Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-10-23 / 1290. szám

1943. október 23.

BÉRMUNKÁS

3 oldal

MUNKA KÖZBEN-(gb) ROVATA"

“MIT VÁRHATUNK A

HÁBORÚ UTÁN”

— V —

KERESLET ÉS KÍNÁLAT

Az orthodox iskolától maradt fenn az az érvelés is, hogy a munkás érdeke a munkáltató érdekének a függvénye, vagyis a munkás érdeke az, hogy a munkáltatójának nagy haszna legyen, mert csak igy számíthat magasabb fizetésre és jobb munkaviszonyokra. Erre az érvre támaszkodnak ma azok a gyárosok, akik a hadiiparokban szerzett túlságos profitot követelik. Ezeknek is olyan áldott jó szivük van, hogy saját részükről lemondanának a profitról, de a munkásaikra való tekintettel biztosítani akarják a saját jövőjüket.

Azonban ezzel az érvvel is van egy kis baj. Es azt is már annak az iskolának az egyik neves tagja, a már előbb említett Ricardo vette észre. Ricardo ugyanis a béreket vizsgálva rájött, hogy miután a bér a munkának az ára, éppen úgy alá van vetve a “kereslet és kínálat” szabályainak, mint minden más áru. Ettől kezdve állandóan halljuk a “kereslet és kínálat” kifejezést is. És már Ricardo észrevette, hogy a munkáltató PROFITOT akar, amit a bérek kicsinyítenek. A munkáltató tehát mindig csak annyi bért fizet, amennyit éppen muszáj neki, — vagyis amit a kereslet és kínálat megszab. Tehát nem igaz az, hogy a munkáltató annál magasabb béreket fizet, minél nagyobb a profitja.

Sőt éppen ellenkezője. Még ma is “kitűnő üzletembernek” tartják azt, aki olcsó munkaerőt tud szerezni. Vagyis a profitra való termelésnél a bérek lenyomása kitűnő kvalifikáció, erényt jelent. Ezt a gondolatot fejezte ki Ferdinand Lasalle (1825-1864)) “a bérek vastörvénye” kifejezéssel, ami fölött még napjainkban is eleget vitáznak.

A nemzetgazdaságtannak ez az iránya tehát az utóbbi száz év alatt semmi érdemleges újat nem produkált. Hívei leginkább arra szorítkoztak, hogy védjék tanaikat, amelyekkel a tőkés termelési rendszert igyekeztek igazolni, a szociálista nemzet- gazdászok támadásai ellen. Ami erőt ettől a védekezéstől meg tudtak takarítani, azt a speciális, szerintök GYAKORLATI gazdasági kérdések megoldására fordították. Ilyen gyakorlati kérdések például a vasúti hálózat kifejlesztése, kereskedelmi haj óra jók építése és útvonalak kiszabása, stb. Most ugyanezen problémával állnak szemben a légjáratok terén. A vitás kérdés az, hogy vájjon az ily transzportációs vagy

közlekedési rendszereket magánkezekben hagyják-e, avagy az állam kezelje? Ugyanez áll más közérdekű (utility) vállalatokra. Vendel Willkie azért nyerte el a republikánus elnök- jelölti tisztséget, mert addig ő volt a legkiválóbb képviselője annak az iránynak, amely minden közszolgálatot teljesítő ipart magánkézbe akart juttatni. ■

Szóval a nemzetgazdászat ezen iránya uj dolgot többé nem produkált, legfeljebb csak az érvelés módszerét változtat- I ta. Az utóbbi évtizedekben mindent “statisztikával” igyekeznek bizonyítani. Azt állítják,

I hogy “a számok nem hazudnak”. Erre a válasz az,' hogy a számokkal azonban lehet hazudni. És valóban nincsen olyan állítás, amit statisztikai adatokkal be ne lehetne bizonyítani, avagy meghazudtolni, már ahogyan a cél kívánja. A statisztikusok aztán, hogy még jobban tudósoknak mutassák magukat, statisztikai adataikat “grafikailag” ábrázolják. Ilyen fel és lefelés cikázó vonalakkal mutatták ki, hogy a gazdasági állapotok bizonyos szabályszerű “ciklusban” változnak. így például akármelyik agrár “tudós” bizonyítani fogja, hogy a szarvasmarha ára 15 éves ciklusban változik, vagyis ezen idő alatt eléri a legmagasabb pontot, majd hanyatlik és lejut a legalacsonyabb színvonal r a. Ezek a “ciklus lovagok” aztán a legképtelenebb érveket és logikát sorakoztatják fel ciklusaik bizonyítására.

