Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-03-18 / 1311. szám

£ oiuui BÉRMUNKÁS 1944. március 18. Zsidók a magyar földmivelésben (Lapunk március 4-iki számában megjelent “A zsidó, mint amerikai földművelő” cimü cikkünkre K.S.L. chica­gói olvasónk az alábbi érdekes adatokat tartalmazó cik­ket küldte hozzánk. Megkívánjuk azonban jegyezni, hogy a födmüveléssel kapcsolatos bizonyos foglalkozások, mint például terményekereskedés, bérlet, finanszírozás (hitel), stb. a tényleges földművelők kizsákmányolásához vezetnek. *Éppen úgy, mint ahogyan itt, Amerikában a nagy húsvá­gók és kannázó gyárak, amelyek tulajdonosai rendesen mint “farmerok” szerepelnek, valójában csak a farmerok kizsákmány olói. — Szerk.) Figyelemmel olvastam e lap folyó hó 4-iki számában “A zsi­dó mint amerikai földmivelő” cimü ismertetést. Ezzel kapcso­latosan talán érdemes egyet- mást emlékezetbe idézni arról is, hogy mi volt a zsidók sze­repe a magyarországi földmű­velés körül. Nem megyünk vissza az Ó- korba, hanem kezdjük azzal az időponttal, amikor Magyaror­szágon első nyomai látszanak a modern, kapitalisztikos gazdál­kodásnak. Ez a korszak a haza- fiaskodók által csak szidott, de annál kevésbé ismert Bach-kor- szakban, az 1850-es években kezdődik. Ekkortájt mérik föl rendszeresen a földeket, meg­csinálják az addig ismeretlen telekkönyvet, rendezik a bírás­kodást és adózást. Az 1848-ban elvben kimondott, de nem fo­ganatosított jobbágyfelszaba­dítást is ekkoriban hajtják végre. Megkezdődik az első ko­moly vasútvonalak és közutak rendszeres építése. Szóval ek­kor kezd Magyarország őskori állapotban lévő gazdasága rend­szeresen bekapcsolódni a világ­forgalomba. Magyarország zsidósága sok­féle módon járult hozzá az ot­tani földművelésnek, ennek a legfontosabb magyar termelési ágnak a kifejlesztéséhez. Azok számára, akik talán felültek an­nak a német felfedezésnek, hogy “a zsidó általában élősdi”, meg kell jegyeznünk, hogy a magyar mezőgazdasági termé­kek értékesítése, ami nélkül földművelés nem képzelhető el, a legnehezebb munkák közé tartozott és zsidók nélkül ép­pen ott lehetetlen lett volna. Próbáljuk meg áttekinteni. Vegyük elsősorban a ter­ménynagykereskedést. Magyar- ország főképpen gabonát ter­melt. Másodsorban áll az állat- tenyésztés. A főgabonatermelő a nagybirtok volt. Amikor az uj gazdasági élet szellői kezde­nek fujdogálni, Széchenyi Ist­ván gróf, Magyarország egyik első forradalmára, azt panaszol­ja “Hitel” cimü könyvében: főbaja az országnak, hogy nin­csen hitele. Meg is mondja mi­ért nincs: ósdi a földbirtokrend­szer; nincs szabad munkáskéz. Az 1950-es években amikor a /élzett modernizálás megkezdő­dik, mintha a földből kelnének ki, egyszerre ott vannak az el­ső magyar terménykereskedő vállalatok: ráczok, görögök, arménok és zsidók az úttörők. Az első nagyobb szabású ma­gyarországi terménykereskedők Csekonics, Sina, Manno, Haris, stb. nevek mellett, Wodianer, Koppéli, Kern, Ulmann, Hirsch- ler, Propper, Guttmann, Stras- ser, Fleischel, Krausz stb. Ez a nemzedék teremti meg az első komoly bankot, biztositót, ha­jósvállalatot közraktárakat és mindazt ami a modern termény nagykereskedelemhez hozzátar­tozik és a hitelt is, amelyről Széchényi álmodott a külföld annyira nélkülözött bizalmát. Munkájuk nemcsak “mozgó tő­két és furfangot” igényelt, mint azt a zavarosvizü német forrás szereti emlegetni, hanem a legjelesebb utörők fegyvertá­rához is hozzátartozó vállalko­zói vas-erélyt, legszívósabb ki­tartást és elképzelhetetlen koc­kázat vállalását. A lábon álló termést kellett meghitelezni bi­zonytalan időkre. A terméskilá­tás ugyanolyan szeszélyes