Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-04-01 / 1313. szám
1944. április 1. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA"-------------------------A BÉRMUNKÁSHOZ IRT LEVELEKRŐL A Bérmunkás lapbizottságának kéthetenként tartott gyűlésein Lefkovits munkástárs, a bizottság titkára, felolvassa a beérkezett összes leveleket. A gyűlések idejének legnagyobb részét a levelek felolvasása foglalja le, mert a kéthetenkénti időközben mostanában több levelet kapunk, mint a háború előtt negyedévenként. A levelek számának ily nagymérvű megnövekedése örvendetes jelenség, noha egyben meglepő is, mert mostanában mindenki túl hosszú órákat dolgozik és írásra nem igen marad idő. Hogy mostanában mégis sokkal több levelet kapunk, mint azelőtt, az a lapunk iránti fokozottabb érdeklődést bizonyítja. Köze van ugyan a levelezés megnövekedéséhez annak is, hogy mostanában vidéki képviselőink nem látogathatják meg olvasóinkat és igy azok, akiknek előfizetése lejárt, levélben küldik be a megújításokat. Az ily levelekben a száraz “itt küldök ennyi és ennyi dollárt előfizetésre és felülfizetésre” részen kívül mindig találunk egykét dicsérő, biztató és esetleg kritizáló mondatot is, amelyeket a legtöbb esetben éppen úgy értékelünk, mint a küldött összegeket. A Bérmunkás Íróinak, adminisztrátorainak az egyetlen fizetése a levelekben bejött elismerő (néha korholó) szavak. A múlt ősszel leközöltünk kivonatosan a levelekből vagy százat. Hogy azóta nem közöltünk többet, annak oka leginkább az, hogy nem akarunk a lapunk egyik felében azzal dicsekedni, hogy milyen jp a lap másik fele, vagyis azt a helyet is a nevelő cikkek számára kívánjuk használni. A levelek természetesen nem maradnak válasz nélkül. Lefkovits mun- kátárs minden levélre válaszol. (Ajánlottam is már néhányszor hogy a jelenlegi semmi fizetését meg kellene duplázni.) Egyes levelekben azonban mégis vannak olyan sorok, amelyek, hogy úgy mondjam, napvilágra kívánkoznak, amelyekről, szerintem, a többi olvasóknak is tudomást kell szerezni, ha a levélíró nem is ily szándékkal irta. A legutóbbi csomó levélből kiválasztottam három ilyen levelet, amelyekkel a mai rovatban foglalkozni akarok. x EZEK NEM POTYAOLVASÓK Az egyik ilyen nagyon rövid levelet, amelyet Berzi munkástársunk irt Maple Shade, N. J. városból, ugyan már közöltük egyszer a lapban minden megjegyzés nélkül. Ebben a levélben Berzi munkástárs három dollárt küld “a munkanélküli, vagy elöregedett hü olvasók számára küldendő lapok költségeinek a fedezésére”. Hogy ezt a levelet most újból felemlítem, annak oka az, hogy több levelet kaptunk oly régi olvasónktól, akik azt Írják, hogy ingyen nem akarják olvasni a lapot, viszont fizetni meg nem tudnak, igy tehát a lap beszüntetését kérik. Egyikük még külön azt is irta, hogy “potya olvasó” nem akar lenni. Azt akarom itt mondani az ilyen munkástársaknak, akik megtették a kötelességüket lapunk és általában a munkás- mozgalommal szemben addig, amig tehették, hogy ne okozzon nekik lelkiismeret furda- lást, hogy a lapért most nem tudnak fizetni. A lapot nem olvassák ingyen. Megfizetnek azért Berzi munkástárs, meg a többiek ,akik bármi címen is felülfizetést küldenek lapunknak. Berzi munkástársat csak azért említem fel, mert ilyen szabatosan, tisztán eddig senki más igy ki nem fejezte ezt az óhaját. Azonban, hogy ez az óháj, ez a kívánság ott él sok száz olvasónk szivében, aziránt semmi kétségünk sincs. De azért vannak ám nekünk potya olvasóink