A NÁCI IRÁNY

Mint tudjuk, ezt a tőkés nemzetgazdaságtant megtámadták a szocialisták. Előbb csak az utópisták, majd mindkét csoport Marx követői, vagyis a marxisták. Mint már említettem és amit újból meg újból kell hangsúlyoznunk, Marx és társai nem csináltak semmiféle tervrajzot valami uj társadalmi rendszerre, hanem csak megfigyelték koruk termelési rendszerét, annak fejlődését és abból következtetést vontak le. A tőkés termelési rendszer bírálatára számos kitűnő munkát találunk Marx: “A tőke” cimü munkáján kívül is. Nagyérté- kü ilyen munkák jelentek meg egészen az első világháborúig. Ezek között talán a legtökéletesebb a Webb házaspárnak (Sidney és Beatrice) “The decay of capitalism” cimü munkája, amely felsorol erről a dologról csaknem mindent, amit mondani lehet.

A szociálista gazdaságtan általában megegyezik abban,

! hogy a tőkés termelési rendszer l véget fog érni és helyette valami olyan termelési rendszer jön, amely a dolgozó tömegeknek nagyobb gazdasági szabadságot fog nyújtani. Azonban vitás kérdéssé lett, hogy az átmenet békés természetű lesz-e, avagy forradalmakat és véres háborúkat fog felidézni? Marx és közvetlen követői azt tartották, hogy egyetlen uralkodó osztály sem adja fel kiváltságait küzdelem nélkül. így az átalakulás csak erőszakos formában történhetik. Ezen irány képviselőit ma “orthodox marxistáknak” nevezik, mig a másik csoportnak az “evulocionis- ták” (fejlődés hívei) nevet adtak.

Az első világháború és az 1917-es orosz forradalom vé- getvetett az ily irányú vitáknak. A nemzetgazdászok idejét ettől kezdve leginkább az uj orosz rendszer elleni támadás, avagy védelme foglalta le. Ennek tudható be, hogy a tőkés termelési rendszer fejlődését a két világháború közötti időszakban nem igen figyelték. Egyrészről az orosz rendszer, majd a különböző országok fehér terrorja és az azt követő fasizmus és nácizmus úgy hatottak, mint a sokat fecsegő bűvész beszéde, aki az ily beszéddel igyekszik elterelni közönsége figyelmét arról, amit a kezeivel csinál, hogy aztán valami csodálatos mutatványt mutasson be.

Az első világháború vége felé, 1918-ban jelent meg Amerikában Louis L. Boudin “War and Socialism” cimü munkája, amelyben a szerző valóban kitűnő éleslátással vizsgálta az első világháborút megelőző tőkés termelési rendszert. Boudin volt az első, aki észrevette, hogy a tőkés termelési rendszert az emberek alkották és beleadtak önmagukból is bizonyos jellemvonásokat. így például ez a rendszer is átmegy a gyerekkor, a kifejlett férfikor és végre az aggastyán korszakán. És éppen úgy, mint ahogyan a férfi egészen más tulajdonságokat mutat, mint gyerek korában, úgy ez a rendszer — avagy általánosságban szólva, minden rendszernek más és más a jellemző tulajdonsága

a fejlettség különböző szakaiban. Természetesen bizonyos alapvető tulajdonság megmarad minden korszakon át. Éppen úgy, mint ahogyan a gyerek is eszik, beszél, stb. ugyanezt megteszi férfi és aggastyán korában is, de azért a különbség mégis olyan nagy, hogy azt mindenki ismeri.

(Folytatjuk)

A HÁBORÚ CSAK ROMBOL

1941-ben, amikor az oroszok- I nak fel kellett adni az ipari | cntrummá épített Kiev városát a német túlerő előtt, kivonulásuk előtt felrobbantották a 110 millióba került gátat a Dnyeper folyón. A németeknek éppen olyan nagy szükségük volt erre a gátra, hát újból felépítették. Most, hogy Kiev visz- szafoglalás előtt áll, a menekülő németek sem hagyták épségben a vízmüvet, hanem levegőbe robbantották. Fényes lapjai lesznek ezek a történelem olvasóinak.

A SZTRÁJK OKA A WAR LABOR BOARD

A Buffalo Forge Company 600 munkása lépett sztrájkba, hogy tiltakozzon az ellen a lassú intézkedés ellen, amellyel a War Labor Board a hónapok óta előtte levő béremelés ügyet kezeli. Ha Buffalo, New York állam és az egész ország dolgozói alkalmaznák az egynek a sérelme, valamennyinek a sérelme IWW tanítást, az illető fórumok gyorsabbak lennének, de nem is volna rájuk szükség sem.

MEDDIG MÉG?

A törvényhozás egy uj csa- varintást tervez az adóprésen, amely alá megint csak a munkások keresete kerül súlyosabb formában. A tervezet szerint a vásárlási adót kívánják emelni. E szerint a kis fizetésű munkás is annyi adót fizetne, mint a 25 ezer és még nagyobb jövedelemmel rendelkezők. Ez is a polgári demokrácia képe.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikbó'l a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltaí elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL' ’

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.

j "Szervezés" — "Nevelés" — "Felszabadulás" ft'k ^

1 W * W Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága ^