Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-06-10 / 1323. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1944. junius 10. FIGYELEM CHICAGO! MOST VASÁRNAP, junius 11-én, a gyönyörű Caldwell Erdőben tartja Chicago IWW érzelmű munkássága és tagsága PIKNIKJÉT az Industrial Workers javára. Kitűnő ételek, hűsítők, valamint tánczene. Direction: Take Milwaukee Avenue car to Devon Ave., walk east on Devon to second entrance to park. Enter there and continue past swimming pool and the big car parking lot. Signs will guide you to grounds. egy busongó uj népdalt kezdett játszani. A szöveget félhangosan énekelte a hangszer után: 1 “Valahol vidagnak, lakodal-' mat laknak, Úgy ropják a táncot, reng j belé az ablak. Valahol egy kislány sirodgál magában, Valahol egy legény iszik bánatában.” Isten bizony szép volt! Nagyon pompás volt! — kiáltott föl Anusa mikor a nóta elhangzott és kissé közelebb húzódott a harmonikáshoz. —Még gyakornok koromban tanultam a zenét, — mondta öntelten Kolmany ur — zongorát is kezdtem, de annak már vége.... — Az az orgona is szép, de sohse búsuljon olyan után az ember, ami elmúlt, mint a semmi — kerepelte vigasztalón az asszony. Kolmany ur fölnevetett és gyorsan, idegesen csúsztak föl torkán a szavak: — Istenem, mikor igy árván olyan nehéz!.... Még azt sem mondhatja az ember, hogy engem is szeret valaki.... Pedig még én is fiatal vagyok; aztán sohasem is voltam valami rossz vagy telhetetlen ember.... — Jaj dehogy is nem szeretik Kolmany urat, csak annyi forintocskám lenne, ahányan szeretnék. Osztán hát ki szeret engem, pedig én se vónék az utolsó!.... — Bizony vannak emberek, akik hiába jók, szorgalmasak, mindig csak veri őket az isten! A falu felől most a háromórai harangszó hallatszott. — Még egy egész óránk van hátra! — Maradjunk még, — kérte Anusa. — Meleg van még?.... — Majd meggyűlök! — Dűljön hát le kicsit.... Akár ide a térdemre.... Én bírom jól a meleget; majd énekelek is valamit. Anusa hangosan, jóízűen fölnevetett és a férfi vállára ütött. Mennyen mán csak!.... Hogy is ne, még az ölébe fektetne!.... — No nem rosszbul mondtam ! Anusa még egyszer nevetett hangosabban, biztosabban, aztán megtörőlte veritékes arcát s mint valami nagy, ragyavert virágot, Kolmany ur ölébe ejtette. — így ni!.... — mondta elégedetten Kolmany ur és érezni kezdte az asszony forró, nehéz fejétől, hogy gyűl, tüzese- dik minden porcikája. Énekelni kezdett, de csak nagyon rövidre szabta a nótát. Nem volt kedve hozzá. Nyugtalanul izgett-mozgott a teher alatt, amelyet ő most nagyon értékesnek és nagy magáénak tudott. Amit tiz év óta elmu-. lasztott, azt most mind át szerette volna élni Annusával. Az asszony kissé feljebb csúszott úgy, hogy izzadt, húsos feje egész közel ért a férfi arcához. Ingerlő, ravasz mozdulatokkal fészkelte be magát annak ölébe és éhes, figyelő szemekkel vizsgálta minden mozdulatát. Kolmany ur is észve vette a folytonos közeledést s már ő sem tudott parancsolni magának. Puha, dologtalan kezein kidagadtak az erek és érzékelőn, a vakok bizonytalan tapo- gatásával hajoltak Anusára. Az asszony szó nélkül tűrte a tolakodást, tette, mintha aludna és teljesen átengedte magát a férfi akaratának. Kolmany ur egészséges, pihent testében vad, állatias érzések gerjedeztek. Nehéz, zavart fejével egész közel hajolt Anusához. Csókolni akart: az asszony száját kereste. Dagadó, férfias ösztönnel föléhajolt és puha, fehér ajkát éhesen csúsztatta végig az asszony izzadt, likacsos