Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-04-22 / 1316. szám
BÉRMUNKÁS 1944. április 22. Megemlékezés Fényes Lászlóról (A budapesti NÉPSZAVA 1944 máricus 1-i számában, — amelyből egy példány eljutott a “Harc” cimü hetiközlönyhöz, — az alábbi igen szép méltatásban emlékszik meg a New Yorkban elhunyt Fényes Lászlóról, a “panamákat üldöző s minden sorát a szegények, az elnyomottak érdekében iró” szabadság harcosról. De ez a méltatás egyben mutatja a magyar uralkodó osztály s általában a Horthy uralomnak gyalázatos voltát, amely Fényes Lászlót s a hozzá hasonlókat kiüldözött Magyarországból. — Szerk.) • ----------------------------------------------------------------------------FÉNYES LÁSZLÓ New Yorkból Stockholmon át j kapjuk azt a lesújtó hirt, hogy Fényes László elvtársunk és kollegánk távol hazájától amerikai emigrációjában elhunyt. Csak a száraz hirt kaptuk, részleteket semmit; esztendőkön át nem volt közvetlen tűrünk róla, azt sem tudjuk, sokat betegeskedett-e és hogy milyen körülmények között történt a tragédia. Az egymondatos hir, amelyet Svédországon át kaptunk, nagyon lesújtott bennünket; az elhunytat nagyon sokan ismerték Magyarországon, de azt hisszük, nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy hozzánk állt legközelebb, mi ismertük legjobban. Későn került a mi köreinkbe, de amikor megismerkedett a tanításainkkal, a céljainkkal, ifjakat megszégyenítő mohósággal vetette rá magát a tanulásra s régi szocialista harcosokon tulte- vő mozgékonysággal dolgozott a szociáldemokrácia igazságaiTÁRCA nak terjesztése érdekében. Mielőtt külföldi útjára indult volna, hosszú esztendőkön keresztül a Népszí&a szerkesztőségében dolgozott, a mi hasábjainkon izzott az igazságkeresése és az elnyomottak érdekében való harca. Hetvenhárom esztendős volt, mikor lehunyta a szemét. A középiskolák elvégzése után gyógyszerésznek készült, meg is szerezte a diplomát, de nem sokáig dolgozott patikában. Már egészen fiatalon irt cikkeket lapokba, azután csak az ujságirópályát választotta a maga számára. Az ország olvasóközönsége akkor ismerte meg amikor az “Az Est“ hasábjain jelentek meg nagy riportjai. Bejárta az egész országot, fáradhatatlan volt a kutatásban, a hozzájuttatott adatok ellenőrzésében. A publicista munkáját egyesítette a riporterével. Akkor mé gaz úgynevezett urivilgg- ban élt: se szeri, se száma nem volt a lovagias ügyeinek. Fegyverrel éppen úgy, mint a bíróság előtt keményen állta a fe- lelősségrevonást és a biróság előtt mindig bizonyított, bizonyította azt, hogy csak az igazság keresése vezeti, csak a visz- szaéléseket és a panamákat üldözi, minden sorát a szegények, az elnyomottak érdekében irta. Páratlan népszerűség vette körül és a politikai világ számára sem lehetett meglepetés, amikor (már a háború idején volt ez) országyülési képviselőnek is megválasztották. A parlamentben való tevékenységével folytatta azt a munkát, amelyet az ujsághasábokon végzett évtizedeken keresztid: kemény harcai voltak ott is, emlékezetesek azok a viharos vitái, amelyeket Vázsonyi Vilmossal folytatott. Ekkor már erősen résztvett a politikai életben: a Károlyi Mihály vezetése alatt álló irányzat szolgálatában dolgozott és szerepe volt a forradalmi napokban is. Ezzel a munkával kapcsolatosan rengeteg támadásban volt része az ellenforradalom első esztendeiben, azzal a váddal terhelten is ültették a vádlottak padjára, hogy bűnrészes volt Tisza István meggyilkolásában. Hónapokig tartó be- börtönzöttség után, nagyon hosszú tárgyalás után bebizonyította az ártatlanságát, felmentették. Ezekben az esztendőkben uj munkakört keresett és talált magának a szegényekért és az l elnyomottakért folytatott nagy fogva, megpróbált kiegyenesedni. A vén gerinc erősen megropogott ; nem, nem engedett a megszokott vonalból. Az ember megindult, de messzire lekanyarodott az egyenes útról, hol már a kunyhók tompa körvonalai mutatkoztak. A szél gyászos, vérfagyasztó nótákat muzsikált. Tamás szájából kifordult a köhögés és haragvó, csúnya gondolatok fonták be az eszét. Pedig ő gyáva, csendes természetű ember volt: egy azok közül a bibliás tót parasztok közül, akik vannak, vannak, de még egyszer sem kívánták meg az életet és egy vadember közömbösségével néznek el minden dolgok felett. De mig másokra a nyomorúságos, egyhangú vergődés kényszeritett hallgatást, addig a ő torkába már szerencsétlen születése fojtotta bele az értelmes szót. Tamás valahol a hegyi majorságok egyikébe született. Lompos, hórihorgas alakjáról, vizszinü szemeiről és ijesztően kifeszült, éles pofacsontjairól