Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-04-15 / 1315. szám
BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ................$2.00 One Year ........................$2.00 Félévre .......................... 100 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy .............— 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ___________ ___ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A munkások joga (gb.) A Bérmunkás multheti számában megírtuk, hogy az American Steel and Wire Company egyik clevelandi gyárában, az American Works név alatt ismert ipartelepen a munkások sztrájkba mentek, mert panaszaikra hosszú időn át semmi választ sem kaptak. Megírtuk, hogy a rövid ideig tartó sztrájk alkalmából a munkások szembetalálták magukat a CIO-hoz tartozó United Steel Workers szervezet központi tisztviselőivel is, akik felfüggesztették a sztrájkoló csoport tisztviselőit, bírósági zárlatot kértek a sztrájkoló local union vagyonára és betetőzésül uj tisztviselőket és egy union adminisztrátort NEVEZTEK KI számukra. A szóbanforgó gyártelepen körülbelül 900 munkás dolgozik. Ezek megválasztották a saját tisztviselőiket, akiket megbíztak a képviseletükkel. A szervezkedés szabadságát törvényesítő Wagner törvények hetedik szakasza értelmében a munkásoknak jójuk van arra, hog^ a SAJÁT MAGUK ÁLTAL VÁLASZTOTT EGYÉNEKKEL KÉPVISELTESSÉK MAGUKAT. Az összes úgynevezett munkásjóléti intézkedések között ezt a dolgot tartották legfontosabbnak. És ime, most nem is a munkáltatók, hanem maga egy munkásszervezet igyekszik megsemmisíteni ezt a munkásságra nézve annyira fontos vívmányt. A CIO vezérei maguk is érezték, hogy ezzel a tettükkel a munkásság ellen követtek el merényletet. Éppen azért tettük ki- magyarázására és igazolására Jack Ferline, akit a CIO központból a felfüggesztett szervezet újjászervezésére neveztek ki, gyűlésre hívta azokat, akik elfogadták a központ intézkedését. A lapokban közzétett hírek szerint körülbelül 200 munkás jelent meg a gyűlésen, akik elfogadták a CIO intézkedését. Nyilvánvaló, hogy ha 900 munkásból ilyen kérdésnél csak 200 jelent meg, akkor a többség ellenezte a központ basáskodá- sát. A tény azonban az, — mint a sztrájkolok jelentették, hogy azon a bizonyos gyűlésen csak 93 egyén vett részt és azoknak is nagyobbik része soha nem látta az American Works belsejét. Vagyis svindli gyűléssel, csaló módon igazolták azt, hogy joguk van a tagság által megválasztott tisztviselők eltávolítására. Meg kell azonban értenünk, hogy a tisztviselők eltávolítása csak azért nyert nagy jelentőséget, mert a gyárban az úgynevezett “check-off” rendszert tartják. Ez azt jelenti, hogy az union dijakat a munkáltató lefogja a munkások fizetéséből és minden hónapban átadja az union tisztviselőknek. Az American Works vezetősége természetesen azonnal az union központja által kinevezett Ferlinet ismerte el ilyen tisztviselőnek. A munkások még csak azt sem mondhatták, hogy mi nem fizetünk olyan tisztviselőnek, akit nem mi választottunk. A “check-off” és a CIO-nál uralkodó rendszer gondoskodik arról, hogy a tagságnak ilyen szabad akarata ne legyen. Hogy ez nem egyedülálló eset a CIO-han, azt mutatta az ugyancsak a multheti számunában közölt Lamson and Session cég munkásainak az esete is. Mint megírtuk, ezen gyártelep munkásai nem akarták elfogadni az “incentive pay” (bonusz) rendszert. Rövid ideig tartó sztrájkkal tiltakoztak a munka idejönnek felmérése ellen. A CIO központi tisztviselők itt is a munkások ellen fordultak. Felfüggesztéssel és kizárással fenyegették őket, éppen úgy, mint az American Works esetében tették. A saját szervezetük által igy hátbatámadt munkások egy része meglátogatta az IWW-hoz tartozó American Stove munkásainak mühelygyülését, ahol köszönetét mondottak azon támogatásért, amelyben az IWW részesítette őket. (Mint multheti számunkban megírtuk, az IWW 440-es clevelandi csoportja a sztrájkolok ügyét a War Labor Board, majd a