ábrázatán. Egyszerre borzongató gyors rángás futott át a testén. Lassan, bizonytalanul fölegyenesedett és finom ujjaival végig tapogatta az ölében fekvő nagy, szuszogó holmit. Riasztó gyorsasággal alakult ki előtte az asszony idomtalan formája: trabális, baromi törzs és fölötte: gömbölyű fej, örökké izzadt, savanyu szagu, durva arccal s az egész rut alkotmány egy diónagyságu éles, zsiros haj tekercsbe végződött. Kolmany urnák érezhető fásultságba hűlt vére. Józanitó hideg undor szaladt a fejébe; könyökével óvatosan letolta a térdéről az asszonyt s csak any- nyit mondott: — Gyerünk, talán már este is van! Rejtett, véres bosszúsággal fölcihelődtek és unott egykedvűséggel megindultak a téglavető felé. A harmonikát most Anusa vitte; Kolmany ur némi kis távolságban szomorúan lépkedett utána. 1 Most teljes súlyával érezte tiz éves vakságát és sírni tudott volna fájdalmában. Három év óta járt együtt ezzel az asz- szonnyal, kit tisztelt, sőt rajongásig szeretett s csak most, évek múltán tudta meg, hogy Anusa egy torz, idomtalan állat. Ennek az asszonynak mindenki bámulta a rútságát s ő csak akkor tudta meg azt, mikor már hozzá törülte a száját és ujjaival kitapogatta annak undorító piszkos rücskét. Még igy sohse fájt az élete. Érezte, hogy dülledt, hályo- gos szemeit elönti a könny és rekedt hangon megszólalt: — Siessünk kicsit! Anusa nem szólt semmit, csak széles ,vastaghusu száját fintorította el egy kicsinylő grimaszra. Aztán valamivel ' szaporábban emelgette egymás elé zuhogó, nehéz talpait. A nap már kissé alább hagyott a tüzeléssel. A néma, szomorú pár mindgyorsabban közeledett a célhoz s a fülledt, imbolygó csöndben már hallani is lehetett néhány italos legény majdnem ugató, össze-vissza kiáltozását. A növényvilág élősdiei Irta: Szerdahelyi Sándor (Folytatás) Teljesen parazita, élősdi, avagy félparazita életet él a növényvilágnak egyik meglehetősen kiterjedt csoportja. A gyökér fejletlensége mellett ezeket a növényeket a parazitaéletmódra részben az kényszeríti, hogy fölötte hiányos vagy hiányzó a leveleik klofoltartal- ma, viszont a levélzőld hiányában nem tudják földolgozni a levegő szénsavját. Az ilyenfajta növények rendszerint sok vizet igényelnek, egyben nagy a sószükségletük is, amit megfelelő szervek hiányában kénytelenek “rablással” megszerezni. Rablásról azért beszélünk, mert ezek a növények ellenszolgáltatás nélkül ragadják el a szomszédos növények földolgozott tápláló nedveit. Tapadó szerveikkel erőszakosan hatolnak be a gazdanövény edényrendszerébe, ahonnan az ott keringő nedveket az élősdi növény részére elszívják. Ha lehet, még fokozottabban élősdiek az Orobanche-féle, a Szádor-féle növények, amelyek javarésze' egyáltalán nem tart számot a nepfényre. Életüket a gazdanövény gyökerein élik le, ahová apró magok alakjában a szél szárnyain jutnak el, miután lehullottak és a leszivárgó viz segítségével eljutnak a gazdanövény gyökereire. A mag kicsirázik, fonalat hajt az utóbbi a csúcsán át szívó ágat visz be a gazdanövény gyökereinek edényeibe. Mindössze világossárga, vörösbarna, vagy ame- tiszkék virágzatai bújnak elő a földből a gazdanövény tövénél. Általánosan ismert nálunk a Viscum, a fagyöngy, amely örökzöld leveleivel magas fák tetején tűnik föl, jellegzetesen kettéágazó gallyaival. Fákon élősködő cserje, amelynek levelei klorofiltartalmuak, tehát igényt tart a napfény energiára, éppen ezért hatol föl a fák tetejére. Viszont gyökérzete arra kényszeríti, hogy a