is. Tudjuk például, hogy valaki mindig ellopja az egyleti olvasóteremnek küldött Bérmunkást. Egy másik meg a szomszédjáét kéri “kölcsön”, mielőtt a szomszédnak ideje lett volna elolvasni a lapot és ez az előfizetőnk már nem egyszer utánpótlást kért, mert a potya olvasó elfelejtette visszaadni az újságot. Hát ezeknek a potyaolvasóknak azt izénj ük, hogy ha annyira érdekli őket a Bérmunkás, hogy hetenként képesek ellopni, vagy a szomszédhoz menni a kölcsönö- zéseért, hát csak lopják és kölcsönözzék tovább is, — rájuk fér egy kis nevelés. Noha az utóbbi hetekben két ilyen potyaolvasónak a nevét is tudatták velünk, nem írjuk ki őket az újságba. A HÁTRALÉKOSOKHOZ SZÓL A másik levelet a Terre Haute, Ind. városban lakó Koos Ferenc munkástársunk irta, akinek ott most kis füszerkereske- dése van. Ez a levél, noha tréfás hangú, igen komoly intelmet tartalmaz. “Végre valahára a lustaságomból felocsúdva elhatároztam, hogy a naptárért járó ösz- szeget már ideje volna beküldeni, amit egy kis arcpirulással most itt megteszek. Mivel én a grocery business-ben vagyok, hát alkalmam volt a ‘customer’- eimtől megtanulni, hogyan lehet hátralékban maradni. Ezt már annyira megszoktam, hogy természetemmé vált. De tudom, hogy a Bérmunkásnál is nagy fejfájást okoznak a hátralékosok, nemcsak a “sztórosok- nak”. Az olvasók tehát jobban teszik, ha minél hamarább megfizetik a hátralékot. Ha már éppen tartozni akarnak, hát akkor inkább tartozzanak a sztórosnak, mert az már úgyis hozzászokott az ilyesmihez.” Ehhez igazán kevés kommentár kell. Koos munkástárs azokhoz szól, akik éppen úgy, mint jómaga, beküldhetnék az egykét dollár tártozásukat, de hanyagságból elmaradnak vele. TISZTA OSZTÁLYÖNTUDAT A harmadik levelet Newark, N. J. városból kaptuk. Barna J. munkástárs irta, akinek, mint leveléből látjuk nem tetszettek a hosszú folytatásos cikkek. Ebben a levélben többek között ezt olvastuk: “Ma fizető kedvemben vagyok, hála legyen a Social Se- curitynak, amely minden hónapban kisegít 24 dollár 93 centtel, mert én már 70 éves vagyok. Itt küldöm tehát a lapért, a Geréb munkástárs füzetéért ,a naptárért járó tartozásomat és felülfizetést. Ne vegyék rossz néven, hogy a lappal elégedetlen voltam. Emlékszem azonban egy new yorki gyűlésre, ahol egy szónok, — akinek a nevét elfelejtettem, mert 30 éve is lehet már, ezt mondotta: “Egy munkáslap nem lehet olyan jó, hogy meg legyek vele elégedve, de nem lehet olyan rossz sem, hogy ne dolgozzam érte!’ ” Barn^ munkástárs akkor magáévá tette az idézett mondatban kifejezett nézetet, vallja, követi ma is ,ami igazi osztályöntudatról tesz tanúságot. A Bérmunkáshoz érkező nagyszámú levelek az ilyen tiszta ,elfogulatlan, egészséges osztálytudat visszatükröződései. Hol, hová, hogyan? “Ha hallgattál volna, bölcs maradhattál volna.” Ez a fenti mondás nagyon ráillik Rose Millerre is, a “Magyar Jövő” egyik értelmesebb nő olvasójára. A sokak által leg- előrehaladottabbnak tartott lap úgyszólván primitiv gondolko- zásu munkásolvasókból tevődik össze. Ugyanis éles vita folyik egy nagyon szép és fontos kérdés körül, amelyet Rose Miller hozott fel a lap hasábjain. A kérdés helyesen feltéve körülbelül igy hangzik: “A nők szerepe a jövő társadalmában”. A folyó vitából látjuk, hogy a vitatkozók többsége, maradi álláspon- [ tot foglal el Rose Millerrel 1 szemben, vagyis riadoznak minden messzebbmenő újítástól. Pedig józan ésszel el sem lehet képzelni dolgozó nők nélkül azt a társadalmat, amelyért mi