Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-12-11 / 1297. szám

1943. december 11. BÉRMUNKÁS 3 oldai MUNKA KÖZBEN j-----------------------------(gb) ROVATA I — XII — AZ ORSZÁGHATÁROK Szakértők véleménye szerint a háború utolsó fázisához ért, vagyis közeleg a befejezéshez. Ennek megfelelőleg mindjob­ban előtérbe nyomulnak az úgy­nevezett “post-war” (háború utáni) problémák. Ilyenek a felszabaditott területek és a megszállás alá veendő tengely­hatalmi államok kormányzása, a kiéhezett népek élelmezése, a lefegyverzés, országhatárok ki­szabása és valamilyen nemzet­közi haderő megteremtése, amely a jövő békéje fölött őr­ködni fog. A polgári sajtó a régidivatu hazafias szentimentalizmuson lovagolva úgy igyekszik feltün­tetni a dolgot, mintha minde­zen problémák között az or­szághatárok kérdése volna a legfontosabb. Hol lesznek az orosz határok? Visszaállitják-e Lengyelországot ? A baltié ál­lamokat? Hát Erdélyt Magyar- ország vagy Románia fogja-e megkapni? Avagy egyik sem? És milyen nagy lesz Csehor­szág? Olaszország? Szerbia? És igy megy ez tovább keresztül egész Európán, Afrikán és Ázsián. Pedig már a háborút mege­lőzőleg láttuk, hogy azon orszá­gok népeire nem az volt a fon­tos, hogy hol volt az országha­tár, hanem az, hogy milyen ter­melési és társadalmi rendszerük volt. A magyar és a román munkásság kizsákmányolá s a például teljesen azonos volt akármelyik országhoz is tartoz­tak a kizsákmányolóik. Ezt az országhatárokkal való bolondi- tást azért űzhetik még ma is, mert fen tudják tartani azt a hamis hitet, hogy az ország gazdag és jómódú, ha az ural­kodó osztálya (kizsákmányolói) gazdagok és jómódban élnek. Az igazi nagy probléma azon­ban nem a határkérdés. Ezzel csak álcázni akarják a legfon­tosabb kérdést, a jövő termelő rendszerét. Az amerikai nagy­tőkések, akiknek szemeit a ha­zafias szentimentalizmus nem homályositja el, nem az ország­határokról, hanem a “free en­terprise”, a magán vállalkozás védelméről beszélnek. A “free enterprise” védelmét hirdetik olyan vehemensen, mintha az Egyesült Nemzetek győzelmes hadseregei azt támadnák, ho­lott éppen annak a védelmére szálltak síkra. FÉLNEK A MUNKA- NÉLKÜLISÉGTŐL Miért ez a nagy ijedelem? Miért ez a kétségbeesés? Az amerikai iparfejedelmek egyik legismertebb vezetője, Alfred P. Sloan, a General Mo­tors igazgatóságának elnöke a detroiti Economic Club előtt tartott beszédében például ezt mondotta: “Ne felejtsük el, hogy a munkaalkalom (job) a tőke, a management (igazga­tás) és az alkalom szülötte. Ezen három tényező szerencsés kombinációjának eredménye a profit. Azonban a harmadik té­nyező (alkalom) sok mindentől függ. így még a legjobb eset­ben is a munkaalkalmak száma korlátolt.” íme elismerése annak, hogy a “private enterprise” (a tőke, management és az alkalom kombinációja) még a legjobb esetben is képtelen az összes munkásokat foglalkoztatni. A tisztán csak üzleti érdeke­ket szolgáló “Business Week” cimü folyóirat szerksztője, Col. Willard Chevalier azt állítja, hogy ha 1946-ban az Egyesült Államok termelő képessége vissza fog esni az 1940-es szín­vonalra, akkor megint 15 millió munkanélküli fogja járni az uc- cákat. És végre Dr. Donald Da­venport, a Bureau of Labor Statistic foglalkoztatási ügyosz­tályának vezetője szerint a há­ború befejezte után hat hónap­pal 7 vagy 8 millió munkanél­küliekre számíthatunk. Szerin­te a rohamos munkanélküliség­től csak az menthet meg, ha a