Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-01-22 / 1303. szám

I utcai

bérmunkás

1944. január 22.

Itt van a kutya eltemetve

A különböző cégérek alatt handabandázó “rendíthetetlen baloldaliak”, titokban valószínűleg hálásak nekünk a náci- fasizta uralmi rendszerrel szemben elfoglalt, nyílt, egyenes állásfoglalásunkért, amely lehetővé tette ezeknek az egy cseppet sem hősies kudlikok- nak, hogy miután az uralkodó osztály felé veszélyesnek hitték a fenekedést, mi belénk martak, kifogásolva minden leirt sort, elnevezve bennünket háborús uszitóknak, Roosevelt pártinak, hazafiaknak, stb. ott, ahol erre alkalom adódott; Rudiiknak a “Munkásában, a többieknek a pool roomokban, vagy egyéb köpködőkben.

Pedig a “Bérmunkás” állás- foglalása a tiszta osztályharc. Egyetlen szempont az irányadó most is, mint minden kérdésben: a munkásosztály felszabadításának a kérdése.

Azt mondottuk, a fasizmus ahol uralomra került, ott az első lépése volt, a meglevő, legtöbbször nehéz küzdelmek utján kivívott munkás jogok megsemmisítése. Az egyesülési, szólás és sajtó szabadság eltörlése, a munkásszervezetek megsemmisítése, a radikális munkások kiirtása, hogy azután a munkásosztályt ipari jobágy- ságba sülyessze, talán évszázadokra vetve vissza a felszabadulási lehetőségét a munkás- osztálynak.

Megírtuk, hogy a veszélyt fokozza egyrészt az, hogy a nácizmus világuralomra törekedett és hogy a szélső reakció mindenütt a fasizmus uralomra jutását segítette. Ezt mi már 1939 előtt megírtuk és arra hívtuk fel a munkásosztályt, hogy a végsőkig menő harcot folytasson a fasizta törekvések ellen, nem a burzsoá demokrácia, hanem a meglevő szabadság jogainak és a jövő lehetőségeinek a védelmezésében.

Amikor a nácizmus elérkezettnek látta az időt, az uralmának a kiszélesítésére és megindította a hóditó háborúját, mi nem helyezkedtünk a “semlegesség” nagyon is gyáva és kétkulacsos álláspontjára, hanem kereken megmondottuk, hogy a forradalmi munkásosztály gyenge és szétszórt ahoz, hogy a háborút megakadályozza, hogy a jogai megmaradjanak, hogy a további szervezkedésének a lehetőségei meglegyenek a felszabadulásra, hogy szóban és írásban hirdethessük a célunkat és végül, de nem utoljára, a nácizmus által leigá- zott országok munkássága is megnyerje ezt a lehetőséget. Azt kívántuk, hogy ebben a szörnyű háborúban elpusztuljon a nácizmus teljesen.

A háború folyamán a nácizmus brutális harcmodora a lei- gázott népek állati nívóra való sülyesztése, az elkövetett tömeggyilkosságok, városok, gyárak elpusztítása, csak megerősítette a nácizmus ellen gyűlöletünket.

Ebben az állasfoglalásunkban, az ilyen irányban folyó küzdelmünkben, lapunk olvasótábora, a magyar nyelvű IWW- isták 99 százalékban egységesen állnak mellettünk.

Az idő, az események viszont

100 százalékban igazoltak bennünket, kik a nácizmus elleni küzdelemmel egy pillanatra se adtuk fel a célunkat és minden alkalommal kihangsúlyoztuk azt is, hogy ha Hitlert le is verik a harctéren, a fasizmus veszélye még ezzel nem múlt el, azt csak a kapitalista rendszer megszüntetése fogja végleg elpusztítani.

Ez ellen az állásfoglalásunk ellen az “A Munkás” feneke- dett nem komoly érvekkel, hanem nagyon nyálas gunyoló- i dással, szemérmetlen hazudo- zással, amig most az “A Munkás” hasábjain is igazolva látjuk azt, amit mi régen tudtunk és ezerszer megirtunk, hogy a munkásosztály felszabadulásának a szempontjából nem mindegy az, hogy Gerald Smith, vagy Roosevelt ül-e az elnöki, székben, hogy a véreskezü Franco banditái, vagy a levert köztársaságiak kormányoznak Spanyolországban, hogy Horthy ! vagy Károlyi ül-e Budavárában.

| Az SLP angolnyelvü lapjának a “Weekly People”-nek egy cikke foglalkozik a spanyol válsággal, amely magyar fordításban is megjelent az “A Munkásában.

A kérdés különböző oldalról való megvilágítása után a saját álláspontjukat a következőkben világítják meg:

“De amilyenek a viszonyok az határozott, hogy a spanyol köztársaság visszaállítása egy feltétele az igaz megoldásnak, vagyis az osztály- tiralom megszüntetésének. Egy burzsoá köztársaság természetesen nem volna képes megoldani a tőkés társadalom megoldhatatlan problémáit. De mostan kevés kétség fér ahhoz, hogy gyorsan keresztülvinne bizonyos földreformot, melyek a feudális földbirtokosok elpusztításához vezetnének. Azután megalkothatná azokat a viszonyokat, melyek alatt az osztályellenszenv a munkások és tőkések között fel volna ismerve, mint ilyen, ezáltal bátorítva a munkásokat arra, hogy szervezkedjenek a hatalom meghódítására és az osztályuralom megszüntetésére.”

Akármilyen zavaros is ez az irásmü, bármennyire nyakate- kert is a magyar fordítás, egy kiviláglik, hogy a munkásosztály felszabadulásának Spanyol- országban “egy feltétele” Franco megbuktatása és a “burzsoá köztársaság” visszaállítása. De ez nem csak a spanyolokra vonatkozik — mi szerintünk —, hanem minden fasizta uralom alatt nyögő népre és azt még az “A Munkás”-ék sem hiszik el, hogy Francot, Hitlert vagy Horthyt egy elfogadott határozati javaslattal el lehet távolítani. Annak más, nem mindig “kulturális” eszközei vannak és mielőttünk mindenek felett álló a munkásosztály felszabadítása. Abban egyetértünk a Weekly People-ékkal, hogy előfeltétele a fasizmus elpusztítása. Nem vagyunk hipokraták mint ők, hogy azt mondjuk, hogy a nácizmus és a polgári demokrácia küzdelmében “semlegesek” vagyunk. Nem, mi legM nevelés fontossága

(a.l.) Az ábrándozók célt sohasem szolgálnak. Ha valamit elképzelünk, az csak úgy valósulhat meg, ha tényleges cselekvéssel azt el is végezzük. Lehetnek üdvös gondolatok a jövőre nézve, de mind azok csak úgy valósulhatnak meg, ha annak keresztülvitelére meglesz hozzá a megfelelő erő. Hogy azután a nevelés, milyen összefüggésben áll az erő kérdésével azt az alábbiakban akarom kifejezni.

Hogy a háború kimenetele milyen lesz, arról még nagyon korai beszélni. De mindezek dacára, nagyon fontos, hogy azok, akik a jelen háború befejezése után a jobb emberi társadalom kialakulását vélik megvalósítani azoknak föltétien kell, hogy legyen programjuk annak mikénti megvalósítására. Első sorban azt kell megállapítanunk, hogy tulajdonképpen, mi is az a tényező ami a jelen emberi társadalomban minden ferdeségnek az alapját képezi.

Ha most már azt ténylegesen megtudjuk állapítani, hogy minden társadalmi bajoknak alapját a helytelen gazdasági beosztás képezi, akkor elsősorban arra kell törekednünk, hogy egy olyan gazdasági rendszert ismertessünk meg az emberiség nagy tömegével, amely nem ferdeségeken, hanem a természet igazságain alapul.

Ebben az irányban kell kiterjedni első sorban a nevelésnek.

Hogy ez ma nem igy van a jelen körülmények között, az azért van, mert az uralmon lévő osztály minden osztályintézményét arra használja fel, hogy a jelen rendszerét védelmezze. Józanul gondolkodó ember már tudja azt, hogy mindaddig, amig a jelen magántulajdon rendszerére épült kapitalista rendszer fog létezni, addig az emberi társadalom egy igazságtalan alapon nyugszik. Liberális gondolatok sokszor jól hangzanak a füleknek, vagy esetleg nem sokat jelentő társadalmi reformok.