ítélve, tót volt; de ő maga sohasem látta az apját, az anyjára is csak mint egy igen hosz- szu, igen sovány asszonyra emlékezett, akit örökösen szőni látott s aki sohasem beszélt előtte az apjáról. Körülbelül négyéves lehetett Tamás, mikor egy reggelre kelve, sok idegen emTÄ RC A Tűz, Tűz, Tűz Irta: KASSÁK LAJOS Már a kora reggeli órákban esni kezdett a hó s a fáradt, földturó népek, akik az év háromnegyed részén dalos kedvvel és szakadatlan munkával járták a határt, most kunyhóikba szorulva, unott, ebéd utáni pipaszó mellől bámulják a pelyhek pajkos, szűzi játékát. A házak ajtói sorban zárva voltak; a küszöbökön borzas, bő- torku komondorok és sovány, csatangoláshoz szokott macskák melengették egymás didergő húsát, üres némaság tátongott mindenütt, melyett csak a jászolhoz kötött barmok nyújtott, lusta bégetése zavart meg néha-néha. Délfelé kissé kiderült az ég, de kevés vártatva ismét elborult s mintha csak éppen erőt gyűjteni akart volna egy terhes, szörnyű rohamhoz: újra havazni kezdett és vastag, elve- szejtő fehérséggel fújta be a mezőt, az ösvényt, a bus, letarolt Határ végtelenjét. S ebben az Ítéletidőben egy magányos alak bukkant elő a távol erdőszélen. Az ember lehajtott fejjel, lelkében egy szörnyű bűntett árnyékával —• I mint púpos az ő el vészé jthetet- len púpjával, vak az ő üres, borzasztó szemüregeivel — úgy lépegetett a roppant tér magányában, mintha csak minden számítás és cél nélkül az országutat mérni indult volna el öntudatlanul, önmagából kiesve valahonnan az ezeréves múltból. Tamás — igy egyszerűen: Tamás volt a neve ennek az embernek. Leeresztett fejjel, nehezen, merész Ívbe görbülten bandukolt. Lépésről-lépésre egy lehámozott fenyőággal tapogatott maga elé. Látszott rajta, hogy fáradt, agyongyötört. Időnkint meg-megállt pihenni, ilyenkor öles botjára támaszkodva éhesen, zihálva kapkodott levegő után. De nem maradhatott igy soká egy helyben. Minden baját kétszeres erővel érezte; vékony lábszáraiban sajgott a száraz, kevés velő, az orrlyika- iból kiáradó pára a hidegtől verve, durva, kuszáit bajuszára ült és egy pillanat múlva kemény, tühegyü jégcsapok szur- kálták meg fogatlanul előre csúszott állát. Most valami nyers hangot lökött ki a száján s a karcos jégcsapok hegyét szopogatva, arca még sötétebbre torzult a fájdalomtól. Botját két kézre CLEYELANDON április 23-án, vasárnap délután 2 órai kezdéssel a 3930 Lorain Avenuen levő első emeleti teremben TÁRSAS DÉLUTÁNT tartunk a Bérmunkás támogatására. Részvételi jegy ára 50 cent. küzdelemben. Ebben az időben került azután közénk, a Népszava szerkesztőségébe, ahol folytatta riporteri-publicisztikai munkáját. Ezekben az időkben lett szociáldemokrata, miután már előbb, 1925-ben a Szociáldemokrata Párt listáján került be a főváros törvényhatósági bizottságába, ahol a fölszólalá- sai mindig a főváros lakossága óriási többségének a szegényeknek, az elnyomottaknak az érdekeit szolgálták. Ezekben az esztendőkben, újságírói működése folytán, rengeteg sajtópert inditottak ellene, többévi börtönre és óriási pénzbüntetésekre Ítélték. Emigrációba ment, sokáig Bécsben élt, dolgozott szociális- ta lapoknak,» majd sok viszontagság után eljutott Amerikába. Onnan érkezett most párszavas, rövid hire annak, hogy meghalt. A harcos, tiszta, mindig dolgozó, mindig az igazságért dolgozó embernek, kiváló kollégának, derék elvtársunknak az emlékét mindig szeretettel őrizzük. bért látott a szobában álldogálni, némelyek sírtak, más girhes, vén anyókák folyton azt mondogatták, hogy: Meghalt! Ez a különös egyforma beszéd az ő füleibe is beszivárgott, kiváncsivá tette, de hiába reszelte a torkát hadonászott girbic kis kezeivel, senki sem értette meg. Másnap ünneplös legények jöttek a házba: elvitték az anyját és elvittek mindent, mindent, bus otthona emlékét is kitörülve a világból. Ezidőtől kezdve szomszédtól szomszédhoz vándorolt Tamás; végig ette az ismerősök megmaradt ételeit, tett-vett valami munkát a ház körül, mígnem egy rövid, borús téli napon kocsira rakták és elvitték a városba. Az utón elfogta az álom, szép butácska dolgokat álmodott a Jézuskáról, a fehér angyalkákról, melyekről a szomszédok meséltek az ő gyerekeiknek és azt hitte, hogy egyenesen a mennyországba került, mikor a gyermekmenhely szobájába vezették. Ezentúl volt reggelije, ebédje, vacsorája, kapott cifra falovacskát, sípot és éjszakára kapott egy hófehér ágyat a sok gajdoló pajtás ágyacskája mellett. (Folytatjuk) 8 oldal IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipar! Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése
