Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-11-20 / 1294. szám
1943. november 20. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN-(gb) ROVATA" “MIT VÁRHATUNK A HÁBORÚ UTÁN” — IX — Európában szintén megmaradt a magántulajdonon alapuló termelés, de Angliában, Csehországban és előbb Németországban is, bizonyos korlátozást szabtak rá. Ilyen korlátozások voltak a népjóléti intézkedések, munkanélküli biztosítások, stb. melyekkel el akarták kerülni a termelésben beálló zavarokat. Az események itt is bebizonyították, hogy merő ábránd volt, mert a Krízis ezen országokat is elérte. A krízis okozta nagy elégület- lenséget Mussolini, Hitler és a többi kalandorok felhasználták a TOTALITÄR állam megalakítására, amelyet noha a nagytőkések támogattak, mégis fél- rerugta a nem beavatkozás elvét, sőt éppen ellenkezőleg, nagyon is nagy mértékben avatkozott bele a termelésbe. Úgy Mussolini, mint Hitler vagy a tanácsadói jól látták, hogy csak a Szovjet Unió menekült meg a munkanélküliségtől. Világos, hogy ezt csak a tervezett gazdasággal érte el. Azért úgy Mussolini, mint Hitler azonnal átvették ennek a rendszernek a lényegét, noha a kommunizmus, a bolshevizmus elleni agi- tációval jutottak hatalomra. HAMIS HASONLAT A tervezett gazdaság megszünteti az anarchisztikus szabad versenyt. A termelést központból irányítják. Az iparvállalatok elvesztik szabad rendelkezési jogaikat. Az ily termelési rendszer nagyszámú állami tisztviselőt kíván és igy mindenütt kifejlődött a nagy bürokrácia. És miután ebben a nagy kontúrvonalakban a Szovjet Unió és a fasizta államok megegyeztek, a “private enterprise” hívei azt állították és hangoztatják még ma is, hogy a bolsevizmus és fasizmus azonosak. — Mindkettő területén a termelést bürokraták irányítják, mindkét helyen elnyomják az egyéni szabadságot és mindkét helyen csak a háborús ipar küszöbölte ki a munkanélküliséget, — mondják. Ezen állítás hazugsága is abban áll, hogy felületesen, csak a kontúrvonalakat hasonlítják és nem a részleteket. Tény az hogy a fasizták is utánozni igyekeztek a tervezett, központosított termlést, de a magán profitot meghagyták, sőt maguk a vezérek osztozkodtak rajta. Oroszországban ellenben eltörülték a magán profitot és a vezéreket sok mindennel lehet vádolni, csak éppen egyéni kor- ruptsággal nem. Tény az, hogy mindkét helyen bürokráciát fejlesztettek ki az iparok irányítására, de amig Oroszországban ez a bürokrácia a néptömeg javát igyekszik szolgálni, — vájjon milyen sikerrel, a fölött vitatkozhatnak; fasizta államokban ellenben ez a bürokrácia csak önmagukat és a hozzájuk csatlakozott tőkések érdekeit szolgálják. Mindkét helyen elnyomták a szabadságot, — Oroszországban a kizsákmányolás szabadságát, ami természetesen még ma is nagyon sokaknak fáj; a fasizta államokban pedig a népjóléti jogokért folyó küzdelem szabadságát. íme igy hazudik a felületes hasonlítás, még ha tényeket mond is. Olyasmi ez, mint amikor az elfogult pacifista egyformán elitéli a fegyvert, akár önvédelemre, akár rabló- támadásra használjuk is. Szerinte a fegyver csak fegyver marad bármily célra is használják. Mint eddigi vizsgálatainkbó. láthattuk a fasizmus nem ho .ott uj termelési rendszert. Ami újat hozott, azt a hadázat terén hozta, ők a termelési rendszerben csak azt az ujjitást számították behozni, hogy a kizsákmányolás jogát a fasizmus élharcosai között osz- ;ották meg, vagyis a hűseget utalmazták. És hogy ez a hűség jobban kifizető legyen, a cezükbe kerített iparok irányítására átvették az oroszoktól a tervezett központi irányítást. Hogy mivé fejlődött volna győzelmük esetén, nem érdemes vita tárgyává tenni. Miután katonai hatalmukat leverik, — mint a jelenlegi hadműveletek következtetni engedik — fontosságuk ebben a tekintetben :eljesen el fog tűnni. így a háború utáni idők termelési viszonyaira csak a jelenlegi amerikai és az orosz rendszer lesz nagy befolyással. (Az angol rendszer nagyjából azonos az amerikaival.) Nézzük tehát, hogy milyen fejlődést mutat az amerikai termelési rendszer az utóbbi évtized alatt. Az első világháborút “hivatalosan” a Szövetségesek nyerték meg, valójában azonban abból a háborúból csak az amerikai nagytőkések kerültek ki győztesen. A háború befejeztével legyőzött és győző nemzetek egyaránt Amerika adósai lettek. Amerika, — jobban mondva az Egyesült Államok viszont óriási összegekkel tartozott a bankárjainak. Ma már egész bátran mondhatjuk, hogy az első világháború, a világ népeit a Morgan csoport által vezetett bankérdekeltség adófizetőjévé tette. Az amerikai kapitalizmus aranykorszakát érte. Lábai előtt feküdt a megviselt, megtört emberiség. Hatalma, kizsákmányoló joga nem tűrt korlátozást. Akkora volt hatalmuk, hogy midőn az adós országok megtagadták a fizetést, a szó szoros értelmében csődbe mentek, az összes terhet át tudták hárítani az amerikai nép i hátára. Ennek a korlátlan tő- I kés