Mindezek azonban nem változtatnak magán a társadalmi rendszeren. Egy alapos társadalmi változást azoknak kell létrehozni, akik ma szenvedői vagy elnyomottai a jelenleginek.

Azért mi, a munkásosztály tagjai kell, hogy szorgalmazzuk az égetően szükséges társadalmi változást. Erre a célra kell a munkásosztálynak szervezkedni.

Hogy azután nagyon fontos az is, milyen irányban folytatjuk a nevelést magában a munkásszervezetekben. Minden osztálytudatos munkásnak tudnia kell, hogy a jelen fennálló társadalmi rendszernek, csak kizárólag a gazdasági alap szolgáltatja minden hatalmát. Ennek ellensúlyozására kell, hogy maga a munkásosztály megfelelő gazdasági szervezetekbe tömörüljön.

Ilyen szervezetek itt az Egyesült Államokban az AFL és a CIO és mindazok, amelyek a tőke és munka barátságos megegyezésére vannak alapozva. Természetesen ilyen alapon nyugvó szervezetek ferde nevelésben részesítik tagjaikat, feltéve, ha egyáltalán végeznek bármi nemű nevelést tagjaik között.

Azt határozottan megállapíthatjuk, hogy az AFL sohasem végzett tanító munkát a tagjai között, fő célja volt elszigetelt szervezeteket alakítani és ahol lehetett a tömegeket tényleg távoltartani a bürokratikus szakszervezetektől. Hogy a CIO menynyiben különbözik az előbbitől, csak annyiban, hogy nyitva tartják szervezeteiket minden beözönlő munkáscsoport részére. A nevelés terén azonban még mindig a maradi módszert folytatja, még akkor is, ha a magukat “forradalmi” jelzőkkel ellátó “elvtársak” teljesen helyeslik a CIO jelenlegi taktikáját.

Ugyanis a CIO jelenlegi taktikája “a politikai akció” amit ők tulajdonképpen nevelésnek tartanak (?). Ami egyáltalában semilyen képpen nem szolgálja a munkásosztály felszabadítását, még akkor sem, ha ezt a “politikai akciót” szocialisták, vagy kommunisták szorgalmazzák. Mert helyes megállapítás az, hogy egy gazdasági szervezet, amelyik letér a tényleges osztályharc útjáról és szinteréről az tovább nem képviselheti a feltörekvő proletáriátus felszabadulást irányitó végcélját.

De különösen akkor nem, amikor olyanokkal dolgoznak közösen, akik elleneznek minden fajta társadalmi átalakulást. A munkásosztályt és annak célkitűzését csak azok képviselik, akik sohasem hagyják el a tényleges osztályharc szinterét és kizárólag a munkásokat mint osztályt szervezik a céljuk elérésére.

.....A nevelés munkájának ebben az irányban kell, hogy folyjon még akkor is, ha az uralmon lévő osztály minden rendelkezésére álló eszközzel azt próbálja megakadályozni.

Mert azok, akik egyszer tényleg letértek az osztályharc tényleges útjáról azok már élvesztek a polgári érdekeket szolgáló örvénybe még akkor is, ha az ellenkezőjét állítják magukról.

A forradalmi munkásmozgalom tanítása sohasem térhet el mellékutakra, hanem kizárólag a végcél hangoztatása és annak a taktikának tanítása képezheti csak a nevelés módját magán a szervezet keretein belül, amelyek a munkásosztály tényleges felszabadítását szorgalmazzák minden megalkuvás nélkül.

A munkásmozgalmi nevelés nagyon fontos, ha úgy az AFL, mint a CIO ebben az irányban nevelné tagjait, hogy minden megalkuvás nélkül a munkásosztály felszabadítása volna céljuk, akkor nem kellene külön “politikai akció” mert a két szervezet 10 millió tagsága elegendő volna ahoz, hogy az amerikai munkásokat felszabadíthatná a kizsákmányolás járma alól.

határozottabban a nácizmus pusztulását óhajtjuk, már csak azért is, mert a nácizmus leverése hozhat meglepő győzelmet a munkásosztálynak, mig a térhódítása csak sötét jövőt, nyomort és szolgaságot jelentene.

Talán ebben is egyetért velünk az “A Munkás”? Vagy csak feltalálták a spanyol viaszkot ?

E. Kovach