háború fokozatosan ér véget és “nem hal el egyszerre, mint 1918-ban.” Az ily nyilatkozatok elisme­rései annak, hogy a magánvál-1 lalkozás még a legkedvezőbb j esetben is a munkásoknak csak' bizonyos hányadát tudja alkal­mazni. A kevésbé optimisták tudják, hogy ez a bizonyos leg­kedvezőbb eset csak ideig-óráig tart. Azért igyekszenek éppen a “free enterprise” megtartá­sának céljából olyan intézkedé­seket hozni, amelyek valameny- nyire letompitanák a nagy i munkanélküliséggel járó krízi­seket. Az ily intézkedéseket a New Deal adminisztráció nevében Robert F .Wagner demokrata szenátor összegezi és viszi a I kongresszus elé törvényjavaslat alakjában. Éppen azért az ily népjóléti törvényeket együtte­sen Wagner törvényeknek is nevezik. Wagner szenátor ép­pen mostanában nyilatkozott, hogy a háború utáni időkre mi­ként javasolja ezen törvények kiszélesbitését. JAVÍTANI akar “A társadalmi biztosítási tör­vények már nyolc évesek. Ezen idő alatt nyert tapasztalatok ' azt mutatják, hogy a törvénye- • ken javítanunk kell úgy, hogy 15 millió munkással nagyobb tömegre terjedjenek ki. Nem állitom azt, hogy ezen törvé­nyek tökéletesek,” — mondotta Szenátor Wagner, — “de min­denesetre elfogadhatjuk alapul az amerikai viszonyoknak meg­felelő oly rendszer megterem­tésére, amely legalább is 55 millió munkást biztosítani fog “bölcsőtől a sírig” a rossz gaz­dasági eshetőségek ellen.” _ Úgy a Wagner, mint a hozzá sokban hasonló angol “Beverid­ge plan” csak az ipari terme­lés bizonyos fokának fentartá- sa mellett maradhatnak érvény­ben. A termelésnek ezt a fokát ma a központosított és bizonyos fokig előre elgondolt, tehát ter­vezett gazdasággal érik el. A “free enterprise” fölötti nagy kétségbeesésnek éppen az az oka, hogy a Wagner törvé­nyek hívei éppen azt állítják, még hozzá alapos érvek követ­keztében, hogy ha elejtik ezt a részleges központosított irányí­tást, vagyis tervezett gazdasá­got, akkor nem lesz miből fi­nanszírozni a népjóléti intéz­kedéseket. És ha odajut az or­szág ,akkor megint a nagy krí­zis következik, amelyben vala­milyen diktátor magához fogja ragadni a hatalmat. A “free enterprise”-ért folyó nagy agitáció tehát nem a kom­munisták, a szocialisták vagy más radikálisok ellen irányul, hiszen a számuk még most is aránytalanul kicsi, hanem az­ért folyik, hogy az az államha­talom, amely jelenleg részben irányítja a termelést, — habár a’profitot meg is hagyta, — ne állandósítsa ezt a tervezett gaz­daságot a háború utáni időkre. (Folytatjuk) Frontnélküli egység (a.l.) Hogy hiba ne essék a leírásban és nehogy sokan tör­jék a fejüket azok, akik nem akarják, vagy talán nem tudják megérteni, hogy milyen is lehet az a frontnélküli egység mind­járt ki is magyarázom. Képzeljenek el egy színpadot, ahová a szereplők a sötét kuliszák mögül mind háttal lépnek be és a szin­tér közepén csoportosulnak össze, de mind háttal egymásnak, nehogy az arckifejezésük, vagy szemtükrük elárulja, hogy kicso­dák, honnan jöttek és mit akarnak. Ilyen alakulat a front­nélküli egység. Ha azonban tényleg a dolgok fenekére nézünk, akkor megtudjuk, hogy ez nem is lehet másképpen. Nem lehet másképpen azért, mert a társadalom különböző néposztályait, akiket gazdasági érdekeik olyan messze távolítanak el egymás­tól, hogy gazdasági téren teljesen ellenkező nézetet vallanak, csak front nélküli egységbe lehet őket összehozni. Sok laikus felfogása az, ha nem lenne fasizmus, akkor nem volna