakciónak ez a legdurvább reprezentánsa a napokban a képviselőházban nagyon kikelt Carlson ellen. “Az igazságügyi departmentnek kötelessége volna megbüntetni ezt a John Roy Carlsont, az ‘Under Cover’ könyv szerzőjét.” — mondotta Dies, — “mert ezen könyv olvasása után sok zsidó azt fogja hinni, hogy Martin Dies fasizta érzelmű. Vizsgálataimnál mindig törekedtem arra, hogy a több millió zsidóságot megvédjem.” A Dies bizottság az “amerikaiatlan”, vagy “Amerika ellenes” aktivitások megvizsgálására választották meg. Ezen vizsgálatok azonban a radikális munkások és a liberális polgárokra kent mindenféle hazugságok, híresztelésekből állt. Hogy az ilyen bizottságnak miért kellett volna a zsidók millióit védeni, azt is csak egy speciális Dies féle hazugsággal lehet megmagyarázni. Hogy Martin Dies fasizta-e vagy sem, mutatja az a tény, hogy nem perelte be az “Under Cover” szerzőjét, noha az amerikai törvények módot adnak arra, hogy bárki is elégtételt nyerhet a sajtó utján elkövetett sértésért. Egy képviselőnek, törvényhozónak, tiszteletben kellene tartani az ország törvényeit. Dies azonban nem merte ezt a dolgot a bíróság elé vinni, hanem követelte a Department of Justice-től, hogy büntessék meg Carlsont, valószínűleg minden birósági eljárás mellőzésével, akárcsak Hitler hívei csinálják Európában. Dies felemlítette, hogy Carlson nemcsak őt sértette meg, hanem Howard W. Smith és John E. Rankin képviselőket is. Ekkor Rankin képviselő ur Carlsonra célozva közbekiálltotta: (Az a piszkos kis idegen!” (The little slimy alien!) Ez a közbeszólás mutatja, hogy Rankin ur mélló társa Diesnek és Carlson cseppet sem hazudott, amikor az ilyen képviselőket pro-fasiztáknak nevezte. De különben is a könyv az adatok halmazát hozza fel ezen állítás igazolására. Dies, Rankin meg a többiek nem tudják az adatokat letagadni, tehát a szerzőt akarják terrorizálni, ami igazi fasizta módszer. . Elképzelhető, hogy milyen rém és terror uralom támadna itt is, ha a Dies, Rankin és hozzájuk hasonló egyének tényleges hatalomhoz jutnának. NORVÉGEK HUMORA WASHINGTON, máricus hó (ONA) — A négy éves német megszállás Oszlót, Norvégia fii- városát “piskosszürke, mosdat- lan” várossá tette, de az oszlói- ak humorát el nem pusztíthatta. Ezt bizonyítják azok a történetek, melyeket az itt székelő Norvég Információs Iroda közöl. Mindenki megérti például, hogy miről van szó,- midőn a tömött villamosban a vezető egyszer csak elkiabálja magát: “Tessék terv szerint visszavonulni ... a kocsi belsejébe!” A nehezen felkenhető pótmargarinról a következő anek- dótát mesélik: Egy nő egy összebombázott tejcsarnok ajtajában felkiált: “Mindent ösz- szelapitottak, kivéve a margarint !” Egy másik történet szerint Oszló külvárosának, Asker-nek náci polgármestere disznót hizlalt karácsonyra. Szerette volna, ha disznója jó kövérre hízik es ezért még a zugpiacon is vásárolt ételt számára. Egy reggel, — kevéssel karácsony előtt — a náci polgármester arra ébredt, hogy disznója eltűnt. A hóban vérnyomok a disznóólhoz vezettek; az utóbbira papírlap volt erősítve, amelyen a német gyászlej entések stílusában a következő állott: “1943, december 17. A bol- sevizmus elleni harcban hősi halált halt.” A felirat alá nagy vaskeresztet rajzolt a szellemes tolvaj. Dies és társai . (gb.) Mart in Dies, Texas államban való hírhedt reakciós képviselő, aki a róla elnevezett vizsgáló bizottságot az amerikai ben- szülött fasizták felfedezésére, a liberális polgárság és a munkások támadására használta fel, most nagyon haragszik, mert John ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkái ató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet, a szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsak és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala- I melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének | tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL'’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kei! szervezni, hanem arra is. hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel a* ui társadalom nzerkezetét épitiül- a régi társadalom keretein helül.
