Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-12-11 / 1297. szám
1943. december 11. BÉRMUNKÁS 7 oldal és nyersanyagforrások megszerzésére törekszik lehetőleg békés eszközökkel és engedményekkel (koncessziók) utján, de ha nem megy másképpen, akkor az államok fegyveres támogatásával megkezdődik a harc, vagyis _ a háború. A vámrendszerek akadályait úgy győzik le ,hogy kész áruk helyett, amelyek a vám miatt nem versenyezhetnének az idegen államokban termelt árukkal, tőkét szállít oda és ottan alapit vállalatokat, úgy hogy az áruexporttal szemben egyre nagyobb jelentőségre emelkedik a tőke export. A finánckapitalizmus és a mögötte álló nagy hatalmak versengése tehát már nem csupán fogyasztópiac és nyersanyagforrások szerzésére irányul, hanem a tőkének külföldön való elhelyezésére is. A tőke export azonban sokkal nagyobb kockázatot jelent, mint az áru export. Rákényszeríti azokat, akik tőkéjüket külföldön helyezték el, hogy tőkéjük biztonsága érdekében politikai befolyásra törekedjenek azokban az országokban, ahol tőkéiket elhelyezték. Ez a törekvés a primitiv népekkel és kis országokkal szemben hódítási politikára csábítja a kapitalista hatalmakat, mert a tőkések számára az nyújtja a legnagyobb biztonságot, ha politikailag is hatalmuk alá kerül az a terület, ahol tőkéik fekszenek. Ezt csinálta Hitler sokkal felkészültebben, sokkal drasztikusabban, mint láttuk ezt más háborúkban. (Folytatjuk) Hol van az igazság? (Vi.) Angliából naponta kürtölik világgá, hogy harcoljunk a náci-fasizmus ellen és az árulók ellen. Angliában szabadon bocsátják Sir Mosleyt az angol fasizta union fővezérét, Hitler legjobb angol segítőjét. Először azt hozták fel okul, hogy Mosley beteg, fáj a lába, de amidőn 30.000 angol munkás tiltakozott ez ellen és kimutatták, hogy éppen ezért mivel fáj a lába, legjobb börtönben tartani, hogy ne szaladgáljon megint az országban mint Chamberlain idején. Erre azt hozták fel okul, hogy most már elmúlt a fasizta és náci veszedelem. Akkor miért nem szerelik le a hadsereget? Vagy már a fasizta veszedelem helyett a vörös veszély ellen kell majd harcolni, melyhez Mosley fogja adni a legnagyobb segítséget? De hát nem szabad az angol j kormányt kritizálni, hiszen szö- I vetségesünk. Nem szabad ki- I mutatni, hogy a nemzetközi bankárokat rakják be az elfoglalt területek vezetésébe. Nem szabad megmondani, hogy minden országban megsajnálják a fasizta vezéreket és igyekeznek minden erejükkel azokat hatalmon megtartani. Darlan, Peyrouton, Badoglio, az olasz király, Mihajlovics csak előz- ! ményei voltak Mosley szabadon- bocsájtásának. í Ámbár én úgy hiszem, hogy , ez mind igaz, de hivatkozhatok hires történelmi tanárok állitá- ; sára is, Salvenimi és De Piana olasz tanárok nyíltan, itt Amerikában megírták könyvben és tanszékről kiáltották világgá, hogy “Anglia a Vatikánnal kapcsolatosan, a fasizmust szeretné vissza állítani az olasz király segítségével.” De hát ha ezeket megírjuk mi is, akkor moszkvai parancsra, angol ellenes propagandát folytatunk. De azért az oroszokat lehet szurkálni, még ha szövetségesek is, hiszen azokat a kommunisták vezetik, akikkel nem értünk egyet. És nem-e állandóan dörgik a füleinkbe, hogy a vörös veszedelem éppen olyan nagy vagy még nagyobb, mint a fasizta