volt, mint az adós és elkényeztetett gróf. Mig az említett csoport a legnagyobb birtokosok termé­sét értékesítette és a külföld felé irányuló forgalmat bonyo­lította le, keletkezett, a vidéki emporiumokban főleg, egy iz­mos . középkereskedelem is. Volt egy üzletfajta, az úgyne­vezett vegyeskereskedések. Az egyes élelmes kereskedők, ki­emelkedve a maradi céhbeli bol­tos kereteiből, igyekeztek az uj igényekhez simulni. Vevőiknek mindenben rendelkezésére áll­tak; gyárak (£1. az újonnan keletkezett mezőgazdasági gép­gyárakat) képviselték, biztosí­tást vállaltak, ügynököltek, köz­vetítettek, terményt vásárol­tak, tanácsot adtak, hitelt nyúj­tottak. Ezek a közép- és kisbir- tok modernizálását tették lehe­tővé. Nem lehet eléggé hangsúlyoz­ni végül a kiskereskedelem: a falusi szatócs, a járva-kelve árusító házaló, gyűjtő fontos tevékenységét. Az oly ország­ban ahol falusi, tanyai utak rosszak voltak, ahol a közigaz­gatás a paraszt-tömegek érde- i keit nem szolgálta, a kisember­nek jórészt “a zsidó” volt gaz­dasági gyámolitója. j A magyar gazdaság alapjai 'gabonán és boron kivü más me­zőgazdasági termékek voltak. Bőrt, sertét, csontot, tollat bor­követ, hulladékokat, stb. apró- donként, házról házra járva, legtöbbször csere utján kellett összevásárolni és az üzleti köz­pontokba szállítani értékesítés­re. Ezt a leirhatatlanul fárasz­tó munkát úgyszólván kizáró­lag zsidók végezték. És miért? Mert az 50-es évek előtt a kereskedés is céhekbe volt foglalva .amelyek csak ke­resztényt vettek föl. A zsidók­nak tehát olyan mesterségeket kellett vállalniok, amelyek a cé­heken kívül álltak. Ilyen cé­hen kívüli foglalkozások voltak egyrészt azok, amiket az akko­ri közfelfogás “aljas”-nak vagy tilosnak tartott: ócska áru-ke­reskedés, hulladék-gyűjtés, há­zalás, pénzkölcsönzés kicsibe és vándorkereskedés. Másrészt az újonnan kifejlődött gyáriparral vagy uj találmányokkal össze­függésben felmerült foglalkozá­si ágak, pl. bádogosság, üveges­ség, készruhakereskedés, gyá­ri képviseletek stb. (Az újon­nan keletkezett nagy vállalatok folytatására az uralkodó kivált­ságlevelet adott. Ezért hívták az első vasutat Cs. kir. szaba­dalmazott déli vaspálya társa­ságnak.) A biztos és nyugodt, versenymentes, mert korlátolt tagszámú céhekhez kötött fog­lalkozásokból kizárt zsidók (nu­merus clausus!) tehát részben kényszerűségből váltak úttö­rőkké. Azt kellett vállalniok, amit más nem akart vagy nem tudott vállalni. Hogy azonban ez az uttörés könnyű, “élősdi” munka lett volna, azt csak a tá­jékozatlanság vagy rosszakarat mondhatja. Külön kell megemlékeznünk a földdel kapcsolatos néhány üzletágról, amelyek Magyaror­szágon úgyszólván teljesen zsi­dó teljesítmények voltak. Ilye­nek voltak az erdőkitermelés, fakereskedelem, erdészeti cik­kekkel (pl. gubacs) kereskede­lem, állatkereskedelem, dohány­kereskedelem) az állami egyed- áruság mellett fontos nyersdo­hánykivitel és behozatal, pap­rika nagykereskedelem. Zsidók létesítették — egy példa a sok közül — az első nagy városi tej ellátó vállalatokat (Gold- mann, Központi Tejcsarnok). Az elmondottak nélkül mo­dern mezőgazdálkodás elképzel­hetetlen lett volna. De szólni kell magának a földművelésnek zsidó vonatko­zásairól is. Magyarországon az 1950-es évekig zsidó földet nem sze­gezhetett. Ellenben régóta nyo- Imait találjuk zsidó bérlőknek I és “faktoroknak”, úgynevezett “házi zsidóknak” akik a mező- gazdasági értékesítést hivatás- I szerűen végezték a birtokos számára. Zsidó nagybirtokos Magyar- országon, minden ellenkező hí­resztelés dacára, elejétől végig elenyészően kevés volt. A nagy­birtok régebben azért tudott