egy életen át harcoltunk, dolgoztunk, áldoztunk. A Szovjetekben már láthatjuk is némileg a jövő társadalom képét. Az orosz munkástársak máris szép eredményt értek el ezen a téren. Ahhoz, hogy egy szebb, boldogabb társadalom betetőzött ténnyé lehessen ,szükséges a nők teljes függetlensége és egyenlősége. Már ehez kell, hogy a nők is kivegyék a részüket a termelésből, ép úgy mint a férfiak. A jövő képét illetőleg, tükör lehet Anatole France “Fehér tem, a jövő társadalmában az Kövön” cimü könyve. Szerin- igazi testvéri szellemnek kell dominálni és hogy az érvényesülhessen egy nagy családdá kell alakulni az összemberiség- nek. Nagyon szépen bemutatja ezt nekünk az IWW lefektetett terve. Csak azok után győzhet a mi jelszavunk: “Egy mindért, mind egyért!” Berzi Ferenc ÜZEN A SZERKESZTŐ: öreg Proletár. — Munkástárson kívül már mások is intéz-’ tek hozzánk kérdést az aggkori nyugdíjra vonatkozólag. Mindezen kérdésekre az alábbiakban adjuk meg a feleletet. Az aggkori nyugdíj, amelyet általában “Social Security” név alatt ismernek, nem alamizsna, amit azok kapnak, akik semmi vagyonnal sem bírnak, hanem bizonyos tekintetben éppen oly biztosítás, mint amilyet a privát életbiztosító társulatokkal kötünk. Megfizetünk érte, tehát megkapjuk, ha jogosultak vagyunk rá. Az erre vonatkozó első törvényt, — amelynek neve “Social Security Act” volt, 1935. augusztus havában hozták. Ezt azonban 1939. augusztusában kibővítették és a nevét is megváltoztatták “Old-age and Survivors Insurance”-ra. Az eredeti törvény szerint úgy volt, hogy erre a biztosításra lefognak a munkás béréből előbb egy, majd 1943-tól kezdve 2 százalékot és 1945-től pedig 3 százalékot. Ugyanennyit ád hozzá a munkáltató* is: Tekintettel a háborúra a ráta emelését elhalasztották és még most is csak egy százalékot fizet úgy a munkás, mint a munkáltató. A fizetésnek az évi 3000 dolláron felüli része figyelmen kívül marad. Ezért a fizetésért a munkás aggkori nyugdíjra jogosult, ha eléri a 65 évet és nem dolgozik úgy, hogy havi 15 dollárnál többet keres. A minimális havi nyugdíj 10 dollár, a legnagyobb havi 85 dollár. A megállapításnál számításba veszik a munkás átlagos havi keresetét. Ezen kereset első 50 dollárjából 40 százalékot, vagyis 20 dollárt kap és a többiből 200 dollárig 10 százalékot. Az ezen felüli már nem számit, mert felül van az évi 3000 dolláron. Tegyük fel, hogy a munkás átlagos havi keresete 130 dollár volt. Akkor 50 dollár után kap 20 dollárt, a fenmaradt 80 dollár után (10 százalék) 8 dollárt, tehát összesen 28 dollárt. Illetőleg ez a bázis. Most azt nézik, hogy hány éven át fizette a rátát erre a keresetre. Minden év után az alapnak 1 százalékát adják. Tegyük fel, hogy a fenti 180 dolláros munkás 12 éven át fizette a biztosítást, akkor a 28 dollár alaphoz ennek még a 12 százaléka jár, ami kitesz 3 dollár és 36 centet. Ennek a munkásnak tehát az aggkori nyugdija 31 dollár és 38 cent lesz. Ha a felesége is elérte a 65 évet és nincs keresete, akkor ennek az összegnek a felére jogosult. És éppen igy, ezen összeg felére, vagyis 15 dollár és 69 centre jogosult minden kiskorú gyerek is. Mint látható ,ez az összeg meg abban az esetben is, ha a legnagyobb az az 85 dollárt elérné, nem olyan nagy, hogy abból meg lehetne élni. Sőt a jelenlegi drágaság mellett még tengődni sem lehet. Ezen a téren még nagyon sok javítani való maradt. Szakemberek állítása szerint az almahéjban ötször annyi vitamin “C” van, mint a gyü- ' mölcs húsában.