veszedelem. Sőt az angol kormány legújabb hivatalos bejelentése szerint csak ez az egyedüli veszedelem. A fasizta veszedelem már elmúlt, vagy az angolok kontrolja alatt van. De hát ez mind propaganda, ha igaz is. Nem szabad volna leírni, megzavarni az egység frontot. Az egyedüli mentséget, amit én felhozhatok amiért leírtam, hogy az angol kormány kijelentése szerint már nincs fasizta veszedelem és az én egység frontom, csak a fasizta veszedelem ellen volt velük. Mert ugyan is az én egység frontom nem csak a nácik ellen, hanem az olasz, angol, francia, sőt az amerikai fasizták ellen is irányult. És amidőn elejtik a harcot a hazai fasizták ellen, akkor már felbomlik az egység front. De ha akadnak, akik másképen látják a helyzetet, én azt is megtudom szívlelni, csak türelmet kérek és felvilágosítást. Én nem állítom, hogy ismerem az igazságot az európai mesterséges köd borította mocsártenger között. Csak keresem azt és milliókkal kiáltok fel: Hol van az igazság? Mi a valóság? Melyik nagyobb veszedelem, a fasizmus vagy a kommunizmus ? Ki lesz az a lángész, aki keresztül lát a mesterséges ködön és megtudja nekünk mondani, melyik mozgalom, melyik csoport képviseli a legnagyobb igazságot, a legbiztosabb tervezetet Európában, amely egy biztpsabb jövendőhöz, tökéletes emberi szabadsághoz vezet ebből a vérözönből ezen őrült vérengzés után. Hiszen nem csak városokat, falvakat, emberi testeket rombolnak, hanem az emberiség szellemi világát is összezavarják, őrületbe kergetik. Ahol csak állati szenvedélyek, bosszuszomja és a gyűlölet, minden logikus gondolkodást felperzselő lángja fogja őket vezetni. Melyik az a mozgalom, csoport, lángész, aki, vagy akik ezt a rombolásra, még nagyobb káoszra vezető szenvedélyeket, helyes irányba és újra építésre, egy jobb társadalmi és gazdasági rendszer megvalósítására bírja lecsapolni? Olvasás után, adja lapunkat más magyar kezébe! í TÁRCA Az asszony és az Igazság Irta: KARITHY FRIGYES Az asszony elment az igazsághoz és igy szólt: — Nem szeretem a férjemet, el akarok válni tőle, kérem, válasszanak el. Az Igazság a döntvénytár egyik kiadványában lapozgatott és gépiesen válaszolt: — Kérem szépen, az nagyon egyszerű. Beadja a válókeresetet, mire felszólitjuk a férjét, hajlandó-e elválni és ha hajlandó, rendben van a dolog, elválasztjuk. — Csakhogy a férjem nem hajlandó elválni, mivel erre semmi oka, csak nekem van rá okom, mivel nem szeretem őt. — Ez kérem, nem ok. Miért nem szereti őt? — Azt én nem tudom, hogy miért nem szeretem, valószínűleg azért, mert utálom. Az Igazság a döntvénytárt nézegette, de nem talált erre vonatkozó utasítást. — Hát kérem, az nem úgy van. Ebben az esetben nem választjuk el. Csak két eshetőség lehet, — vagy az, hogy a férj hajlandó elválni, vagy pedig a másik, hogy kegyed olyan okot tud felhozni, melyet a törvény válóoknak elfogad. Iszákos az ön férje, azért nem szereti? — Nem iszákos. Mégse szeretem. Talán ha iszákos lenne* szeretném. — Veri nagyságodat a férje? — Nem ver. Mégse szeretem. Talán épen akkor szeretném, ha verne. — Nem tudja eltartani, ezért nem szereti? — El tud tartani, mégse szeretem. — Hát akkor itt van ez az utolsó és legfőbb argumentum: nem férfiu-e kegyedhez a férje. Mert ha be tudja bizonyítani, hogy kedves férje nem