Magyarországon egyes családok kezén huzamosan megmaradni, mert csak nemesnek lehetett földtulajdona és a nemesi bir­tok elidegeníthetetlen volt. Mi­kor a császár megparancsolta a földbirtok felszabadítását, po­litikai okokból, vagyis avégből, hogy a magyar nagybirtokoso­kat magának megnyerje, úgy­nevezett hitbizományokat léte­sített. Magyarán: úgy rendel­kezett, hogy egyes kiválasztott főnemesi családok birtoka to­vábbra is elidegeníthetetlen ma­radt. Ha ezt nem teszi, kevés mágnásbirtok maradt volna meg. Nagybirtokot hadi érde­mekkel és politikai szolgálatok­kal sokan és akárhányszor még könnyen is szereztek. De a bár­hogyan is szerzett nagybirto­kot egy családban megtartani, nehéz vagy lehetetlen. így az­tán szerzett ugyan néhány ma­gyar zsidó család pénzért na­gyobb birtokokat (ezek nagy­ságra persze távolról sem érték el a mágnási hitbizományokat) de ezek egy két nemzedéken be­lül rendszerint gazdát cseréltek. A rövidéletü zsidó nagybirto­kon mindig szakszerűbb, célsze­rűbb gazdálkodás folyt, mint az átlag mágnás-birtokon. A FIGYELEM NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE BÉRMUNKÁS OLVASÓK! Március 25-én> szombaton este 8 órai kezdettel a new yorki Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. táncai egy­bekötött KABARÉ ESTÉLYT tartunk. Kérjük a szives megjelenésüket. Gondoskodva van Ízletes ételekről és hűsítőkről. Iván Dezső rádió énekes zenekara szolgáltatja a tánc zenét. Az IWW magy. csoportja zsidó birtokos tőkéjét üzletileg szerezte rendesen és földbirto­kot is üzleti kiaknázás végett vásárolt. Kegyeleti, tekintélyi és egyéb, felfogása szerint má­sodrendű, szempontok sem kor­látozták .Általában több üzemi tőkéje is volt mint a főnemes­ségnek, olcsóbban élt, park, ver­senyistálló stb. helyett mező- gazdasági iparokat tartott fenn. (Cukoripar, szeszipar, konzerv­ipar ugyancsak jórészt zsidó kezdeményezések voltak!) Szó­val: a zsidó nagybirtok hozama nagyobb volt általában. Munká­sait, minthogy a helyi közigaz­gatással kevésbbé jobb viszony­ban volt mint a nemesség, mu­száj volt neki jobban fizetni. Köztudomás szerint a zsidó nagybirtokok majdnem kivétel nélkül mintagazdaságok voltak. Külön kell említeni a nagy­számú zsidó földbérlőket, akik a magyar nagy- és középbirtok, de az egyházi birtok tetemes részét is művelték. Életrevaló­ságukat igazolja, hogy nemcsak a birtokos, hanem a bérlő is jól megélt. Az a zsidóellenes vád, hogy a bérlő “kizsarolta” a föl­det, nem helytálló. A bérletek hosszú időre szóltak és a föld kiszipolyozása a bérlő húsába is vágott volna. A bérlőknek kü­lönösen újabb nemzedékei álta­lában j ólképzett gazdálkodók voltak, akiknek rátermettségét a legelfogultabb szakkörök is elismerték. Működésűk egésze éppúgy mint a nagyszámú ma­gyar zsidó gazdatiszté, állator­vosé és egyéb mezőgazdasági szakemberé a magyar mezőgaz­daságnak hasznára és tisztessé­gére vált. Aki élt vagy nyitott szemmel járt keleti Magyarországon, az tudja, hogy a sokat gúnyolt “pájeszes” orthodox zsidó közt sok volt a nehezen robotoló cse­léd, a földetturó kisparaszt, hajnaltól estig dolgozó kisbér­lő, állattenyésztő, kocsis-fuva­ros, állathajcsár stb. Ezekről persze éppoly kevés szó esett mint nyomorgó nem-zsidó sors­társaikról. Hiszen a magyar jobbágyról ezer év alatt egyet­len komoly és nagyszabású könyv jelent csak meg: “A ma­gyar jobbágyság története”. Azt is zsidó irta, Acsády Ignác, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja. K.S.I. Minden uj olvasó, a forrada­lom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forra­dalom Forradalmi Ipari hadse­regébe?

Next

/
Thumbnails
Contents