gazdanövényből szívja el a szükséges táplálónedveket: a vizet és a sót. Ezek a példák, természetesen, nem merítik ki a növényi parazitizmus különböző lehetőségeit. Az egyik ilyen lehetőség a “husevés“, amely talán a legérdekesebbek közé tartozik a növényvilág életében. A húsevő növények ugyancsak élettani kényszerűségek következtében fogják el és emésztik meg az odacsábított rovarokat. Ezek a növények rendszerint olyan talajban élnek, amely szegény az ásványi tápsókban, vagy ezek az ásványanyagok nehezen mozgósíthatók. Más növények ilyen föltételek mellett egyáltalán nem boldogulnának, előtérbe nyomulnak azok amelyek a hiányzó táplálékukat szerves anyagokkal, esetleg' husevéssel pótolni tudják. A husevés nemcsupán a hús, vagyis a nitrogén kedvéért történik; már Darvin megállapította, hogy ezek a növényi ragadozók az áldozatok testében levő szervetlen sókra is pályáznak. f, A húsevő növények leggyakrabban emlegetett példája a | kereklevelü harmatfü, a Drosera rotundifolia. Ennek a kis növénykének a levelein, százával, sajátos mozgékony tapogatószervek vannak, amelyeknek alakja hasonló a csigák ta- pogatószervéhez. Mindegyikének a végén ragyogó harmat- csöpp ,amely a mézre éhes kis rovarokat csalogatja. Amelyiket az oly dúsan kínálkozó nyalánkság odacsábít, annak végzete beteljesedik, mert nem mézcsepp ragyog a tapogatószerven, hanem ragadós anyag, amely a reászállott rovart többé nem engedi. A rovar menekülni akar és akkor a tapoga- tócska, mint a tenyerünknek egyik ujja, lassan behajlik az áldozattal a tenyérszerü levél közepe felé. Sorjában mozdulnak meg a szomszédos tapogatók és mind ráhajlanak a fogolyra. Az órák múlnak, végzetül valamennyi tapogató a rovarkára borul. Valósággal beletolják a levél tenyerének a közepébe, ahol olyanféle savanyú nedvvel, minf amilyen az emberi gyomorban is az emésztést élvégzi, megemészti a növény a rovar minden emészthető részét. Amikor ennek a folyamatnak vége van, a tapogatók újra kiegyenesednek és várják az uj áldozatot.. Az Utrikularia-féle vizi növények némelyike bámulatra- méltó, csapdaszerü szerkezetével mikroszkopikus kicsinységü rákokat, férgeket és más ala- csonyabbrendü állatkákat fog el. Gondolkozzunk csak: a növények élősdisége mintha az átmeneti jelenségek sora lenne a növényi és állati élet között! A természet a maga problémáit, amint láthatjuk, a lehető legváltozatosabban oldja meg. Millió csoda vesz körül bennünket, amelyben talán az a legcsodálatosabb, hogy mindez maga az élet. KÉRELEM OLVASÓINKHOZ. Michigan állam egyetemének könyvtára, Ann Arbor, Mich, városban, úgy az angol, mint az idegennyelvü radikális irodalom nagyszerű gyűjteményével rendelkezik. Ennek a gyűjteménynek neve: The Labadie Collection. Ebben a gyűjteményben helyt kapott a Bérmunkás, valamint mozgalmunk minden más kiadványa is. A Labadie Collection vezetősége most arról értesít bennünket, hogy a Bérmunkás évfolyamait beköttetik. A bekötésre való rendezésnél azonban úgy találták, hogy" az 1938 március 12- iki dátum, Vol. 26, No. 998 szám jelzésű példányuk hiányzik. Miután ezen példányból ki- adóhivatalunk is csak a bekötött évfolyamokban foglaltakkal rendelkezik, igy a könyvtár kérésének nem tudunk eleget tenni. Ha olvasóink közül valakinek meg van ez a példánya és hajlandó ezen értékes gyűjtemény kiegészítésére ajándékozni, úgy küldjék be hozzánk és mi továbbítjuk. Még egyszer ismételjük a dátumot: 1938 március 12, Vol. 26, No. 998. A Bérmunkás Szerkesztősége.