férfiú, abban az esetben a törvény elismeri, hogyha nem férfiú, akkor nem is férj és elválasztja önöket. — De bizony férfiú, hiszen épen azt nem szeretem benne, hogy mégis férfiú akar lenni hozzám, mikor nem szeretem. Ha nem akarna hozzám férfiú lenni, akkor tudnék mellette élni, még ha nem is szeretem. Hiszen épen azért jöttem a törvényhez, hogy akadályozza meg a férjemet abban, hogy hozzám férfiú lehessen. — Hja kérem erre nincs törvény. Ha kegyed azt tudná állítani, hogy a kegyed férje nem férfiú, akkor esetleg lehetne valamit csinálni. — Csak akkor? . — Csak. Az asszony gondolkodott. — Hát tudja mit? — mondta aztán — most jut eszembe, nem férfiú. Ezennel beadom a férjem eile a válókeresetet, azzal az indokolással, hogy nem férfiú, tehát nem is lehet férj. I Az Igazság jegyzőkönyvet vett fel. — Tudomásul vesszük, hogy az ennyi és ennyiedik törvény- czikkre hivatkozva, beadta férje ellen a válókeresetet. Megindítjuk a vizsgálatot és az eredményről értesíteni fogjuk. Az asszony hazament és várt. Az Igazság pedig elment a férjhez és igy szól hozzá: — Az ön felesége azt állítja, hogy ön nem férfiú és ezen az alapon el akar válni öntől. Mit | tud felhozni védelmére ? — Micsoda beszéd az', hogy én nem vagyok férfiú ? — Bizonyítsa be! — Hogy bizonyítsam be, mikor a feleségem nem hagyja bebizonyítani. Bezárja az ajtót. Az Igazság egy percig gondolkodott. — Orvosszakértőt fogunk megkérdezni. Az orvosszakértő odanyilatkozott, hogy az ember férfiúi mivoltát csak nővel szemben bizonyithatja. Viszont az asz- szony nem hajlandó arra, hogy a bizonyítás céljából kísérleti anyagul szolgáljon s erre a törvény nem is kötelezheti. Mi itt a teendő? Az Igazság három napig gondolkozott, aztán rájött, hogy ezt csak úgy lehet elintézni, ha a törvény egyenesen kirendel egy nőt, akivel szemben a férj bebizonyíthatja, hogy ártatlan a vádban foglalt gyanúsítással szemben, mely szerint ő ártatlan. Bizonyítani kell és más mód nincsen rá. I Kirendelt a törvény egy nőt, aki effajta tudományos és szakértői kísérleteknél félhiva- los megbízatás révén hivatás- szerüleg asszisztálni szokott és kiküldött bizottság előtt a férj bebizonyította ártatlanságát. Jegyzőkönyvet vettek fel, mely a csatolt orvosi látleletre hivatkozva megállapítja, hogy a felesége által emelt vád alaptalan, mivel a férj igenis férfiú, minek következtében az egyetlen felhozott válóok elesvén, a válókereset visszautasítása a megfelelő törvénycikk értelmében indokoltatik. Erről értesit- tetik az asszony. Az asszony a haját tépte, aztán felvette legszebb kalapját s elindult a Dunapartra, hogy a vizbe vesse magát. A Kossuth Lajos uccában találkozott egy ügyvéddel, akinek elpanaszolta, hogy bán el vele az Igazság. Az ügyvéd egy pillanatig gondolkodott, aztán úgy szólt: — Várjunk egy kicsit azzal a vizbeugrással. Be fogjuk adni mégegyszer a válókeresetet. — Hogy adjam be? A férjem nem iszik, nem ver, el tud tartani és férfiú. Más okot nem fogad el az Igazság. — Dehogynem. A házzaság- törést. A kegyed férje házasságot tört és erről a törvény maga vett fel bizonyító jegyzőkönyvet. Hoci csak ide azt a kis okmányt. Rögtön megcsinálták a Válókeresetet — és az Igazság, a megfelelő törvénycikkre hivatkozva, házasságtörés címén elválasztotta az asszonyt a férjétől.