háború sem. Annyi bizonyos, hogy a fasizmus életre ho­zataláért a zsákuccába jutott kapitalista termelési rendszer fe­lelős elsősorban. A demokrácia hangoztatása igen tetszetős még a fülnek is, de hogy a demokráciát kik és milyen mértékkel mérik az már a társadalmi kérdések másik lapjára tartozik. Legyünk mind ez egyszer jó fiuk és Ítéljük halálra a fasizmus minden eddigi tény­kedését. Vájjon akkor a mai társadalom a jelen formái között biztosit-e, garanciát ad e az emberiség részére abból a szempont­ból, hogy a múlt nem fog megismétlődni. Értve alatta, hogy a magántulajdon renszerére épült kaptalista társadalmi rendszer­nek, nem-e minden törekvése csak az marad, ami eddig is volt, a profitrendszerre alapozott vagyon felhalmozása, ami a dolgo­zó embermilliók számára kizsákmányolást és az azzal járó nél­külözést tarthatja csak újból meg. így tehát a kuliszák mögött összetákolt egység csak látszólagos, mert a valóságban a külön­böző társadalmi osztályokkal összetákolt egység, csak addig ké­pezhet tényleg egységet, amig gazdasági érdekellentétek nem merülnek fel. Mi azt tartjuk, hogy a társadalom hibáit nem a különböző elméleti felfogások képezik, hanem maga a gazdasági berendezkedés alapja. Ebből a szempontból bírálva meg a helyzetet, akkor azt is meglehet állapítani, hogy a társadalom különböző gazdasági cso­portjaiból sohasem lehet “Egység Front”-ot kovácsolni, még akkor sem, ha bizonyos engedmények révén elvileg valahogyan meg is egyeznek. Azok a ma még szépnek látszó megegyezések, “elvek” nyílt megtagadása csak azért, hogy polgári szempont­ból látszólag jó fiuk vagyunk. Ez engedménnyel csak megnehe­zíti a forradalmi munkások célkitűzését, még pedig azért, mert egyszer szakadni kell a látszólagos barátságnak és pedig akkor, amikor a különböző gazdasági érdekek egymással homlok egye­nest fognak ellenkezésbe jönni. Hogy a ma folyó háború, hogyan f©g végződni, értve alat­ta a társadalmi viszonyok változását, azt még ma pontosan nem lehet megállapítani. Annyi bizonyos, hogy a ma uralkodó osz­tály görcsösen fog ragaszkodni gazdasági uralmához, ami csak természetes. Mostan csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy a tényleges osztályharc útjáról levezetett munkásosztály hogyan fog majd megint álmából felocsúdni és rájönni arra, hogy a munkásosz­tály érdekeit sohasem lehet viszonylagosságba hozni a társada­lom bármely más gazdasági osztályával, mert küzdelmünk és végcélunk nem azonos amazoknak érdekeivel. Hogy mi forradalmi Ipari Unionisták nem veszünk részt olyan mozgalmakban, amelyek nem kizárólag csak munkás érde­keket szolgálnak, arra igen jó válaszul szolgál Marxnak megál­lapítása: “a munkásosztály felszabadítása csak kizárólag a mun­kásosztály müve lehet”. Ha úgy a jövőben, mint a múltban to­vábbra is ezen az utón haladunk, akkor sohasem fognak érni azok a csalódások, amik érték minden esetben az “elvtársakat”, akik elvtelenségük mellett nagyon sokszor kísérleteztek már be­lülről való fúrással, front nélküli egység megalakításával, ami utólag mindig a gerinctelen elvtejenségeiket bizonyította be. Azt hisszük, hogy nem kell már sokáig várnunk, hogy a cé- có megint megismétlődjék. Vájjon lesznek ezután már legalább annyira következetesek önmagukhoz, hogy belássák azt, hogy az osztályharc göröngyös útjáról sohasem szabad letérni, ha tény­leg a munkásosztály felszabadulását akarják meggyorsítani?

Next

/
Thumbnails
Contents