National Labor Relation Board elé terjesztette.) Ezek a munkások ámulva látták, hogy az IWW gyűléseken minden kérdésben a TAGSÁG SZAVA A DÖNTŐ. Mint bevallották, most először látták és értették meg, hogy mit jelent demokrácia az unionokban. Az American Works sztrájkjával felvetett kérdés természetesen azzal nem nyert elintézést, hogy a központ magához ragadta a hatalmat. Mi úgy tartjuk, hogy a munkásságtól nem lehet elvenni azt a jogot, hogy saját maga válassza ki azokat, akikkel képviseltetni karja magát. Ezl a jogot fentartani és érvényrejut- tatni kellene még akkor is, ha nem volna rá törvény, még kevés- oé szabad tehát elhagyni sikkasztani akkor, midőn azt törvények is biztosítják. És a munkásságra nézve egészen mindegy, hogy kik akarják ezt a jogot letiporni: a munkáltatók, politikusok, bürokraták, vagy union vezérek. A munkásság létérdeke követeli meg, hogy egyforma erély- lyel küzdjünk ellenük, bárkik legyenek is azok, akik ezt a jogot veszélyeztetik. Tanulnak a bürokraták (gb.) Roosevelt elnök az újságírókkal tartott legutóbbi konferenciáján felolvasott egy jelentést annak bizonyítására, hogy . a drágaság az elmúlt egy év alatt, mióta a “hold-the-line” rendeletet kiadta, nem emelkedett, hanem bizonyos tekintetben még esett is. Ez a jelentés magán viselte a “rendeletre készült” cim- jelzést, bizonyára az elnöknek akartak kedveskedni vele a jelentést aláíró magasrangu hivatalnokok. A legérdekesebb, hogy ezt a jelentést az élelmiszerek adminisztrátorán és a gazdasági stabilizáció adminisztrátoron kívül William H. Davis, a War Labor Board elnöke is aláírta. Ugyanez a William H. Davis, március 23-én a szenátusi bankügyi bizottsága élőtt azt a kijelentést tette, hogy a munkabérek 1942. október hava óta kevesebb mint két százalékos emelkedést mutatnak, noha a Department of Labor adatai szerint ezen idő alatt a drágaság öt százalékkal emelkedett. A szervezett munkásság már régebb idő óta azzal vádolja a munkaügyi minisztérium Bureau of Labor Statistics nevű ügyosztályát, hogy statisztikai adataival a drágaságot lekicsinyíteni, eltagadni akarja. A drágaság megállapításánál nem veszi figyelembe, hogy az átlagos munkásnak az egyes cikkekből menynyire van szüksége, hanem csak a számontartott termékek áraiból állapítja meg a drágaság emelkedését, amely tehát nem fedi a valóságot. A munkáslapok és szervezeti tisztviselők állítása szerint 1942. október hava óta a drágaság legalább is 10 százalékkal emelkedett. A legtöbb háziasszony, akik a drágaságot legjobban ismerik, még ezt a számot is kicsinek tartják. A kérdés most az, hogy melyik jelentésnek higyjünk? An- nak-e, amit az elnök számára készítettek és amelyik szerint a drágaság nem emelkedett, hanem inkább még esett bizonyos pontokban; avagy a munkaügyi minisztérium által kiadott jelentésnek, amely elismer öt százalékos emelkedést? A másik kérdés az, hogy a National War Labor Board elnöke, aki előzőleg elismerte a munkaügyi minisztérium által megállapított öt százalékos emelkedés, miért irta alá a másik- jelentést, amely tagadja ezt az emelkedést? Még európai tapasztalatainkból tudjuk, hogy a bürokráciának egyik legcsunyább jellemvonása, hogy a tisztviselők a feletteseiknek mindig hízelegnek. Ott ezt talpnyalásnak nevezik. Nem akarjuk vádolni a Roosevelt által felolvasott jelentés aláíróit, noha olyanformán néz ki, mintha a bürokráciának ezt a csúnya szokását ide is importálni akarnák. ELVINYILATKOZAT . A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikbó'l a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni Összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E ígaradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR RENDSZERREL! ’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra I kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor i a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom •zerkezetét építjük a régi társadalom keretem belül. BÉRMUNKÁS 1944. április 15. 4 oldat