hatalomnak a képviselői 1 voltak a Harding, a Coolidge és Hoover adminisztrációk, mint már többször említettem, a legfőbb gazdasági elv a semmitevés, vagy nem beavatkozás volt. Az Egyesült Államok különbözött abban a többi háborús államoktól, hogy nem voltak külföldi adósságai. Innen tehát nem kellett kiszállítani értékeket az adósság törlesztésére. Sőt éppen ellenkezőleg. Idejöttek bizonyos értékek, mert az első években fizettek valami adósságot a háborús felek. És mindezek dacára ezt az országot éppen úgy elérte az ipari pangás, mint az európai országokat. Ki tudja megmagyarázni ennek az okát? Hiszen minden ok meg volt arra, hogy az ipari pangás ezt az országot el- ;erülje. Volt óriási tőkéje, — több, mint amit felhasználni .udott. Volt technikai tudása, munkaereje, nagy gyárai, — szóval minden de minden, ami a “private enterprise” sikeres működéséhez szükséges. Mi hozta tehát ide is a pangást? És hol voltak a mindenféle doktori cimeket nyert nemzet- gazdászaink? Ha a nemzetgaz- dászat igazán tudomány, akkor ilyen kedvező viszonyok között miért nem tudták kidolgozni azt az irányelvet, amellyel a “prosperitást” továbbra is feltartották volna? A pánik beütése után ez a prosperitás állítólag csak a másik uccasarkon ácsorgott és még sem tudták isszahozni. Sőt, mint látni fogjuk, éppen olyan bolondságokat csináltak, mint hajdanában az alkimisták, amikor az uralkodójuk rájuk parancsolt, hogy aranyat csináljanak. És ez is egyik bizonyítéka annak, hogy a “durva” nemzetgazdászat nem igazi tudomány. Az Egyesült Államok politikai életében már kora ifjúságában kialakult’ az úgynevezett “két párt rendszer”. A két párt jelenleg a demokrata és a republikánus pártok, amelyek kőül az egyik a kormányon van, nig a másik az ellenzéket al- otja. Ha rossz idők következnek be, akkor kibuktatják az uralkodó pártot és helyébe ültetik az ellenzéket. így tettek ; 1932-ben is, amikor Roosevelt elnökkel a demokrata párt került kormányra. A “NEW DEAL” Roosevelt adminisztrációját a Hoover által kifejezett nem b»avatvozás teljes csődje juttatta győzelemhez. A pangás okozta óriási méretű munkanélküliség az óriási gazdagság kö- epette nagy Ínséghez és nélkülözéshez vezetett. Ennek a korszaknak építészeti stílusát a “Hoover falvak” mutatták; ládákból, papirdobozokból és hulladék anyagból összetákolt kis kunyhók, amelyekben házbért fizetni nem tudó családok húzódtak meg. A háború veteránjai számára az egyetlen munka- alkalmat az ucca sarki almaárulás nyújtotta. A Washingtonba zarándokolt kérelmezőket katonasággal verették szét. És igy tovább, oldalakat lehetne Írni a nem beavatkozás gazdasági elvnek amerikai sikeréről. De azonban az olvasók legtöbbje még személyesen emlékszik ezen dolgokra, szükségtelen tehát tovább részletezni. Az 1932-es választás nyíltan mutatta, hogy Amerika népe 1 valami változást akar. Az elégedetlenség olyan magas fokot ért el, hogy sokan már forrada- I lomról beszéltek, ha a nélkülözések még sokáig tartanak. Az uj adminisztráció tehát köte- t lezte magát valamilyen változás behozatalára. Ebben az időben jelent meg Stuart Chase (Smith Adam féle nemzetgaz- dász) “A New Deal” cimü könyve. Ezt a kifejezést jelszónak tették a választási kampány alatt és a Roosevelt adminisztrációját azóta New Deal uralomnak nevezik. Roosevelt és tanácsadói elismerték, hogy az államnak kötelessége a saját hibája nélkül munkanélkül maradt egyének segítése. Mindezek dacára eleinte úgy vélték, hogy állami beavatkozásra nem lesz szükség, hanem csak hirdetésekkel kísérelik meg, hogy az érdekeltek csatlakozzanak az adminisztráció programjához. A munkanélküliség megszüntetése volt a legfontosabb probléma. Minden de minden más ennek az alárendeltje volt. A munkanélküliség megszüntetésére irányuló első kísérlet a NIRA jelzésű kiterjesztett szárnyú sasmadárral jelképezték. A NIRA (National Industrial Relation Act) lényege abból állt, hogy az összes munkáltatók (gyárosok, kereskedők, hivatalok, stb.) önkényesen fogadjanak el bizonyos szabályokat az árakra, a munkabérekre és a munkaviszonyokra vonatkozólag. A csatlakozó üzemek jogosan használhatták a szájában szalagot tartó sas védjegyet. Az alapgonodlat az volt, hogy ha a gyárosok, vagy a kereskedők nagyobb árakat kapnak, akkor magasabb béreket fognak fizetni, több vásárló képessége lesz a munkásságnak, megindul tehát az ipar, megszűnik a munkanélküliség, stb. Ennek megfelelőleg tehát a minimális árakat szabták meg (éppen ellenkezőleg, mint ma), íme a Smith Adam féle okoskodás, hogy gazdagítsuk a munkáltatókat és akkor gazdagok lesznek a munkások is. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy a munkáltatók még gazdagabbak, a munkások pedig annál szegényebbek lettek és a NIRA csúfosan megbukott. Ma már teljesen elfelejtették. (Folytatás a 7-ik oldalon) "Szervezés'* "h'eveff'' — "Felszabadulás" V/ ^ W Ax Ipari Forrásaimérr- c,¥«»r*héromsécia ^ ^ ^
